27. fejezet

...
27. fejezet

"Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy együtt vagyunk:

az enyém kevés volna, magában, míg így, szüntelen kettőződve,

mint tündér repesés hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen

egymásba zárva tart a szerelem."

(Kristen)

Miután Rob a segítségemre volt abban, hogy leléphessek New Yorkból, nem haboztam felülni az első gépre, és Alexhez sietni. Fájt, amit sms-ben írt, de főleg az a része, amit nem árultam el Robnak. Ez így szólt: „Légy boldog Robbal!”. Igen, boldog akartam lenni vele, de egyelőre nem tehettem. Belehalt volna a lelkiismeretem, ha most hagyom el Alexet, amikor a legnagyobb szüksége van rám. Valamilyen szinten a saját kényszerem volt a makacs ragaszkodásom őhozzá, mégsem éltem meg kötelezettségnek.

Borzalmakra készítettem magam lelkiekben, mikor a gépről leszállva egy taxival egyenesen hozzá vitettem magam a kórházba, ahol feküdt. Legnagyobb döbbenetemre viszont már nem volt intenzíven. És csövek sem lógtak ki belőle. Sőt, mi több! Önállóan lélegzett. A tekintete szemrehányást tükrözött, amikor beléptem hozzá.

- Miért nem maradtál ott? – kérdezte tőlem dühösen.

- Azért, mert a feleséged vagyok! – feleltem hasonló hangnemben. Felidegesített azzal az sms-sel. – Hogy gondolhattad, hogy magadra hagylak éppen most?

- Kris… – hunyta le a szemét. – Épp elég nehéz ez nekem anélkül is, hogy neked fájdalmat okozzak – mondta, de ennél nagyobb marhaságot régen hallottam. Mielőtt tiltakozni kezdhettem volna, mégis folytatta. – Szeretlek, és csak kímélni akartalak.

- Nem kell kímélned – ültem le mellé az ágy szélére. A kezeim közé vettem az ő egyik kezét. Jéghideg volt. – A feleséged vagyok – ismételtem. – És kibírom, amit szerinted nem. Kemény fából faragtak.

- Tudom – mosolyodott el végre, és rám nézett. – Te vagy a legbátrabb csaj a világon! – tette hozzá elismerően. Én ugyan nem tartottam magam annak, de az iménti pár mondatos vitánk is elég volt ahhoz, hogy tovaszálljon a dühöm, és visszamosolyogjak rá.

- Rob ebbe a mosolyba szerethetett bele – jegyezte meg hirtelen elmerengve, mire az említett mimika le is fagyott az arcomról. Nem akartam vele arról a férfiről csevegni, akivel megint megcsaltam, a fogadalmam ellenére. – Tudom, hogy megint vele voltál, nem kell titkolnod – mondta ekkor Alex.

Tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Ezt vajon honnan tudja?

- Én csak… – kezdtem volna magyarázkodásba, de férjem félbeszakított.

- Minden alkalommal látom a szemeden. De semmi baj, érthető, hogy egy kis… nyugalomra vágysz mellettem. Kikapcsolódásra – sorolta keserűen.

- Alex, ez…

- Kristen! – szólt rám. Elhallgattam. – Semmi baj. Tudom, hogy a viszonyotok ellenére is velem akarsz maradni. Ezt bizonyítja az is, hogy most itt vagy.

Nem árultam el neki, hogy mindez Robnak köszönhető. Csak remélhettem, hogy nem sérült meg nagyon abban a hülyeségben, amit kitalált. Nagyon önzetlen tett volt a részéről, és meg is akartam köszönni neki, de erre csak hétvégén nyílt lehetőségem. Mégsem akartam Alex előtt…

Férjem szerencsére hamar talpra állt a tüdőgyulladásból – az orvosok szerint is egészen rendkívüli módon. Pénteken haza is vihettem. Ekkor hívtam fel Robot, hogy megköszönjem neki, amit tett értem. A kérdésemre elárulta, hogy kutya baja sem lett az akcióban, amit Braddel rendeztek, de aztán hűvösebb hangnemre váltott. Fogalmam sem volt, mi a baja, de mivel Alex is megjelent a nappaliban, ahova telefonálni vonultam, elbúcsúztam tőle. Férjem persze nem haragudott, amiért felhívtam. És ez bosszantóbb volt, mintha igenis neheztelne.

