"Ha csak a remény szikráját látnám szemeidben,
Vállalnám a pokol kínjait is ereimben.
De megöl a gyötrődés okozta érzés,
Félek, hogy reménytelen ez a lépés." *
Mindketten az ajtó felé pillantottunk, de megmoccanni – pláne megszólalni – egyikünk sem mert. Újra kopogtak, és ezúttal a kilincset is lenyomta, aki be szeretett volna jönni. Még a levegővételünk sem hallatszott a síri csendben. Aztán a kopogás tulajdonosának léptei távolodtak a folyosón. Habozás nélkül ugrottunk oda mindketten. Kristen fülelt egy pár másodpercig, majd kinyitotta az ajtót, és kikémlelt rajta.
- Most mehetünk – suttogta.
Kiléptünk a sötétségbe, majd ő visszazárta az ajtót, és elindult a hangoskodó tömeg irányába. Követtem, de mielőtt a fényre érhettünk volna, megragadtam a karját, és visszahúztam magamhoz.
- Mikor jössz el hozzám? – kérdeztem halkan. Imádtam azt, amit az imént tettünk, de az ő szempontjából mégiscsak biztonságosabbnak gondoltam, ha legközelebb nem kockáztatunk ekkorát.
- Talán holnap – súgta vissza, és szabadulni próbált. De még egy utolsó csók erejéig odahajoltam hozzá, ő viszont elfordította a fejét. A nyakára adtam egy puszit, bár kissé csalódott voltam ettől a kicsiny elutasítástól is.
- Várni foglak – néztem a szemébe egy hosszú másodpercig, de mintha szomorúságot véltem volna felfedezni benne, amit nem tudtam hova tenni. Elengedtem a karját, mire belépett a folyosó elején levő női mosdóba. Én visszamentem a bárpulthoz, hogy egy sörrel öblítsem le a történteket. Még most is alig tudtam felfogni, hogy tényleg megtettük itt, ahol akármikor lebukhattunk volna. Ráadásul úgy, hogy Alex is a közelben van. Izgalmas volt, de egyben kockázatos is. Elhatároztam, hogy mára ennyi elég is volt, és amint megiszom a sört, elmegyek haza, hogy ott epedhessek a másnapért, amelyet megint vele tölthetek majd, bár azt nem mondta, mikor jön át.
Olyannyira a gondolataimba mélyedtem, hogy észre sem vettem, amikor Kristen férje csatlakozott hozzám. A mellettem levő bárszékre ült, és kért magának egy whiskyt. Csak akkor meredtem rá döbbenten – és ijedten –, amikor hozzám szólt.
- Gondolom, Kristennel a filmről is beszélgettetek.
Az „is” szócskát valamiért hangsúlyozottabbnak hallottam, mint a többit, de igyekeztem nem felfigyelni rá. Fogalmam sem volt róla, hogy az elmúlt pár percben, mióta előbújtunk, találkoztak-e már, ezért játszottam a hülyét.
- Melyik filmre célzol?
- Amelyikben együtt fogtok szerepelni – világosított fel Alex.
Mivel még nem raktam helyre magamban, hogy alig negyedórája a feleségében voltam, most pedig vele csevegek itt kedélyesen iszogatva, először fel sem fogtam, mit mond. Utána viszont megdermedtem.
- Erről nem beszéltünk – tértem ki a válasz elől, de Alex ekkor ecsetelni kezdte, mennyire örül, hogy együtt fogunk dolgozni, hisz mindkettőnket tehetséges színésznek tart.
„Együtt fogunk dolgozni” – ez villogott az agyamban. Én erről miért nem tudtam?!
- Vele is csak pár napja közölte az ügynöke, és nem akarta elvállalni, de végül sikerült rábeszélnem – magyarázta Alex. Ezek szerint hangosan is feltettem a kérdést. De legalább választ is kaptam. Ennek ellenére elő akartam venni Bradet ezügyben. – Igaz, szívem? – tette hozzá, mire még inkább megmerevedtem. Nemcsak ültömben. Kristen semmivel össze nem téveszthető illata azonnal az orromba furakodott.
- Miről van szó? – kérdezte Kristen olyan hangon, mintha valóban csak csevegtünk volna az elmúlt fél órában. – Ja, a Rejtegetett szenvedélyről?
