2. fejezet (Rob)
Beültem Kristen mellé a taxiba, de ő zavart pillantásokkal kísérve távolságtartóan a másik ablakhoz húzódott. Persze, a sofőr – jutott eszembe. Nincs szükségünk a pletykára… Bár senki nem olyan hülye, hogy ne lenne neki egyértelmű, miért is megyünk együtt, ennek ellenére mégis kerülő úton ugyanoda. De engedelmesen én is távol tartottam magam tőle, amíg meg nem érkeztünk a szállodához, amelyben ő lakott.
Még a liftben sem érintettem, némán utaztunk fel a lakosztályba. A köztünk vibráló feszültség tapintható volt. Fent viszont már csak az ajtó csukódására vártam. Aztán azonnal magamhoz rántottam, és nekidöntöttem belülről. A szemei meglepettséget és vágyat tükröztek felém. Ha tétovázást, vagy valódi bűnbánatot, esetleg lelkiismeret-furdalást látok benne, akkor talán megállok, amíg nem késő – akármennyire is fűtött már a vágy iránta. De nem vettem észre semmi ilyesmit.
Mindennél jobban akartam őt, ennek ellenére lassan hajoltam fölé, esélyt kínálva a visszakozásra. De nem húzódott el, nem is tolt el magától. Várt. Alighogy összeértek ajkaink, áramütésszerű szikrázásokat éreztem. Nyelvemmel körbesimogattam a száját, óvatos bebocsátásért esedezve, melyet meg is kaptam. Az íze újfent mámorítóan hatott rám. Legszívesebben itt helyben téptem volna le a ruháit, és teszem a magamévá, de nem akartam elkapkodni semmit. Hisz ki tudja, mikor lehetünk együtt legközelebb – ha lesz egyáltalán legközelebb… Ezért visszafogtam állatias ösztöneimet, és lassan csúsztattam a kezem megint a ruhája szegélyére a combjainál. Még ennél is lassabban húztam egyre feljebb, ügyelve rá, hogy ne érintsem a bőrét, mert félő volt, hogy annak bársonyossága ismét eltűnteti belőlem a józanészt.
Könnyű, selyem egyberuha volt, a vállán csak két pánt tartotta, könnyedén kibújtattam belőle, de mivel ehhez el kellett engednem az ajkait egy pillanatra, mohón kaptam utána, amint az anyagdarab földet ért a lábainknál. Kezem ekkor remegve a derekára siklott, minden porcikámat mágnesként vonzotta a teste.
Karjait a nyakam köré kulcsolta, és viszonozta a csókomat, melybe bele-belenyöszörgött, mikor érintettem. Az egyértelmű volt, hogy melltartót nem volt rajta, ez már a partin is felkeltette a figyelmemet, de hogy bugyit sem visel, arra nem számítottam. Egyelőre a fenekébe markolva húztam közelebb magamhoz, hogy érezze, mennyire kívánom, majd a combjainál fogva felemeltem és az általam sejtett hálószoba irányába vittem.
Legmerészebb álmaimban sem reméltem volna, hogy nemcsak a csókomat viszonozza odaadóan végre, annyi gyötrelmekkel teli hónap után, hanem a simogatásomat, érintéseimet is. Pedig igen. Lábait a derekam köré kulcsolta, felhevült öle az ágyékomnál lüktetett. Fogalmam sem volt róla, meddig fogom kibírni, meddig fog tartani az önuralmam, de mivel azt szerettem volna, hogy őneki jó legyen, elnyomtam a valódi vágyaimat.
A hálóban óvatosan az ágyra helyeztem, a nappaliból beszűrődő fényben csodáltam végig tökéletes testét. Istenem, hányszor elképzeltem már őt gondolatban, de a látvány, amely most tárult elém, minden ideámat felülmúlta. Csodálatos volt.
Percekig tudtam volna csupán bámulni, de a kezeim nem engedelmeskedtek, tapintani is akartam ezt a csodát. Kristen felém nyújtotta a karjait, aminek nem tudtam ellenállni. Fölé hajoltam, és ajkait ízlelgetve végigsimítottam a testén.
