40. fejezet
"Féltékenységtől őrizkedj, uram!
A zöldszemű szörny koncán kéjeleg,
Csámcsogva fal föl! Ó, még boldog az,
Ki megcsalatva nem szeret tovább
De poklot jár, ki kétkedik, rajong,
Gyanakszik - és halálosan szeret."
(Rob)
Egy gyerek. Aki vagy az enyém, vagy nem… Mert bár Kristen azt mondta egyszer – többször nem kívántam hallani róla, gondolni sem rá, hogy ő Alexszel is… pedig tudtam, de fájt –, hogy szoktak védekezni, mégis… Miért ne pont most ütne be a baj? Miért is lenne egyszerű az élet?
Sokáig töprengtem a parton ülve, mielőtt szerelmem után indultam volna. Úgy döntöttem, elfogadom a helyzetet. Vagyis kifejezetten örültem annak az ötvenszázaléknyi esélynek, hogy esetleg tőlem terhes. Ha terhes egyáltalán… Mert a szavai alapján még nem volt biztos benne. Én mégis egy lehetőségként fogtam ezt fel, hogy talán, ha más miatt nem is, legalább a baba miatt hosszabb időre magamhoz láncolhatom. Ami nem volt túl önzetlen dolog, de biztos akartam végre lenni benne. Bennünk. Szerettem volna végre valamiféle biztosítékot arra vonatkozólag, hogy tartósabban maradhassunk együtt. A múltkori nézeteltérés után újra úgy viselkedett, mint azelőtt, ennek ellenére semmit nem akartam a véletlenre bízni.
Most pedig egy kisbaba… Nem először jutott eszembe, de eddig mindig elhessegettem, mert nem volt olyan a kapcsolatunk. Illetve jelenleg sem volt olyan, mégis… Láttam értelmét, sőt, az előnyeit is a dolognak. Emellett pedig, és cseppet sem utolsó sorban végtelenül boldog voltam. Az egyetlen árnyékot a másik ötven százalék vetette a fejem fölé, de addig inkább a sajátomat helyeztem előtérbe, míg ki nem derül.
Felálltam, hogy megosszam ezt Kristennel is, de nem a víz szélén álldogált, ahogy vártam. Annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hova tűnt. Közelebb léptem az alig néhány méternyire levő tengerhez, és megláttam a szoknyáját a homokban. A vizet kezdtem fürkészni, de a sötét meglehetősen rontott ama esélyeimen, melyek szerint észrevehetem őt a szintén feketének látszó felszínen.
Mégis sikerült kiszúrnom. De túl messze volt. A szívem a torkomban dobogott, le se vettem a farmeremet, ahogy voltam, úgy siettem utána, mielőtt valami baja esik. A hullámok nem voltak vészesek, mégis párszor eltakarták előlem, mielőtt odaértem volna hozzá. Egyből összeszidtam, hogy merészelt olyan messze beúszni, de persze nem hatotta meg. Dühösen a partra evickéltem vele, csak a neki is derékig érő vízben állítottam talpra.
Utána visszaindultam a kunyhóba. Útközben valamelyest sikerült lehiggadnom. Azt mondta, hogy nem akarta megölni magát, mégis féltem, hogy valami hülyeségre vetemedik. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, újra nekiestem. De ezúttal nem verbálisan, hanem tettekkel akartam meggyőzni, hogy nem hagyom őt ilyen könnyen kiszállni az életből. Nekidöntöttem az ajtónak belülről, és csókolni kezdtem. Legnagyobb meglepetésemre viszonozta. Ajkai ízét szemernyit sem csorbította a tenger rátapadt sója. Egy pillanatig féltékeny voltam a vízcseppekre, melyek érinthették.
Most inkább büntetni akartam a felelőtlenségéért, mint jutalmazni azért, hogy elmondta… a „baját”, amit mellesleg nem tartottam bajnak, ellenkezőleg. Mivel ez ismét az eszembe jutott, elengedtem, és amíg ő levegő után kapkodva dőlt még mindig az ajtónak, kissé elhátráltam tőle, majd a kanapé szélére ültem.