Ez volt a film címe, amelyet forgatni készültem New Yorkban! Most már nem lepleztem a döbbenetemet, amikor felé fordultam, és a szemébe néztem. Semmi nem látszott rajta abból, hogy mit csináltunk, üres tekintettel nézett vissza rám. Ez valahol fájt, de értettem, miért csinálja. Nem akarja, hogy kitudódjon az újabb kis kalandunk. Vissza sem kellett emlékeznem, még mindig a bőröm alatt bizsergett az érintése, a csókja ízét éreztem a számban. De most a férje is jelen volt, aki ráadásul megtehette azt, amiről én csak ábrándoztam: átölelte. Nekem ellenben türtőztetnem kellett magam, hogy ne rángassam ki a karjaiból és szorítsam magamhoz. Visszafordultam a sörömhöz, és egy hajtásra megittam a maradékát.
Próbáltam megemészteni a tényt, mely szerint alig több mint egy hét múlva a mennyországba kerülök. Alex valószínűleg - és ebben reménykedtem - nem fogja elkísérni Kristent New Yorkba, ami azt jelenti, hogy heteken keresztül együtt lehetünk. Amíg tart a forgatás, addig mindenképpen. Nemcsak a szívem ujjongott fel, amint felfogtam, hogy mindez mit is jelent. Jókedvűen fordultam ismét feléjük, egyértelmű pillantással jelezve Kris felé, hogy előre örülök annak, hogy közös filmet készítünk. Ő kifürkészhetetlen tekintet vetett rám válaszként, majd Alexhez fordult.
- Nem mehetnénk? – kérdezte tőle. – Kicsit fáradt vagyok.
A férje sem tudott neki nemet mondani. Miután elbúcsúztak, nekem sem volt több okom maradni, ezért kiléptem a langyos éjszakába, és még elszívtam egy cigit, mielőtt kocsiba ültem volna, hogy hazamenjek. Bármennyire is fájt őket ismét együtt látnom – abba bele sem mertem gondolni, hogy együtt mentek haza ki tudja mit csinálni –, erőt adott az az információ, amihez hozzájutottam. Hazaérve rögtön tárcsáztam Bradet, hogy kifaggassam.
- Tudod, mennyi az idő? – morogta, bele sem hallózva a telefonba.
- Mindjárt fél egy – feleltem, miután vetettem egy pillantást az órára. – Miért nem mondtad, hogy Kris kapta meg a másik főszerepet? – támadta rá kicsit mérgesen, de belül tovább örültem, amiért a sors adott nekem egy nem akármilyen esélyt.
- Nem kérdezted. – Bradet nem hatotta meg a hangomban csendülő ingerültség. – Hagyj aludni, majd reggel megbeszéljük. – Ezzel meg is szakította a hívást. Nem bántam, a lényeget megtudtam: megerősítette, hogy Kristen lesz a partnerem.
Vettem egy forró zuhanyt, majd lefeküdtem, és tovább képzelegtem az előttem álló hónapokról. Teljesen biztos voltam benne, hogy ott valamivel zavartalanabbul lehetünk majd egymáséi, nem kell annyit titkolóznunk – kivéve persze a stáb előtt, de „legálisan” mehetünk el ide-oda, és tölthetjük együtt a szabadidőnket. És sosem lehet tudni: tán még azt is sikerül elérnem, hogy legalább feleannyit jelentsek Kristen számára, mint amennyit ő jelent az én számomra. A forgatókönyvre visszaemlékezve pedig külön örültem annak, hogy meglehetősen sok közös, pikáns jelenetünk lesz.
Most is beleborzongtam abba, ami ma este történt abban a sötét öltözőben. Az egyetlen dolog, ami miatt aggódtam, hogy vajon Alex észreveszi-e, hogy Kris megcsalta, szinte az orra előtt. Hiába szerettem volna, ha szétmennek, egyelőre féltettem őt a férje esetleges haragjától. Az, hogy emberként normális volt, nem jelentette azt, hogy férjként is az. Mindennek ellenére nem akartam máris befejezni ezt a titkos kapcsolatot Kristennel.
