"Egy keserű csók ég ajkaimon,
mert veled vagyok tiltott bűnös hajnalokon, s hazudom,
hogy a másiknak ez úgysem fáj,
hogy benned s bennem ébredt egy új vágy,
s veled élem át egy másik arcom."
(Rob)
Percekig ültem még lent a bárban, az élettől is elment a kedvem. Persze, hogy gondolhattam egyetlen pillanatig is, hogy egyedül érkezik? Alex bolond lett volna nem elkísérni. Hisz akkor hetekig külön kellene lenniük. Ezt csak én nem bántam volna, de ők a jelek szerint igen. Ráadásul az enyém mellett volt a szobájuk. Csak reménykedhettem benne, hogy elég vastagak a falak ahhoz, hogy ne halljam őket, amikor… Lehunyt szemmel igyekeztem megszabadulni a fantáziám által elém vetített képsorok elé. Őrjítő féltékenység kezdte marcangolni a lelkem.
Amikor már biztos lehettem benne, hogy felértek, én is elindultam. Megálltam a recepción, és megkérdeztem, akad-e egy üres szoba valamelyik másik emeleten. Nem akartam a közelükben maradni. De kiábrándító választ kaptam – teltház volt. Letörten ballagtam el a liftekig, amelyek egyikéből Alex szállt ki. Egyedül. Nem tudtam, mit keres itt lent, de észrevett, és rám köszönt. Csak egy pár szót csevegtünk, mialatt minden erőmre szükségem volt, hogy eltitkoljam a nemtetszésemet az ittléte miatt. De elárult egy számomra sokat jelentő információt is: Kristen lefeküdt, mert kimerítette a repülőút, ő viszont a bárba tart éppen.
- Nem csatlakozol? – kérdezte.
- Majd talán máskor, nekem is hosszú napom volt – feleltem.
Nem bánta. Miután elbúcsúztunk, türelmetlenül figyeltem, hogy a lift milyen lassan halad velem felfelé. A szobám előtt meg sem álltam, egyenesen az övékhez mentem, és bekopogtam.
Halk neszezés hallatszott, majd nyílt az ajtó. Kristen állt ott egy szál köntösben, mely alatt nyilvánvalóan nem viselt semmit, idomai izgatóan domborodtak ki a selyemanyag alatt. Eddig bírtam visszafogni magam, és bár nem ezért jöttem elsősorban, egy gyors pillantást vetettem a liftek irányába, majd közelebb léptem hozzá, és magamhoz rántottam.
Szenvedélyesen csókolt vissza, miközben átöleltem, és beléptem vele a szobájukba. Éhesen faltam az ajkait, ő nemkülönben az enyémeket, majd az ingemet elszakítva furakodott keze a bőrömhöz. Belülről nekidöntöttem az ajtónak, és csókunk megszakítása nélkül bontogatni kezdtem a köntöse övét. Amint ezzel végeztem, széttártam rajta, és lesimogattam a vállairól. A szám a nyakára tévedt, nyelvem végre úgy ízlelhette a bőrét, ahogy egy hete vágytam rá. Továbbhaladva végighúztam máris megkeményedett mellbimbóin, mire a hajamba túrt, és még szorosabban vont magához. Kezem a combjait simogatta végig, ő pedig az egyiket máris felemelte, és a csípőmre rakta. Újra az ajkait vettem célba, de ujjaim ekkor már nőiessége közelében jártak. A nyögései félreérthetetlenül adták a tudtomra, hogy élvezi, amit csinálok.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ha Alex véletlenül most jön vissza a szobájukba, akkor nekünk végérvényesen annyi, de Kris közelsége, illata és íze így együtt olyan intenzív hatást gyakoroltak rám, hogy az összes józanságom semmivé foszlott a másodperc tört része alatt. Először csak végigsimítottam teste izzóan elnyíló szirmain, majd belefúrtam az egyik ujjamat. Felnyögött, de nyelve tovább simogatta az enyémet, egyre vadabbul, időnként apróbb harapásokkal gazdagítva csókunkat. Még egy ujjamat eltüntettem benne, mire hátravetette a fejét, de kezei máris a nadrágomat bontogatták. Segítettem neki, így egy pillanattal később már az érintése tüzelt tovább a végletekig.
