66. fejezet
"Ébredj föl, vagy ha még álmodni jobb,
Menj, álmodd vissza, amit álmodál,
Mert a valóság csalt remény."
(Rob)
Alig mertem hinni a füleimnek. Minimum arra számítottam, hogy azonnal elküld és szakít velem, de nem így történt. Hanem pont ellenkezőleg.
- Én is szeretlek – felelte szipogva az iménti szavaimra. – Ha pár nap múlva derül csak ki… – kezdte aztán. – Akkor… addig tegyünk úgy, mintha nem a tiéd lenne az a gyerek. – A hangja nekem is gyötrelmeket okozott. A tekintete pedig azt sugallta, amit az én pesszimista felem is gondolt: nem lesz szerencsénk.
Ennek ellenére mindketten belekapaszkodtunk a remény egyetlen pici sugarába, valamint egymásba. Megkockáztattam, hogy megcsókolom, bízva abban, hogy még tényleg nem gyűlölt meg amiatt, aminek a kardja a fejünk felett lebeg.
Kris visszacsókolt, bár érezhető volt a tartózkodása. Nem tudja elfelejteni – gondoltam. Akármit is mondott, nem képes rá. Ahogy én sem. De akartam. El akartam vele feledtetni mindent. És magammal is. Újra és újra megcsókoltam, már-már harapva az ajkait, de nem a düh munkálkodott bennem immár, hanem a szenvedély. Nehezen bírtam visszafogni magam, de megtettem.
Nem szerettem volna, ha félreértelmezi a viselkedésemet. A ruhákat mégis szinte letéptük egymásról, ő pedig legalább olyan kétségbeesetten ölelt, mint ahogyan én viszonoztam ezt. De nem ijedt meg, igyekeztem nem durván nyúlni hozzá.
Egészen addig bírtam tartani az elhatározásom, míg bele nem temetkeztem szerelmem kéjesen vonagló testébe. Az érzés, hogy bármi történjék is, mi egyek vagyunk, minden mást kitörölt az agyamból.
Megálltam egy pillanatra, és gyöngéden végigsimítottam Kristen nyakán, a mellein, csípőmet ölelő lábain, majd újra csókolni kezdtem, így adva a tudtára, mennyit jelent nekem. Kinyitotta a szemeit, és legnagyobb megkönnyebbülésemre láttam, hogy kizáródott belőle a külvilág. Halk, rekedtes nyögései és szapora zihálása szintén azt bizonyították, hogy most csak ketten létezünk, senki és semmi nem állhat közénk. Rá is jöttem rögtön, hogy valamit elfelejtettem: az ő mindenekelőtti gyönyörét.
Lassan kihúzódtam belőle – még ez a mozdulat is lángba borította a testem –, utána nekiálltam végigkényeztetni a teste minden négyzetcentiméterét; minden ívét és hajlatát, az összes izgató és neki is örömet adó pontot. Élvezettel helyezkedtem szélesre tárt combjai közé, hogy a nyelvem is kóstolhassa azt, ami az ujjaimra csordult belőle az előbbi izgatásom és az ő beteljesülése következtében.
Hosszan ízlelgettem nőiessége selymes szirmait, míg végül saját, feszítő vágyaimnak engedelmeskedve a lábai közé térdeltem és a csípőjét megemelve magamra húztam. Kris hol a bőrömet karmolta, hol az alattunk elterülő puha homokot markolta szüntelen, karcsú teste megrándult egyre vadabb tempójú lökéseim következtében, a hangja pedig a szél szellőjén szárnyalt körbe bennünket.
Sikolyai elakadtak, amint a mámor csúcsára értünk. Óvatosan fölé borultam, vigyázva, hogy ne nehezedjek rá túlságosan, majd megcirógattam az arcát. Ekkor rám pillantott, a szemeiben pedig szerelmet láttam. Lágy, puhatolózó csókokkal becézgettem az ajkait, de kedvesem nyelve máris az enyémet kutatta, és lassú táncba fonódtunk.
Sokáig nem engedtük még el egymást, nem akarván véget vetni a nyugalomnak és boldogságnak, megy végre ismét közénk költözött. Ezernyi néma és elsuttogott szerelmi vallomás után valami más mégis az agyamba furakodott.
- Kérdezni szeretnék valamit – kezdtem. A szívem a torkomban dobogott.