A sors iróniájaként szinte a saját, mostani életünket kell majd eljátszanunk ráadásul a filmben is. Nem lesz nehéz átélnem az általam alakított főszereplő érzéseit – hisz csaknem ugyanezt kell előadnunk a kamera előtt. De az mégiscsak egy film. Ez pedig a való élet. És sokkal rosszabb.
Rossz, mert kínzott a magány nélküle. Rossz, mert bele kellett volna törődnöm, hogy nekem csak ennyi jár belőle. De képtelen voltam erre. Minden együttlétünk alkalmával egyre jobban akartam őt. Mindenestül. Nemcsak a testét, a lelkét is birtokolni vágytam. De legfőképpen a szívét. A szerelmét… Elhatároztam, hogy megpróbálom kimutatni felé, mit is érzek iránta valójában, és ha az első jelektől is hanyatt homlok menekülni készül, akkor még lesz időm visszakozni. Nem lesz könnyű, ebben biztos voltam. Mégsem adtam fel a reményt.
Másnapig. Ugyanis Kris megint nem jelentkezett. Egész nap vártam vagy őt, vagy legalább a hívását, de semmi. Órákon át gyötrődtem, de nem mertem keresni. Két dologtól tartottam. Az egyik Alex volt. A másik pedig ő maga. Bármelyik pillanatban közölhette velem, hogy elég, ennyi volt. Hiába éreztem előző nap minden porcikájából szenvedélyt áradni, amíg az érzelmei nem voltak tiszták előttem, addig nem vehettem biztosra semmit.
Ez harmad- és negyednap sem derült ki. A negyedik estén viszont besokalltam, és felhívtam. De nem ő vette fel, hanem a férje. Először le akartam tenni, de végül meggondoltam magam. Most már van okom keresni őt.
- Rob vagyok, tudnád adni Kristent? A filmmel kapcsolatban szeretnék vele beszélni.
Komoly erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy ne érződjön a hangomon a neje iránti epekedés. Szerencsére sikerült megtévesztenem Alexet.
- Épp zuhanyzik, de szólok neki, hogy kerested – mondta kedvesen.
Megköszöntem, utána további órákon át tűkön ültem, de nem hívott vissza. Ennek következtében viszont egyre dühösebb lettem. Brad egész délelőtt azzal zaklatott, hogy másnap kötelező elutaznom, ha nem teszem, akkor felmond. Csaknem öt éve dolgoztunk együtt, ő volt a jobb kezem. Nem szerettem volna elveszíteni, de ultimátumot adott. Ennek ellenére sem ígértem meg neki, hogy másnap este már New Yorkban leszek, minden Kristentől függött. Akire egyre jobban haragudtam, amiért így bánik velem. Mert odáig rendben van, hogy csak a szeretője vagyok, de akkor is! Ha mást nem, a tiszteletét a magaménak szerettem volna tudni, hogy legalább annyira méltasson, hogy egy hívást elereszt azzal, hogy bocs, nem tudok jönni – de semmi!
Aznap, amikorra a repülőjegyem szólt, már semmi reményt nem láttam, hogy esetleg jelentkezik. Nem akartam még egyszer felhívni. Szinte szakításként éltem meg a távolmaradását, és a hallgatását. Ez minden eddiginél gyötrőbb kínokat okozott. Tudni akartam, miért nem felelek meg neki. Miért nem hajlandó nekem legalább egyetlen esélyt adni? A végére olyannyira bemagyaráztam magamnak mindezt, hogy szinte rettegtem New Yorktól. Kénytelen leszek ott minden egyes nap a közelében lenni, miközben elérhetetlenebb lesz, mint valaha.
Ebédre magamba gyűrtem két falat valamit, amit a hűtőben találtam, és nekiálltam összecsomagolni a ruháimat. Az ágy felé két napja nem is mentem, a hálóba sem, de most muszáj volt. Ott is minden őrá emlékeztetett. Szinte hallottam a nyögéseit, melyek a legérzékibb dallamot jelentették a füleimnek. A sóhajai szintúgy. És a sikolyai…
Olyan szinten sikerült fájdalmas gondolataimba merülnöm, hogy először nem hallottam meg a halk kopogást a bejárati ajtón. De ez aztán egyre erősödött. Hevesen dobogó szívvel közeledtem az ajtó felé, melyet habozás nélkül kitártam. És ott állt ő. Minden valaha volt haragom egy szempillantás alatt elpárolgott.