Apró ujjai ekkor már az ingemet gombolgatták, de türelmetlenebb voltam a kelleténél, és én magam téptem le azt. A nadrágommal sem vesződtem sokat, már az is hiányérzetet okozott, hogy amíg vetkőztem, nem őt ölelhettem.
Amint viszont meztelen valónkban simultunk egymáshoz, megszűnt a külvilág, csak mi léteztünk valamiféle hihetetlen semmi közepén, ahol mi magunk voltunk a minden.
Érintéseink perzselő nyomot hagytak a másik bőrén, szorosan öleltük egymást, időről időre levegő után kapva. Ajkai íze viszont nem volt elég. Többet akartam. Ha már megadatott az, amit szinte lehetetlennek hittem: itt van velem, az én csókjaimat fogadja készségesen, nekem adja oda magát, és a nyöszörgései is csak nekem szólnak.
Egy pillanatra bevillant, hogy egy férjes asszonyt ölelek, de a bennem tomboló szenvedély hamar elűzte a borút okozó gondolatot. Ha ő kért volna rá, talán abbahagyom, akárhány álmatlan éjszakámba is került minden egyes találkozásunk, melyek során csakis elutasításban volt részem. Kivéve most. Ma este valamiért úgy döntött, hogy engem választ. Újabb gyötrő gondolatként hasított belém: vajon hányszor csalta meg már a férjét? Ezt is elhessegettem azonban, és tovább csókoltam.
A nyakát apró harapásokkal díszítve haladtam a testén egyre lejjebb, folyamatosan simogatva édes porcikáit, és hallgatva sóvárgó nyögéseit. Nehezen tudtam megállni, hogy ne térdeljek azonnal a combjai közé és rántsam magamra, de sikerült, amint nyelvem nőiessége közelébe sodródott. Belekóstoltam. Kristen felsikoltott, pedig még alig kezdtem el izgatni. Ujjaimmal is tudni akartam az érzést: milyen lehet őt tapintani? Forró volt, nedves és az ősi szenvedélyt hordozta magában. Amelyet rejtegetnünk kellett. Kivéve most, itt ebben a szobában. Erre az egyetlen éjszakára. Folytatásban reménykedni sem mertem.
Egyelőre…
Míg nyelvemmel teste édes szirmait bontogattam, dörzsölve, lágyan harapdálva érzékeinek izzóan duzzadt középpontját, ujjaimat küldtem felfedezőútra a teste mélyén, és a rájuk feszülő izmok, meg persze Kris további sikolyai biztosítottak róla, hogy valamit jól csinálhatok. A végletekig szerettem volna izgatni, amíg reszketni nem kezd a sorozatos gyönyör következtében, de tudván, hogy hosszú még az éjszaka, egy pillanatra türelmetlenségem kerekedett felül.
Elszakítottam magam tőle, és korábbi ötletem megvalósítása céljából széttárt combjai közé térdeltem, a csípője alá nyúltam, és az ágyról félig felemelve magamra húztam. Láttam, hogy hátraveti a fejét, haja legyezőként terült szét az imént még hűs lepedőn, mely mostanra már forrt alattunk. Éreztem magam körül, tüzesen ölelt magába. Egy másodpercre megálltam, és csak figyeltem őt. Az arcán átsuhanó gyönyör megremegtette a gyomromat, miközben kijjebb húzódtam belőle, és úgy maradtam egy picit. Erre viszont felkapta a fejét, és a combomba karmolva követelt folytatást.
Megadtam neki, megtagadni úgysem tudtam volna. Miközben hol lassú, hol pedig gyorsabb mozgással ingereltem újabb sikolyokra, végig az arcát figyeltem, a testét simogattam, igyekeztem minden kimondatlan vágyát teljesíteni. Minden egyes mozdulattal úgy éreztem, a mennyország kapuját döngetem, és csaknem belehaltam a kéjbe, amely a végső pillanatban elárasztott.
Rekedt hangon mormoltam a nevét, mire rám emelte szintén elbódított tekintetét, és lágyan elmosolyodott. Anélkül, hogy elváltunk volna, a teste fölé feküdtem, könyökömre támaszkodva gyönyörködtem remegő ajkaiban, melyekkel igyekezett levegőhöz jutni, és nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam újra.
Nyelvünk felidézte iménti tetteink friss emlékeit, borzongásokat gyártva bennünk, felkészítve minket az elkerülhetetlen folytatásra.
