"Sohase értjük meg a másikat,
sohase ismerhetjük meg akaratának,
vágyainak minden hullámzását.
Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát,
bármily közel érezzük is hozzánk."
(Rob)
Nehezen emésztettem meg, és kifejezetten rosszul esett, hogy Kristen kizavart az öltözőből. A tekintete egy életre nyomot hagyott bennem. Mintha én okoztam volna a sérüléseit. Az viszont nem stimmelt, hogy ha Alex bántotta, akkor miért védi?! Nem értettem, és nem is volt időm gondolkodni rajta, mert a rendező utasítására jelenetbe kellett változnom. Kristen csak percekkel később jelent meg, holt sápadtan, amit nem a sminkesünknek köszönhetett. A keze remegett, és a szövegét is többször elvétette. Ebből sejtettem, hogy valami más van itt a háttérben, mint amit el szeretne árulni bárkinek is.
Alexet a nap során nem láttam többször. Krist viszont csak akkor sikerült elkapnom, amikor a nap végén átöltözni indult. Az öltözőink egymás mellett voltak, és az enyém előtt kellett elhaladnia, ha be akart jutni a sajátjába. De én elkaptam a karját – ügyelve, hogy óvatosabb legyek, mint amilyen Alex volt, és berántottam magamhoz. Aztán rázártam az ajtót, és dühös tekintetével mit sem törődte nekitámaszkodtam belülről.
- Engedj ki! – sziszegte felém dühösen.
- Nem – feleltem egyszerűen.
- Hogy tehetted ezt? – célzott rá, hogy mit is műveltem a drágalátos férjecskéjével. – Nem kellett volna megütnöd!
- Miért? Bántott, és még te mentegeted? Nem akarom, hogy ezentúl egyedül legyél vele – közöltem megvetően.
Titkos kedvesem erre meglepetten ugyan, de legalább rám pillantott.
- Nem bántott, megcsúsztam reggel a fürdőben – mondta olyan hangon, amely a csodálkozását fejezte ki. Mintha csak most jött volna rá, hogy miért is tettem azt, amit. Aztán a fejéhez kapott. – Jesszus, te azt hitted, ő csinálta a foltjaimat? – kérdezte hitetlenkedve. Nem feleltem, mire felsóhajtott. – Rob… - suttogta.
- Azt is nehezen tudom csak elviselni, hogy hozzád ér – vallottam be. – Hogy hozzád érhet! De ha elképzelem, hogy megüt… – Nem tudtam befejezni. Indulatosan a hátam mögötti ajtóba vertem az öklömet, de csak egyszer, mert észrevettem, hogy Kristen összerándul a zajra.
- Rob – szólt megint. – Alex soha nem bántana engem. Inkább vigyáz rám… Túlságosan is… - motyogta a végét olyan halkan, hogy erősen fülelnem kellett, hogy meghalljam. De újabb rejtély sorakozott fel előttem a szavaival: mitől védi őt Alex? A kérdést feltenni sem tudtam, olyan gyorsan változott vissza Kristen megint a férjét óvó fúriává.
- Engedj ki, kérlek – nézett rám nyomatékosan. Én azonban épp ellenkezőleg cselekedtem. Ahelyett, hogy a kulcsért nyúltam volna, felé közeledtem egy lépést. – Ne – könyörgött, de most ellenálltam. Reggel még elengedtem, és az lett belőle, ami. Most nem voltam képes rá, hogy végignézzem, ahogy visszamegy a vadállat férjéhez.
- Maradj velem – kértem. – Ne menj vissza hozzá.
A tekintetében levő szenvedést a döbbenet váltotta fel.
- Már többször mondtam, hogy nem fogom elhagyni a kedvedért.
Ekkor vetettem be azt az adut, amihez előző éjszaka jutottam.
- Tegnap, miután felmentél a szobátokba, azt mondta nekem, ha látná, hogy boldog vagy mással, ő maga küldene el.
A döbbenet fájdalommá változott. Kristen lassan a fejét csóválta, és maga elé bámult. Pedig már előtte álltam. Megcirógattam az arcát, és felemeltem az állát.
