"Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell, hogy lássad, mennyire fájsz."
(Kristen)
Eddig bírtam. Nem tovább!
Miután Alex elaludt, kimásztam mellőle az ágyból, és félve bár, de kiosontam a lakosztályból. Napok óta nem tudtam két normális szót váltani Robbal – egészen pontosan a forgatás közbeni szeretkezésünk óta. Lassacskán már azt hittem, direkt kerül engem. Muszáj volt megtudnom végre az igazat.
Egy pillanatig még haboztam az ajtaja előtt. Attól nem féltem, hogy Alex esetleg felébred, ugyanis újabban csak altatóval tudott elaludni, az viszont reggelig kiütötte. Eddig lelkiismereti okokból maradtam mindig mellette éjjelenként, és most sem terveztem túl soká távol lenni tőle, de tudnom kellett, miért viselkedik velem Rob úgy, ahogy.
Határozottan bekopogtam, és vártam, hogy ajtót nyisson. Még nem volt olyan késő, hogy ő is lefeküdjön. A szívem a torkomban dobogott, majd mikor kitárult az ajtó, meg is állt egy másodpercre.
- Szia – suttogtam. Egyelőre csak ennyire futotta a hangomból. Ott állt végre előttem, a testét csak egy félig begombolt farmer fedte, és átható tekintetével lassan végigmért. Engem csak egy köntös fedett. A selyemanyagon át is perzselt a pillantása, a mellbimbóim pedig rögtön megkeményedtek alatta. Rob is mereven nézte őket, majd lehunyta a szemét, lehajtotta a fejét, enyhén megrázta, és visszanézett a szemembe.
- Mit keresel itt? – kérdezte durván, rekedten. Nem igazán erre a fogadtatásra számítottam. Az ajkaimat harapdálva tovább tétováztam, végül kiböktem:
- Beszélni szeretnék veled – mondtam halkan. – Bemehetnék? – pillantottam vissza a saját, férjemmel közös szobám felé.
Rob szó nélkül lépett egyet hátra, és az ajtónak támaszkodva várta, hogy belépjek. Megtettem. Utána hallottam magam mögött az ajtó halk csukódását. Megfordultam. Rob még mindig ott állt, ugyanúgy, oldalt nekem, és elgondolkodva bámult maga elé. Egyértelműen várt.
Vettem egy mély levegőt, és belevágtam.
- Miért kerülsz, amióta visszajöttünk?
Ekkor rám nézett, de csak egy töredéknyi másodpercre. Utána a bárszekrényhez sétált. Ekkor láttam csak meg a lapockáján levő csúnya sebhelyet. Önkéntelenül is utána mentem, majd mikor megállt a szekrény előtt, óvatosan a bőréhez értem, pont a heg mellett. Kissé hátra fordította a fejét, de aztán vissza előre, és zavartalanul töltött két italt. Ekkor döbbentem csak rá igazán, hogy mekkora őrültséghez adtam a beleegyezésemet. Majdnem meghalt! És az én hibámból… Ha nem értek egyet a tervével, akkor nem történik meg ez sem.
- Sajnálom – súgtam.
Ekkor megfordult, és a kezembe nyomta az egyik poharat. Ezt követően az erkélyre ment. Én pedig utána.
- Halljuk, mit akarsz itt, Kristen? – tette fel ismét a kérdést. – Ha csak az érdekel, miért kerüllek, erre magadtól is rájöhetnél – mosolyodott el keserűen.
Kifelé nézett, de gyanítottam, nem lát semmit. Elővette a cigijét és rágyújtott, miközben kortyolt egyet. A saját poharamra néztem, de nem volt kedvem inni, józan akartam maradni. Letettem az asztalra, és mellé léptem a korláthoz. Kinézni nem mertem, őt figyeltem ehelyett.
- Nem jöttem rá – feleltem. – Csak azt tudom, hogy valami megváltozott… – suttogtam a végét halkan, de így is meghallotta.
- Igen, megváltozott – mondta. – Jobb lenne, ha nem találkozgatnák többet.
A szavai mély sebet ütöttek a szívemen. Először fel sem fogtam a szavait. Aztán lassan beszivárgott az értelmük a tudatomba. Mégsem hittem el, hogy valóban ezt akarja.
