76. fejezet

...
76. fejezet

"Megtörtént. Bármennyire fájt a tudat: elvesztettem,

nem volt más gondolatom, csak Ő – úgy szerettem!

Megrettent a tény: bármi volt, még most, így is akarom...

Ellenállhatatlan vágy űz karjaiba: többé nem tagadom."

(Kristen)

Először megijedtem, aztán dühös lettem. Mi a fenének hív fel engem Rob a nászéjszakáján? Talán el akarja mesélni, mi történik éppen?! Még pont ez hiányzott ahhoz, hogy felkerüljön a pont az i-re. Csakis ő, hogy emlékeztessen ennek a napnak a létező legelcseszettebb mivoltára.

Bár már semmiben nem reménykedtem, a kíváncsiságom nem hagyott volna nyugton, ha nem derítem ki, minek keres éppen ma, éjnek évadján. Felvettem a telefont, de nem szóltam bele.

- Kris? – kérdezte ő mégis.

- Mit akarsz? – nyöszörögtem elgyötörten. Most is azt szeretné vajon, hogy gratuláljak? – szenvedtem magamban.

- Találkozni veled. Most. – Egy percig nem kaptam levegőt. Azaz nem lehetett annyi, mert hamarabb folytatta. – Tudom, hogy a városban vagy, láttalak hazamenni. – Elég furán formálta a szavakat, biztosra mertem venni, hogy ivott. – Odamentem a házatokhoz… Most itt vagyok a mi házunkban. – Nem voltak róla kétségeim, melyikről beszél. Arról, amelyet tőlem vásárolt. – Gyere ide, kérlek – tette hozzá.

Tehát tényleg ott van. Előtte pedig itt volt. Mit keresett itt? És főleg: miért akarja, hogy odamenjek?

- Carrie is veled van? – érdeklődtem. Még ezt is el tudtam volna képzelni.

- Miért lenne itt? Téged akarlak… – suttogta szenvedélyesen. Vagy szenvedően? Nem tudtam pontosan eldönteni.

Nem válaszoltam neki. Leraktam a telefont. Aztán leültem az ágy szélére, és ólomlábakon járó óráknak tűnő percekig azon gondolkodtam, mi a francot kezdjek most ezzel a helyzettel? Alex San Diegoban fekszik, és szinte a halálán van. Rob pedig ma nősült, és engem akar a nászéjszakáján? Majdnem eleresztettem egy hisztérikus nevetést, de még időben lenyeltem. Ilyen nincs…

Automatikusan indultam a gardrób felé, és kivettem az első kezembe akadó nadrágot és blúzt, melyeket aztán magamra vettem. Elhatároztam, hogy csakis az ő érdekében észhez térítem ezt az idiótát. Ha már egyszer elvette azt a nőt, aki gyereket vár tőle, akkor tartsa is magát szépen a házassági kötelezettségeihez. Arról ugyan fogalmam sem volt, hogyan fogom rávenni, hogy menjen szépen haza az újdonsült nejéhez, de elhatároztam, hogy nem hagyom ezt annyiban. Én már úgyis lekéstem róla…

Fél óra alatt ott voltam annál a háznál, ahol megannyi közös gyönyörű és egyetlen borzalmas emlékünk született. De itt fogant meg a kisbaba is, akit én hordtam magamban. Ez a gondolat erőt adott valamelyest. Lassan közeledtem a ház felé, de mielőtt beüthettem volna a bejáratnál elhelyezett biztonsági záron a kódot, az ajtó kinyílt, és ott állt ő. Jobban mondva az ajtófélfának támaszkodott, és láthatóan alig állt a lábán.

- Hallottam a kocsidat – mosolygott rám. – Azt hittem, nem jössz el… – motyogta. – Bár lehet, hogy álmodlak…

Mivel tényleg csaprészeg volt, beljebb tuszkoltam a házba, becsaptam magunk mögött az ajtót, és a fürdő felé taszigáltam. Ő persze rögtön átölelt és csókolgatni kezdte a nyakamat, amivel megtorpanásra késztetett volna, ha nem cövekelek le már előbb a nappali ajtajában.