- Maradj velem – kértem ismét. – Boldoggá teszlek, megígérem.
A szemei reménytelenséget tükröztek felém, de ezt nem akartam. Nem akartam, hogy úgy mondjon nemet, hogy meg sem próbáltuk. Be akartam neki bizonyítani, hogy velem boldogabb lehet. Ehhez elsőként megcsókoltam. Először nem viszonozta. Az ajkai hidegek voltak, de megremegtek, amikor végigsimítottam rajtuk a számmal, majd a nyelvemmel. Óvatosan haladtam előre, és meg is kaptam a bebocsátást édes íze közelébe.
Lassan, szerelemmel csókolgattam, mire karjait a nyakam köré fonta, és a hajamba túrva magához húzott. Pihenés céljából az én öltözőmben is volt egy keskeny ágy, amely most éppen kéznél volt. Mivel az ajtót bezártam, és a stáb nagy része már elment, senki nem zavarhatott meg abban, amit tenni szándékoztam vele.
Először is magamhoz húztam, hogy érezze, mennyire kívánom. Kezei az ingemre rebbentek és türelmetlenül máris gombolgatni kezdte. Én óvatosabban vetkőztettem, nem akartam úgy hozzáérni, hogy az oldalán lilálló foltok miatt akár csak véletlenül is fájdalmat okozzak neki. Sikerült róla úgy levennem a felsőjét, hogy nem értem a bőréhez, utána viszont meg szerettem volna gyógyítani. Végigfektettem az ágyon, és mellé térdeltem. Csókokkal borítottam a bőrét a vállától kezdve egészen a csípőcsontjáig, majd egyik kezemet a nadrágjába dugtam. Mindkettőnk lélegzete elakadt. Az övé az érintésemtől, az enyém a forróságtól, amit a lábai között találtam. Már nedvesen várta, hogy beléfúrjam az ujjaimat, közben pedig nyögdécselni kezdett.
A vágyaim már rég nem szunnyadtak, de előbb őt akartam gyönyörhöz juttatni. Elvettem róla a kezem, és miután kigomboltam, lehúztam róla a farmert. Utána úgy fordítottam, hogy a feneke az ágy szélére kerüljön, és széttárt lábai közé fúrtam a nyelvemet. Körmei a nyakamba vájtak, vagy éppen saját combjaiba, mikor melyiket érte. Egyik kezemmel a mellét becézgettem közben, és míg a belőle áradó élvezetnedveket kóstolgattam, másik kezemmel a fenekét simogattam. Az orgazmusa félelmetesen hamar érkezett. A nyelvemen éreztem teste apró rángásait, mire az önuralmam semmivé foszlott, és a nadrágom elejét feltépve odatérdeltem szerelmem bejáratához.
Megremegtetett a hő, amely belőle áradt, mégis centiről centire haladva tettem a magamévá. Lábait a derekam köré kulcsolva húzott egyre beljebb magába. Fölé hajoltam és csókolni kezdtem, egy ritmusban a csípőmmel, amely egyre hevesebb iramot diktált. Kristen körmei újabb nyomot hagytak rajtam, ahogy elvesztette a fejét és fékevesztetten élvezni kezdett. A sikolyait a számmal fojtottam el, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg elment már mindenki.
Miután áthullámzott szerelmem testén az első hurrikán, rám emelte a tekintetét, és a belőle kiolvasott érzelmek olyannyira megleptek, hogy megálltam egy pillanatra. Testem a testében volt, tekintetem a szemében és a szívem a kezében. Elvesztem. Nem először, de minden alkalommal egyre végzetesebben. Főleg most, hogy a saját lelkem által gerjesztett szárnyaló öröm sugárzott felém felőle.
- Maradj velem – suttogtam ismét.
Ekkor megéreztem, hogy elbizonytalanodik és távolodni kezd tőlem. Kellemesebb helyszínt is választhattam volna a győzködésére, valamint a boldoggá tételére, de a pillanatnyival kellett beérnem. Mielőtt megfordulhatott volna a fejében, hogy eltol magától, a háta alá nyúlva felemeltem és anélkül, hogy kiszálltam volna belőle, az ágyra feküdtem, így ő került fölém. Megadtam magam neki, rá bíztam a döntést. Én kértem - rá bíztam, hogy ad-e. Engedtem, hogy ő irányítson, eldönthette, hogy megteszi-e.
