81. fejezet

...

81. fejezet

"Gyengéd öleléseddel csillapítod szívem szapora dobogását,

Mikor úgy érzem, minden veled-reményem odalett.

Szeretném feloldani gátló bástyáink takarását,

Miközben tudom: ezt egyelőre nem lehet.

Félve kívánom a halált, mely neked majd bánatot okoz -

Melletted leszek, kedvesem. Remélem, te is akarod..."

(Rob)

Kedves nejem undorító zsarolásainak kivédése után szinte normálisan együtt lehettünk végre Kristennel. Feltéve, ha lehet így nevezni azt, hogy egy hadsereg koslat az ember után mikrofonokkal és kamerákkal, akárhova is akarna menni.

Nemcsak az immár nyílt titokként kezelt viszonyunkkal és az ebből kreált szerelmi négyszög ügyében találtak meg bennünket, hanem amiatt is, hogy Kris miért nem írta alá a szerződést a filmünk folytatásával kapcsolatban. Ő ilyenkor többnyire azzal védekezett, hogy most anélkül is állandóan címlapon vagyunk, senkinek nem hiányzik a további hírverés. Meg hogy majd akkor folytatjuk, ha mindenki megemésztette már a káoszt körülöttünk. Az igazságot azonban csak kevesen tudtuk: Alex miatt kért a producerektől egy év halasztást. Megkapta. Ebből azóta három hét letelt.

Csaknem másfél hónapja voltam már nős, Carrie pedig bőven a negyedik hónapban járt, és szinte hetente cipelt el vizsgálatokra. Eleinte. De egy idő után meguntam, mivel folyton ugyanaz történt. Nemcsak a kontroll során, hanem vele kapcsolatban is. Egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy megpróbáljon elcsábítani, de mivel az eszem még nem ment el teljesen, ügyesen hárítottam a közeledését. Az utóbbi időben pedig el sem kísértem, inkább telefonon érdeklődtem az orvosánál aziránt, milyen állapotban van a gyermekem, hogyan fejlődik. Nem akartam tudni a nemét, úgy gondoltam, legalább ez legyen meglepetés, ha az anyja már úgysem tud semmi újat mutatni nekem. És amúgy sem rá voltam kíváncsi.

Többen cikkeztek rólam úgy, mint aki a szeretője kedvéért hagyta el a családját, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt. Kristent annál inkább. Bár csupán az estéket és éjszakákat töltöttük együtt, mert napközben mindig Alexszel volt, pontosan tudott mindenről, ami Carrie és köztem zajlott, bár egyszer sem rótta fel nekem ezt; megértette, hogy ott van az a kisbaba, akiről nem feledkezhetek meg. Nem mertem többet megemlíteni neki, hogy vele szeretném majd felnevelni, ha sikerül elperelnünk az elmebeteg anyjától, mert féltem, hogy ugyanaz lenne a reakciója, mint a múltkor.

Amikor csak tehettük, elbújtunk a világ szeme elől, hogy amennyire csak lehet, ne kelljen a külvilággal és a benne zajló botránnyal foglalkoznunk – ami mégiscsak kipattant, amint elkészültek rólunk az első fotók hetekkel ezelőtt. A legalkalmasabb helyszín viszont a közös házunk volt, erről csak Brad tudott, senki más. Illetve még Alex, de ő miért jött volna ide? Különben is egyre rosszabb állapotban volt. Sokszor szinte bűntudatom volt amiatt, hogy láttam Krisen, mennyire nehezen hagyja ott esténként. De akárhányszor megpendítettem neki a témát, mi lenne, ha egy-egy éjszakát otthon töltene vele – persze a féltékenységem ilyenkor is kihallatszott a hangomból, bár úgy sejtettem, még ha ők akarnák sem lehetne már köztük semmi olyan –, de mindig hárította az egészet, és inkább megcsókolt.

Amivel rendre elterelte a figyelmemet. Mindenről.

Kivéve ma este. Izgatott volt valamiért. Nem tudtam, mi történhetett, azt meg pláne nem, hogy ez nekem vajon jó vagy rossz lesz? Rákérdeztem.

- Kiderült, hogy ki súgott Carrie-nek – bökte ki hitetlenkedve, és egyben diadalmasan, pont mikor át akartam ölelni. Hosszú volt nélküle ez a nap is.