Egész éjjel szerettük egymást. Némán, nem beszélve a jövőről, csakis a pillanat varázsára koncentrálva. A hajnal összeölelkezett testünkre vetette fényét. Nem mertem elaludni, tudtam ugyanis, hogy amint reggel lesz, vége szakad mindennek.
És így is történt.
Bágyadt cirógatások és csókok közepette vetette ránk a nap első sugarait.
Kristen az ablak felé pillantott, majd vissza rám.
- Menned kell – mondta.
Bármennyire szerettem volna, nem hallottam benne a sajnálkozást emiatt. Tudni kívántam, mit jelentett neki ez az éjszaka, de nem lett volna helyénvaló most erről faggatni. Hiába élt bennem a remény, egyértelműnek tűnt, hogy ez egyszeri alkalom volt. És tulajdonképpen ki is vagyok dobva – jutottak eszembe iménti szavai. Nem esett jól, hogy elküldött, miközben még mindig a mellkasomon játszottak ujjai, nem akartam elfogadni, hogy csak ennyi.
- Mikor találkozunk legközelebb? – szaladt ki a számon, mielőtt végiggondolhattam volna. De végül is mindegy volt: úgyis ezt akartam, sőt, lehetőleg el sem válni tőle, mégis meg kellett kérdezzem.
Kris lehunyta csodaszép szemeit, és mosollyal az ajkain így felelt:
- Nem találkozunk többé.
A lelkemet mintha kettéhasították volna ebben a pillanatban.
- Miért nem? – kérdeztem halkan, magyarázatot várva rá, mi is az oka egy újabb megvalósíthatatlan légyottnak.
- Nem lehet – mondta egyszerűen, aztán felkelt rólam, és az ágy szélére csúszott.
Utána nyúltam, és magamhoz szorítottam karcsú testét.
- Látni akarlak újra – puszilgattam meg a vállát, a nyaka íve felé haladva.
- Én nem akarlak újra látni – jött rögtön a kiábrándító, szívsajdító válasz.
Abbahagytam a puszilgatást, megdermedtem egy pillanatra, de okokat is akartam, hogy aztán sorban lebeszélhessem róluk.
- Mert férjnél vagyok – mutatta fel a jegygyűrűjét legalapvetőbb indokként.
Magam is mélyen elítéltem a hűtlenkedést, de valami oka csak volt, hogy az éjjel megszegte a házassági fogadalmat.
- Akkor miért feküdtél le velem? – kérdeztem keményen, feldühödve attól, hogy lehet, tényleg utoljára láthatom. Legalábbis meztelenül.
- Mert nem volt itt a férjem – felelte hűvösen.
Ez ott ütött, ahol a legjobban fájt.
- Szóval csak pótléknak kellettem? – firtattam azt figyelve, hogyan csomagolja magát alig valamit takaró köntösébe, és áll meg aztán az ágy mellett, karba font kézzel.
- Nevezd, aminek akarod. – A jég, amely a hangjából áradt felém, épp annyira tűnt hihetetlennek, mint az, hogy az éjszaka valóság volt. De az igenis megtörtént. És én folytatást akartam.
Kristen viszont nem várta meg, míg győzködni kezdem, a fürdő ajtajához lépett, de a válla felett hátrapillantva „megkért”, hogy tűnjek el, mire végez. Eszem ágában sem volt eltűnni, én még nem végeztem.
Nem mentem utána a zuhanyzóba, ahhoz túlságosan vérzett a sebem. Ehelyett felöltözködtem, cseppet sem csodálkozva azon, hogy az ingem két gombja is valahol a szoba szőnyegén heverhet, vagy az ágyban. Utána az erkélyre mentem, és rágyújtottam. A mobilom ezt a pillanatot választotta a megcsörrenésre. Brad, az ügynököm – és egyben jó barátom – keresett, aki rengeteget nyomozott nekem Kristennel kapcsolatban. A legapróbb részleteket is tudni akartam róla, és benne megbíztam annyira, hogy tudjam, nem fog elárulni soha semmit senkinek. Most viszont az érdekelte elsősorban, hogy mégis hova a fenébe tűntem el előző este. Nem mondtam el neki, de kitalálta.