Láthatta rajtam, hogy hirtelen felidegesedtem, mert magához húzott, átölelt, és meg köszönte, hogy itt vagyok neki.

- Akkor miért küldtél el? – tértem rá arra, ami az sms-e óta foglalkoztatott.

- Elmondtam. Mert kímélni akartalak…

- Ez hülyeség, Alex! – bontakoztam ki a karjaiból.

- Oké, akkor ezentúl nem kíméllek! – fogadkozott. Szerettem volna hinni, hogy tényleg így lesz. És úgy döntöttem, el is hiszem. Aztán majd bebizonyosodik, mennyire tudja állni a szavát...

A következő hetet otthon töltöttük, szigorú orvosi felügyelet mellett, mert még nem teljesen volt rendben. Többször kerestem Robot telefonon, de sosem vette fel. Aztán Braddel próbálkoztam, de ő csak kitérő válaszokat adott. Nem hiányzott még szerelmem hisztije is, akármi miatt is haragszik rám esetleg – ezt szűrtem le abból, hogy nem volt hajlandó kommunikálni velem. Alig vártam, hogy újra ott lehessek New Yorkban, mert akkor kénytelen lesz szóba állni velem. Ha mást nem, a forgatáson.

A visszaérkezésünk estéjén Alex javaslatára átmentem hozzá. Nem akartam, mert valamelyest tartottam az újratalálkozástól – közben azt sikerült kitalálnom, hogy nyilván azért haragszik rám, mert igenis itt hagytam, és a beteg férjemhez mentem. Bár ő küldött… Nem láttam logikát a dologban, mégis ezt tartottam a legvalószínűbbnek. Alex már tudta, mert végül elmondtam neki, hogy Rob segített a forgatási kényszerszünetben, ezért nem bánta, ha átmegyek és megköszönöm a segítségét.

Félve kopogtam be kedvesem ajtaján, pár pillanat múlva mégis nyílt az ajtó. Elhárította a köszönetemet és a közeledésemet is. Egyetlen végtelen pillanat volt, amikor magához ölelt. Bódító volt érezni a testét az enyémhez simulni. Remegtem a vágytól, hogy vele maradhassak éjszakára, de nem lehetett. A tekintete semmilyen érzelmet nem tükrözött, ebből is gyanítottam, hogy valami baj történhetett, ami miatt nem úgy viselkedik velem, mint szokott, de nem jöttem rá a megoldásra. Amikor a pillantása egyszer mégis a számra siklott, ujjongani kezdtem magamban: végre talán egy csók erejére visszajöhet a régi hangulat, de nem történt semmi. Azaz történt, csak egészen más, mint amire számítottam: eltolt magától.

Aztán elküldött. Nem volt más választásom, mennem kellett, hisz a férjem is várt, de elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, kiderítem ezt a rejtélyt. Azzal kezdtem, hogy az érzékeit tettem próbára. Kiléptem ugyan az ajtaján, de nem csuktam be magam után. Tudtam, hogy utánam jön, hogy ő tegye meg, ekkor viszont visszafordultam, Rob nyaka köré fontam a karjaimat, és ajkaimmal éppen csak végigsimítottam a száján.

Már nyúlt volna értem, amikor elengedtem, és a saját szobám felé libbentem. A bizonyítékot megszereztem, amely egyértelművé tette a számomra, hogy még mindig akar engem; a lélegzete elakadt, a szívverése is minden bizonnyal, és a szája megremegett, amikor súroltam. Alig vártam a másnapi forgatást. Tudtam, hogy megint ágyjeleneteink lesznek.

Egyelőre viszont a férjemmel kellett ágyba bújnom. Szerencsére nem volt olyan állapotban, hogy összebújásnál és néhány csóknál többet akart volna. Nem lettem volna képes ugyanis visszautasítani, de ezzel csak plusz gondolkodnivalót szereztem volna magamnak. Alex megkérdezte, hogy ment a köszönetnyilvánítás, mire vállrándítva csak annyit mondtam, hogy jól. Nem firtatta. Én meg nem kötöttem az orrára, hogy Rob valamiért kissé ellenséges velem. Hogy vette volna ki magát, ha a férjemmel tárgyalom ki azt, miért viselkedik furcsán a szeretőm.