Ziháló lélegzete arról árulkodott, hogy még a pillanat hatása alatt van, éreztem magam körül a tüzet, amely belőle áradt. De nem moccant. Kezeim a csípőjén remegtek, simogatni akartam, de meg kellett várnom, hogy ő mit akar.
A számra tévedt a tekintete, amely még soha nem volt ennyire kifürkészhetetlen. Olvasni vágytam belőle, legalább a remény egy halovány szikráját, de semmi.
- Ne menj vissza hozzá - súgtam. Újra a szemembe nézett. De szerelem és beleegyezés helyett csak vágyakozást láttam benne. - Maradj velem. - Megjelent a fájdalom is. - Szeretlek - dobtam oda a szívem is a lábai elé.
Egy őrjítő pillanatig azt hittem, viszonozza a vallomásom. Szóra nyitotta a száját, de nem azt mondta, amit hallani vágytam.
- Nem - lehelte, aztán megcsókolt.
A visszautasítás fájdalmával csókoltam vissza. Kristen felnyögött, majd megmozdította a csípőjét. Ismét a vágyaim vették át a hatalmat a testem fölött. Megragadtam a fenekét és gyorsabb mozgásra buzdítottam. Meg is kaptam. Az ágy hangosan nyikorgott alattunk, de nyögéseink túlharsogták. Kristen a mellkasomba karmolva felnyomta magát, így már nem feküdt, hanem ült rajtam, de a sebességén nem lassított. Hogy elfojtsam a sikolyait, a szájára tapasztottam a tenyeremet, de nem számoltam a nyelvével, amely végigsiklott az egyik ujjamon, majd a szájába vette és testünk lüktetésével egy ütemben szopogatni kezdte. Ezután megfogta a csuklómat, és a kezemet a mellére vonta. Majd a hasán át a lábai közé. Az ujjam tette a dolgát, vagyis amire Kris kért. Összegyűjtöttem egy kis nedvességet, mely a testéből áradt és a csiklóját is izgatni kezdtem.
A remegése megállíthatatlanná fokozódott, amikor két ujjamat is eltüntettem benne. A csípője önálló életre kelt rajtam, az ajkait beharapta, de olyan erősen, hogy a vére is kiserkent. Felültem, hogy lecsókoljam, de elrántotta a fejét, a nyakát vettem hát célba. Közös élvezetünk utolsó pillanataiban zihálva kapaszkodtunk egymásba, így adtuk át magunkat a robbanásnak, mely megállította az időt. Kristen még ezután is mozgott rajtam, majd egyik kezét a háta mögé rakta, és végigsimított a combom belső felén. Azt hittem, hogy az iméntieknél nagyobb mámor már nem érhet, de tévedtem. Ujjai egészen felértek a lábaim közé, és egyszer gyengéden cirógatva, máskor erősen markolva keményített újra kővé. Az elkerülhetetlen csúcsra pár másodperc alatt feljutottunk. Hátrahanyatlottam az ágyon, őt is magammal húztam, és csak kapkodtam a levegőt. Szerelmem szintúgy.
- Szeretlek - suttogtam, amint beszédképessé váltam.
- Ne mond ezt, Rob! - szólt rám váratlanul haragosan.
- Ez az igazság.
- Nem! - nézett végre a szemembe. - Ez csak szex - mondta kiábrándítóan. - Nem tudsz rólam semmit, ami miatt szerethetnél.
- Mindent tudok rólad, ami miatt szerethetlek - hárítottam a gyenge kifogást.
- Nem tudod, mi a… kedvenc színem! - mondta erre diadalittasan.
- A pezsgőszín - feleltem nevetve. Kristen ennél csak azután lett döbbentebb, amikor a következő kérdésére is csont nélkül válaszoltam.
- Mi a kedvenc állatom?