- Mit akarsz tenni? – pillantottam a hasára. Én már tudtam, mit akarok, de szerettem volna tőle hallani a terveit. Mert nyilván voltak. Ő is lenézett, majd felsóhajtott, és láthatóan azon igyekezett, hogy összeszedje magát. Örömmel töltött el, hogy ilyen hatással vagyok rá. Vagyis csak a testére. A szívét és az eszét nehezebb lesz meggyőznöm, amikor arra kerül a sor.
- Nem tudom… – suttogta. Ez nem hangzott túl biztatóan.
- Gondolom, neki is elmondod – húztam el a számat. Erre rám pillantott, de nem válaszolt. A tekintete felelt helyette. Ő maga pedig a telefonja felé indult. – Ne most! – kértem, mire megtorpant. – Szeretnék mondani valamit – tettem hozzá.
Kris kíváncsian méregetett egy pár másodpercig, majd felém fordult, és karba tett kézzel várt.
Láttam, hogy libabőrös egy kicsit, biztos a vizes ruháktól volt az – magam is –, ezért mindenekelőtt kényelmesbe akartam helyezni magunkat.
- Gyere ide – nyúltam a kezéért, miután felemelkedtem a kanapéról.
A fürdőszobába vittem, és a ránk tapadt ruháktól megszabadulván beálltam vele a zuhany alá. A testem hevesen reagált nemcsak a közelségére, hanem a meztelenségére is. Hagyta, hogy végigmosdassam a testét. A hasa aljához érve csak egy pillanatig hezitáltam, mielőtt lejjebb csúsztattam a kezem. Ő erre máris ernyedten dőlt a fülke falának, és enyhe terpeszbe állt, hogy jobban hozzáférhessek. Önkéntelenül léptem közelebb hozzá, és ujjaimat mélyre fúrtam nőiessége perzselő üregébe. Szerelmem felemelte a kezeit, és a derekam felől egyik kezével a nyakam irányába indult, míg másikat már az első pillanat óta ágaskodó férfiasságom felé közelítette.
Mindketten egyre hevesebben izgattuk a másikat, miközben ajkaink csókba forrtak, tovább feszítve ezzel önuralmunk határait. Az enyém szakadt át hamarabb. Elrántottam magamról az ujjait, ki belőle a sajátjaimat, és a fenekénél fogva felemeltem. Könnyedén és izgatóan csusszantam a testébe, melyet egy kisebb sikkantással díjazott, hogy aztán a nyöszörgésével kergessen az őrületbe.
- Szeretlek – nyögtem a fülébe, mielőtt végighúztam volna a nyelvem a fülcimpáján, és a nyakán. Ezt követően mozogni kezdtem benne, és nem várva meg a vallomásom viszonzását, újfent az ajkaira tapasztottam a számat.
Nyelvünk találkozása máris felért egy orgazmussal, de a testünk tovább hajtotta a gyönyört, amely nem váratott magára túl sokáig.
Az agyamra valamiféle köd ereszkedett, és már csak őt éreztem létezőnek ezen a világon. Én magam belehaltam a varázsba, amely körbevette a lényemet. Testünk azonos ritmusban lüktetett egymásba olvadva. Kris lábai egyre intenzívebben a szorítottak derekam körül, mígnem mélyen az ölébe temetkezve szabadjára engedtem szenvedélyem áradatát. Ekkor kedvesem teste is megremegett, és a vállamba harapva merült alá a gyönyör tengerében.
Miután a reszketése csillapodott, kihúzódtam belőle, és talpra állítottam. Ezután még mindig zihálva kissé, de folytattam, amit félbeszakítottam.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy most, utólag sem viszonozta a vallomásomat, de igyekeztem nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek. Egyelőre hanyagoltuk a babatémát, holott korábban még én magam akartam neki mondani valamit. Az előbb egy időre elfelejtettem, hogy mit. Most viszont újra feltámadtak az afelé irányuló késztetéseim és mégsem akartam mellőzni a témát.