- Kicsoda? – hagytam félbe a mozdulatot. Mindig is érdekelt, hogy ki volt az, aki a legprivátabb dolgainkat kifecsegte – nyilván persze ellenszolgáltatás fejében – Carrie-nek.

- Bill – mondta halkan Kris. Egyetlen egyszer hallottam ezt a nevet. Még anno, aznap este, amikor Kristen eljött velem ebbe a házba, és másnap meg is vettem tőle. Bill viszont mindig jelen volt az életünkben, azaz főleg Krisék életében. Ő volt Alex bennfentes embere.

Nem jutottam szóhoz. Kris sem nagyon. Csak döbbenten csóválta a fejét, mint aki el sem meri hinni. Ennyit az emberi hűségről… Tudtommal legalábbis ez a Bill volt az, aki eddig mindenben segítségére volt Alexnek, még az üzleti ügyeit is rábízta egy ilyen… patkányra. Aki eladta a saját főnökét-barátját is, emellett Krist és engem egy pszichopata ribancnak. Voltak elképzeléseim, mit kért cserébe, és ezen elfintorodtam.

Most már közelebb bírtam lépni szerelmemhez anélkül, hogy izgatottságában ne ölelt volna vissza. Belém kapaszkodott, és a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Mindig bíztunk benne – suttogta csalódottan. – Mindig ő volt az, akihez fordulhattam, amikor Alex… rosszul volt. Ő mindig segített…

- Sajnálom – biztosítottam az együtt érzésemről. Mást nem is igen tudtam mondani erre. Undorítónak találtam a viselkedését. – Hogy derült ki? – kíváncsiskodtam mégis.

- Bevallotta Alexnek. – Ezek szerint talán mégis lakozott benne némi csekélyke lelkiismeret – gondoltam. Különben miért tette volna?

- Csak úgy elé állt, és…?

- Nem. Kihallgattam egy meglehetősen homályos és számomra érthetetlen telefonbeszélgetést közte és a… feleséged között. – Érezhetően nem szívesen mondta ki Carrie nevét, ezen meg is lepődtem az előbb, de mostanra valószínűleg összeszedte magát annyira, hogy megint érdekelje a dolog. – Ezt elmondtam Billnek, aki nem válaszolt a feltételezéseimre, hanem rögtön megkereste Alexet.

Szóval a férje már mindent tud. És mi is. Felsóhajtottam. Legalább még egy talánnyal kevesebb. Meg is osztottam ezt a gondolatot Kristennel, aki könnyes szemekkel nézett fel rám.

- De nem ezt érdemelte. Alex… – nyögte. Továbbra is hitetlenkedett. Vagy csupán most szakadt fel belőle a feszültség. – A legjobb barátja is volt egyben.

- Sajnálom, kicsim – húztam újra magamhoz, majd a karjaimba emeltem, és vele az ölemben leültem a kanapéra.

Megvártam, amíg megnyugszik, bár volt egy olyan érzésem, hogy nemcsak amiatt van kiborulva, amit megtudott. Rákérdeztem, hogy mi van még, de csak megrázta a fejét, és szorosan hozzám bújt. Addig tartottam a karjaimban, amíg kisírta magát, majd csókjaimmal felitattam a könnyeit, és próbáltam volna szóban is lelket önteni belé, de az ajkai ekkor végigsimítottak a számon, és innentől nem volt megállás.

Lassan kezdtem el vetkőztetni, amit ugyanolyan gyengéden viszonzott, akárcsak utána az érintéseimet. Csókunk szakadatlanul alapozta meg és tartotta életben a vágyainkat, melyeknek aztán átadtuk magunkat, nem sajnálva az időt egymás testének tökéletes felderítésére. Meglepett, mikor Kris a fülembe súgta, hogy szeret, de jól is esett egyben. Visszasuttogtam, majd másként is megpróbáltam bebizonyítani neki, mennyire nagyon így gondolom.

Remegve lettünk egymáséi, ziháló lélegzetünk szinte hallható szívdobbanásainkkal keveredve adta meg az alapritmust kínzóan édes ölelésünknek, melyre most semmiféle külső tényező nem vethetett árnyékot. A szenvedély tetőpontján szerelmem még szorosabban ölelt, és a körmei is nyomot hagytak rajtam gyönyöre pillanatában. Nekem sem kellett több, követtem őt a mennyek kapuján át a csúcsra.

Utána még sokáig cirógattam verejtékes testét, mielőtt felemelkedtem volna alóla – illetve vele együtt –, hogy átköltöztessem magunkat a hálószobába. Először őt raktam az ágyra, csak aztán feküdtem mellé, de rögtön utána hozzám bújt, és befészkelte magát a karjaimba.