- Mit? – mosolygott rám Kris továbbra is bágyadtan. Nyeltem egy nagyot, és komoly tekintetem az övét kereste.
- Te még… Ugye szeded a… Úgy értem… – felnyögtem, mert nem tudtam jól kifejezni magam. Végül a hasa felé pillantottam és kiböktem. – Nem védekeztünk – nem mertem hozzátenni, hogy mi sem. – Nem lesz baj?
Valamit elszúrhattam, mert Kris eddig boldog arca elkomorult, és megrázta a fejét.
- Nem. Nem lesz baj – felelte halkan, ám megbántottan. Aztán eltolt magától.
- Ne haragudj, csak… – akartam magyarázkodni, de sikerült rontanom a helyzeten.
- Tudom! – szakított félbe erélyesen, és felállt, miután elengedtem. – Senkinek sem hiányzik még egy gond, de nem lesz, megnyugodhatsz! – vágta hozzám még mindig sértetten, és a tengerbe gyalogolt.
Sokáig a partról figyeltem, majd összeszedtem a ruháinkat, és visszavittem őket a házba. Jobban tettem volna, ha befogom a számat – szidtam magam, de ezzel sem mentem semmire. Lemostam magamról a sós homokot, majd felvettem egyet az itteni viseleteim közül – az egyik rövidnadrágot –, és bár szívem szerint Kristen után mentem volna, inkább hagytam, hadd eméssze meg a történteket – az előbb nem volt ideje rá. A konyhába mentem, mert volt egy sejtésem, hogy előző nap óta nem evett semmit, úgyhogy nekiálltam ebédet készíteni.
A szakácskönyv most is a segítségemre volt, és amíg ezzel bíbelődtem, legalább addig sem gondoltam Carrie-re, meg az orvosra és a lehetséges gyerekemre. Csak Kris járt a fejemben. És az, hogy túlélhet-e egy ilyet a kapcsolatunk. Mivel mindig nem volt a válasz, többször odakozmált az étel, mire meguntam és kidobtam az egészet. Erre még Bonbon sem fanyalodott volna rá.
Kedvesem épp akkor jelent meg, mikor harmadjára sikerült ehetővé varázsolnom a szószt, amellyel egy tál tésztát szerettem volna nyakon önteni. Időközben le is zuhanyozhatott, mert isteni virágillata már akkor megcsapta az orrom, amikor belépett a konyhába. Hát még, amikor közelebb jött.
Halványan mosolyogva szemlélte a kuplerájt, amit hagytam.
- Eltakarítok, megígérem! – fogadkoztam rögtön, és így is terveztem. Vetett rám egy még vidámabb pillantást, majd közelebb lépett, bedugta az egyik ujját a lábosba, és a peremére fröccsent szószból elcsent egy hangyányit.
Megbabonázva bámultam, ahogy a szájába veszi az ujját, és leszopogatja róla a szószt. Amelyet bőszen irigyeltem ebben a pillanatban. Hihetetlen módon ismét megkívántam – bár kezdtem már szokni, hogy szinte megállás nélkül magas lángon tartja a vágyaimat, elég csupán annyit tennie, hogy a közelemben van.
- Finom lett – mondta, miután tisztára nyalogatta az ujját, majd közelebb hajolt, az egyik karját a nyakam köré fonta, és egy csókért ágaskodott felém. A szósz máris nem volt annyira fontos, hogy tovább akarjam kevergetni. Elengedtem a kanalat és a lábos fülét, hogy helyettük Krist öleljem magamhoz végre.
Szorosan simult hozzám, miközben én is megízlelhettem az alkotásomat – az ő ízével elegyedve valami isteni volt! Aztán már csak őt éreztem. És őt kívántam… De nem akartam, hogy tovább éhezzen miattam, ezért elnyomtam a vágyaimat, és nagy nehezen elengedtem.
- Remélem, éhes vagy… – szóltam halkan.
- Nagyon – suttogta, de a tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy nem az étel az, amire vágyik ebben a percben. A keze sem, amely lesiklott a nyakamból, és végigsimított a felsőtestemen egyre lejjebb egészen odáig, ahol számomra érezhetően, számára pedig láthatóan növekedtek a vágyaim.