Lezuhanyoztam, aztán bebújtam mellé az ágyba. Jó volt a karjaiban feküdni, hallgatni a lélegzetvételeit – ezekből tudtam, hogy még életben van. Egész éjjel ezt hallgattam a szívdobbanásaival együtt.

Aludni viszont egy percet sem aludtam egész hajnalig. Rob járt a fejemben. Szerettem volna, ha reggel sikerül megint egy kicsit kettesben maradnom vele, és kifaggatni, mi változott. Persze nem sikerült. Már elment, mire mi Alexszel elindultunk, a stúdióban pedig akkora fejetlenség fogadott a két hét csúszás miatt, hogy lehetetlen lett volna feltűnés nélkül lelépnünk valahová, akár csak egy percre is.

Egyetlen lehetőségem volt: az ominózus szexjelenet. Bár akkor sem leszünk kettesben, de elég messze lesz tőlünk a kamera és a stáb is ahhoz, hogy legalább suttogva két szót váltsunk. Én ezúttal is majdnem meztelen voltam a takaró alatt, egy parányi bugyi fedte csak a testem, de Rob egy alsót, és egy trikót is viselt. Utóbbit totál nem értettem, hogy miért, bár veszettül jól állt neki. Dan árulta el, hogy azért van rá szükség, mert különben látszódna a balesetben szerzett sebe. Újra elfogott a méreg, amiért képes volt tényleg kockára tenni az életét, de félretettem a haragomat, most másról kellett vele beszélnem.

- Mi a bajod? – kérdeztem halkan, mielőtt elhangzott volna a „Felvétel!” felkiáltás, de válaszolni már nem volt ideje. Egyetlen vággyal teli pillantás után szája az ajkaimra tapadt. Úgy éreztem, máris lángolok minden porcikámban. Annyira hiányzott az íze, az érintése.

Áldottam az eget, amiért a takaró a testünk nagy részét elfedte, így szabadon kalandozhattam a mellkasán ujjaimmal. Ő viszont elkapta a kezem, amint az lefelé indult kettőnk között, és a szájához húzta. Elkezdte csókolgatni a tenyeremet. Eközben súgta vissza:

- Semmi bajom. – Lehetett volna hihetőbb is, de nem vitatkoztam. Elhatároztam, hogy máshogy bírom szóra. Ez annyiból állt, hogy igenis benyúltam kettőnk közé, és mivel az ő keze is arrafelé simogatott, megfogtam azt, és a lábaim közé vezettem. A pillantása az enyémbe fúródott, de a nyögése elárulta, hogy hatással van rá a forróság, amit odalent érez.

Nem kellett győzködnöm, hogy félrehúzza a bugyimat, és belém mártsa az ujjait. Még szélesebb terpeszbe raktam a combjaimat, és szinté arra járó kezemmel megragadtam máris tettre kész férfiasságát. Könnyedén kibújtattam a boxeréből, miközben szabad kezemmel a nyakába kapaszkodtam – hisz így volt megírva a jelenetünk –, és elkezdtem falni az ajkait. Most már a nyelvemmel is megpróbáltam az ajkai közé férkőzni. Mivel ujjainkkal egymást izgattuk, csak a nyögéseink túl valós mivoltát kellett eltitkolunk, de ebben segítségre volt a csókunk is, mely végre elmélyült. Ugyanazt a bódulatot éreztem, mint előző este, amikor átmentem hozzá, csak most sokkal erőteljesebben.

Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne sikítsak fel, amikor ujjai a csúcsra repítettek, de sikerült. A szájába haraptam köszönetképpen, majd mocorogtam egy kicsit a teste alatt, és magamba vezettem kőkeményre simogatott gerjedelmét. Mindkettőnk lélegzete elakadt, amint teljesen kitöltötte a bensőmet. Nyöszörgésekkel üdvözöltem a csaknem két hete nem tapasztalt mámort, de Rob szája és nyelve elfojtották azokat.