- Miért mondod ezt? – kérdeztem, miközben a karjára simítottam a tenyerem. Fel a nyakáig, majd a tarkóján a hajába túrtam. Most is megborzongott, ahogy mindig. És nem is húzódott el. Ezt jó jelnek tekintettem. – Szükségem van rád… és neked is rám… - A mondat másik felét tökéletes bizonytalansággal mondtam ki, hiszen csak a saját érzéseimről voltak ismereteim.
Nem válaszolt a feltevésemre. Lábujjhegyre álltam, és adtam egy puszit a vállára. Másik szabad kezemmel a derekán át a mellkasa felé közelítettem. Rob lenézett a bőrét simító ujjaimra, majd a szemembe.
- Kristen, ezt ne csináld – kérte halkan.
- Miért ne? Tudom, hogy akarsz engem – súgtam. Közben elé álltam, és immár szemből öleltem át. A hátamat a korlátnak vetve néztem fel rá. Ő is engem figyelt. Nagyot nyelt, mikor tekintete az ajkaimra tévedt. Kényszert éreztem, hogy megnedvesítsem őket. Ekkor viszont Rob hátrált egy lépést. Kábán nyúltam volna utána, de egészen az asztalig ment. Ott letette a poharát, és eloltotta a cigarettáját. Aztán felém fordult.
- A férjed tudja, hogy itt vagy? – érdeklődött nulla barátságossággal a hangjában. Idegesített, hogy semmit nem tudok kiolvasni a szemeiből.
- Nem, alszik – feleltem.
- És nem fog felébredni? – jött a következő.
Megráztam a fejem, és örömmel láttam, hogy a válaszaimtól oldódni kezd Robban a feszültség. Lassan közelebb sétált hozzám, és megállt előttem. Végig a szemébe néztem, az érintését csak éreztem az arcomon, de már ettől is megremegtek a térdeim.
- Miért jöttél ma át hozzám? – kérdezte halkan.
- Mert beszélni akartam veled…
- Nem – csóválta meg a fejét. – Nem azért jöttél…
Annyira szerettem volna tudni, mire gondol, de minden értelem elszállt a fejemből. Az ösztöneim akartak kitörni. Át akartam ölelni, a hajába túrni, magamhoz húzni, és csókolni kifulladásig. Aztán…
- Akkor miért jöttem szerinted? – szakadt ki belőlem a kérdés.
Rob ekkor a szemembe fúrta fájdalmas tekintetét, és felelet helyett fölém hajolt. A szája éppen csak súrolta az ajkaimat, pont úgy, ahogy én búcsúztam el tőle a megérkezésünk estéjén. A karjaim maguktól mozdultak a nyaka köré. Ezúttal én nyomtam a számat az övére. Lassan, puhatolózva csókolóztunk, miáltal olyan érzéki élményben volt részem, mint eddig még tán soha életemben.
Ő viszont nem ölelt át. A korlátot szorította mellettem mindkét oldalon. Csak a szája ért hozzám magától. Ezt leszámítva semmi. Dühített a hidegsége, fel akartam tüzelni, hogy azt a vágyat érezze, ami az én testemet is szétfeszíteni készült. Egyik kezemet elvettem a nyakából, és végigkarcoltam a mellkasát, le a hasáig. Két ujjamat a nadrágja dereka alá csúsztattam, mire elszakította magát tőlem, és hátrált egy lépést.
- Ennyi nekem nem elég, Kris… – nyögte. Én sem akartam megállni egyetlen csóknál.
Félelmetes, milyen hatást volt képes kiváltani belőlem a közelsége; tökéletesen meg tudtam feledkezni mindenről, a külvilágtól kezdve a férjemig. Most is elhessegettem az éledezni készülő bűntudatomat, és ellöktem magam a korláttól, amelynek eddig támaszkodtam. Ő nem moccant. Ismét a mellkasára fektettem a tenyeremet. A szíve fölé. Hevesen vert. Felnéztem rá.
- Nekem sem – feleltem. – Többre vágyom… Rád…
Most én húzódtam el tőle picit, és kioldoztam a köntösöm övét. Lecsúsztattam a vállaimról. A selyem suhogva ért földet a lábaimnál. Rob tekintete végigpásztázta a testem. Sokáig csak nézett. Én megtettem a lépést, most azt szerettem volna, ha ő teszi meg a következőt. De percekig nem csinált semmit. A pillantása izzott a bőrömön, a hűs esti szél meg sem kottyant ahhoz képest, amilyen borzongást az váltott ki belőlem.