Kirázott a hideg a gondolatra, hogy be kell lépnem abba a helyiségbe, ahol… Lehunytam a szemem, és egyetlen dologra próbáltam koncentrálni: ahol a gyermekem fogant. Igen. Így sikerült. Valahogy eljutottunk a fürdőszobába. Nem törődtem Rob mámorító, vagy inkább zsongítóan édes szavaival, melyeket a fülembe sugdosott, vetkőztetni kezdtem ehelyett. Segített benne, bár az ujjai is összeakadtak. Fogalmam sem volt, mennyit ivott, de ilyennek még sosem láttam.

- Mi a fenét csináltál magaddal? – morogtam helytelenítően.

- Hiányoztál tegnap – nyögte, és ajkait végighúzta a nyakamon. – És ma is…

- Rob, hagyd ezt – kértem halkan. Persze, hogy nem hagyta abba. Sőt, tovább merészkedett: ő is elkezdett vetkőztetni engem. Furamód az ujjai ezúttal azonnal tudták, hogyan kell kibújtatni a gombokat a helyükről a blúzomon.

Én már a nadrágjánál jártam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy akármennyit is ivott ma – ki tudja mióta –, a teste tökéletesen működik egy bizonyos tekintetben. Egy cseppet sem tompult el, mivel alig bírtam kigombolni rajta, olyan szűkké vált hirtelen. Azzal nem foglalkoztam, hogy már az én blúzom is széttárva lóg csak rajtam, nagy nehezen lerántottam róla a nadrágját, az alsójával együtt. Ő a falnak dőlve hagyta, hogy megszabadítsam ezektől és a maradék cuccától is. Mivel térdeltem, így igen közel kerültem ahhoz a bizonyos testrészéhez, mely minden kétséget kizáróan a többi ezt követő tettét irányította.

Rob felrántott magához, és a – sajnos nem túl heves – tiltakozásom ellenére átölelt, és csókolni kezdett.

Music

Megpróbáltam eltolni, de hiábavaló volt minden igyekezetem. Akármi történt, és akármi fog történni, ebben a pillanatban én is kívántam őt. Meglepődött egy picit, mikor visszaöleltem, és immár ellenkezés nélkül viszonoztam a csókját is. Aztán engedtem, hogy ő is levegye rólam a nadrágomat, a cipőmet, majd a combjaimon végigsimítva, és azokat megragadva magához emeljen, és velem együtt belépjen a zuhanyfülkébe.

Forró teste már ott meredezett nőiességem bejáratánál, de még nem hódított meg, holott immár készséggel felkínálkoztam neki. Ránk nyitotta a zuhanyt – valahogy éppen eltalálta a megfelelő hőfokot –, de nem szakította meg közben a csókunkat sem. A kezei végigsimogatták a testemet, és lassacskán hidegnek éreztem a vizet a bőröm perzseltté vált hőmérsékletén. Az ajkai ezután a nyakamra siklottak, és már nem érdekelt semmi egyéb, csak az, hogy ha későn is, de a karjaiban lehetek.

Tartottam a megbánástól, de ezekben a csodás pillanatokban minden egyéb gondolat kiszökött belőlem, csupán az maradt, ami valóban számított: mi. Ő és én. Valamint a vágy, amely minduntalan egymás felé hajt bennünket, nem törődve sem a veszélyekkel, sem a józanész által felsorakoztatott ellenérvekkel. Megdöbbentő sebességgel felejtettem el minden nem ide vonatkozó és a boldogságom varázsát rontani szándékozó eszmét, majd viszonoztam szerelmem gyengéd, de egyben varázslatos simogatásait.

Mikor egy másodpercre összefonódott a tekintetünk, már teljesen józannak láttam, sőt, határozottan magánál volt. Végig a szemembe nézett, miközben belém hatolt. Felnyögtem a gyönyörtől. Végre! Akármennyi fal tornyosult köztünk immár akadályként, az eggyé tartozásunk tagadhatatlan volt.