Nem bírtam tovább. A másik lábát is felemeltem, és habozás nélkül, könnyedén csusszantam a teste legmélyére. A fenekébe markolva mozogtam benne egyre gyorsabban, míg ő a vállaimba karmolva falta tovább a számat, mely egyetlen pillanatra sem vált el mézédes ajkaitól. Hevesen hajtottunk a gyönyörért, amely pillanatokon belül le is csapott ránk. Tovább szorítottam magamhoz, nem akartam máris elengedni, bár tudtam, hogy muszáj. Sőt, nem is szabadna itt lennem. Mégis kihúzódtam belőle, és remegő testét talpra állítottam.
- Hiányoztál – suttogtam az ajkai közé.
- Te is nekem – viszonozta halkan. A szívem repesni kezdett a szavaitól, de sajnos nem maradhattam, hogy tovább fokozzuk mindezt. Kristen is sűrűn pislogott az ajtó kilincse felé, amelynek még mindig nekidőlt, míg igyekezett összeszedni magát.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot a váratlan támadásom miatt, de csak lágy mosolyt kaptam érte cserébe, majd az ajkába harapott, és sóváran figyelte, ahogy visszarendezem a ruházatomat. – Veled akartam tölteni az egész éjszakát – vallottam be szomorúan.
A teste, mely még mindig fedetlenül reszketett előttem, vonzotta a kezeimet, ezért visszaléptem hozzá, és a nyakát kezdtem el puszilgatni, miközben próbáltam rávenni magam, hogy elmenjek, mielőtt késő, és ránk nyit a férje.
- Sajnálom, nem mondhattam neki, hogy ne jöjjön, mert a szeretőmmel akarok lenni – felelte Kris mereven. Nem értettem a hangszíne változását, ezért a szemébe pillantottam, de szerencsére úgy tűnt, nem rám haragszik, csak a helyzetre.
- Tudom – biztosítottam afelől, hogy nem tehet semmiről. Mégis fájt a gondolat, hogy míg ők együtt lehetnek, addig nekem csak lopott pillanatok jutnak. Pedig annyira jó lett volna, ha kissé szabadabban létezhetünk, távol Alextől.
- Most jobb lenne, ha elmennél – mondta eztán, és a földön heverő köntöséért nyúlt. Maga köré csavarta, és összefonta a karjait a mellkasán.
- Minden rendben? – kérdeztem, mert továbbra is idegesnek tűnt, holott az imént ez inkább szenvedélyben nyilvánult meg.
Aprót bólintott.
- Holnap találkozunk – tárta ki előttem az ajtót, amelyet visszacsuktam, és magamhoz húztam. Meg akartam csókolni még búcsúzóul, de elfordította a fejét, így csak az arcára adhattam egy puszit. Végképp összezavart a hirtelen hűvössé vált viselkedése, de sem időm, sem lehetőségem nem volt kifaggatni. Csalódottan elléptem tőle, és kiléptem az ajtón. Kényszerítettem magam, hogy ne csapjam be magam után. Most tényleg úgy éreztem, hogy csak használt. És egyáltalán nem volt jó érzés.
A saját szobámhoz léptem, de még hallottam halkan utánam szólni.
- Köszönöm az ajándékot…
Nem fordultam vissza, mert tudtam, hogy akkor nekiállnék neki könyörögni, mondja el, mit csináltam rosszul, és Alex biztos, hogy abban a pillanatban döntene úgy, hogy mára befejezi az ivászatot. Csoda, hogy ezt az iméntit is megúsztuk.
A zuhany alá mentem egyből, de Kristen testének illata továbbra is az orromban volt. Egész éjszaka nem aludtam. Egy óra tájt hallottam csukódni a szomszédos ajtót, onnantól kezdve pedig visszafojtott lélegzettel füleltem, milyen hangok fognak átszűrődni a falon keresztül. Szerencsére semmit nem hallottam, mert abba végképp beleőrültem volna. Így is épp elég kegyetlen volt a sors, hogy mégis elvette tőlünk a majdnem-szabad együttlét lehetőségét.