- A kenguru.
Egy perc is eltelt tán, míg hüledezett, de végül felemelkedett. Fázni kezdett a bőröm, ahol már nem ért hozzám.
- Azt biztos nem tudod, miért szeretem a férjemet – motyogta, amint elfordult.
A szavai telibe találtak. Nem tudtam. És valójában nem is akartam tudni. Mert annyi újfent bizonyossá vált, hogy őt szereti, hiába töltöttünk el együtt megint szenvedélyes órákat. Figyeltem, ahogy öltözni kezd, de én nem mozdultam meg. Haldokoltam. Ennyi elutasítást már nehezen viseltem, de tudtam, hogy ki kell tartanom, ha nem akarom feladni. Mert azt nem akartam. Harcolni akartam a szívéért a szívével, amely folyamatosan elutasított. Én is felvettem a ruháimat, közben őt figyeltem. Kris viszont nem nézett rám.
- Most visszamegyek a hotelbe – mondta, és már indult is az ajtó felé.
Utána léptem, és nekidöntöttem.
- Menjünk vissza együtt, és… maradj velem – kértem újra.
- Te sosem adod fel, igaz? – mosolyodott el bágyadtan.
- Nem – pillantottam a szájára, melyből a kegyetlen szavak áradtak. Láttam rajta a sérülését, melyet magának okozott. Közelebb hajoltam, de újfent elfordította a fejét.
- Én nem szeretlek – mondta épp az a száj. Megdermedtem, mert ezt így még sosem mondta ki. – Vagy beéred a szexszel, vagy hagyjuk egymást békén – folytatta, újabb ütéseket mérve rám. – Mert én most visszamegyek Alexhez. Aki nem érdemelte meg, hogy bántottad.
Nem akartam elhinni, hogy jól hallottam. Azok a zúzódások az oldalán nem ezt bizonyították. Legszívesebben széttéptem volna a férjét, amiért ezt tette, de Kristen megkísérelt meggyőzni, hogy nem úgy történt.
- Éppen zuhanyoztunk – kezdte. Nem kerülte el a figyelmemet a többes szám. Ezek szerint szeretkezett vele is, miután kibújt az ágyamból. Fájt, de meg is vetettem érte. – Aztán ki akartam lépni mellőle, de megcsúsztam. Alex utánam kapott, de a bőröm is csúszott, és kizuhantam a kőre. Ennyi történt. Nem bántott. Soha nem bántana – mondta végül olyan szent meggyőződéssel, hogy muszáj volt hinnem neki.
- Akkor majd… bocsánatot kérek tőle – ajánlottam kelletlenül.
- Nem szükséges – felelte. – Sőt, jobb lenne, ha kerülnéd inkább. Meg engem is. Gyanús volt neki, miért tetted ezt vele, és most győzhetem kidumálni magam…
- Mondd el neki az igazat – javasoltam.
- Azt nem! – rázta a fejét. – Vele vagyok boldog. Te csak kielégítesz néha pluszban… Nem akarok tőled mást.
Elegem lett. Kinyitottam az ajtót, hadd menjen, de attól tartottam, ha mond még pár hasonlót, nekiállok és keresek egy kötelet, hogy felakasszam rá magam. Kínzott a reménytelenség. Kristen mégsem lépett ki rögtön.
- Sajnálom – súgta még, és meg akarta érinteni az arcomat, de ezúttal én rántottam el a fejem.
Figyeltem, ahogy kilép az öltözőből, de előtte alaposan körbekémlelt, nincs-e valaki a közelben. Nyilván nem volt, mert azonnal elsietett. Ekkor Brad lépett elő a sötét folyosó másik végéből.
- Csakhogy végeztetek – morogta. – Menjünk végre, ma még randim lesz.
- Brad, miért csinálja ezt velem? – kérdeztem. Sejtettem, hogy nem volt előtte titok sem az, amit főleg műveltünk, sem pedig az utána következő beszélgetés részletei. És ráhibáztam.
