"Mégis elment. És vissza nem jön soha.
Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
szerettem, azt sohasem érezte meg.
Kitépte és elvitte a szívemet."
(Kristen)
Nem én voltam beteg, ahogy Rob hihette – hisz érkezésemkor feltette a kérdést, hogy vagyok –, hanem Alex. És nem hagyhattam magára olyan állapotban. Mostanra már jobban volt, és megelégelte az anyáskodásomat felette, ezért kifejezetten kérte, hogy hagyjam magára egy pár órára. Eleinte céltalanul bolyongtam a városban, végül Robnál kötöttem ki. Alex említette, hogy keresett előző este, de nem akartam a férjem jelenlétében beszélni vele. A múltkori kis kalandunk szerencsére nem derült ki, így megúsztam az esetleges kínos kérdéseket. Aznap este hazaérve bevettem magam a zuhany alá, és lemostam magamról Rob bódító érintéseinek nyomát.
Még kapóra is jött Alex betegsége, így nem kellett vele már másnap találkoznom. Amit mindennél jobban kívántam ugyan, de féltem, hogy ha többet kapok belőle, annál rosszabb lesz, ha egyszer vége szakad. Lassan, de biztosan az érzelmeim is kezdtek kinyílni felé, azt azonban már végképp helytelennek gondoltam. Épp elég volt, hogy a testi vágyaim kielégítésére „használom”, holott ő szemmel láthatólag – régebben az ajándékaival, most meg persze minden érintésével, minden csókjával és pillantásával – arról próbál némán győzködni, hogy szerinte vele kellene maradnom.
Én is akartam. New Orleans után még magam előtt is tagadtam mindezt, de amióta először együtt voltunk itt, a régi lakásomban, szinte alig volt perc, hogy ne jutott volna eszembe, a kezem sokszor önkéntelenül mozdult a telefon felé, hogy legalább a hangját halljam, de az utóbbi napok során Alexnek szenteltem minden figyelmemet, így nagy nehezen, de sikerült valamelyest elfojtanom a vágyaimat Rob iránt.
Viszont alighogy megérkeztem, az ágyban kötöttünk ki, ahol most is hevertünk a nem kicsit kimerítő, sorozatos mámor után. Új oldaláról ismerhettem meg, most gyengéd volt, és figyelmesebb, mint valaha. Ez nem tett jót a lelkemmel. Az érzelmeim kezdtek a felszínre törni. Főleg, miután elsuttogta azt a szót.
Bármennyire is szerettem volna hallani ezt, most mégis megrémültem. Ez túl nagy felelősséget jelentett. És túlságosan sebezhetővé tette őt, akárcsak engem. Valahol, elzárt lelkem legmélyén én is hasonlóakat kezdtem érezni iránta, de nem voltam elég biztos magamban ahhoz, hogy a tudomására hozzam. Ő ellenben megtette. És egyértelműen reakciót várt tőlem. De én nem tudtam, mit mondhatnék. Ha azt hazudom, hogy én is szeretem, akkor tovább bonyolítom az amúgy sem egyszerű helyzetünket. Ha nemmel felelek, akkor őt bántom meg annyira, hogy tán soha többé nem áll majd szóba velem. Egyiket sem akartam.
Felnéztem rá, és mégis szólásra nyitottam a számat, hogy legalább valami bíztatót mondjak a jövőre nézve, de megelőzött.
- Ne mondj semmit! – kérte halkan. – Csak szerettem volna, ha tudod. – A szívem is belehasadt a tekintetének fájdalmas csillogásába. Megpróbáltam volna megnyugtatni valahogy, de ekkor folytatta. – Nem kötelezlek semmire. Sőt, felejtsd is el – erőltetett egy mosolyt az arcára.
Nem akartam, nem tudtam elfelejteni, de ismét belém fojtotta a szót, ezúttal a csókjával. Ajkai érzékien becézgették a számat. Örültem is, hogy kibújtam a válaszadás alól, meg nem is. A bennem feltámadó vágy megborzongatta a testemet, melyet Rob ekkor maga alá fordított, és nyelve a nyakamra siklott. Ki akartam használni a pillanatot a beszédre, de mielőtt akár egy betűt is kiejthettem volna a számon, betapasztotta azt a tenyerével, és tovább harapdálta a bőrömet. Nem féltem tőle, hogy nyomot hagy rajtam, még a legnagyobb szenvedély hevében is ügyelt rá, hogy ez ne fordulhasson elő. De a mai gyöngédség után egy kicsit vadabb ölelkezésre is vágytam, mielőtt napokra el kell válnunk.
