„Ha végleg elhagysz, az én életemnek megszűnik az értelme.
Ha hagylak elmenni, soha többet nem látlak viszont.
De hiába próbálok küzdeni ellene, csak halasztom a halaszthatatlant.
Szembeszállok mindennel, hogy még egy percet eltölthessek veled,
és ha ez lehetséges, akkor egész életemben érted fogok küzdeni,
azért az egyetlen percért, és azért az egy
kimondatlan szóért!”
Mégsem tudtam már aznap elutazni Los Angelesbe, Brad ugyanis kitalálta, hogy előbb New Yorkba menjünk, ugyanis valami interjút hozott össze nekem, meg a következő, két hét múlva kezdődő filmem forgatásának részleteit is meg kellett beszélni egy ottani illetékessel. Előre utáltam a gondolatot, hogy újabb hónapokra távol kell lennem Kristentől, nem pedig a közelében, ahova az elmúlt éjszaka után mindennél jobban vágytam. Szívem szerint lemondtam volna az összes filmezéssel kapcsolatos őrületről, ha ehelyett vele lehetek.
Az éj során tanúsított viselkedése merőben ellentétes volt mindennel, amit valaha remélni mertem. A hónapokig tartó ostromom viszont valamilyen szinten sikeres volt. Egy varázslatos éjszakát adott nekem. De a szavai alapján nem kért folytatást. Nem értettem, hogy miért, hiszen a teste egyértelműen azt sugallta nekem, hogy igenis élvezte, amit tettünk, hiába tiltakozott ellene olyan hevesen.
Én a magam részéről most, hogy megkóstolhattam a tiltott gyümölcsöt, még többet akartam belőle. Az a megmásíthatatlan tény sem tartott vissza ettől, hogy volt egy férje, akit állítólag szeret. De hogyan szerethetné, ha közben odaadja magát másnak? Hihettem volna, hogy ez csak szex volt, és valóban… Mi mást is akarhattam volna tőle? Hogy hagyja ott miattam a férjét? Hogy éljen velem? Eddig csak abban merültek ki a reményeim, hogy a maga köré épített falat áttörjem, de most hogy ez sikerült, igenis többet akartam. Ismétlést mindenképpen…
Ez viszont legalább olyan nehéz lesz, mint az, hogy idáig eljutottunk. A testem még most is bizsergett bizonyos pontokon, ahogy az emlékeimbe idéztem az éjszaka mozzanatait. Nem akartam elfogadni, hogy csak ennyi volt, nem akartam, hogy csak ennyi legyen. Újra és újra fel akartam fedezni vele a csodát, és rá akartam ébreszteni, hogy neki legalább olyan nagy szüksége van rám, mint nekem őrá. Ha csak testileg is... De ez korántsem olyan egyszerű, ha mérföldek választják el a feleket.
Egyelőre tehát New Yorkban tengődtem. Az első napon letudtuk a megbeszélést a filmmel kapcsolatban, amelyet ugyanitt kezdünk forgatni két héttel később. Az éjszakát viszont ébren töltöttem, vágyakozva az elérhetetlen után. Megszámlálhatatlan alkalommal nyúltam a telefon után, hogy legalább a hangját halljam, ha csak annyi időre is, amíg be nem mutatkozok, mert nyilvánvaló, hogy rögtön letenné a telefont, amint megtudná, kivel beszél. És persze az is lehet, hogy nem ő venné fel… hanem a férje.
Gyűlöltem a gondolatot, hogy ő vele lehet, míg én itt gyötrődök. Féltékeny voltam, és ez beleivódott a lelkembe annak ellenére, hogy tudtam, elég furcsa kapcsolatban élnek, amely inkább hasonlít szoros baráti viszonyra, mint valódi házasságra. Elég gyakran használtak két hálószobát például annak ellenére, hogy többnyire együtt aludtak. Rejtély volt, hogy miért. Azt nehezen tudtam elképzelni, hogy a férje ne élvezné őt minden este – én ezt tettem volna, ha a helyében vagyok, de sajnos nem voltam –, így egy megoldás maradt: Kristen akarja távol tartani magától?! De miért? Vagy csak néha egyedüllétre vágyik? Nem találtam rá magyarázatot.