Tudtam, hogy még nem alszik, ahhoz túl egyenetlenül vette a levegőt. Fogalmam sem volt, min gondolkodik, én egyszerűen csak átadtam magam a pillanatnak. Végül mégis kibökte anélkül, hogy megkérdeztem volna.

- Holnap nem tudok átjönni – suttogta egy bocsánatkérés kíséretében. Nem kérdeztem meg, miért nem. És nem esett jól. De nem kifogásoltam. – Alex szüleit megyünk meglátogatni… meg a bátyját – árulta el aztán.

- Oké – feleltem. Nem lehetett ellene kifogásom. Alex meglepően normálisan viselte a kialakult helyzetet, bár arról fogalmam sem volt, hogy képes erre, hisz én magam is végigszenvedtem az órákat, amikor Kristen nem volt velem. Biztosra vettem, hogy neki sem könnyű nélküle tölteni az éjeket. Mégis örültem neki, hogy legalább ennyit kaphatok a nőből, akit mindennél jobban imádtam, és azóta töretlenül, amióta először megpillantottam őt azon a filmes bulin.

Már több mint egy éve történt, de még mindig kedves emlékként őriztem a szívemben. Pont úgy, mint az első New Orleansban töltött közös éjszakánkat is. Meg az összes többit. Majdnem az összeset. Egy kivétel volt csupán, de azt inkább elhessegettem az agyamból, akárhányszor felbukkant benne.

Kris nem mondott mást, azt sem árulta el, hány napra mennek, hanem elaludt. Szerelmes ölelésében én is hamar elszenderedtem.

Másnap reggel előbb ébredtem, mint ő, de nem volt szívem felkelteni. Helyette sokáig gyönyörködtem a vonásaiban, melyek az ébrenlétivel ellentétben most kisimultak, és nem voltak olyan gondterheltek, mint egyébként. Szerettem őt ilyenkor látni. És azt kívántam, bárcsak sikerülne egyszer az, hogy nemcsak alvás közben ilyen nyugodt.

Nem láttam átszállni a tündért a szobán, sem varázspálcát, mégis megkaptam, amit kívántam.

Kristen lassan kinyitotta a szemeit, de csak mert puszilgatni kezdtem a nyakát. Rám mosolygott, mire félig cseppfolyós állapotba kerültem. Ugyanolyan higgadtnak látszott, mint mikor még aludt.

- Jó reggelt – motyogta, és a nyakamat átkarolva magához húzott. Nem kellett rábeszélnie, magamtól csókoltam meg.

Fogalmam sem volt, miért ilyen… boldog hirtelen, de abban bíztam, hogy tartósan az is marad. Gyengéden ízlelgettem az ajkait, mígnem azt vettük észre – ő is, mivel közben fölé gördültem, és széttárt lábai közé helyezkedtem –, hogy itt már nemcsak egy jó reggelt pusziról van szó. Szerelmem belemosolygott a csókunkba, majd végigsimított, vagy inkább -karmolt finoman a testemen, majd megállapodott a fenekemnél. Mivel ruha nem volt rajtunk, meztelenül aludtunk el, nem kellett volna sok hozzá, hogy azonnal a magamévá tegyem, de még élvezni akartam a pillanatot, hogy gondtalannak látom.

Nem bírtam róla levenni a szemeimet, ahogy a kezeimet sem. Az egész testét átcirógattam, mielőtt tőle, de főleg izzó hőt felém árasztó nőiességétől kissé eltávolodva a hasán is végigvezettem a kezem, és benyúltam a lábai közé. Szerelmem megvonaglott, amikor beléfúrtam az ujjaimat, majd izmaival görcsösen rájuk tapadt rögtön. Megint a szájára hajoltam, és végighúztam rajta a nyelvem. Foggal kapott utánam, csókunk pedig vadabbá vált. Ő sem volt közben rest elkapni továbbra is kettőnk közt meredező gerjedelmemet, és a simogatásától máris úgy éreztem, a mennyek kapuját döngetem. Csakhogy én őt akartam döngetni.