Szerelmem nyelve végigsiklott a nyakamon egészen a fülemig, majd vissza a szám irányába, és miközben mozogni kezdett bennem, szüntelenül egyetlen szót suttogott, melyet a zuhany ránk omló folyama sem volt képes elhallgattatni előlem:

- Szeretlek.

A szívem fellángolt, minden egyes szótag hallatán, és mindennél teljesebben éreztem is, hogy mennyi igazság rejlik e rövid, saját érzéseimet szintén kifejező szócskában.

Meg sem fordult a fejemben, hogy amit teszünk, az több felől is hiba – egyáltalán nem éreztem annak. A létező legjobb dolognak éreztem inkább. Egyik karomat kedvesem nyakából a mellkasára csúsztattam. A szíve a tenyerem alatt dobogta ugyanazt az ütemet, mellyel az enyém készült kirobbanni a testemből. Csókunk magában hordozta minden eddigi csókunk összes varázsát, testünk a szerelem ütemére ringta táncát, és olybá festett, örökké együtt maradunk.

A gyönyör pillanatát nem bírtam sikoly nélkül elviselni, olyan elemi erővel sújtott le rám. Rob szintúgy nyögve érte el a beteljesülést, de nem eresztett el. Én sem siettem szabadulni – épp ellenkezőleg. Minden vágyam a folytatás, vagy inkább az újrakezdés volt. Ezt próbáltam sugallani neki is, mikor simogatni kezdtem a testét, és csókjaimmal halmoztam el a mellkasát, a nyakát – ahol értem. Mégis leemelt magáról, és talpra állított. Kissé csalódottan vettem ezt tudomásul, de aztán megláttam, mi a szándéka.

Már a mosolya is elárulta, hogy az éjszakának koránt sincs vége – ebben reménykedtem. Lassan, érzékeimet borzolóan mosdatott végig. Viszonoztam neki a szívességet. Percekig tartó érzéki, sokat ígérő érintések kereszttüzében öleltük egymást tovább, mintha el sem akarnánk többé ereszteni a másikat. A világ legbizarrabb gondolataként az futott át a fejemen, hogy ez a mi nászéjszakánk is lehetett volna, de mielőtt egy bizonyos valaki is belopózhatott volna az agyamba, inkább elhessintettem.

Összekapaszkodva indultunk a hálószoba irányába, miután nagyjából felitattuk egymásról a vízcseppeket, az ágyra fekve viszont újra csókba forrtunk, simogatásaink pedig immár követelőzőbben, és határozottabban kutatták a másik testét, újabb mámorok reményében. Olyannyira elvesztettem az uralmamat a testem irányítása fölött, hogy elég volt Rob egyetlen ujjának érintése a lábaim között, máris magával ragadott a gyönyör előzőleg már tapasztalt örvénye, és megállíthatatlanul sodort a vég felé.

Sikolyaimat szerelmem ajkai fojtották el, de csupán annyi időre, míg ismét nem kaptam levegőt. Ekkor elhagyták a számat, és lefelé indultak a testemen. Szerelmem nyelve lágyan kószált végig a bőrömön, mígnem megállapodott a mellbimbóimon. Alighogy végigsimított az egyiken, villámok cikáztak át minden porcikámon, némán könyörögtem érte, hogy soha ne hagyja abba. Pedig ekkor még nem tudtam – csak sejtettem – a folytatást. Amely be is következett.

Rob minden egyes centiméteremet elhalmozta hol puszikkal, hol cirógatásokkal, minden eddiginél valóságosabbá növelve bennem a szenvedélyt, mely feltartóztathatatlanul dübörgött bennem, csak később jöttem rá, hogy a saját szívverésem zakatolását hallom, érzem. Az egész testem lángok édes és kínzó martalékává lett, miközben már a hasam közelében járt. Egy végtelen pillanatra átfutott az agyamon: ilyen közel még sosem volt a gyermekéhez, mint most, ebben a helyzetben. Felemeltem a fejem, és lenéztem rá, de nem láttam. Könnyek homályosították el a látásomat, valamint a vágy, hogy így és ilyenek maradjunk mindörökké.