Mindezt Brad derítette ki nekem már hónapokkal ezelőtt. Szinte mindent tudtam a házuk falain belüli történésekről – az egyik lefizetett bejárónőnek köszönhetően. Nem szerettem ilyen eszközökhöz folyamodni, de Kristen már az első találkozásunkkor, az első pillantás és érintés alkalmával olyan erős hatást gyakorolt rám, amely egyszerűen nem hagyta, hogy kitöröljem az emlékét a fejemből. Mindent tudni akartam róla. Egyedül az esett rosszul, hogy nem volt egyedül. A csókja ízére máig emlékeztem, főleg most, miután sokkal többet is kaptam. Jelen pillanatban viszont valószínűleg a férje részesült a kegyeiben.
Felkeltem az ágyból, amelyben eddig forgolódtam, és az erkélyre ültem ki, hogy ott elmélkedjek és gyötrődjek tovább egy üveg konyak társaságában.
Magam elé képzeltem őket. Nem ment nehezen, annyiszor láttam már őket együtt különféle rendezvényeken, hogy túlságosan éles képet vetített elém a fantáziám kettejükről. Remegő kézzel rágyújtottam, és igyekeztem elhessegetni a gondolatot, amelyben éppen egymást ölelik úgy, ahogy mi tettük alig huszonnégy órával ezelőtt. Azon kezdtem inkább töprengeni, mi legyen a következő lépésem.
Fogalmam sem volt, miért döntött úgy, hogy oly sok hónapnyi elutasítás után odaadja magát nekem, de mivel az üzeneteimre és az ajándékaimra szinte sosem válaszolt – az egyetlen reményemet akkoriban az jelentette, hogy nem is küldte vissza őket –, tényleg azt találtam a legjobb megoldásnak, ha most, mivel közelebb kerültünk egymáshoz, odaköltözöm a közelébe, és amennyiben rá tudom bírni ennek a titkos kapcsolatnak a folytatására, akkor minden lehetséges percet vesztegetés nélkül együtt tölthessünk.
Nem tudtam azonban, mennyire tartja „fogságban” a férje. Mennyire ellenőrzi, hogy hova megy és kivel. Reggel Kristen azt mondta nekem, szereti őt. Tehát arra még csak gondolnom sem szabad, hogy elhagyja a történtek miatt. Miattam… Hiába lett az enyém egyetlen éjszakára, valamiért éreztem, hogy nem voltam elég ahhoz, hogy megtegye ezt. És minden kétséget kizáróan nem is fogja megtenni. Akkor viszont be kell érnem továbbra is annyival, amennyit adni tud, amennyit adni akar magából. De vajon meddig lesz ez nekem elég?
Míg ezen tépelődtem, rám hajnalodott. Brad pontban nyolckor megjelent, hogy az interjúra cipeljen. A rajongók, mint mindig, most is éppolyan levakarhatatlanok voltak, mint a fotósok. Megszoktam már, nem érdekelt egyikük sem, gépként haladtam előre a tömegen át, amíg oda nem értünk az épülethez. Automatikusan válaszolgattam a kérdésekre, oda sem figyeltem, mit hadoválok össze. Egyetlen dolog járt a fejemben: Kristen. És az, hogy ma végre elrepülhetek Los Angelesbe, sőt, ha minden úgy jön össze, meg is nézhetem a házat, amelyet Brad talált nekem. Ha megfelel, máris megkötöm a vételi szerződést, hogy mielőbb beköltözhessek. Ennyivel is közelebb lehetnék hozzá. Legalábbis addig, míg vissza nem kell ide utaznom.
Az este már a nyugati parton ért. Egyelőre egy szállodai szobában, mivel a ház tulajának csak másnap volt kedve körbevezetni, így este kilenc környékén nem volt hajlandó kikászálódni az otthonából. Türelmetlenül vártam, hogy felvirradjon a következő nap is. Az egész lényem izzott a tudattól, hogy ugyanabban a városban vagyok, amelyben Kristen. És látni akartam.