- Fogalmam sincs, haver… A nők észjárásáról még nem írtak megfelelő kézikönyvet, hogy a szerencsétlen áldozatok – vagyis mi, férfiak – tanulhassunk belőle valamit.
- Szerinted tényleg szereti a férjét? – firtattam a kocsi felé menet. Már sötét volt, úgyhogy előre ültem, Brad mellé, úgysem láthat meg senki.
- Igen – jött a kiábrándító válasz. Hitetlenkedve fordultam pillanatnyilag sofőrszerepben tetszelgő barátom felé.
- Legalább te hazudhatnál valami bíztatót! – vágtam hozzá, majd a tiltakozásával nem törődve rágyújtottam.
- Oké, akkor nem szereti, beléd van esve, fülig, csak oltsd el azt a cigit – vitázott. Nem oltottam el.
- Alex zsarolja valamivel? – töprengtem fennhangon, de Brad kinevetett.
- Ugyan, miért zsarolná?
- Nem tudom. – Fogalmam sem volt, mi lehet az, amivel így magához tudja láncolni. – De valami oka csak van, amiért nem akarja elhagyni.
Brad nem válaszolt. Én meg nem akartam elhinni az egyetlen lehetséges magyarázatot. Az kizárt, hogy irántam ne érezzen semmit, akármit is mond a szája, a szíve nem hazudik. És a lelke sem, melyet a szeme tükröz időnként felém. Nem volt más választásom viszont, mint az hogy várjak addig, amíg Kristen is beismeri maga előtt és előttem, hogy igenis nem vagyok közömbös a számára.
Várni… Sosem volt az erősségem, de érte bármit megtettem volna. A hotelben nem volt kedvem kimoccanni, így nekigyürkőztem a várakozásnak. Miután lenyeltem pár falatot a vacsorámból – melyet a szobám falai közt fogyasztottam, ugyanis semmi kedvem nem volt az étteremben bájologni a stábbal, és persze Kris meg a férje enyelgését figyelni –, lezuhanyoztam, és vártam.
Vártam, hátha Kristen átjön hozzám. Vártam valamiféle jelet, amely segíthet megértenem, mi miért történik így. Mi tartja vissza őt, hogy szabadon engedje az érzéseit? És mi köti így a férjéhez? Szerelem… Nem szeretheti szívből, hiszen akkor nem csalná meg velem. Ráadásul rendszeresen…
Olyannyira rendszeresen, hogy a következő napokban legalább egyszer együtt voltunk. Hol a szünetekben, hol pedig éjszaka, amikor a férjének máshol volt programja, aki nem is jelent meg többet a forgatáson. Nem csodáltam, már elkezdtük felvenni a pikánsabb jelenetek egy részét, nekem sem fűlt volna hozzá fogam, hogy azt lessem, hogyan ölelgeti más a feleségemet. Egyszer kamerák előtt is majdnem sikerült nemcsak imitálnunk a szexet, de a rendező még épp időben kiáltotta el magát, hogy „ennyi”. Kínos volt utána az ágyban maradás, míg le nem csillapodtak a vágyaim. Kristen szerencsére velem maradt, arra hivatkozva, hogy begörcsölt a lába, és nem tud moccanni.
Előtte sem hoztam szóba többé az érzelmeimet, nem kértem, hogy maradjon velem, és hagyja el Alexet… Ő pedig úgy tűnt, megelégszik annyival, hogy pár órára – vagy csak percre, ha lebukásveszélyes a szituáció – egymásba olvadunk, és annyi. Egyedül a hétvégében bízhattam, tudtam, hogy akkor utazik el ugyanis a férje. Egészen péntek estig második voltam az életében, de most kaptam két teljes napot, hogy valami módon rábírjam, legalább gondolkodjon el kettőnkön. Ehhez kellő hangulatot is teremtettem, rendeltem vacsorát, rózsákat, mindent, ami a csábításhoz és a végre szabad szórakozáshoz kellhet, majd megint csak vártam.
Ezúttal arra, hogy Kristen megérkezzen a reptérről, ahova elkísérte Alexet. Kilencre ígérte, hogy visszaér, de még tízkor sem volt sehol. Aggódni kezdtem.