Elbizonytalanított viszont, hogy még csak jelét sem mutatja annak, hogy egyáltalán hozzám akarna érni. Vereséget szenvedtem – láttam be végül. Vettem egy mély levegőt, kifújtam, majd le akartam hajolni a köntösömért, hogy a maradék méltóságomba burkolózva visszamenjek a szobámba. Rob ekkor nyúlt értem, és olyan hévvel rántott magához, hogy nekitántorodtam. Ha nem tart meg, el is estem volna, de ő szorosan átkarolt, és a száját vadul az ajkaimra szorította. Ez már nem hasonlított a korábbi szerelmes, ámde érzéki csókunkra. Ebben benne remegett minden szenvedélyünk.
Én is a teste köré fonódtam. A fenekem alá nyúlva emelt magához. Lábaim között éreztem, hogy mennyire kíván. Ez boldogsággal töltött el. A nyakát átkarolva húzódtam hozzá a lehetetlennél is közelebb, miközben hagytam, hogy úgy csókoljon, ahogy neki jólesik. Őrülten, és megszállottan. Észre sem vettem, mikor vitt be a hálóba, már csak a hűs lepedőt éreztem meg magam alatt, ahogy az ágyra fektetett.
Nem engedtem el, lábaimmal átöleltem a derekát, karjaimmal a nyakát. Rob a csípőmnél fogva szorított magához, kőkemény férfiassága a nadrág anyagán át is eszméletlen hatást váltott ki belőlem. Biztosra vettem, hogy máris tocsogok odalent a nedvességtől, melyet ő leellenőrizni is kívánt. A szájával.
Elszakadt az ajkaimtól, és a combjaimat szétfeszítve dugta belém a nyelvét. A testemet átjáró érzésektől felsikoltottam, a gyönyör azonnal lecsapott rám. Nyelve hihetetlen tempóban járt bennem ki és be, időnként végigsimítva legérzékenyebbre duzzadt pontomon. A kezei a térdeimet tartották továbbra is szélesre tárva, míg kiitta belőlem az összes vágyat. A mámor percenként sújtott le rám, a végső élvezetekbe taszítva ezzel engem. Végül szerelmem felemelkedett, elengedte a lábaimat, és gombolni kezdte a farmerét. Én még túl kába voltam az iménti heves érzésektől, ezért csak zihálva figyeltem, ahogy ledobja magáról, majd visszahelyezkedik a testem fölé.
Nyelve ezúttal a számat fosztotta ki, vadul harapva közben, mialatt merev teste nőiességem bejáratánál körözött, újra feltüzelve magára az érzékeimet. Azt akartam, hogy végre magamba érezhessem, ezért a hátát végigkarmolva a fenekébe markoltam, arra ösztönözve, hogy ne várasson tovább. Nem váratott. A lökése ereje az ágyhoz szegezett, amint végre kitöltötte a bensőmet. Egészen tövig eltűnt bennem, és úgy maradt.
Kéjesen nyöszörögtem a kéjtől, mely átjárta az összes sejtemet. A sokadik élvezet ekkor sodort magával. Rob ezután kijjebb húzódott belőlem, addig, míg csak a hegyét éreztem magamban, de csak hogy aztán megint keményen felnyársaljon. Az ő nyögései keveredtek az én szenvedélyem hangjaival, ahogy újra és újra belém temetkezett. A szája a nyakamat mardosta eközben. Most valamiért nem törődött vele, hogy esetleg nyomot hagyhat rajtam, de én sem ezzel foglalkoztam. Az sem érdekelt volna, ha másnap égőpiros, netán vérző, sebes bőrrel jelenek meg a nyilvánosság és a kamera előtt.
Szorosan öleltem magamhoz, míg el nem érkezett a gyönyörünk. Szerelmem egyetlen másodpercre merevedett belém, de aztán tovább hajtott mindkettőnket az újabb közös őrület felé. A hátam alá nyúlva magához emelt, majd az ágyon térdelve elment velem egészen a falig. Ott nekidöntötte a hátamat, és kíméletlen mozgásával űzött bennünket a mennyországba. Csókoktól kifulladva vártuk a következőt, mely, amikor megérkezett, szinte felgyújtotta velünk együtt az ágyat is. Rob ezután remegő testemet ölelve elfeküdt az ágyon, hanyatt, miközben továbbra is bennem maradt. Sokáig csak szapora lélegzetvételeink hallatszottak a csendben.