A képtelenséget elvetve ismét átadtam magam az élvezeteknek, melyeket máris a combjaim közé direkt tévedő nyelve okozott rajtam és bennem. Az ujjaira már nem volt feltétlen szükség, így sem tartott neki sok időbe elérni, hogy a testem íj húrjaként feszüljön ívbe, és lecsapjon rám a sokadik gyönyör. Lihegve, vagy inkább zihálva fogadtam magamba újra és újra a csodás villámcsapásokat. Ő ezután kisebb pihenőre ítélt, miközben megint felfelé haladt rajtam a kezeivel és a szájával.

Amint felért hozzám, a két kezem közé fogtam az ő arcát, és olyan hévvel csókolta meg, hogy az még engem is meglepett. Ösztönösen mozdultunk egymás felé, egy pillanattal később pedig ő belém. Az ajkai közé nyögtem, és minden szerelmemet beleadva öleltem magamhoz szorosan, hogy tudja, érezze, amit kimondani nem voltam képes. Levegőhöz sem nagyon jutottam, nemhogy szóhoz. Mielőtt az újabb révület elért volna minket, elszakadtam Rob szájától, hogy lássam a szemében, mit érez az utolsó pillanatban. Ugyanazt sugalltam vissza felé.

Sóhajaink betöltötték az űrt, amit szavakkal nem tudtunk kifejezni, de bágyadt simogatásaink is tükrözték a gyönyört, melyet csakis egymás karjaiban élhettünk át. A nap elég zilált történései ellenére nem éreztem fáradtnak magam, és Rob is józanabbnak hatott, mint valaha, holott azt hittem, nem lesz képes magához térni, pláne nem ilyen hamar. Mégsem kellett hideg zuhany alá állítanom, ahogy eredetileg terveztem – inkább ő állított minket a szerelem vízesése alá, mely mostanra valóságos áradattá változott, és megállás nélkül csapta össze fölöttünk hullámait.

Hajnaltájt eresztettük csak el egymást – akkor is csupán a csók- és szexmentes, de szerelmes ölelés fázisáig –, amikorra én is hasonló élvezetekben részesítettem őt, mint korábban ő engem, de elengedni még mindig nem tudtuk a másikat. A beszűrődő fények viszont ébredésre intettek az elmúlt órák éber álmodásából. Millió kérdés tolongott a nyelvemen, de egyiket sem tettem fel. Nem akartam megszakítani a jelenlegi állapotot, mely puha felhőként ölelte körbe kettősünket.

- Köszönöm – suttogta ekkor Rob, megszakítva gondolataimat. Rápillantottam, mire mosolyogva megismételte.

- Mit köszönsz? – súgtam vissza.

- Hogy létezel – felelte. – Hogy eljöttél. Hogy itt maradtál. Hogy nem hagytál megőrülni. – Minden egyes rövid mondat után puszikkal borította be az arcom, végül a számon állapodott meg. Csókunk tartalmazta az érzéseinket, nem kívántam szót is pazarolni rájuk. Inkább újabb tettekkel bizonyítottam be szerelmemnek, mennyire nem bánom, hogy így döntöttem.

A nap már magasan járt, amikor viszont mennem kellett. Volna… És nyilván neki is.

- Elvetted? – kérdeztem halkan. Még mindig egymást öleltük, csillogó tekintetünket egymásba fúrva. Úgy éreztem tudnom kell az igazat. Rob szemeiben azonnal kihunyt a tűz. Nem felelt, de nem is volt rá szükség. – Oké…

- Kris…

- Ne – kértem, és a szájára tettem az ujjam, hogy megakadályozzam a beszédben.

- Szeretlek – motyogta ennek ellenére. A szemei növekvő kétségbeesést tükröztek, a légzése is szaporábbá vált, meg kívántam azonban akadályozni, hogy kiboruljon. Ezért megpróbáltam mindent belesűríteni a valóságot kifejezni nem képes válaszomba, hogy a későbbiekben ne maradjanak kétségeket ébresztő gondolatai.

- Én is szeretlek.

Rob viszont nem volt maradéktalanul elégedett ezzel.

- De…? – érdeklődött félve. Felsóhajtottam. Annyira nem akartam máris menni, hogy szinte fel sem fogtam, de muszáj volt.