- Mozogjatok! – kaptuk az utasítást, bár kizártnak tartottam, hogy anélkül ne kezdtünk volna el mozogni. Rob csípője lassú tempót diktált, de én gyorsítani akartam az iramon, de főleg a folyamaton, hisz Dan akármikor lefújhatta az egészet – belehaltam volna, ha el kell szakadnunk egymástól, mielőtt ki nem élveztük volna az újra-együttlét minden pillanatát. Most ráadásul a stábot sem küldte ki. Egy pillanatra megrémültem, mert tudtam, hogy Alex is ott ül a többiek között, és végignézi, ahogy éppen mással szeretkezem.

Hirtelen pánikba estem. Az ellenkezésem teljesen ösztönös volt, el akartam tolni magamtól Robot, akármilyen kéjeket is volt képes izzítani bennem alig néhány lökéssel. Nem hagyta, hogy kiszabaduljak. A csuklóimat a fejem fölé szorította, és a szám fölé hajolt. Csípője nyelvével azonos ritmusban ropta bennem a szerelem táncát, mikor egyszer csak éreztem őt megremegni. Azaz csak azt hittem, hogy éreztem, mert én magam is ebben a pillanatban élveztem el. A gyönyör leírhatatlan volt.

Bármibe le mertem volna fogadni, hogy az egész stúdióban hallatszik a zihálásunk. Még a hangos zene ellenére is, amit aláfestésként tettek be a lejátszóba. A tekintetünk újra összekapcsolódott. Rob kihúzódott belőlem, és apró csókkal kényeztette a nyakam, miközben a takaró alatt visszarendezte a ruhadarabjainkat. Dan kíméletes volt; csak pár perc múlva harsogta, hogy a felvételnek vége, így volt időnk úgy-ahogy lecsillapodni, és néhány becéző cirógatással egymás tudtára adni, mit is érzünk valójában. Végre megláttam a szemeiben azt, amit előző este hiányoltam: a szerelmet.

- Hiányoztál – suttogtam alig hallhatóan. Szerelmem viszonozta a szót, majd enyhén elmosolyodott.

- Ez tökéletes lett! – kiáltotta a rendező, mire elszakadtunk egymás tekintetétől. Bátran közölhettem volna Dannel, hogy valóban, sőt, még annál is jobb volt, de sejtettem, hogy ezt senki nem díjazná. Kiváltképp a férjem. A bűntudat elemi erőként csapott le rám. Egy sajnálomot súgva bontakoztam ki Rob karjaiból, és bújtam ki alóla és a takaró alól egyaránt, majd Alexhez szaladtam.

- Te is láttad? – kérdeztem tőle. Tudni akartam – lehetőleg mielőbb –, mekkora bajban vagyok. Alex fanyarul elmosolyodott, miközben felelt.

- Csak az elejét… Most jöttem vissza, miután Dan lefújta a jelenetet. De amikor megcsókoltátok egymást, inkább kimentem. – A megkönnyebbüléstől majdnem hangosan felsóhajtottam. Ezek szerint nem nézte végig!

Vetettem még egy pillantást Rob felé, majd követtem Alexet az öltözőmbe. Ebédszünetet rendeltek el ugyanis, és ilyenkor rendszerint „házon kívülre” mentünk.


(Rob)

El sem mertem hinni, hogy megtörtént. Kristen habozás és tétovázás nélkül adta oda magát nekem annyi ember előtt. Engem egy cseppet sem zavart a közönség, de a múltkori esetre gondolva azt hittem, neki kellemetlen lesz. A simogatása és a forrósága, melyet ujjaimon érezhettem, mikor a kezemet magához vonta, elvették minden maradék józan eszemet, amelyre pedig szükségem lett volna ebben a helyzetben.