Tudtam, hogy kockázatos vállalkozás ilyenkor nekiindulni, de nem céltalanul tettem. Brad elég alaposan ismerte az illetőt, aki eddig is pontosan tájékoztatott minden lépéséről. Most is az ő segítségüket vettem igénybe. Tíz percen belül tudtam, hova kell mennem. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy megint a férjével volt. A bérelt kocsimmal odahajtottam az étteremhez, ahol busás borravaló fejében azonnal a rendelkezésemre bocsátottak egy asztalt. Közvetlenül mellettük.
Kristen nem vett észre, Alex viszont rögtön felfigyelt rám, amint leültem. Kedvesen át is invitált magukhoz, hogy ne üljek egyedül. Ő kedvesen, a felesége viszont meglehetősen riadtan, sőt, inkább kifejezetten ellenségesen meredt rám.
- Mi járatban errefelé? – érdeklődött Alex, és intett a pincérnek, hogy hozzájuk terítsen nekem is.
- Egy ismerősömet jöttem meglátogatni – feleltem, és közben akaratlanul is Krisre rezzent a pillantásom.
Ma este is gyönyörű volt, mint mindig. Legszívesebben hazavittem volna magammal a szállodába, és lassan kibontogatom a ruhakölteményből, amelyet viselt, hogy utána kielégítsem vele a vágyaimat, melyek két napja még inkább kínoztak, mint annakelőtte. De nem tehettem. És ez rosszkedvűvé tett, amit igyekeztem eltitkolni.
Egyértelmű volt, hogy Alex nem tud semmit arról az éjszakáról, Kristen pedig olyan jól játszotta a szerepét, hogy kis híján engem is megtévesztett. Nem lettem boldogabb attól, hogy együtt látom őket, annak mégis örültem, hogy egy kis időt így megint a közelében lehetek. És kerestem a pillanatot, amikor esetleg kettesben maradhatunk egy pár percre legalább. Ez hamarabb elérkezett, mint hittem volna. Alexnek csörrent meg ugyanis a mobilja, és üzleti ügyre hivatkozva magunkra hagyott bennünket. Kristen ekkor nézett a szemembe először, amióta leültem az asztalukhoz.
- Mit keresel itt? – suttogta.
- Hallhattad… Egy ismerősömet jöttem meglátogatni – ismételtem, egyértelműen őrá célozva ezzel.
- Nem akarok zűrt – mondta pár pillanatnyi habozás után, miközben aggódva pillantott a bejárat felé, amerre Alex eltűnt.
- Én sem. – Egészen más szándékaim voltak.
- Akkor mit akarsz tőlem? – hajolt előre az asztalon, tökéletes rálátást adva így a dekoltázsára. Elakadt a lélegzetem, de mielőtt a vágy kezdte volna uralni a tetteimet, újra a szemébe néztem.
- Te is tudod, hogy mit akarok… - feleltem rekedten.
- Nem! – rázta meg a fejét hevesen.
A legutóbbi partin feltűzve viselte a haját, amely csak a szobájában bomlott ki a művészi kontyból, szenvedélyünk hevében. Most viszont táncoltak a tincsek az arca körül, és egyre intenzívebben éreztem, hogy nem sokáig bírom már ki anélkül, hogy újra megérinteném.
- Mikor tudunk találkozni? – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a tiltakozását.
- Nem találkozunk többé!
- Kristen… Mikor?
Nem kaptam meg a választ, ugyanis Alex visszaérkezett. Leült mellénk, adott egy puszit Kristen lángoló arcára, majd legnagyobb örömömre közölte, hogy sajnos azonnal el kell utaznia, és csak pár nap múlva térhet vissza.
- A magángép már indulásra készen vár – tette hozzá, és közben sajnálkozva nézett a feleségére. – Ne haragudj, szívem!
Nem tudtam eldönteni, vajon csak én látom-e a rémületet Kristen szemében, miközben Alex elmesélte miért és hova is megy pontosan. Így viszont kaptam ezzel még egy esélyt, amit vétek lett volna elszalasztanom.
- Most rögtön indulsz? – kérdezte tőle Kristen, mikor magához tért a meglepetéséből. – Nem mehetnék veled?