Felnyögtem, amikor belém markolt. Ugyanabban a pillanatban lecsaptam az ajkaira, és mialatt simogatni kezdett, vadul csókoltam. Nem tudtam, mitől változott meg így a hangulata, de örültem neki, hogy most pillanatnyilag nem utál, és ki is akartam élvezni a boldogság felé billenő perceket. Én is végigsimítottam a testén, egyik kezemmel elölről, a másikkal a hátán haladva lefelé, míg el nem értem a fenekét. Belemarkolva magamhoz húztam, mire elengedte addig izgatott szervemet, és a nyakamba kapaszkodva a lábait is körém fonta.
Nem szakadtak el a nyelveink, miközben félkézzel eloltottam a tűzhelyet, majd Kristennel az asztal felé vettem az irányt. Még nem terítettem meg, így üresen várta, hogy végigfektessem rajta szerelmemet. Aztán fölé hajoltam, és gombolni kezdtem a lezserül magára kapott inget, mely nem az enyém volt. Megtorpantam egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem. Egy idegen férfiing volt rajta.
- Ez kié? – kérdeztem féltékenyen. Nem vettem észre, hogy hozott volna magával bőröndöt, vagy bármit, amikor visszatért ide a válása után, de az is igaz, hogy nem néztem be az ő szobájába.
- Az enyém – felelte, és a nyakamat kezdte csókolgatni. A figyelmemet viszont nem tudta elterelni vele. Még mindig nem moccantam. Erre ő is kicsit eltávolodott, és a szemembe nézett. – Az enyém, Rob. Nem Alexé. – Még egyszer megnéztem az ominózus darabot, aztán úgy döntöttem, hiszek neki. Hátha egyszerűen csak szeret férfiholmikban lenni, amikor senki nem látja. Mindenesetre vérpezsdítően állt rajta.
Tovább gombolgattam rajta a bő inget, minden felszabaduló ízletes bőrfelületét csókokkal halmozva el. A köldöke környékén járhattam, amikor az első nyögését meghallottam. A lábait szélesre tárta, de a bugyija még elfedte előlem a lényeget. Azon keresztül kezdtem el simogatni, miközben visszafelé indultam a nyelvemmel a testén, és a mellbimbóit nyalogattam egyre karcosabbra.
Kedvesem időnként belém kapaszkodott, de többnyire az asztal szélét kínozta a szorításaival. Addig becézgettem teste legérzékenyebb pontját a selyemtangán keresztül, míg nyöszörgése visszhangozni nem kezdett a konyha falai közt, majd kioldottam a nadrágomat, hogy minél előbb megadhassam mindkettőnknek vágyaink leghőbb akaratát. Ő viszont lecsusszant közben az asztalról és elém térdelt a konyha hűs kövére.
Fel sem fogtam, olyan gyorsan tüntette el legizgatottabb testrészemet a szájában. A hátam mögött levő szekrény szélébe kapaszkodtam, míg ő egyre hevesebben izgatott. Már azt hittem, szétrobbanok, mikor hirtelen abbahagyta. Csillogó szemekkel nézett fel rám. A tarkójára raktam a kezem, de nem kényszerítettem semmire. Ő maga vett megint az ajkai közé. Ezúttal lassabban, de annál izgatóbban csinálta. Ha az imént azt hittem, szétrobbanok, akkor ez most felért egy tízes erejű földrengéssel. Kris nyelve és ujjai felváltva, egymást követve cikáztak rajtam, minden egyes érzékeny pontomat sorra véve, a szája pedig nedvesen fogadott magába.
Végül nem bírtam tovább, felrántottam magamhoz, megfordítottam, és szemből az asztalra döntöttem. A bugyijával sem vesződtem sokat, simán félrehúztam, és egy pillanatnyi habozás nélkül nyomultam forró, sőt, izzó nőiessége legmélyéig. A derekába kapaszkodva kezdtem mozogni benne, egyelőre kényelmes, se nem lassú, se nem gyors tempóban, érezni akartam, ahogy újra és újra elmerülők benne. Mintha láva folyt volna végig a testemen, attól a ponttól kiindulva, ahol összekapcsolódtunk.