- Meddig maradhatsz? – kérdezte aztán. Felemeltem a fejem, és megpróbáltam a szemébe nézni, ami a sötétség miatt nem volt egyszerű, de végül sikerült.
- Amíg fel nem kel a nap – feleltem. Körülbelül akkorra saccoltam Alex ébredését. Előtte még le akartam zuhanyozni, hogy ne vegyen észre rajtam semmit, mit is műveltem itt az éj leple alatt.
- Szóval pár óráig még az enyém vagy? – jött a következő szomorú kérdés. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy örökre az övé vagyok, mert így éreztem, mégis erre a verzióra bólintottam rá.
Egyikünk számára sem volt kétséges, mivel fogjuk tölteni az előttünk álló időt, egészen reggelig. Kisebb szüneteket beiktatva egész napfelkeltéig szerelmeskedtünk. Igen, egy idő után a szex átalakult valami mássá, bensőségesebbé. Már nem csupán az élvezetet hajtottuk, hanem céltudatosan akartunk örömet okozni a másiknak. Sikerrel.
Mire a nap első sugarai bepislogtak az ablakon, már csak bágyadt cirógatásokra futotta az erőnkből. Mégsem éreztem magam álmosnak, vagy kimerültnek. Épp ellenkezőleg. Akármikor szívesen folytattam volna. De mennem kellett. Lejárt az időm.
Rob felé fordultam, aki engem figyelt némán. Ki sem kellett volna mondanom a következő szavaimat, de mégis megtettem.
- Indulnom kell – suttogtam. Szerelmem nem felelt. – Lezuhanyozhatnék még előbb?
Ő csak bólintott. És nem tartott vissza, amikor kibontakoztam a karjaiból.
(Rob)
Vérző szívvel figyeltem, ahogy Kristen felkel az ágyból, és kissé reszkető lábakkal a fürdő felé indul. Legszívesebben utána mentem volna, de tiszteletben tartottam az akaratát: ez most megint csak egy éjszakáig tartott. Jobban mondva pirkadatig. Megőrjített a tudat, hogy még mindig nem birtokolhatom egészen. Minden porcikám tiltakozott azellen, hogy elengedjem, de meg kellett tennem.
Előző este nem számítottam rá, hogy meglátogat. Arra meg végképp nem, hogy ez fog történni. Sőt! Nem is akartam, hogy ez történjen. Megpróbáltam visszafojtani a vágyaimat, de ez reménytelen volt. Amikor ledobta magáról a köntösét, ott elvesztem. De nem először. Korábban akkor, amikor a hátamra simította a tenyerét a bárszekrénynél, aztán az erkélyen, amikor mellém lépett, a csókunknál ugyanott… És amikor feltárta előttem a testet, amelynek a látványa is már olyan izgatóan hatott rám, hogy azt hittem, felrobbanok, ha nem lesz máris az enyém.
Végül megkaptam. És most, ha lehet, még fájdalmasabb minden, mint pár órával korábban. Mert ő kizárólag emiatt jött. Nem miattam, nem én érdekeltem, mint ember, csak a farkam, és az, hogy kielégüljön. Keserű csalódást éreztem. Egyszer sem mondta ki, hogy érezne még irántam valamit. A forgatáson tapasztalt viselkedése szerint nem is érzett semmit. Helyettem Alexet ajándékozta meg a mosolyával, és az ő érintését fogadta lelkesen. Rám hűvös, elgondolkodó pillantásokat vetett. Most pedig csak azért jött át, hogy a vágyai is kielégüljenek – erre a férje nyilván már nem volt képes.
Válaszút elé kerültem. Ennyi nekem már tényleg nem volt elég. Tudtam, hogy önző vagyok, hisz először is: tisztában voltam vele a kezdetektől, hogy férjnél van, mégsem nyugodtam meg addig, míg meg nem szereztem őt. Akkor még nem érdekelt ennyire, hogy nem szabad. Most már igen. Emellett megígértem neki - és magamnak is -, hogy mellette leszek, akár csupán barátként is, de ezt egyre nehezebben viseltem. Többet akartam. De nem kaphattam semmit. Két lehetőségem volt. Legalábbis ennyit szabtam magamnak.