Másnap reggel Brad jött értem, hogy elvigyen a forgatás helyszínére valahova a külvárosba. Kristent nem láttam sehol, de Brad észrevette a hangulatváltozásomat. Még mélyebbre süllyedtem ugyanis az elmúlt napokban általa tapasztalt rosszkedvbe. Viszont nem kérdezett semmit, amit díjaztam. Fél órán belül már a sminkszobában ültem. Még a múltkor bemagoltam az egész forgatókönyvet, most elő sem kellett nyitnom, hogy tudjam majd a szövegemet. Épp Kristennel fogjuk forgatni az első – ágyon kívüli – jelenetet, de késett. A rendező már tombolt, amikor jó egy óra múlva befutott. Kris viszont két szóval lerendezte az egészet, majd őt is kezelésbe vették a sminkesek. Kialvatlannak látszott. Még nem tudtam a közelébe férkőzni, hogy megkérdezzem, tényleg minden rendben van-e, mert millióan vettek körül bennünket. Ráadásul Alex is itt volt.
Egész délelőtt dolgoztunk, mint a gép, megállás nélkül, szerencsére Dan sem akadékoskodott sokat, alig tízszer kellett megismételnünk egy-egy jelenetet. Ezek közben még csak hozzá sem érhettem vágyaim megtestesítőjéhez, aki szigorúan kollegiális pillantásokat vetett rám. A tekintete olyan semmitmondó és üres volt, hogy kezdtem komolyan megijedni. Az egyik szünetben minden bátorságomat összeszedve odaléptem hozzá.
- Ne itt – suttogta, pedig egy igen félreeső helyen voltunk, sötét díszletek közt, sötét öltözékben.
- Csak meg akartam kérdezni, tényleg jól vagy-e? – hárítottam rögtön a támadását.
Erre körülnézett, és mikor meggyőződött róla, hogy nincs senki a közvetlen közelünkben – még a férje is eltűnt valahova –, végre a szemembe nézett, mint ahogy ma már megannyiszor, de végre lehullt róla a valamiért magára kényszerített álarc, és megláttam alatta a szenvedést.
- Kris – léptem még közelebb hozzá aggódva. Elképzelésem sem volt, mi gyötörheti ennyire. – Mi a baj?
Nem válaszolt, csak megrázta a fejét. Illatos fürtjei csábosan lengték körbe az arcát, tekintete pedig a számra tévedt. Nekem minden vágyam volt megcsókolni – előre vártam már azokat a jeleneteket, mikor ezt majd meg is tehetem –, de nem mertem részben a lebukás veszélye, részben pedig a bánata miatt. Ő viszont újra körülnézett, majd megfogta a kezem, és három lépést hátrált. Itt még akkor sem látott volna bennünket senki, ha egy méterre áll tőlünk.
Most előtérbe helyeztem a szomorúságát annál, hogy mennyire kívánom őt, de amikor lábujjhegyre állt és karjait a nyakam köré fonva megcsókolt, minden érzékem egy irányba fordult őfelé, és vadul visszacsókoltam. Átöleltem a derekát, de a mellét már nem volt merszem megérinteni, mert akkor biztos elveszítem a fejem. Így sem volt egyszerű megőrizni a józanságom.
- Szükségem van rád – súgta, amikor levegőért kapkodva elengedtük egymást.
Soha nem hittem volna, hogy valaha ilyesmit fog nekem mondani. Minden kívánságát teljesíteni vágytam, még a ki nem mondottakat is, de ehhez tudnom kellett, ő mit szeretne pontosan. Végigcirógattam az arcát, és puszikkal halmoztam el a száját, állát, nyakát.
- Nekem pedig rád – suttogtam a fülébe, mire halk nyögést hallatott, de mégis eltolt magától.
- Alex ma este pókerezni megy pár itteni barátjával. Majd kimentem magam, és átmegyek hozzád – súgta. – Persze csak ha ráérsz… - tétovázott mégis, holott az imént közöltem vele testileg és szóban is, hogy ő számomra a legfontosabb.