Előbb azonban lesimogattam szerelmem testéről a habot, majd mindkettőnket megtörölgettem, és a hálószobába vezettem. Meleg volt, mégis a trikója után nyúlt. Kivettem a kezéből. Én sem szándékoztam felöltözni, még egészen minimálisan sem.
- Mondani szeretnék valamit – kezdtem halkan, miután lefeküdtünk, és összebújtunk. Kristen tekintete elsötétült, és kelletlenül felnyögött.
- Nem lehetne holnap? Szeretnék egy kicsit nem gondolni rá – mondta bocsánatkérően. Ezek a szavak fájtak a szívemnek. Ezek szerint mégsem akarja ezt a babát? Vagy még nem döntött – határoztam inkább a kellemesebb verzió mellett. Nem akartam, hogy elhamarkodottan cselekedjen. Ehhez viszont időt kért. Megadtam neki.
- Rendben – súgtam, majd a haját a füle mögé tűrtem, és egy csókért hajoltam az ajkai felé. Félúton találkoztunk. Ő hálás volt, én szerelmes. Bármit megtettem volna érte. Kivéve egyvalamit. De ezt a kérdéskört most félretettem. Mint ahogy azt is, mit szerettem volna megérdeklődni tőle ma a vacsora után.
Mindezek helyett magamhoz öleltem, és bágyadtan álomba cirógattam.
A másnap reggel hamar elérkezett. Az éjszaka nagy részét ébren töltöttem, és végiggondoltam minden lehetőséget. Mindent, ami potenciálisan előfordulhat. De nem sokkal lettem okosabb. Részben, mert Kristen még nem tudta megmondani, akarja-e ezt a gyermeket, amennyiben tényleg benne növekszik, másrészt pedig, hogy vajon melyikünké lehet. Féltem attól, hogy Alex az apja, és nemcsak a nyilvánvaló okok miatt. Amiatt is aggodalom szorongatta a lelkemet, hogy ha ő az apa, akkor én ejtve leszek, ezt biztosra vettem. És semmit sem akartam kevésbé. Belehaltam volna, ha elküld. Egyetlen reményem maradt: a saját ötven százalék esélyem.
Kedvesem viszont egész nap hárította a beszélgetést. Mivel forgattunk – szerelmes jelenetet ráadásul – könnyedén megtehette. Az időnk viszont egyre fogyott. Tudtam, hogy amint véget ér a munkanyaralásunk, elmegy az orvosához, majd a férjéhez. Vagy fordítva. De hogy tehetetlenül és tudatlanul fogok tengődni napokig, arra mérget mertem volna venni.
Este sem nyílt alkalmam előhozakodni a témával, mert Kristen legalább egy teljes órára bezárkózott a hálóba. Alexszel beszélt. Engem meg majd’ megevett az ideg, hogy miről csevegnek ennyit. Már a harmadik pohár italnál tartottam, amikor elhatároztam, hogy rátöröm az ajtót, de ekkor végre előjött. Az arckifejezése meglehetősen gondterheltnek tűnt. Azzal pedig még jobban megijesztett, amikor lassan odalépdelt hozzám, és az ölembe fészkelte magát. Olyan szorosan ölelt, hogy tényleg elfogott a pánik.
- Mi történt? – kérdeztem tőle halkan. – Elmondtad neki?
Nem válaszolt, csak bólintott. És vett egy mély lélegzetet, de közben megremegett. Sejtettem, éreztem, hogy még visszafojtja a sírást. Adtam egy puszit a halántékára, mire el is pityeredett. Hagytam, hogy megkönnyebbüljön. De közben vele vérzett a lelkem. Ez nem sok jót jelentett.
Utána kihüppögte magát, és rám nézett.
- Alex azt akarja, hogy vetessem el – mondta ki, de közben megint könnyek gyülekeztek a szeme sarkában. Én viszont valahol örültem. Végre valamiben emberebb voltam a férjénél. Én akkor sem kívántam volna ezt tőle, ha nem az én gyermekem. Borzasztó gyötrelmeket éltem volna át persze, de akkor sem.