- Aha, szóval végre sikerült ágyba cipelned…
- Ez nemcsak arról szólt, Brad. – Legalábbis részemről többet jelentett. Kristen felől nem lehettem biztos. Sőt, inkább az volt valószínű, a viselkedéséből ítélve mindenképpen, hogy számára tényleg csak pótlék voltam… De miért pont én? Miért engem választott? Erre a rejtélyre nem találtam a megoldást.
Megígértem Bradnek, hogy hamarosan visszamegyek a szállodámba, bár fogalmam sem volt, mennyire lehetek itt messze tőle. Miután elbúcsúztunk, visszamentem a hálóba, ahol Kristen már épp a csomagját dobálta össze. Tehát elutazik…
- Te még itt vagy? – kérdezte közömbösen.
- Mikor találkozunk legközelebb?
Nem adtam fel a reményt, hogy feloszlik róla ez a lelketlennek tűnő közöny, és visszaváltozik az éj során megismert majdnem-szerelmes nővé, aki olyan élménnyel ajándékozott meg, amit meg sem kíséreltem kiverni a fejemből, úgysem sikerült volna.
- Rob – Először szólított a nevemen. Még a szenvedély hevében sem mondta ki egyszer sem. (Szerencsére másét sem.) Most azonban szárnyra keltette vele az érzékeimet. Nem úgy a következő szavai. – Nem akarok veled találkozni többé.
- Miért nem? – csaptam le rá.
- Jó volt veled, de ennyi, nem kérek folytatást.
- Pedig élvezted – mutattam rá a nyilvánvalóra. És ő sem tagadta.
- Igen, élveztem, de hasonló élvezetet mástól is kaphatok – felelte. – Például a férjemtől – eresztett meg felém egy mosolyszerűt, de inkább fintornak hatott. - Akihez most haza is megyek - tette hozzá közömbösen.
Bennem ezzel szemben a féltékenység szikrái kezdtek egyre nagyobb csomókba rendeződni. Aztán arra intettem magam gondolatban, hogy akinek itt joga volna féltékenykedni, az Kris férje lehetne, ha megtudná, mi történt köztünk az éjszaka. De nem állt szándékomban elmondani neki, és Kristen tudta is ezt. Ezért választott talán engem? Nem tudtam a választ a kérdésemre. Csak azt tudtam, hogy akarok belőle, még, amíg… Amíg csak lehetséges.
A továbbiakban viszont ügyet sem vetett rám, miközben összecsomagolt, majd hívott egy londinert, aki a portára viszi a csomagjait. Követtem a bejárati ajtóig, segítettem is neki vinni a legnehezebbnek tűnő bőröndöt, majd magam felé fordítottam. Kíváncsian nézett fel rám, szemeiben nem láttam mást, csak közönyt. Kezdett elegem lenni ebből.
Vadul az ajkaira szorítottam a számat, nem engedtem, hogy szabaduljon a karjaim közül, és addig csókoltam, míg végül levegő után nem kezdett kapkodni.
- Nem – ráztam meg aztán a fejem. – Ezt nem kaphatod meg mástól.
Nem válaszolt, de a közömbösség álarca már akkor lehullott róla, mikor az imént megérintettem.
- Nem történhet meg többé, értsd meg – tiltakozott tovább, de már nem vettem komolyan. Tudtam, hogy ha akarjuk – márpedig én akartam! – lesz még alkalmunk megismételni az éjszakát.
Egyelőre viszont ezzel kellett beérnem.
- Én is L.A.-be repülök ma, talán összefutunk – mondtam sokat sejtetően, mire rémület gyúlt a tekintetében. – Nem foglak zaklatni, de te is tudod, hogy ennek még koránt sincs vége…
Ezután egy utolsó hosszú csókot nyomtam forrón reszkető ajkaira, majd kiléptem a folyosóra. A hotelembe menet lefoglaltattam egy repülőjegyet mára Los Angelesbe, és megbíztam Bradet, hogy keressen ott nekem egy lakást, vagy házat akár. Elhatároztam ugyanis, hogy Kristen közelében maradok, amikor csak tehetem, és azon fogok igyekezni, hogy megváltoztassam a kettőnkkel kapcsolatos véleményét.