- Alex szíve tegnap kétszer megállt – hadartam el lehunyt szemmel. Az ő lélegzete viszont elakadt. – Jól volt, amikor ott hagytam, de megígértem neki, hogy reggel visszautazom.

Szerelmem sokáig nem felelt.

- Akkor menned kell – mondta végül. Ez kijelentésnek hangzott, nem volt hát kérdés, amelybe beleképzelhettem volna, hogy marasztalni szeretne. Beletörődött nyilván, hogy úgysem tenném. Mert nem tehettem. Amiatt, hogy máris késésben vagyok, egyelőre nem volt bűntudatom,még nem engedtem, hogy legyen. Majd később…

- Ne haragudj… – súgtam, és magam felé fordítottam az arcát, hogy megcsókoljam. Közben valahogy a teste fölé kerültem, és megéreztem a szinte lehetetlent: ismét megkívánt. Belemosolyogtam a csókunkba, aztán kettőnk közé nyúlva simogatni kezdtem. Ő felnyögött, de csak még szorosabban vont magához.

Egész éjjel a szerelmünket igyekeztünk kifejezni egymást iránt, most ennek átvette a helyét a szenvedély. Bár sokadjára egyesültünk, most minden eddiginél gyorsabb és hevesebb tempót diktálva hajszoltuk a boldogságot. Megremegtem, mire Rob felült, és miközben a melleimet becézgette a nyelvével, a fenekem alá nyúlva segített a mozgásban. Ha álltam volna, elmondhattam volna, h alig állok a lábamon, de egyelőre kimerülten bár, de az ölében ülve mozogtam rajta, önkéntelen karmolásokkal kapaszkodva a vállába, majd a kevésbé fárasztó pozíció felvétele végett hátradőltem, a kezeimmel megtámaszkodtam a lepedőn, és így folytattam, amibe megint belekezdtem.

Szerelmem tekintete végigsimogatta a testemet, majd megállapodott azon a helyen, ahol egymásba olvastunk. Az egyik kezével a hátamat tartotta, a másikat pedig végighúzta a nyakamtól kezdve a melleimen, és a hasamon át odáig, ahol minden vágyam egyetlen pici pontba sűrűsödött. Alighogy a hüvelyujja megérintett, elakadt a lélegzetem – tán még a szívem is kihagyott egy ütemet, vagy többet – és nem bírtam visszafojtani az élvezetem. Amit persze ő is élvezhetett, de mielőtt túlságosan elragadta volna a dolog, a csípőmbe markolva magához szorított, ezzel érve el, hogy elképzelhetetlen mélyre hatoljon belém.

Egy pillanatig így maradtunk, majd újra mozgatni kezdett magán. Visszaemelkedtem hozzá, hogy ízlelhessem is a száját, melyből szüntelenül jöttek a nyögései, bizonyítandó, hogy ő is akármilyen kimerült, igenis imádja, amit most teszünk. Éppúgy, mint én. Csókunk közben ért a második orgazmusom, mely az elmúlt órák megszámlálhatatlanadikját jelentette, de ez volt mindennek a tetőfoka. A nevét sikoltottam, mire a szemében olyasmi jelent meg, amire soha nem számítottam volna. Egy apró könnycsepp. Persze elpislogta, mielőtt lecsókolhattam volna róla, de hiába akarta titkolni.

A gyönyörünk lecsillapultával sem engedtük el egymást rögtön. Nem akartuk, hogy vége legyen az éjszakának, de nem volt más választásom, mint elindulni vissza San Diegoba a férjemhez.

- Mi lenne, ha veled mennék? – vetette fel Rob az ötletet, miközben azt nézte épp bánatosan, hogy a fürdőből előhalászott ruháimba bújok az ő karjai helyett.

Meglepetten pillantottam rá.

- Tegnap volt az esküvőd – mutattam rá a valóságra. Ezzel le is lomboztam a kedvét. Kelletlen fintort vágott, de nem felelt. – Neked is jelenésed van, gondolom – motyogtam, és elfordultam. Hallottam, és éreztem is, ahogy mögém lép, és a derekamnál fogva magához húz. A hasamra tette a kezét, mire megdermedtem egy pillanatra. Aztán megnyugodtam: még nem érezhet ott semmit.

