Sziasztok :)
Itt is egy Robsten fanfic fog íródni, kicsit másképp..
Remélem, mindenkinek el fogja nyerni a tetszését!
Lehet, hogy lesz Kristen szemszög is majd, sőt, szinte biztos, de egyelőre Robbal indítunk :)
És íme az első fejezet :)
Szil
1. fejezet (Rob)
Önkéntelenül is felé siklott a tekintetem, amikor belépett a helyiségbe, ahol a partit adták. Egy röpke pillanatra összefonódott a tekintetünk a tömeg felett, de ő rögtön utána elfordult. Nem tudtam, miért csinálja ezt. Hónapok óta került engem, azóta a csók óta, amit én máig sem voltam képes kiverni a fejemből. Az is egy ehhez hasonló partin történt. Sokszor találkoztuk ilyen-olyan rendezvényeken, amelyekre mindketten hivatalosak voltunk.
A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy lassan közelebb ért hozzám, közben kedvesen mindenkivel váltott egy szót. Bármibe le mertem volna fogadni, hogy velem korántsem lesz ilyen szívélyes. El fog menni mellettem…
És mintha csak én írtam volna az élet forgatókönyvét – így is cselekedett.
Kilépett az erkélyre, és bár még csak most érkezett, máris látszott rajta, mennyire utálja az egészet. Utána indultam. Elegem volt belőle, hogy nem hajlandó válaszolni sem az üzeneteimre, sem az ajándékaimra, amelyekkel igyekeztem közelebb férkőzni a szívéhez. Amelybe viszont senkinek nem volt helye.
Kivéve egyvalakit… De most nem akartam arra gondolni, hogy a férjének előjogai vannak velem szemben. Magamnak akartam őt. Még akkor is, ha csak alkalomszerűen, ideig-óráig tarthat is a dolog… Ha a szívét nem nyerhetem el, akkor legalább a teste gyönyört sugárzó és adó mivoltát szeretném élvezni. De úgy festett, ő nem akarja… Legalábbis eddig.
Odaértem mögé, kifelé fordulva állt az erkélyen, mélyet szippantva a hűs éjszakai levegőből.
Tudtam, hogy érzi a közelségemet, mert megdermedt egy pillanatra.
- Kristen… - mondtam ki a nevét, mely lágy dallamként szállt tova felé a szellő szárnyán.
Nem fordult meg, úgy tett, mintha itt sem lennék. Felemeltem a kezem, és végigsimítottam a karján. Megremegett az érintésem alatt, bőrén szaporán sorakoztak a lúdbőrök. Nem a hidegtől történt. Hanem miattam. Tudtam ezt jól, és az alkalmat megragadva ki is használtam.
Még közelebb mentem egy fél lépést, és ugyanazt a kezemet a derekára, majd a hasára csúsztattam. Hallottam felsóhajtani. A nyakára hajoltam, és egy csókot leheltem rá. Majd még egyet. Ekkor dőlt erőtlenül a mellkasomnak, de csak egyetlen pillanatra, hogy aztán megfogja a kezem, és kibontakozzon az ölelésemből.
- Kristen – szóltam utána megint, a vágytól rekedt hangon, mely számomra is ismeretlen volt. Még soha nem kellett ennyit szenvednem egy nő miatt, de érte még ezt is elviseltem valahogy. Nagyon nehezen, de a cél lebegett a szemem előtt. Időnként úgy nézett rám, hogy megállt az idő, sőt, a Föld forgása is egy pillanatra, de aztán átváltott hűvös közönybe. Most viszont reagált az érintésemre.
Az erkélyen nem volt más, csak mi ketten. A csillagok fénye világította be a teret, ezzel próbálva oldani a feszültséget, amely köztünk vibrált. De ő el akart menni, itt akart hagyni, amit nem hagyhattam. Megragadtam a karját, magamhoz rántottam, és a váratlan meglepetéstől elnyíló ajkaira tapasztottam a számat. A kezdeti hevességem azon nyomban gyöngédségbe csapott, amint megéreztem az ízét, amelyet egyszer volt még csak alkalmam kóstolni, hónapokkal ezelőtt.
Most is elvarázsolt. Mintha egy leszokott alkoholistának kínálnák a világ legnemesebb nedűjét, úgy hatott rám ajkainak aromája. És az ellenállása is ebben a pillanatban tört meg. Karjai a nyakam köré kulcsolódtak, és a hajamba túrva húzott közelebb magához. Csókunk elmélyült, szenvedélyesebbé vált, mohón tapogatózva a majdnem-ismeretlen érzések tengerén, amelyek kivédhetetlenül elöntöttek bennünket.
A szívem kiugrani készült a helyéről, amikor a tenyerét a mellkasomra csúsztatta. Tartottam tőle, hogy el akar lökni magától, ezért még szorosabban öleltem, még intenzívebben csókoltam. Egyelőre viszonozta. Egy idő után viszont elfogyott a levegőnk. Míg magamba szívtam – az illatával együtt -, újra a nyakát kezdtem csókolgatni, egyik kezem a derekát szorította testem vágyódó pontjához – akartam, hogy érezze, milyen hatással van rám -, míg másik kezem a mellét becézgette.
Kristen felnyögött, és körmei a mellkasomba mélyedtek. Nem is mertem elhinni, hogy mindez megtörténik, de az íze a számban, az illata az orromban – mind arról győzködtek, hogy ez a valóság. És nem akartam, hogy véget érjen.