Ennek érdekében elhatároztam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ha már kimondani nem engedte, megmutassam neki, én hogyan is érzek őiránta. Elsőként a hajába markoltam, mire elvette a szám elől a tenyerét, és felnézett rám. A vállánál fogva taszítottam rajta egy kicsit, de a szándékomat megérezve önként fordult hanyatt, magával húzva engem. Így majdnem teljesen rajta feküdtem. Lenéztem rá, a szemei valódi szerelmet tükröztek felém. Nemcsak éreztem, hanem láttam is. Próbáltam ugyanezt visszasugározni, hogy ha már ki nem mond(hat)om, legalább a tetteim győzzék meg róla, hogy ő is sokat jelent nekem.
Utánoztam az iménti mozdulatsorát. Először megcsókoltam, majd ajkaitól elszakadva a nyakán húztam végig a nyelvem. A bőre jobban ízlett bármilyen cukrászati remekműnél, az illata szintúgy elvarázsolt. Újra csak ketten voltunk a világegyetemben, holott még nem is csináltunk semmit. Mégis minden egyéb eltűnt számomra a külvilágból. Míg kezei mindenütt cirógattak, ahol csak értek, én elhalmoztam csókjaimmal a felsőtestét, a hasát. Ujjaim az ekkor már melleimnek feszülő férfiasságára rebbentek, és enyhén megmarkoltam, hogy utána lazítsak a szorításon, és gyengéd mozdulatokkal simogatni kezdtem. Nyelvem a köldökéről még lentebbi területek felé haladt, már alig vártam, hogy a számban érezhessem lüktetni vágyai középpontját. Előbb azonban az őrületbe kergetése volt a fő cél.
Nyelvem elhaladt mellette, holott hajamba markoló keze arra buzdított volna, hogy rögtön simogassam körbe vele, de nem engedtem. Szabad kezemmel szétfeszítettem a combjait, és végigízleltem egészen a térdéig. Ujjaim játéka eközben máris kéjes hörgéseket csalogatott elő belőle. Előre vágytam, amikor majd ajkaim miatt teszi ugyanezt – reményeim szerint még inkább elfúlóan, remegve várva a közelgő gyönyört.
De lassan akartam elérni a célomig. A combja belső felét csókolgattam, majd mikor már csak milliméterek választottak el tőle, kidugtam a nyelvem, és a tövétől húztam végig kezem segítségével kőkeményre merevedett szervén. Ezt sem kapkodtam el. Ujjai már korábban elengedték a hajamat, most viszont újra belemarkolt, és bár érintése megremegett, határozottan ösztönzött némi mélyrehatóbb folytatásra. Egy pillanatnyi kegyelmet megengedtem magamnak – és természetesen neki is –, ezért amint nyelvem a hegyére ért, lágyan szopogatni kezdtem. Rob lélegzete hol elakadt, hol pedig zihálásba csapott, de határozottan nem vett levegőt, amikor mélyen, a torkomig fogadtam magamba.
Ezután visszahúzódtam, és ismét apróbb nyelvcsapásokkal kóstoltam végig, ezúttal fentről lefelé haladva, majd vissza. Élveztem az ízét, és azt, hogy reszketéseket váltok ki belőle. Izmai hol megfeszültek, hol elernyedtek kezem testét tapogató érintése alatt, nyögései sorozatosak voltak. Egyre gyorsabb iramban mozgattam a számban, egyre intenzívebben lüktetett az ajkaim között, de amint újra elakadt a lélegzete, elengedtem, és a teste fölé helyezkedve magamba fogadtam. Azonnal elélvezett, amint hüvelyizmaimmal megszorítottam.
De nem akartam tőle elszakadni máris. A mellkasára feküdtem, és csókolni kezdtem verejtékes bőrét. Egy párszor még megremegett, ujjai a csípőmet markolták, majd a hátamat kezdték el cirógatni.