- Mindig ráérek – feleltem, de ekkor még nem tudtam, mi fog közbejönni.
Mivel a rendező elkiáltotta magát, hogy a szünetnek vége, elő kellett bújnunk a rejtekünkből, és visszatérni a színfalak közé. Nemcsak a forgatókönyv által előírt szerepet játszottuk. Hanem azt is, hogy nincs közünk egymáshoz. Egy-egy pillantás erejére azonban levetkőztük magunkról a maszkot, és az éjszaka ígéretével a tekintetünkben néztünk egymásra mélyen, odaadóan. A nap végére egyre jobban izzott közöttünk a levegő. Reménykedtem benne, hogy ezt senki nem vette észre, de Brad – mint mindig – most is kiszúrta, és mialatt visszavitt a szállodába, nem állta meg, hogy szóvá ne tegye.
- Lehetnétek egy kicsit diszkrétebbek – mondta. Megdöbbenve fordultam felé.
- Alig szóltunk egymáshoz, ha ennél is jobban kerülném, akkor az átnyúlna a másik államba!
- Épp ez az! Túl feltűnően kerülgetitek egymást.
Erre nem gondoltam. Persze, hogy az is gyanús lehet, ha azt mutatjuk, hogy semlegesek vagyunk a másik szemében. El is döntöttem, hogy még ma éjjel megbeszélem vele, hogy lehetőség szerint beszélgessünk is a szünetekben, ne csak csókolózzunk egyik-másik eldugott sarokban, amikor senki nem figyel.
Időközben visszaértünk a hotelbe, Brad másnapig eltűnt valahova, én pedig az emeletre irányultam, hogy lezuhanyozzak és várjam Kristent. Alig egy óra múlva kopogtak is az ajtómon. Alex volt az. Szerencsére nem törölközőben nyitottam ajtót, magamra kaptam egy farmert tusolás után. Pókerezni invitált. Semmi kedvem nem volt menni, de ekkor kimondta a varázsszót.
- Kris sem tud játszani, most is csak figyelni fogja, és persze drukkol nekem.
Ezek szerint ő is ott lesz. Csalódott voltam, amiért nem velem marad inkább, de volt egy olyan sejtésem, hogy a férje ragaszkodott a jelenlétéhez. Ez később be is bizonyosodott. Kértem tíz percet Alextől, majd miután átöltöztem, átmentem hozzájuk. Kristen nyitott ajtót, kissé rémült tekintettel nézett rám. A jelek szerint még nem tudta, hogy én is velük tartok ma este, mert azt suttogta:
- Nem fog ma összejönni. Alex azt akarja, hogy elkísérjem…
- Tudom, veletek megyek – feleltem. Erre elkerekedtek a szemei, és kissé ijedten nézett rám, majd vissza a háló felé, ahol nyilván a férje tartózkodott. Rögtön rájöttem, mi a problémája. - Nyugi, rád sem fogok nézni! – biztosítottam a hallgatásomról.
Ezt azonban nehezebb volt megtartanom, mint gondoltam. Kristen mélyen dekoltált miniruhája semmit sem bízott a képzeletre. A fekete még inkább kiemelte a bőre sápadtságát, melyet érinteni és ízlelni akartam, nemcsak nézni. Hátul ráadásul a feneke ívéig fedetlen volt, és karcsú combjaiból sem takart semmit. Meg mertem volna kockáztatni a feltevést, miszerint nem visel alatta semmit, de leellenőrizni persze nem tudtam. Egyedül Alexnek volt joga hozzáérni. És ő meg is tette ezt minden adandó alkalommal. Fogcsikorgatva tudtam csak ezt elviselni, de még úgy is nehezen.