Egy mindkettőnk számára váratlan pillanatban ujjaim helyére a férfiasságomat küldtem kedvesem testének egész a legmélyéig. Felsikkantott, amint megérezte, hogy itt most már másról van szó, de tágra nyílt szemében felfedeztem azt a vágyat, amely engem is irányított. Kissé felemelkedve a háta alá nyúltam, és felhúztam őt magamhoz. A combjai a derekamat ölelték, a karjai pedig a nyakamat, miközben a feneke alá nyúlva mozgatni kezdtem magamon.

Fogalmam sem volt, hogyan csinálja, de az irányításom ellenére is olyan apróbb mozdulatokkal kergetett az őrületbe, hogy elég közel kerültem a véghez. Ő ekkor megállt, megakadályozva, hogy elmenjek. Ezzel persze saját magának is kínokat okozott, mivel ő sem élvezett még el. Elégszer…

Azt vettem észre, hogy a nyakamat kezdi harapdálni, majd lassan eltolt magától. Ezt nem akartam, nem értettem, miért csinálja.

- Rob – nyögte közben a nevem. El nem tudtam képzelni, miért akarja most abbahagyni, ezért mikor már majdnem teljesen lehúzta magát rólam, visszarántottam, és tövig belémerítkeztem. Nyögést kaptam rá válaszként, de megint szabadulni próbált.

- Hova igyekszel? – tettem fel a kérdést, mire a szemembe nézve elmosolyodott, benyúlt kettőnk közé, és kiemelt magából.

- Csak ide… – mászott aztán le rólam. Négykézlábra állt előttem az ágyon, és habozás nélkül teste egy másik barlangjába vezetett, időről időre végig is nyalogatva lüktető szervemet.

Mikor már úgy éreztem, ezt sem bírom tovább, felemelkedett, majd hátat fordított nekem. Azonnal előredöntöttem, ő kissé kitolta a fenekét, én pedig célba vettem szorosan összezárt combjai közül felém virágzó nőiességét. Felnyögtem a szorító érzéstől, amelyre még rá is segített. A derekán és a hátán végigsimítva a mellei alá nyúltam, hogy magamhoz emeljem. Így teste a mellkasomnak simult, miközben szapora tempóban mozogtam benne megállíthatatlanul. A haját félretúrva a nyakát kezdtem el becézgetni, ami nem volt túl jó ötlet, mert a végére úgy bepörögtem, hogy kíméletlenül beléharaptam a szenvedélyem pillanatában. Hallottam is felsikítani, de nem tudtam eldönteni, ettől-e, vagy mozgásomtól meg az ujjaimtól, melyeket már korábban a lábai közé vezettem, és szüntelen örömökben részesítettem velük a csiklóját.

A harapásom nyoma mindenesetre ott maradt. Amint feltisztult a köd az agyamról, puszikkal borítottam a megkínzott bőrfelületet, de az egyre csak vörösödött. A pánikomat még az tetézte, hogy a vére is kiserkent. Rászorítottam a tenyeremet, mintha ezzel meg tudnám akadályozni a továbbcsúnyulását, de tudtam, hogy késő.

- Mit csinálsz? – fordult felém Kris, és el akarta onnan venni a kezemet.

- Bocsáss meg… – suttogtam. – Nem akarom, hogy lásd…

- Mit? Mit csináltál? – bújt ki mégis a kezem alól – ezzel persze rólam is lehúzta magát, pedig szerettem még az élvezetünk után egy kicsit a testében pihenni.

Ő most elnyúlt az ágyon, és engem figyelve odakapott a nyakához, ahol az előbb megsebeztem, majd megnézte az ujjait. Picit vérpöttyösek voltak.

- Ne haragudj, nem akartam – feküdtem oda mellé riadtan. A reakciója viszont meglepett: elmosolyodott, és megcsókolt.

- Tudom ám, hogy csak meg akartál jelölni – mormolta, miközben fölém mászott. A testem kissé lassabban, de rögtön reagált rá, és újabb érzéki pillanatokban részesítettük egymást.

Mikor szenvedélyünk vihara lecsillapodott, észrevettem, hogy egyre több napsugár lopózik a szobába a függönyön át. Utáltam ezeket a pillanatokat. Kristen most tovább maradt ugyan nálam, mint általában szokott, de közeledett a búcsú perce. Amint felült az ágyon, a karjánál fogva tartottam vissza, hogy legalább egy csókig még együtt legyünk. A nyaka is kapott pár puszit, mire felszisszent. Ismét bocsánatot kértem tőle, amelyért mosollyal felelt, de aztán kiszállt az ágyból.