Én is reggel óta kerestem az alkalmat, hogy beszéljek vele, de a káosz miatt sem sikerült. Meg azért sem, mert a férje mindenhova követte. Miután Dan lefújta a jelenetet, örömmel állapítottam meg, hogy Alex nincs sehol. Ezt, amit tettünk, még ő sem tűrte volna szó nélkül. Láttam, hogy eltűnnek Kris öltözőjében. Én a sajátomba mentem, hogy lehiggadjak az átéltektől. A következő felvételig ki sem moccantam onnan. Addigra viszont lezuhanyoztam és felöltöztem. Mára ennyi volt az ágyjelenetekből, mivel – ahogy Dan is mondta, ez tökéletes volt. Számomra annál többet jelentett ugyan, de nem kötöttem az orrára, milyen érzéseket is váltott ki belőlem a „színjáték”.

Hogy gondolhattam egy percig is, hogy majd meg tudom tartani a három lépés távolságot Kristentől, mikor csaknem meztelenül fekszik alattam, a bőrünk összesimul, és nyelvünk érzéki táncot lejt? Aztán a vágy, amely belőle áradt… Képtelenségnek hangzott a tervem – most már. És minden idegszálam a folytatásért esedezett. Ennyi nem volt elég. Mégis vissza kellett fognom magam, mert újra vele volt a férje. A férje, aki nemrég még a halálán volt, és most sincs túl jó színben, ahogy azt megállapíthattam.

Ismét elhatároztam, hogy nem állok közéjük, sőt, nem is keresem Kris társaságát. Ismét hiába. A napot még úgy-ahogy túléltem, este a bárban viszont megint összefutottam velük. Ide menekültem, mert elviselhetetlen volt a tudat, hogy kettesben vannak a szomszédban. De ők is szórakozni vágytak. Jobban mondva Kristen lehetett, aki leinvitálta ide Alexet, ugyanis a pillantása rögtön keresett valamit – vagy valakit –, amint beléptek a helyiségbe. Aztán megtalált engem, és egy halvány mosollyal állapodott meg rajtam a tekintete. Ahogy rám nézett, már ez is felizgatott. De Alex kezét fogta mindeközben. Elszakítottam róla a szemeimet, és visszafordultam a sörömhöz. Kelletlenül vallottam be magamnak, hogy minden erőfeszítésem teljesen felesleges: amint ő megjelenik ott, ahol vagyok, vagy ha csak rágondolok, a testem máris fájóan jelzi a hiányát. És a lelkem is.

Mivel nem volt egyedül, jobbnak láttam elmenekülni, mielőtt magammal rángatom egy félreeső helyre, hogy repetázzunk abból, ami a forgatáson történt. Elhessegettem az ötletet, mivel tudtam, hogy a férjének most nagyobb szüksége van rá. Percekig erről győzködtem magam. Ennek fényében mentem fel a szobámba is végül, hogy aludjak. Akkor legalább nem rajta gondolkodok. Így is történt. Nem gondolkodtam rajta. Álmodtam róla.

Verejtékben úszva ébredtem, és szaporán kapkodtam a levegőt. A fantáziám vált valóra álmomban: a bárban voltunk, és az egyik félreeső sarokban tettem a magamévá Kristent. A végén viszont felgyúltak a fények, és mindenki láthatta, mi van köztünk. Az éjszaka hátralevő részében nem mertem újra elaludni. Végiggyötrődtem inkább az órákat reggelig.

A következő pár napon több esélyem volt megőrizni a hidegvéremet, ugyanis megint külsős felvételeket készítettünk. Egy teljes hét telt el anélkül, hogy kettesben maradtunk volna. Egy kínzó hét, mely során a vágyaim lassan őrjítő méreteket öltöttek. Nap mint nap látni, de meg nem érinteni azt, amire mindennél jobban vágysz – ennél kegyetlenebb dolgot el sem tudtam képzelni.

Már-már ott tartottam, hogy egyszerűen fogom magam, és átmegyek hozzájuk, a szomszédba, hogy kölcsönkérjem Krist egy éjszakára, de ez olyannyira ütközött az elveimmel, hogy végül letettem róla.

Ennek ellenére úgy tizenegy óra környékén, mikor már túl voltam azon, hogy ép értelmet próbáljak a fejembe gyömöszölni, valaki bekopogott hozzám. Néhány másodperc múlva ki is tártam az ajtót. És megdöbbentem a váratlan látogatóm személyétől.

...