Szívesen így maradtam volna, akár az idők végezetéig, de Kris még így is fokozni tudta az élvezeteimet. Amint megszorította, majd elernyesztette az izmait odabent, azonnal a gyönyör kapujába érkeztem, de őt is ki kívántam elégíteni, mielőtt végérvényesen beléélvezek. A mellei felé közelítettem az egyik tenyeremet, és felhúztam az asztalról, amelybe addig kapaszkodott. A háta így a mellkasomhoz simult, a fejét félrefordítva pedig csókolni is tudtam.
Kezem, mellyel az előbb magamhoz emeltem, a hasán át lefelé kúszott, nőiessége legérzékibb kis gömbjéig. Felsikkantott, mikor megérintettem. A mozgásom sem csillapodott közben, tovább űztem a mámort a beteljesülés irányába, az ujjaimmal pedig a véglegekig izgattam közben őt. Szenvedélyünk hangjai kisvártatva nemcsak a torkunkból törtek felfelé, hanem odalent is hangos cuppanások bizonygatták, mennyire élvezzük is egymás ilyenfajta közelségét. Végül elszakadt a fonál, mely az önuralmamat tartotta.
Visszadöntöttem Krist az asztalra, és az egyik lábát felemelve azt is az asztal szélére raktam. Így még szélesebbre tárta a lábait, aminek következtében nagyobb felületen tudtam megközelíteni. Szüntelenül simogattam közben a fenekét, a hátát, majd a csípőjébe markolva két hatalmas lökéssel belédermedtem. Szinte felemeltem a földről, olyan intenzíven csapott le rám a megkönnyebbülés. Az ő lélegzete is elakadt, az utolsó sikolya során a nevemet hallottam valahonnan a messzeségből.
Amint visszahúzódott az agyamról a vágy köde, mely ellepte és beborította az elmémet, kihúzódtam belőle, remegő testét felemeltem az asztalról, és magamhoz szorítottam. Ő is a nyakamba kapaszkodva lihegte ki az iménti roham okozta kéjes fáradalmakat, majd a szemembe nézett.
- Szeretlek, Rob – suttogta fájdalmasan. Tudtam, hova tegyem a fájdalmát, de most nem akartam azzal foglalkozni. Amíg nem muszáj, addig semmiképpen.
- Én is szeretlek téged – súgtam vissza, és az ajkait kezdtem megint kóstolgatni. Csak percekkel később engedtük el egymást, mikor korgó gyomrunk figyelmeztetett, hogy nem ártana neki némi energia-utánpótlás. Visszahúztuk magunkra a földre szórt ruhadarabokat, de csakis azért, hogy ezúttal az ételnek essünk neki és ne egymásnak. Miután jóllaktunk, tényleg nekiálltam volna rendet teremteni, de szerelmem besegített. Aminek megint az lett a vége, hogy meztelenül fonódtunk egymásba – ezúttal a hűtőnek dőlve.
Mire mindennel végeztünk, majdnem beesteledett, így a vacsorának neki sem álltunk. Pihenés gyanánt kézen fogva indultunk a part felé a naplementében, Bonbon természetesen most is a lábunk körül ugrándozott, időnként belekötve egy-egy partra vetődött rákocskába. Kris végig a horizonton lebukó tűzgömböt bámulta, de láttam rajta, hogy a gondolatai másfele járnak. Szerettem volna, ha a fejébe látok, és megtudom, mire gondol, de sajnos nem volt ilyen hatalmam a természetfölötti felett. Egy sziklacsoport mellett megtorpant, elengedte a kezem, és lassan odasétált. Felült az egyik kőtömbre, és a térdeit átölelve figyelt engem, ahogy közeledem felé.
- Jól vagy? – kérdeztem. Szemmel láthatóan nem volt jól, de ezt most lelki rosszullétnek sejtettem.
- Jól – felelte halkan, majd elfordította a fejét.
- Hidd el, én sem így terveztem… – kezdtem, abban bízva, hogy megbeszélhetjük.
- Ha Carrie tőled terhes, és úgy döntesz, hogy… – Tudtam, mire gondol. Amire én nem akartam. – Akkor kiszállok az életetekből – mondta erre halkan. A pokolba taszítva a szívemet.
- Kérlek, ne! – nyögtem, mire rám emelte a tekintetét, de csak fájdalmat láttam benne. A sajátomhoz hasonlatosat.
- Van addig még pár napunk – mondta. Talán vigasztalni próbált ezzel, de nem sikerült neki. Épp ellenkezőleg.