- Nem érdekel – súgta határozottan, majd a hajamat félresöpörve a nyakamat kezdte puszilgatni. – Veled akarok lenni, nem azzal a…

- Rob! – szóltam rá, és megfordultam a karjaiban. Nem volt könnyű kimondanom a következő szavakat, mivel meztelen teste ismét másfelé terelte a gondolataimat. A szívem is meglódult a látványától. – Muszáj, hogy érdekeljen a gyereked – néztem rá könyörgően.

- De nem érdekel – rázta meg a fejét. – Nem akarok gyereket! Téged akarlak! – már szinte kiabált, én mégis csak egy tényt hallottam meg: nem akar gyereket. Majdnem önkéntelenül a hasamhoz kaptam, hogy a szavaitól is óvjam a bennem lapuló picit, de még időben korrigáltam a mozdulatot.

Nem mertem megkérdezni, hogy és mi lenne, ha tőlem lenne? – ezzel ugyanis felfedtem volna a titkomat. Amelyet nem akartam a tudomására hozni. Még egy ideig legalábbis. Úgyhogy inkább kipréseltem magamból egy mosolyfélét, majd összeszorítottam a fogaimat, és eltoltam magamtól.

- Én a tiéd vagyok – motyogtam. – De most mennem kell. Sajnálom.

Nem bírtam nézni a csalódottságot, amely kiült a vonásaira. Elfordultam, és a nappali felé indultam, hogy a bejárathoz menjek. Az ajtajában viszont megtorpantam – pont, mint előző éjszaka. Ő is észrevette ezt, aztán hallottam fojtottan káromkodni, és utánam jött. Megcirógatta az arcom, és újfent magához ölelt. Nem akartam ezt, mert tudtam, hogy ismételten el kell majd tolnom.

- Úristen, ne haragudj! – kért bocsánatot. Tudtam, miért teszi. – Nem gondoltam rá tegnap, hogy milyen lehet neked idejönni… – gyötörte magát, de már nagyjából sikerült magamban átformálni annak az eseménynek a mikéntjét. Vagy inkább az eredménye tette ezt velem: hisz akkor estem teherbe tőle.

- Már nem zavar – feleltem, és kibontakoztam a karjaiból.

- Mikor jössz vissza a városba? – kérdezte halkan, épp, mikor a kilincsre simultak az ujjaim.

- Nem tudom – pillantottam vissza rá. – Felhívlak – ígértem. Nem lett boldogabb tőle. Sőt, ha lehet, még jobban elkomorult. – Szeretlek – biztosítottam róla, hogy komolyan gondoltam mindent, ami történt az éjszaka során.

Nem válaszolt, de tudtam, miért nem teszi: fájt neki, hogy elmegyek. Nekem is fájt, de a dolgok megváltoztak. Most már végképp nem tölthetjük majd együtt minden percüket. Egészen a forgatásig – jutott eszembe immár az autóba ülve. Elhatároztam, hogy elsősorban Alex állapotától teszem függővé a dolgot, de esélyesnek láttam, hogy talán mégis aláírom majd az újabb szerződést. Legalább egy kis ideig Rob közelében maradhatnék. Aztán úgyis el kellene tűnnöm... Egyelőre nem döntöttem biztosra.

Hazamentem, hogy az előzőleg becsomagolt bőröndömet magamhoz vegyem, gyorsan lezuhanyoztam, és átöltöztem, aztán elbúcsúztam Bonbontól, és elindultam a férjemhez. Viszonylag gyorsan odaértem, és egyből a klinikára mentem a hotel helyett, ahol útközben foglaltam magamnak szállást.

Alex szobájába lépve viszont földbe gyökerezett a lábam. Nem volt ott. Sehol. Az ágya bevetve, és mintha sosem járt volna itt.

Egyetlen gondolatom volt csupán. De végigfutott rajtam tőle a hideg, remegni kezdtem, és úgy éreztem, ez nem lehet… Képtelenség, hogy…

...