- De neked… – kezdte, de most én tettem a kezem a szájára. Tudtam, hogy azt hiszi, én nem élveztem. A szemébe néztem, olyan tekintettel, amelyből tudnia kellett, mit is érzek ebben a pillanatban, majd egy lágy puszit leheltem az ajkaira.
- De igen – feleltem.
Nem akadékoskodott tovább. Immár egy szerelmes csókban forrtunk össze, de teljesen betelni nem tudtunk egymással. Rob egyértelmű szándékoktól vezérelten kezdett simogatni úgy, hogy tudjam, most viszonozni kívánja az iménti tetteimet. Ezt is szerettem benne. Soha nem volt önző a szexben. Minden alkalommal ügyelt rá, hogy még nála is jobban élvezzem. Ám a mobilja most közbecsörrent.
(Rob)
Nem akartam felvenni a telefont. Nem akartam elrepülni New Yorkba. Nem akartam leforgatni azt az átkozott filmet. Semmi mást nem akartam, csak Kristent ölelni, amíg világ a világ. De a zaklatóm nem így gondolta. Lepillantottam a földre, ahova a nadrágomat dobtam órákkal ezelőtt, viszont semmilyen szinten nem akaródzott megmozdulnom. Kristen tette meg helyettem anélkül, hogy leszállt volna rólam. Odanyúlt a ruháimhoz, és előkotorta közülük a telefonomat, amely tovább dalolt. Kelletlenül szóltam bele, bár voltak megérzéseim, hogy Brad lesz az. És nem tévedtem.
- Hol a francban vagy? Egy óra múlva indul a gép!
Kristen szemei rabul ejtettek. Először fel sem fogtam, mit akar tőlem Brad, de szerelmem elkomoruló tekintete hozzásegített ehhez. Ő is hallotta a hívó szavait. Hiába próbáltam magamon marasztalni, elhúzódott, és mellém feküdt az ágyra.
- Most nem érek rá – közöltem Braddel.
- Nem érdekel, mit csinálsz, azonnal gyere ide, különben… - Nem vártam meg, amíg befejezi a kiabálást, megszakítottam a hívást, és Kris felé fordultam.
- Menj – mondta egyszerűen. Megint magára vette az érzéketlenség álarcát, ami egy cseppet sem esett jól éppen, hogy szárnyalni kezdő lelkemnek. Megcirógattam az arcát. Hiába tiltakoztam volna, tudtam, hogy igaza van. De ha most elmegyek, csak egy hét múlva láthatjuk egymást viszont. Az átkozott szerződés megkötötte a kezem. Tényleg nem volt más választásom.
- Sajnálom – súgtam.
- Egy hét múlva találkozunk – mosolygott rám úgy, hogy minden gondomat és kétségemet eloszlatta vele.
Még egy hosszú csókot engedtem magunknak, majd a fürdőbe mentem, hogy lehűtsem újjáéledő testemet, de csak akkor jártam volna sikerrel, ha közben nem gondolok Kristenre. Ami elképzelhetetlen volt. Ha együtt voltunk, ha nem, szüntelenül ő járt a fejemben.
Mikor visszatértem a hálóba, nem láttam sehol. Csak a szétdúlt ágy és a levegőben terjengő illatok árulkodtak róla, hogy itt volt, és hogy mit csináltunk. Még soha semmit nem akartam kevésbé, mint azt, hogy most el kelljen mennem, de félő volt, hogy Brad rám küldi a rendőrséget, ha nem érek ki időben a reptérre. Gyorsan felöltöztem, az előzőleg összekészített csomagomat felkaptam és a nappaliba vittem. Kristen itt ücsörgött a kanapén, egyelőre a lepedőbe csavarta bele magát. Sejtettem, hogy miért. Ő is le fog zuhanyozni, mielőtt hazaindul, nehogy Alex észrevegyen rajta valamit.
Nemcsak attól éreztem rosszul magam, hogy el kell mennem, hanem emiatt is. Azt szerettem volna, ha nem kell titkolóznunk. Ha nyíltan felvállalhatjuk a kapcsolatunkat. A szerelmünket. Bár még nem tudtam, ő is azt érzi-e, amit én, mert nem hagytam, hogy kimondja az ítéletet. Túl sokáig habozott előtte. Annyi bátorságom volt, hogy a saját érzelmeimet felfedjem előtte, azt viszont nem bírtam volna elviselni, ha kimondja, hogy neki ez az egész nem jelent annyit. Azt is sikerként könyveltem el, hogy nem hagyott itt rögtön.