Közelebb léptem a sziklához, amelyre felkucorodott. Velem egy szintben voltak a szemei, de elszánt eltökéltséget olvastam ki belőlük. Tehát már döntött.
- Nem akarom – ráztam meg a fejem.
- Mit? – nézett rám szenvedően. – A gyereket, vagy hogy elhagyjalak?
- Egyiket sem – feleltem. Talán kegyetlennek tűnhettem ezzel a kijelentéssel, de akkor is így éreztem. Ha a sors van annyira kegyetlen, hogy egy félresikerült éjszaka miatt így büntet, akkor sem akarom azt a gyereket. Ha Kristentől lenne… egészen más lenne a helyzet, de így…
- Gondoskodni fogsz róla, Rob – mosolyodott el halványan, miközben egy könnycsepp szántott végig az arcán. – Tudom, hogy megteszed, mert te ilyen vagy. Nem hagynád cserben – mondta. Mindenkinél jobban ismert engem. Nem tudtam mit felelni. Azzal viszont tisztában voltam, hogy ha így cselekszem, akkor őt elveszítem. Azt pedig nem akarom! – ordítottam magamban.
- Még van remény, hogy nem az enyém – motyogtam összetörten.
- De ha mégis…
- Akkor kitalálunk valamit! – szakítottam félbe határozottan. – De nem akarom, hogy elhagyj, és… azt sem, hogy… – Egyre inkább elkeseredtem, pedig próbáltam nem magamba zuhanni, hisz még semmi sem biztos.
- Oké, napoljuk el ezt a beszélgetést – zárta le végül a témát Kristen. – Ne haragudj, hogy felhoztam – kért bocsánatot is. Aztán a kezemért nyúlt, és összefűzte az ujjainkat. Odapillantottam. A gyűrűsujján levő fehér csík azt jelezte, hogy ő mindenét feladta. Talán nem értem, de valahol miattam is. Erre most én… mit tehetnék?! – gyötrődtem immár magamban.
Aztán elfojtottam a gondolataimat, ránéztem kedvesemre, letöröltem arcáról a könnycseppeket, majd megcsókoltam. Fájt ez a csók. Kris érintése viszont perzselt. Most mégsem a szexet akartam elsősorban, és úgy vettem észre, hogy ő sem. Felültem mellé a sziklára, mire ő a karjaimba bújt, és együtt néztük végig a lemenő nap utolsó sugarainak óceán alá bukását. Millió gondolat kavargott a fejemben, és sejtettem, hogy ő sincs könnyebb helyzetben, de egyelőre várakozásra voltunk kényszerítve. Ez ellen nem tehettünk semmit. Bár tehetnék – gondoltam, de hiába. A reményeim repedezni kezdtek, holott csak pár napja forrtak össze ismét. Miért csak ennyi jár nekünk? – tépelődtem. Ez nem igazságos.
Végül felsóhajtottam, és kedvesemmel visszaindultunk a házhoz. Ő még megetette Bonbont, én addig elszívtam egy szál cigit, és a fejünk felett gyülekező viharfelhőkből próbáltam választ találni a korábbi kérdéseimre. Nem akadtam rájuk. Kris viszont megérintette a kezem, és aludni invitált.
Ezen az éjszakán nem simultunk egymásba többet. Egymáshoz annál inkább. Nem aludtunk sokat mégsem, lágyan cirógattuk a másikat, élvezve a pillanatot, hogy még együtt vagyunk. A szerelem közelségét. Kétségbeesve kutattam valamiféle megoldás után a legrosszabb esetre is felkészülve, de olyant nem találtam, amely egyszerre tartalmazná a gyerekemről való gondoskodást, és azt, hogy Kris velem marad.
Az éj sötétjében hosszan hallgattam kedvesem sírdogálását, de nem tudtam neki mondani semmi biztatót. Magamnak sem. Várnunk kellett. Még néhány napot… Egy örökkévalóságnak tűnt. Amit ha vele tölthetek, maga a mennyország, de ilyen fellegekkel sújtva… maga a pokol. De addig is…
Magamhoz húztam szerelmemet, és mintha soha nem akarnám többé elereszteni csókoltam őt kifulladásig. Félretéve a gondolatokat, a be nem tervezett bajt, a reménytelenséget… helyet adva a szerelemnek, amely még tart… Ki tudja, meddig…
...