- Miért kopogtál? – kérdeztem tőle halkan. Be tudott volna jönni, ha akar, ismerte a kódokat.
- Nem tudtam, akarsz-e még látni – felelte tétován.
Most néztem csak meg alaposabban. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, és elég sápadtnak tűnt. Átkozni kezdtem saját idióta türelmetlenségemet. Nyilvánvalónak tűnt, hogy betegeskedett, én meg csak a mocskos vágyaimmal tudtam törődni.
- Jól vagy? – mértem végig alaposabban, de válasz helyett csak egy apró bólintást kaptam. – Gyere be – invitáltam.
Félreálltam, de az illata, amely beléptekor csapott meg, feszegetni kezdte az önuralmam jelenleg amúgy is ingatag határait. Miután becsuktam az ajtót, nekidőltem belülről, és szerettem volna megkérdezni tőle, miért hanyagolt megint napokig, de a látványa melengetni kezdte a szívemet, és már rég nem volt fontos. Semmi. Csak az, hogy most itt van. Velem. Újra.
- Miért jöttél? – érdeklődtem. Tudnom kellett, mit akar tőlem valójában. Vagy mit vár el esetleg.
- Én később utazok New Yorkba, és… előtte még látni akartalak… - A végét már szinte csak suttogta, és a fejét is lehajtotta. – Ne haragudj, amiért nem hívtalak vissza, csak… - kezdett volna magyarázkodásba, de már a mondata elején közelebb léptem hozzá, és az állát felemelve egy csókkal fojtottam el a számomra minden bizonnyal nem túl kellemes mondandóját.
A hév, amellyel viszonozta, szinte ledöntött a lábamról. Ezek szerint hiányoztam neki? – kérdeztem magamtól, de az agyam a következő pillanatban totálisan kiürült, amikor karjait a nyakam köré fonta, és teste szorosan tapadt hozzám – részben annak köszönhetően, hogy én is megragadtam a derekát, és magamhoz húztam. A vágyaimat, ha akartam volna, sem tudom eltitkolni, testem árulkodó merevsége ugyanis mindkettőnk számára egyértelművé tette, mit is vált ő ki belőlem.
A hiánya borzasztóan kínzott az utóbbi napokban, mégsem szaggattam le róla a ruhát, ahogy ösztöneim akarták volna. Ehelyett lágyan, és önmagam előtt már nem ismeretlen érzésekkel – szerelemmel – eltelten csókoltam, meg akartam neki mutatni, hogy nemcsak emiatt akarom őt. Gyönyörrel szerettem volna megajándékozni, emellett minden vágyát maradéktalanul kielégíteni persze.
Óvatosan végigsimítottam a hátán a fenekéig, amelybe viszonylag finoman belemarkolva emeltem fel magamhoz. Combjai satuba zárták csípőmet, forró nőiessége a rajta levő farmer anyagán keresztül is izzóan dörzsölődött feszülő ágyékomhoz. A hálószobába vittem, és az ágyra raktam. Mivel nem eresztett, ráfeküdtem, enyhén nekinyomva nadrágomat szétszakítani próbáló férfiasságomat. Nyelvemmel körbesimítottam az ajkait, és gyengéden, puhatolózva kértem bebocsátást, melyet az imént az előtérben már megkaptam. És most sem tagadta meg tőlem az ízét, melynél csak az illata volt zamatosabb. Úgy éreztem magam, mintha berúgtam volna, félelmetes volt, hogy Kristen minden érzékemre ilyen óriási hatást gyakorol. De legfőbbképp a szívemre, amely legalább annyira lángolt utána, mint a testem.