Most pedig a szívemmel és a lelkemmel a kezében, szomorkás mosollyal nézte, ahogy ledobom a csomagomat az ajtóba, majd visszalépek hozzá. Fölé hajoltam, és megcsókoltam. A vágy máris görcsbe rántotta a testem, és ő is nyögéssel köszöntötte a nyelvemet a szájában, de még mielőtt megfelelő búcsúformájúra nyújthattuk volna, ismét megszólalt a mobilom. Oda sem nézve kapcsoltam ki, miközben egyik kezemet felcsúsztattam Kris combján, egészen a legérzékenyebb pontjáig, melynek apró gombocskáját pár másodperc alatt dupla akkorára izgattam. A teste megremegett, keze a csuklómba markolt, de nem rántotta el onnan az ujjaimat. Pillanatokkal később hangosan a számba sikított. Lassan tisztult csak ki a tekintete. Ilyenkor szerettem a legjobban; amikor láttam megvonaglani az arcát a gyönyörtől, amelyet én okoztam.
- Muszáj indulnom - suttogtam őszintén sajnálkozva.
- Tudom - lihegte vissza. Mégis nehezemre esett elszakadni tőle, de végül megtettem.
- Elintézem, hogy a szobáink egymás mellett legyenek - ígértem. Felcsillanó tekintete arról tanúskodott, hogy nincs ellenére a gondolat. Még egyetlen utolsó tényleg-búcsúcsók után kényszerítettem magam, hogy otthagyjam a kanapén, és szinte menekültem kifelé a lakásból.
A repülőt persze lekéstem. Brad a parkolóban várt, az arckifejezése nem sok jót jósolt. Felkészültem a dührohamára, de legnagyobb meglepetésemre ez elmaradt.
- Sejtem, miért késtél - morogta a nyakamra pillantva. Zuhanyzás után én is észrevettem, hogy Kristen szenvedélye három vöröslő csík formájában hagyott nyomot rajtam. Nem válaszoltam, mire folytatta: - Sikerült szereznem egy magángépet, pilótástul. Induljunk végre.
A nyugalma addig tartott, amíg a gép végül a levegőbe emelkedett.
- Teljesen elvette az eszed az a nő? - támadt rám. Nem tetszett, ahogy a nő szót kimondta.
- Kristennek hívják - feleltem.
- Az most mindegy! A forgatáson is ezt fogjátok csinálni? - Én személy szerint reménykedtem benne, hogy igen, de nem akartam tovább szítani Brad haragját, ezért válasz nélkül hagytam a kérdést. Ő azonban még nem végzett. - Ugye tudod, hogy nem szórakozni megyünk New Yorkba? - kárált tovább.
- Jó, elég! Felfogtam, mi a bajod! - próbáltam lecsillapítani, persze hiába.
- Az én bajom? Veled mi történt? Eddig sem voltál normális, kész téboly, amit hónapok óta művelsz, csak azért, hogy megdughasd ezt a csajt! - Kísérletet sem tettem, hogy közbevágjak. Reménytelen igyekezet lett volna, bár egyre inkább dühített, hogy így beszél a kapcsolatunkról, amely azért több volt ennél. - De most, hogy megtetted, csak még lehetetlenebbül viselkedsz! Férjnél van, az istenit neki!
Ezzel én is tisztában voltam, és egyáltalán nem okozott örömet, hogy még Brad is az orrom alá dörgöli. Kristen sem tett semmiféle ígéretet ennek megváltoztatása érdekében, sőt, tartotta magát az elején mondottakhoz: emiatt nem fogja elhagyni Alexet. Mert szereti. Én pedig őt, és ezt már tudja is. Maximálisan az ő kezében volt az ügyünk folytatásának a mikéntje. Nekem csak annyi lehetőségem volt, hogy ezt elfogadjam.
