59. fejezet
Music
"Életem legboldogabb és legboldogtalanabb napjainak
te voltál okozója. Elszaladtak az évek (...) és nem szűntelek meg szeretni,
elfelejteni egy órára sem. Megbabonáztál, raboddá tettél."
(Rob)
Tudtam, hogy ha most Kristen arra kér, hogy álljak meg, abba belehalok. De megteszem! Nem akartam megszakítani az egységünket, amíg ki nem mondja, hogy takarodjak innen. Vagy ennek a kifejezésnek valamely szinonimáját.
- Lehetne, hogy… inkább… – lihegte. Vártam. Most fogja kimondani. Még talán egy másodpercem van. – Egy kicsit… kevésbé legyél óvatos? – Meglepetten pillantottam rá. Most már nem kellett kényszerítenem magam, hogy megálljak – valóban megdermedtem. Hogy mit mondott?
- Kevésbé… óvatos? – ismételtem, hogy tényleg jól értettem-e.
Kris bólintott.
- Ez így csodálatos, de… – Újabb nyögés. Máglyán égve éreztem magam. – Belepusztulok…
Kifújtam az addig visszatartott levegőmet, jobban mondva az szakadt ki belőlem. Közelebb hajoltam Krishez, aki máris vadul kapott a szám után, és csókolni kezdett – éppúgy, mint régen. Belemosolyogtam a csókunkba. Ha tudtam volna, hogy csupán ennyi a kívánsága… Immár „kevésbé óvatosan” kóstolgattam az ajkait, miközben egyelőre – csak azért is lassan – mozogni kezdtem. Kaptam is érte egy harapást, egy karmolást, majd egy sürgető markolást a fenekembe.
Szinte felnevettem a boldogságtól. Kris viszont egyre sűrűbben szorította meg a testemet rejtett kis izmaival. Végül nem bírtam tovább. Féltenyérre támaszkodtam, a másik kezemmel pedig hol a melleit simogatva, hol a csípőjébe kapaszkodva hajszoltam magunkat a gyönyörig. A fejét hátravetve feszült ívbe a teste alattam, nyöszörgése pedig tovább szította a vágyaimat.
Az utolsó előtti pillanatomban sikerült megállnom, de szerelmem már felért a csúcsra. Hagytam, hogy elcsituljanak a rajta végigszáguldó kéj hullámai, majd ismét mozogni kezdtem. Egy felülmúlhatatlan mosolyt kaptam érte ajándékba. Azt a mosolyt, amit soha nem bírtam elfeledni, és amely ezekben az intim perceinkben minduntalan szaporább dobogásra késztette a szívem – nem törődve azzal, hogy így is szinte kiugrani készült a helyéről.
Most nem vigyáztam már annyira, sőt, élveztem, hogy nem muszáj figyelnem. A testünk még emlékezett egymásra, tökéletesen olvadt egybe, pont, mint… azelőtt. És azután. Ezennel eltűnt minden démon – legalábbis a részemről –, végre felszabadultan ölelhettem kedvesemet. Egyre hevesebb lökésekkel nyújtottam tovább saját élvezetem pillanatát, mivel az előbb csak ő léphetett a mennyországba. Én a magam részéről még mindig nem siettem. Ki akartam élvezni, átélni az összes csodás pillanatot – ki tudja, mit hoz a holnap alapon. Most csak a most számított. És mi ketten. Újra. Együtt. Eggyé válva.
Kris következő mámorának nyögései a létező legszebb dallamot jelentették nemcsak a fülemnek, hanem a szívemnek is, mely kiszakadni készült a mellkasomból. Részben a szerelemnek volt ez köszönhető, melyet tán soha egyetlen percig sem szűntem meg érezni – még a dühödt pillanatokban sem –, most pedig szabadon engedhettem őket. Kris fölé hajolva csókkal is bizonyítani igyekeztem mindezt, miközben továbbra is visszafogtam magam. Egészen addig, míg meg nem kaphattam a kitartásom méltó jutalmát.
- Szeretlek – súgta szerelmem a sokadig csúcspontja közelében. Ekkor már nem volt miért visszafojtanom a szenvedélyem. Nyelvünk egyszerre mozdult a testünkkel, szívünk egy ritmusra dobbant, légzésünk egyaránt akadozott, majd ugyanazon pillanatban sújtott le ránk a bearanyozódott gyönyör.