Újra magamhoz húztam. Már ránk sötétedett, amikor szóba mertem hozni az előző nap elmaradt kérdésemet. De jelen pillanatban annak is megfelelő körítést kellett gyártanom.
- Te mit szeretnél? – Kihangsúlyoztam, remélve, hogy megosztja velem, ő hogy viszonyul a kérdéshez. Nem olyannak ismertem meg, aki aggódna a karrierje vagy az alakja miatt, így nyugodtan vártam a választ. Ami meg is egyezett a saját vágyaimmal.
- Én soha nem ölném meg – simította a tenyerét a hasára. – Ha tényleg máris itt növekszik, akkor mindenképpen megtartanám, csak… – nézett a szemembe egy pillanatra. Megajándékoztam egy mosollyal, amiért így döntött. Mert akármit is akar a férje, mégiscsak az ő teste, az ő élete. De ekkor mégis elfordította a tekintetét rólam. – Ha viszont… ő is megfertőződött, akkor… – újra elsírta magát. Egyből felfogtam a döntése másik részét is. tehát HA az enyém, akkor megtartja. Ha viszont egy szerencsétlen baleset folytán Alex a gyermeke apja, akkor…
Gondolatban sem bírtam befejezni a mondatot, amit félbe hagyott. Most kellett viszont előhozakodnom azzal, amit eredetileg terveztem előző estére. Kris, mintha olvasna a gondolataimban, megérdeklődte, mire föl volt a tegnapi romantikázás. El is pirult közben, amivel egyértelműen jelezte, hogy tetszett neki a gesztus.
- Szerettelek volna megkérni, hogy költözz hozzám – mondtam egyszerűen. Ő hatalmas szemeket meresztve nézett rám.
- Hogy költözzünk össze? – gondolkodott el egy pillanatra.
- Igen, a régi házadra gondoltam, Los Angelesben, amit eladtál nekem. Ha továbbra is csak a hétvégéidet akarod a férjeddel tölteni, akkor hétköznaponként együtt lehetnénk – vázoltam neki az elképzeléseimet. Bár nem tudhattam, hogy ez a hétvégés dolog nem csak a forgatás idejére szól-e. Nem zárhattam ki, hogy ha ennek vége, akkor ő is Miamiba költözik, hogy együtt lehessenek.
Kristen nem válaszolt azonnal. Sőt, túl hosszan töprengett, végül megkért, hogy erre hadd aludjon még párat. Nem tudtam neki nemet mondani, ezért rábólintottam. Szerettem volna, ha nem gondolkodik ennyit, de ezt a döntést is rá akartam bízni. Ha túl erőszakos és követelőző vagyok, akkor én járok rosszabbul – gondoltam.
Szerettem volna kímélni ezen az éjszakán, ő viszont másként döntött, és amint lefeküdtünk, csókolni kezdett. De olyan észveszejtő módon, amellyel mindig elvette az utolsó csepp józanságomat is. Végighaladt a nyakamtól egészen a derekamig, majd először csak ujjaival érintve kényeztetett lágyan, majd a szájával, egész addig, míg ösztönösen nem nyúltam érte, hogy a testem fölé emeljem, és magamra rántsam. A nyögésünk tökéletes szinkronban volt, akárcsak a mozdulataink ezt követően. A beteljesülésünk egyszerre érkezett, legszebbé téve a pillanatot.
Utána szerelmem szorosam a karjaimba fészkelte magát, és végre elsuttogta, hogy mit érez irántam. Elöntött a melegség, és a boldogság a szavai hallatán, de egy picit úgy éreztem, ennek az iménti szeretkezésünknek van némi felejtés-mellékíze, legalábbis az ő részéről. Pedig a tényeket nem tudtuk kizárni. Azok ott voltak, és egyelőre köztünk lebegtek.