Az egyik szerint közölnöm kellene vele, hogy itt és most vége. Valószínűleg ez nekem fájna jobban, és meg is őrjítene a tudat, hogy nem érezhetem őt többé. Már az is gyötrelmeket okozott, ha csak rágondoltam, milyen lenne az életem nélküle. Még akkor is, ha ő sorozatosan kihasznál… Nagy volt az esély, hogy emellett határozok, minden kín ellenére. A sebek előbb vagy utóbb begyógyulnak.
A másik lehetőségem az volt, hogy tovább folytatom ezt vele így, és legalább néha egy pár cseppnyi boldogságban részesülhetek ezáltal. És folyamatosan sót szórnék közben a sebeimre, amelyek egyre csak nőnének és mivel Kristen a méreg a bőröm alatt, lassan elterjedne a fertőzés, és végül megölne a reménytelenség. Tudtam, hogy csak maximum öt hónapot kellene kibírnom, de ez magát az örökkévalóságot jelentette jelen pillanatban.
Kivéve, ha… bizonyítékot szerezhetnék rá, hogy ő is úgy érez irántam, ahogy én őiránta, és ez nem hűlt ki az utóbbi napok, hetek során sem még. Tudnom kellett, mennyi az esélyem a jövőre nézve. Ez eldönthetné azt is, hogyan tovább. Végleg szakítsam meg vele a testi kapcsolatot és minden egyebet, vagy tűrjek és szenvedjek tovább, a csodára várva.
Kristen kilépett a fürdőből, anyaszült meztelenül, ahogy be is ment. Azonnal megkívántam újra. A bőrén még csillogott egy-két vízcsepp. Egyenesen az erkélyajtóhoz lépett, és kint magára vette a köntösét. Utána jött csak vissza hozzám. Leült az ágy szélére, és a combomra tette a kezét. Az érintésére a testem rögtön reagált. A lelkem és a szívem viszont valami másra volt kíváncsi.
- Majd… megpróbálok ma is átjönni – ígérte, miközben fölém hajolt. A haja a mellkasomat simogatta, miközben ajkai a számra forrtak. Akartam még egy utolsó csókot, mielőtt közlöm vele az elhatározásomat. Kris édes nyelve megint az őrületig kergetett, és egyre inkább vágytam rá. A kezem sem bírt magával – ujjaim lehet, hogy utoljára, de érinteni akarták a bőrét.
Miután elhúzódott, még egy – lehet, hogy utolsó – mosollyal is megajándékozott, aztán felállni készült. Elkaptam a csuklóját.
- Kris… – kezdtem, de elcsuklott a hangom. A szólított mégis kíváncsian pillantott rám. Megköszörültem a torkom, és újra nekivágtam. – Kristen. Te hogyan képzeled el ezt? – adtam meg először neki a lehetőséget a választásra. – Éjszakánként átlopózol?
Láttam, hogy elbizonytalanodik, és a szavai is ezt támasztották alá.
- Nem tudom, Rob…
- Akkor… hadd kérdezzek valamit – néztem mélyen a szemébe. Döntöttem. És féltem. Jobban, mint eddig valaha életemben. – Ha majd már nem lesz… Ha már szabad leszel… Mit gondolsz, hozzám tudnál jönni feleségül?
Tudtam, hogy nem ez volt a legromantikusabb lánykérés, mégis: nekem sokat jelentett a válasza. Amely viszont nem érkezett meg, pedig csak egy egyszerű igent vagy nemet akartam hallani. De Kristen nem szólt egy szót sem. Csak hatalmas szemekkel bámult rám, a döbbenettől még lélegezni is elfelejtett. Aztán végre vett levegőt. És elbámult rólam az erkély irányába.
- Rob – nyögte halkan. Nem kellett folytatnia. Elengedtem a csuklóját, majd felkeltem az ágyból.
- Hagyjuk, felejtsd el! – szóltam rá, és magamra rángattam az éj közepén félrehajított nadrágomat.
- De…
- Nincs de, Kris! – szóltam rá. Most kellett keménynek lennem és kegyetlennek, mégis nehezebben ment, mint amikor elképzeltem. Mégis tartanom kellett magam. Addig kiszállni, amíg még "csak" gyilkos a szakítás. – Menj vissza a szobádba – küldtem el. – És hagyjuk egymást békén… Végleg.
...