Levegő után kapkodva tovább ízleltem Kristen ajkait, melyekről ihattam még párszor az iménti szót, ezzel adva a szívem értésére, hogy nem hallucináltam – valóban ezt mondta. Viszonoztam. Majd gyengéden a karjaimba vettem kedvesemet, és cirógatásaimmal igyekeztem hűteni a benne – és bennem – feszülő hevületet, hogy annak lecsillapodása után, a terveim szerint cselekedve újraszítsam a tüzet, mely kihunyni soha, csupán visszafojtódni látszott az elmúlt napok, hetek során.
A pirkadat egymás karjaiban ért bennünket. Valamikor hajnaltájt nyomott csak el az álom Kristen szerelemszoros ölelésében.
(Kristen)
Miután Rob elaludt, én egy kicsit még ébren maradtam. Próbáltam megemészteni magamban az elmúlt csodálatos órákat. Furcsamód egy pillanatig sem féltem. Miután Rob kimondta azokat a szavakat az elején, mintha elfújták volna a rettegésem, amit csupán az agyam állított elő, a testem vágyott az érintésére, a csókjaira. Fantasztikusan szép és teljes órákat töltöttünk egymás karjaiba. Olybá festett, mintha el sem akarnánk engedni többé a másikat. A szenvedély hevében belőlem is kiszakadt a vallomás, mely nem fedte le teljesen az érzéseket, melyek valójában átjártak.
Ő pedig… csodálatos volt. Az első másodperctől az utolsóig arra figyelt, hogy nekem jó legyen, a saját gyönyöre mintha nem is érdekelte volna. Soha ilyen odaadásban még nem volt részem. Mondhatni pezsegtem a karjaiban. A múlt árnyai tovatűntek, és ismét virágzott bennem iránta a szerelem. Meg a vágy. Képtelen voltam betelni vele.
Ezzel azonban még nem dőlt el semmi. Továbbra sem tudtam, hogyan fogok dönteni vele kapcsolatban. És ott van még Alex is. Rajta egyelőre nem is akartam gondolkodni. Rob viszont… Lehet, hogy hiba volt lefeküdnöm vele így. Ha most reménykedni kezd valami olyasmiben, amit majd esetleg nem tudok megadni neki… Felsóhajtottam, de nem gyötörtem tovább magam a zilált gondolataimmal, inkább hozzábújtam és élveztem a varázsos pillanatot.
Órákkal később arra ébredtem, hogy egyedül vagyok az ágyban. Hiányzott mellőlem Rob, aki fogalmam sem volt, merre lehet. Felültem, magam köré csavartam a lepedőt, és a keresésére indultam. A ház előtt találtam rá, éppen Bonbonnal „beszélgetett”. Belepirultam a szavaiba. A kutya viszont figyelmesen hallgatta a beszámolóját neki arról, mi történt az éjjel, és milyen boldog most. Erre viszont lehervadt a mosoly az arcomról. Boldog… Én is az vagyok, csak… Lehunytam a szemem, és elhessegettem a borút. Úgyis sütött a nap éppen, legyen hát a kedvem is verőfényes! – döntöttem.
Csaptam egy kis zajt, mire a sziget mindkét férfija felém fordult. Bonbon lihegni kezdett, és megcsóválta a farkincáját, Rob csak szimplán elmosolyodott. Aztán kitárta felém a karjait. Boldogan, szerelemittasan simultam hozzá, és az ölébe ültem. Visszasejlett közénk a legutóbbi mámoros órák csodája, a csókunk magába foglalta a gyönyöröket. Egész addig kóstolgattuk egymást köszönés gyanánt, míg meg nem remegtünk a vágytól. Megint… De valami visszatartott, hogy visszarángassam kedvesemet az ágyba, így inkább elhúzódtam tőle.
Már jócskán délután volt, ennek megfelelően pedig forróság.
- Mi lenne, ha úsznánk egyet? – kérdeztem, mikor Rob már a nyakamat csókolgatta. – Még nem vagyok egészen ébren – indokoltam.
- Sokkal jobbat is tudok ébresztő gyanánt – mormolta a fülembe, a csókjai nem hagytak kétséget afelől, mire is gondol pontosan, de végül engedett a kérésemnek.