Egymás karjaiba menekülve aludtunk el, míg a másnap sugarai fel nem ébresztettek. Sokkal korábban, mint ahogy kellett volna. Kedvesem még békésen szendergett a karjaimban. Kiélveztem ezeket a másodperceket, tudván, hogy hamarosan haza kell utaznunk. Addig azonban még boldoggá próbáltam tenni a számára az életet. És gondtalanná. Bár még mindig nem válaszolt a kérdésemre, mit szól az összeköltözéshez, reménykedtem, hogy azért nem mondd majd negatív választ. Továbbra is csak a hétköznapjaira tartottam igényt – ez mégis több volt, mint a rövidke hétvégék.
Egészen addig nem került szóba a gyerek-dolog sem, amíg haza nem kellett indulnunk. Az utolsó Balin töltött napunkon szabadok voltunk, pihenőt engedélyeztek nekünk, így ezt is együtt élveztük ki abban az öbölben, melyet még a két hét elején felfedeztem. Nem először adtuk oda magunkat egymásnak a víz lágy hullámaitól ölelten, meg persze egyébként sem, mégis minden alkalommal csodálatosabb volt. Kicsit kezdtem megérteni, hogy miért szokott rá Alex anno a drogra. Számomra a felesége jelentette a napi adagot, és tudtam, hogy reszketni fogok érte, mikor majd napokig nem jutok hozzá. Nem vártam ezt a pillanatot, mégis egyre csak közeledett.
Előtte viszont a parton fekve napoztunk. Szerelmem hason feküdt a perzselő homokon, és behunyt szemmel élvezte, ahogy a nap és az ujjaim simogatták a bőrét. Eszembe jutott, hogy hamarosan a filmet is befejezzük. Az a történet nem tartogatott számomra meglepetéseket, ismertem a forgatókönyvét. A kettőnk kapcsolata viszont homályosabb kimenetelű volt annál. Az utolsó jelenetben szerelmem engem választ, és mindent hátrahagy majd maga mögött. A valóság azonban kegyetlenebb volt: a férje beteg, és így minden bonyolultabb.
- Gondolkodtál a hozzám költözésen? – kérdeztem halkan, miközben puszikkal borítottam a lapockáját.
- Igen – suttogta. De ennyi. Nem mondott többet, én pedig félve kérdeztem rá, hogyan döntött, mert nem lehettem biztos benne, melyik utat fogja választani: velem a boldogat, vagy Alexszel a szenvedőt. – Attól függ, mit mond az orvos – ábrándított ki mégis.
- Mikor mész el hozzá? – Szerettem volna vele tartani, de ismét csalódnom kellett. Közölte, hogy két nap múlva van időpontja, amikor egyúttal HIV-tesztet is végeznek rajta, valamint megállapítják, hogy tényleg állapotos-e. Mindezt pedig egyedül szeretné elintézni.
A lelkére kötöttem, hogy azonnal hívjon fel, ha majd már biztosat tud. Megígérte. Félretettük ezután a témát, és az utolsó gyönyörteli óráinknak szenteltük minden figyelmünket és vágyainkat.
A repülőút vissza New Yorkba kevésbé tartalmasan telt, mint Balira jövet, most mindkettőnket a jövővel kapcsolatos gondolataink kötöttek le. Hosszan imádkoztam a majdani, számomra szerencsés végkifejletért, de addig is fel kellett készülnöm a várakozásra. Ami idegtépőnek bizonyult. Kristen New Yorkból egyenesen tovább utazott Los Angelesbe, éppen csak egy óránk volt a gépe indulásáig, a hotelba sem mentünk vissza. Fájt a búcsú, mert végleges-szaga volt. Nem akartam őt elengedni. Egy pár fájó, mégis szenvedélyesen szerelmes csók után kibontakozott a karjaimból, és átmenetileg kirepült az életemből.
Gyötrelmesen lassan telt el a következő nap. Estére majd’ szétvetett az ideg. Szerettem volna én felhívni őt, hogy megtudjam végre, mi van, de várnom kellett. Amire nem készültem fel kellőképpen. Az ingerültségem épp a tetőfokán leledzett, amikor végre megszólalt a telefonom.
...