Karcsú testén végigpillantva éreztem, hogy a vágyam éledezni kezd, de nem követtem a zuhanyzóba. Egyszer azt mondta, ha vele tartanék, valószínűleg estig sem érne haza.

- Legalább megspórolnál egy utat – volt az én válaszom akkor. Ő azonban menni akart, és bezárkózott előlem a fürdőbe. Nem törtem rá az ajtót, mert elfogadtam a felállást. Mi csak az éjszaka szerelmesei lehetünk; legalábbis egyelőre. Kettős érzelmekkel vártam a napot, amikor a férje meghal. Tudtam, hogy szüksége lesz rám, és mellette akartam lenni akkor. Abban bízva persze, hogy nem zuhan majd annyira magába, hogy esetleg engem sem akar majd… Erre egyelőre gondolni sem akartam.

Mire kilépett a fürdőből, magamra vettem egy nadrágot, ő viszont még mindig meztelen volt. Jól jött a textilbéklyó, amely most eltakarta előle, mit vált ki belőlem a látványa. Inkább kimenekültem a hálóból, mielőtt engedek a késztetéseimnek, és visszadöntöm az ágyba. Felraktam főni egy kávét, majd az erkélyre léptem, hogy elszívjak egy cigit, amíg elkészül.

- Mikor indultok? – kérdeztem Kristől, amint – végre ruhában – kijött hozzám.

- Dél körül – felelte, és a karjaimba bújt. – Holnapután már itthon leszünk – tette hozzá. Ez két éjszakát jelentett, amit nélküle kell töltenem.

- Hiányozni fogsz – suttogtam, de nem mertem jobban kinyilvánítani, mennyire is, mert nem szerettem volna bűntudatot ébreszteni benne. Tudtam jól, hogy szüksége van rá a férjének. Már csak pár hónap – nyugtattam magam, de a morbid gondolatot aztán inkább elhessegettem.

- Te is – suttogta vissza. – Felhívlak majd – ígérte, majd egy szerelmes csók után távozott.

A kávé elkészült, így elkortyoltam, miközben azon gondolkodtam, mit csináljak magammal, amíg ő nincs velem. Két nap… Már most gyötört a magány nélküle.

Mielőtt félig megőrültem volna, Brad mentette meg a helyzetet, amikor felhívott.

- Mivel elhalasztották az előző filmed folytatását, most kaptál egy új szerepet – közölte. – Csak a tisztesség kedvéért mondom el, de szerintem nem fogod elvállalni.

- Miről szól? – kérdeztem óvatosan. Annyira borzasztó csak nem lehet – gondoltam.

- Nem az a lényeg, miről szól, hanem az, hogy… Szóval Carrie bulizta – vagy inkább feküdte – ki neked a főszerepet a sajátja mellé. – Irtózatos haragra gerjedtem. A terhes feleségem kicsit kezdte túlzásba vinni a züllést. És ez egy cseppet sem volt ínyemre.

Elhatároztam, hogy beszélek vele, hátha meg tudom hatni valamivel. Talán az anyai ösztönei hiányoznak csak, de az már sok volt, amit magával – vagyis inkább a gyermekünkkel művelt naphosszat. Nem először jutott a fülembe, hogy éppen kivel és mit csinált, persze nyíltan. Miután levetkőzte magáról az elhagyott feleség álarcát, lassacskán luxuskurvásba csapott át a viselkedése, és ezt egyre nehezebben toleráltam. Krisnek meg sem említettem, nem akartam tetézni az amúgy is sok gondját, de most, hogy elment, úgy döntöttem, ideje felkeresnem a nőt, aki megkeseríti az életemet. Nem ezt a sorsot szántam a gyermekemnek.

- Nem vállalom – mondtam Bradnek.

- Sejtettem.

- De elmegyek hozzá.

- Ez nem biztos, hogy jó ötlet – kételkedett benne Brad.

- Nem érdekel, de ezt már nem tűröm tovább! – vágtam hozzá, holott nem ő tehetett az idegességemről. Legalábbis nem közvetlenül.

- Oké, de… lehetőleg ne öld meg – figyelmeztetett.

Nem állt szándékomban. Egészen addig, míg oda nem értem a házhoz, amit családi fészeknek kiáltott ki az házasságunk kezdetén, és belépve meg nem láttam őt a nappaliban a kanapén… egy neves producer alatt vonaglott és sikoltozott. Aztán észrevett. És volt pofája rám mosolyogni. Ekkor vesztettem el a fejem.

...