A szám elhagyta az ajkait, de csak hogy a nyakára csusszanjon, és apró csókokkal lephesse el a bőrét, amely a bársony selymességével vetekedett. Lassan gomboltam ki a blúzát, centiről centire ízlelgetve végig a felbukkanó alabástrom bőrt, nyelvemet végighúztam a melltartója szegélyén, halk nyögést csalogatva elő ezzel a torkából. Mivel a lábai között feküdtem, elegendő volt a háta mögé nyúlnom, és ahogy felemelkedtem, húztam őt is magammal. Így függőleges helyzetben pillanatok alatt lesimogattam a válláról a blúzt, majd kikapcsoltam a melltartóját, amely amúgy is vérpezsdítő volt, de az alóla előbukkanó puha, mégis feszes halmok csodálattal vegyes gyötrelmet okoztak. Egyik mellbimbóját ujjaimmal becéztem kőkeményre, míg a másikat ajkaim, majd fogaim közé vettem. Kris a hajamba és a vállamba markolva húzott magához még közelebb, a fejét hátravetette, haja a háta mögé záporozott.
Újra hanyatt fektettem, a csípőjét kissé megemelve, és lejjebb csúsztam a lábai között. A hasát csókolgattam, miközben kigomboltam a nadrágját, melyet utána a bugyijával együtt le is simogattam karcsú lábairól. Ezután végignéztem meztelen testén, mely kitárulkozva csak azért remegett, hogy eggyé olvasszam a sajátommal. Egyetlen végtelennek tűnő percre leszálltam róla, hogy én is ledobáljam a ruháimat, majd visszasimuljak szerelmem ölelésébe. Ajkaink ismételten egymásra találtak, kezem mindenütt végigcirógatta a legérzékenyebb pontjait, mígnem ujjaimon érezhettem élvezete apró rángásait. Ekkor hatoltam csak belé. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne legyek túl heves, amilyen legszívesebben lettem volna, hanem ezúttal csábítsak, ne hódítsak. A terv sikerült.
Kristen körmei az eddig tapasztaltaktól eltérően kellemesen cirógatták végig a hátamat és a derekamat, nyelvünk szüntelenül ropta saját szerelemtáncát, miközben meglendítettem a csípőm, és lassan mozogni kezdtem benne. Percekig – vagy tán órákig – feszítettük így mámorunk végső pillanatát, amelynek bekövetkezése hurrikánként söpört végig a testünkön, szinte cikázó áramot szikráztatva át közöttünk.
Zihálásunk újabb forró csókokba fulladt, szapora szívverésünk versenyt száguldott vele, de továbbra sem engedtük el egymást. Féltem, hogy máris elillan a karjaimból, mint egy tündér a varázsos égbolton. Mégsem akartam összenyomni a súlyommal, ezért mellé feküdtem, és a mellkasomra vontam verejtékes testét. A hátát, vállát cirógattam, tekintetünk pedig olyan szívbemarkoló üzeneteket küldött egymásnak, amelyeket csak készakarva tudtam volna félremagyarázni.
A csoda, amelyet az imént átéltünk, mintha valamiféle érzelmi töltettel színeződött volna még gyönyör telibbé. Kristen arca kipirult, már korántsem volt olyan sápadt, mint mikor megérkezett. Eszembe jutottak a szavai, miszerint ő később jön New Yorkba, így ki tudja, meddig kell kibírnom nélküle ismét.
- Mennyi időd van most? – kérdeztem tőle halkan.
A szívem összefacsarodott, amikor az agyamba villant, hogy akármilyen fantasztikus és elképzelhetetlen volt az iménti szeretkezésünk, ő nem az enyém. Nem maradhat, mert másvalaki felesége.
- Még ráérek – lehelte elmosolyodva.
Az ajkára kúszó öröm az én kellemetlen érzéseimet is elűzte. Újra hódoltunk a testi gyönyöröknek, melyek még órákig izzították bensőnkben a szenvedélyt. Az enyémben ennél mélyebb érzelmeket is. Úgy éreztem, belepusztulok, ha nem vallok színt előtte. Tudtam, hogy sokat kockáztatok ezzel, mégis meg kellett tudnom, ő hogyan is érez irántam. Érez-e bármit egyáltalán? Az egymást tökéletesen kiegészítő testiségen kívül persze.
Mély levegőt vettem, egy pillanatra bent tartottam, és a lehetséges reakciója miatt kezdődő félelmeimet félretéve mindent feltettem egy lapra.
- Szeretlek – suttogtam.
Kristen teste megdermedt e rövid, érzelmeimet kifejező szóra, keze is abbahagyta hasam cirógatását. Lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát…
* Kaszás Anett