Brad tovább mondta a magáét, de már rég nem rá figyeltem. Azon gondolkodtam, most vajon milyen ajándéknak örülne Kristen? Megkockáztassam, és olyasmit küldjek neki, ami kifejezi az iránta való érzelmeimet? Vagy maradjak a szokásosnál? Nem szerettem volna, ha most, miután lefeküdtünk egymással, azt hiszi, hogy csak ennyit akartam tőle, ezért újra és újra meg akartam őt hódítani, és győzni a szándékaim komolyságáról. Lényegesen egyszerűbb dolgom lett volna, ha nincs férjnél, mert így még azt sem tehettem meg, hogy egy virágboltot küldetek oda, ahol lakik. Addig, amíg ki nem mondja, ami a leghőbb vágyam: elhagyja a férjét, addig nem tehetek semmiféle lépést a kapcsolatunk komolyabbra fordítása érdekében. Márpedig erre igen kicsi esélyt láttam. Még most is. Hiába bizonyította tettekkel, hogy valamit azért érez irántam, nekem ennyi nem volt elég.
Amint leszállt a gépünk New Yorkban, tudtam, hogy hét gyötrelmesen lassú és hosszú nap elé nézek. Szerencsére elfoglaltságom akadt bőven, mégis a perceket számoltam Kristen várható érkezéséig. Sikerült elintéznem azt is, amit megígértem, a szobája éppen az enyém mellé került a szállodában. Persze Don, a rendező is épp ott volt a recepción, amikor a személyzetet győzködtem, hogy oldják ezt meg, és meg is kérdezte, miért akarom ennyire? Leráztam egy alig hihető szöveggel, miszerint így nem kell messze mennünk, ha egy későbbi jelenetet szeretnénk elpróbálni. Úgy tűnt, elhitte. Én viszont óvatosabb lettem a továbbiakban.
Nem beszéltem Kristennel azóta, hogy otthagytam a házban, ezért meglepett, amikor az érkezése napján délelőtt megrezzent a zsebemben a mobilom, és az ő nevét írta ki. Sajnos épp egy sajtókonferencián voltam, így nem tudtam felvenni, de amint vége lett, már hívtam is vissza. Alig vártam, hogy felvegye, hogy újra hallhassam a hangját. De a tízedik kicsöngés után sem szólt bele. Csak reménykedni tudtam, hogy már a reptérről hívott, mert éppen indul ide hozzám, és ezért nem hallotta meg a hívásomat, de amikor utánakérdeztem a recepción, azt mondták, csak estefelé fog megjönni.
Kissé letörten mentem fel a szobámba. Mára már nem találtak ki nekünk semmit, másnap kezdődött ugyanis a forgatás, és kaptunk egy estényi pihenőt. Én személy szerint arra készültem, hogy Kristennel fogom tölteni, esetleg az egész éjszakát is, ezért előre megrendeltem a gyertyafényes vacsorát a lakosztályom erkélyére, valamint egy üveg pezsgőt és egy csokor rózsát az ő szobájába. A rózsák közé egy aranyláncot fűzettem, a medálon egy apró gyémánttal, amely az iránta érzett szerelmem szilárdságát hivatott kifejezni.
Este már ötpercenként hívogattam a portát, hogy megérkezett-e már, de mindig nemleges választ kaptam. A vacsorát még nem hozták fel, a konyha is csak az én utasításomra várt. A türelmetlenségem egyre fokozódott. Kínomban lementem a hotel éttermébe, hogy a bárban nyugtassam meg feszült idegeimet. Innen ráláttam a bejáratra is, amelyen át kell haladnia, mikor megérkezik, de sokáig nem jött. Már majdnem feladtam a reményt, hogy még ma ideér, ezért lemondtam a vacsorarendelést és tovább döntögettem magamba a töményeket.
Kilenc után aztán nyílt az ajtó. Egy ideje már nem figyeltem, most valami mégis arra vonzotta a tekintetem. Kristen lépett be rajta, és a bő húsz méter ellenére is, amely elválasztott bennünket, a tekintete rögtön megállapodott rajtam. Egy végtelen másodpercre összefonódott a tekintetünk. Aztán elfordult.
Mintha meg sem látott volna. Nem értettem. Először. A következő pillanatban viszont már igen. Megdermedtem, és lefagyott az arcomról a mosoly, amint Alex lépett be mögötte a hotel halljába, és a derekánál fogva magához húzta. Összeölelkezve indultak a liftek irányába.
....