Szenvedtem a látványuktól. Szenvedtem az érzésektől, amelyek átjárták a testem és a lelkem. Szenvedtem a tudattól, hogy ő nem az enyém. Az már tényleg csak hab volt a tortán, hogy ott enyelegtek az orrom előtt. Színészként nem esett nehezemre megjátszani, hogy mindez nem érdekel, és az asztalnál ülők többségének fel sem tűnt, kivéve Kristent. Többször vetett rám egy afféle „maradj nyugton” pillantást, de ezen kívül ő is csak figyelte az eseményeket, ahogy én, nem pókerezett. Ő a férje ölében ülve, én a bárpult mellett ácsorogva, miközben whiskyt kortyolgattam és fél füllel sem hallgattam az egyik szereplőtársunk, Jason áradozását a filmmel kapcsolatban. Egy mondata mégis felkeltette az érdeklődésemet.
- Mit nem adnék, ha csak egyetlen éjszakára a lábai között lehetnék - sóhajtotta. Rábámultam. Nem túl szívélyesen. De ő Krist figyelte. És folytatta. - Mázlid van, hogy azon kevesek közé tartozol, akik ezt megtehetik. - Most már nem dühös, hanem ijedt tekintettel méregettem. Amelyet értetlenkedővé varázsoltam, amikor Jason rám sandított.
- Ezzel mire célzol? - firtattam jéghideg hangon.
- Hát a filmre, mi másra? - mosolygott rám kétértelműen. Nem hittem neki, bár már elég részeg volt ahhoz, hogy ne tudja, miket beszél. Mégsem volt lehetetlen, hogy esetlen ma kiszúrt bennünket az egyik titkos, sötétségbeli csókolózásunk alkalmával… Nem tudtam biztosra. Mindig körülnéztünk.
Válasz nélkül hagytam, és inkább az erkély felé vettem az irányt, amely legnagyobb meglepetésemre egy kisebb parkba nyílt. Az egész nem volt ugyan nagyobb, mint egy teniszpálya, mégis hangulatos padok szegélyezték, fák és egy kisebb halastó, középen szökőkúttal. Egy kis oázis New York betondzsungelében. Ide menekültem ki Jason célzásai elől, de főleg szerelmem és Alex kettőse elöl. Eddig is láttam már őket együtt, mégsem azóta, amióta viszonyunk volt. És most, hogy ráadásul beleszerettem, el kellett viselnem minden ezzel járó kínt. A titkolózástól kezdve egészen addig a tényig, miszerint soha nem én leszek az első az életében. És ebbe muszáj volt beletörődnöm. Mert elveszíteni nem akartam, elhagyni pedig nem voltam képes.
A kert túlsó sarkába sétáltam, és rágyújtottam. Mire elszívtam a cigit, meggyőztem magam, hogy a legjobb lesz, ha felmegyek a szobámba. Még ott is jobb magányosan, mint itt, ahol csak sűrűsödnek a tőrszúrások a szívemben. De a sors valamiért úgy döntött, hogy nem lesz velem kíméletes. Két alak lépett ki ugyanide, de megálltak a tavacska másik oldalán. Sötét volt, mégis felismertem őket. Kristen és a férje voltak azok. Ők még nem vettek észre. Bentről halkan kiszűrődött a zene, valamint a tömeg moraja, ennek ellenére tökéletesen hallottam, miről beszélgetnek.
- Gyönyörű vagy ma este - mondta éppen Alex, miközben magához húzta Krist és végig kellett néznem, ahogy megcsókolja. De nem bírtam. Elfordítottam a fejem, még a szemem is lehunytam, hogy ne is lássam, amint a testük szorosan összesimul. Kristen nyögése viszont a szívemig hatolt. Legszívesebben kirángattam volna a férje karjaiból. De hiszen élvezi - emlékeztettem magam keserűen. El szerettem volna menekülni innen, viszont akkor észrevettek volna. Maradtam, és tovább hallgatóztam. A fülemet nem tudtam becsukni.
- Bent mindenki téged bámul – mondta Alex, de ez inkább hangzott ténymegállapításnak, nem éreztem féltékenységet a hangjában. – Irigyelnek tőlem. – Ebben is ráhibázott. És én is észrevettem, nemcsak Jasonön, hogy a nyálukat csorgatják Krisre. Ahogy én is. De én jól lepleztem. Legalábbis addig ezt hittem, míg Alex nem folytatta valamivel hangosabban: - Nincs igazam, Rob?