- Tűnjünk el innen – súgtam a fülébe.
Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt nem kellett volna, amikor újra megdermedt, a lélegzete is elakadt egy pillanatra, és finoman, de elkezdett eltolni magától.
- Nem lehet – suttogta.
A szemébe néztem. Megláttam benne a vágyat. Diadalittas mosolyt villantottam felé. Most már hiába tagadta volna szóban, a teste elárulta, hogy legalább annyira felizgatta az iménti kis közjátékunk, mint amennyire engem. A tenyerem még mindig a mellét becézgette, megkeményedett bimbója szinte átszúrta a vékony selyemruha anyagát, amely csábosan lengte körül idomait.
- De igen, lehet – feleltem halkan.
Újabb enyhe fejrázást kaptam tiltakozásképpen.
- Nem… - súgta, de mivel tovább cirógattam, éreztem, hogy kezd megtörni az ellenállása.
Csípője szorosan simult az enyémnek, biztos lehetett benne, hogyan érzek iránta ebben a pillanatban. Legalábbis testileg. Vágytam rá, jobban, mint az éltető vízre vagy levegőre. Most már csak rá kellett bírnom, hogy bevallja, ugyanígy érez irántam. Kezdetnek újra megcsókoltam.
- Gyere velem – kérleltem csókjaink közepette, apró nyögéseit hallgatva, amelyekkel egyre bensőségesebb kényeztetéseimet fogadta.
Nem akartam, hogy bárki meglásson minket, ez volt csak az oka sietségemnek. Félő volt ugyanis, hogy a parti többi meghívottja is szeretné használni az erkélyt – bár nyilván nem ilyen célra, amelyre mi tettük most éppen.
A fenekéről a combjára simítottam a kezem, és felfelé kezdtem húzni a ruhára rövid szoknyarészét. Amint végre a bőrét tapinthattam, minden eddiginél jobban forrt érte a vérem. Ekkor viszont elszakította magát tőlem, és hátrált egy lépést. Kihasználta a másodpercnyi figyelmetlenségem. De ez sem tarthatott vissza. Utána léptem.
A mellkasomra támasztotta a tenyerét, így kényszerítve megállásra. Bántani nem akartam. Csak vele lenni, boldoggá tenni, olyan boldoggá, hogy többé vissza se akarjon menni a férjéhez. De ez hiú ábránd volt a részemről. Tudtam, miért van vele máig is, holott a házasságuk korántsem volt szokványosnak mondható. Emellett talán szereti is – jutott eszembe, és hatalmába kerített a féltékenység. A szerelmét is magamnak akartam, de beértem volna bármivel, amit adni tud. Amit adni hajlandó.
- Kérlek – szóltam, mire rám emelte addig elfordított tekintetét, és tétovázást pillantottam meg a szemeiben.
Megfogtam a kezét, leemeltem a mellkasomról, és csókokkal halmoztam el az ujjait.
- Nem fogod megbánni – ígértem.
Felkészültem rá, hogy máris elutasít, megint és végérvényesen, mint azon a hónapokkal ezelőtti kusza és álomszerű éjszakán. De ahányszor találkoztunk, mindig megláttam rajta azt az apró jelet, amely bebizonyította a számomra, hogy ha csak tűhegynyi is, de van remény.
- Máris bánom – lehelte felém az ajkába harapva.
Azt hittem, rosszul hallok. Ez azt jelenti vajon…? – kérdeztem magamtól, de a következő cselekedete meggyőzött, hogy nem csaltak az érzékszerveim.
- Nem akarom, hogy együtt lássanak – mondta ki ekkor előző gondolatomat. – Adj öt percet. Előremegyek. Fogok egy taxit és az utca végén várlak.
A döbbenetem akkora volt, hogy visszatartani sem tudtam, amikor kihúzta a kezét az enyéim közül, és az erkélyről belibbent a mulatozó tömeg közé.
Mély levegőt vettem, és rágyújtottam, hogy gyorsabban teljen az az öt perc. Ezernyi gondolat kavargott az agyamban, de csak egyetlen egy lüktetett bennem igazán: igent mondott.
A cigit csak félig szívtam, mert nem bírtam tovább itt maradni. Szerencsére senki nem állított meg útközben, míg ki nem értem az épületből. Egyenesen az utca vége felé vettem az irányt, de nem láttam sehol a taxit, amit Kristen ígért. Mégis közelebb lépdeltem, csalódott voltam, hogy így felültetett. És nem először. A partira mégsem volt kedvem visszamenni, ezért úgy döntöttem, hazasétálok. Csak kétutcányira volt a hotel, ahol megszálltam. Ez volt nekem a „haza”. A buli miatt szerencsére lezárták az egész környéket, nem kellett tartanom az elvetemült rajongóktól.
De most azok sem számítottak, fájt az újabb elutasítás. Miért is nem jöttem el vele rögtön? Valójában az sem érdekelt volna, ha valaki meglát bennünket együtt, csakis őt féltettem a férje esetleges haragjától, ha kiderül, mit tett. De végeredményben nem tett semmit. Csupán meglógott előlem.
Míg ezen keseregtem, arra lettem figyelmes, hogy egy autó gördül mellém. Nem is néztem oda. Az viszont már feltűnőbb volt, mikor picivel előrébb megállt, és kinyílt az ajtaja.
Földbegyökerezett a lábam, amikor felfogtam, amit látok: Kristen hajolt ki rajta.
- Beszállsz? – kérdezte.
Nem kellett kétszer kérdeznie.