Most rajtam volt a sor az ijedezést tekintve, de újra szerencsém lett: Alex közölte, hogy úgyis csak unatkozna, amíg ő ügyeket intéz, de legkésőbb két nap múlva újra itthon lesz. Közben egy idegen férfi is csatlakozott hozzánk, de az asztal mellett állva várt, nyilván utasításra.
- Bill majd hazavisz, rendben? – nézett Alex a férfire, de a szavait Krishez intézte.
Elérkezettnek láttam az időt, hogy felajánljam a szolgálataimat.
- Én is haza tudom vinni – mondtam, mire mindannyian meglepetten bámultak rám. – Hadd egye meg előbb a vacsoráját – hoztam fel egy elég átlátszó indokot az ajánlatomra, de szerencsére csak Kristen látott át a szitán, és a tekintetével próbált figyelmeztetni, de nem törődtem vele. Szerelemben és háborúban minden megengedett. És ez most tipikusan az a helyzet volt, ahol mindkettő fennáll.
Alex kérdően pillantott Kristenre, aki végül beleegyezően bólintott, holott már attól tartottam, kifogást emel az ötletem ellen, és hoppon maradok. Csak később derült ki, miért is mondott igent. Előtte még végig kellett néznem, ahogy hosszú, szenvedélyesen szerelmes csókot váltanak, majd gyöngéd búcsút vesznek egymástól.
Ezt követően kettesben maradtunk. Kristen egy teljes percig csak nézett engem. Álltam a pillantását. Tudtam, hogy tudja, mit akarok tőle. És abban is biztos voltam, hogy tiltakozni fog… legalábbis az elején. De már ismertem a teste rezdüléseit, és elhatároztam, hogy ezekre próbálok meg hatni valamiféleképpen, csakhogy meggyőzzem, képtelenség már csak a próbálkozás is, hogy távol maradjunk egymástól.
- Nem akarom… – kezdte, de elharapta a mondatot. Nem feleltem. Kivártam, míg folytatja. – Nem fogom még egyszer megcsalni Alexet, és nem is fogok elválni a kedvedért – közölte azt, amit már magam is tudtam, mégis fájt hallanom.
- Nem is kértem – próbáltam elrejteni a valódi érzéseimet. Nem akartam, hogy hatalma legyen felettem, vagy hogy megsejtse, mit érzek iránta – a nyilvánvaló testi vágyon kívül.
- Akkor mit akarsz? – szegezte nekem a kérdést.
- Téged – feleltem egyszerűen. – Nem érdekel, hogy férjnél vagy – hazudtam – csak… téged akarlak, mindegy, hogy hogyan.
Kristen szenvedő és tanácstalan arckifejezéssel emésztgette, amit mondtam, láthatóan nehezére esett dönteni. Ezt sikerként könyveltem el. Hiszen nem küldött el máris a fenébe. Tehát még van esélyem – gondoltam. Emlékeztetni szerettem volna arra, mit is éltünk át egymás karjaiban, de mielőtt megszólalhattam volna, ő tette.
- Elment az étvágyam – mondta hirtelen, és felállt. Követtem a bejáratig, ahol tanácstalanul megállt.
- Gyere – fogtam kézen, és az autómhoz vezettem. Nem rántotta el a kezét. Már ennyi érintéstől is perzselő vágyat éreztem, de tudtam, hogy egy kis ideig még ki kell bírnom.
Valami csoda folytán nem nyüzsögtek sehol a paparazzik – bár a rejtőzködő fajtából bármelyik bokor mögül előugorhatott volna egy, de nem így történt –, így kémek nélkül ülhettünk be a sötétített üvegek mögé.
Az illata rögtön elárasztotta a szűk légteret, tovább borzolva ezzel az idegeimet. Kristen elkezdte mondani a címét, de közbe vágtam.
- Tudom, hol laksz. – Vetettem rá egy pillantást, mielőtt indítottam volna. – Ne inkább hozzám menjünk? – kérdeztem halkan, esélyt adva neki a döntésre, bár szívem szerint elraboltam volna.
Erre rám nézett, és megnedvesítette az ajkait. Szerettem volna én is ezt tenni, de meg kellett várnom a válaszát. Már szinte le is mondtam róla, hogy azt felelje, velem jön a szállodába, amikor a szavai minden képzeletemet felülmúlták...