A tekintete megbabonázott, miközben lebontotta rólam a lepedőt, majd a karjaiban a tengerhez vitt. Bonbon a lábánál ugrált közben, és hevesen csaholt. – Felkészültél? – kérdezte Rob huncut mosollyal pillantva végig rajtam. Sejtettem, mi a terve, így tiltakozni kezdtem. Nem akartam hidegzuhanyt! Éppen hogy felforrtam iránta az előző csókunk következtében…
Szerencsém volt, mert végül lassan eresztett a vízbe, miután beljebb gyalogolt velem. A kutyus a partról kommentálta az eseményeket. Nem akartam elengedni kedvesemet, így szembe fordultam vele, és a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. A nyakát átkarolva húzódtam közelebb hozzá egy újabb csókra. A várt hatás nem maradt el: máris éreztem a vágyát izzó ölemnek feszülni, csak rajta sajnos volt egy rövidnadrág. Úgyis húzni akartam a pillanatot, így ellöktem magam tőle, és beljebb úsztam a tengerbe, ahol hűvösebb volt a víz. Ő persze követett, amit egy cseppet sem bántam, kivéve amikor a bokámat elkapva magával rántott a mélybe. Még épp időben vettem egy mély lélegzetet.
A víz kristálytiszta volt, a só is csak először csípte a szemem, amint odalent kinyitottam. Rob szája viszont rögtön az enyémet kereste. A tüdőnkbe rekesztett kevéske oxigénen osztoztunk egy ideig, de mire elfogyott, már nem is volt szükségünk rá. Észtevettem, hogy már nincs rajta egyetlen zavaró ruhadarab sem, a vágyait pedig nem hűtötte le a hűs óceán. Simogatásainkkal tovább izzítottuk egymásban a vágyat, és összefonódva bukkantunk a felszínre.
A sodrás lassan kivitt bennünket a partra, csupán arra kellett ügyelni, hogy addig se fulladjunk meg. csókjaink kereszttűzében lassan eggyé váltunk, majd kiérve a homokra dőlve folytattuk szerelmes ölelkezésünket. Robra ezúttal nem kellett rászólnom, hogy vegyen vissza az óvatosságból, szenvedélyes lökései a mennyekbe repítettek. Soha ilyen szabadnak még nem éreztem magam ezelőtt. Valamiféle fal dőlt le, mely eddig körbevette az érzékeimet, de most… nem volt több akadálya annak, hogy önmagam lehessek. Vele…
Az időnként ránk csapódó hullámok fodrai tovább szépítették a pillanatokat, melyeket nyögéseink és szapora zihálásunk tarkított. Kedvesem most nem várta meg, míg maradéktalanul kielégülök, vagy nem bírta, vagy nem akarta visszafogni magát, de a gyönyöröm pillanatában az övét is éreztem belém loccsanni. Aztán a szája megint az ajkaimra tapadt, nyelve az enyémet ízlelgette, ujjait és simogatását az egész testemen éreztem.
Csak sokára váltunk szét, előbb még egy újabb mámort élhettünk át, hogy aztán a vízben folytassuk a szerelmes becézgetéseket, miközben lemostuk egymásról az időközben ránk száradt homokot.
- Hova lett a nadrágod? – kérdeztem tőle mosolyogva. Azt sem bántam volna, ha egy éltre elsodorta valami áramlat, sokkal szívesebben gyönyörködtem szerelmem meztelen testében. Mint most is… A vágy hőfoka pedig ismét emelkedni kezdett bennem.
- Valahol… arra lehet – mutatott a tenger felé viszonozva a mosolyomat. – De nem hiányzik…
- Nekem sem – léptem hozzá közelebb, és a kezemet lecsúsztattam a felsőtestén egészen addig a pontjáig, amelynek megragadása nyögést szakajtott fel a torka mélyéről. Szívesen megkóstoltam volna, de nem rajongtam úgy a tenger sójának ízéért, őt magát kívántam kóstolni, ezért kézen fogtam, és a ház felé húztam magam után.
A blöki megint körülöttünk örvendezett a visszatértésünknek, de a verandára érve inkább szemérmesen félrevonult. Rob ugyanis nem bírta ki, míg a zuhanyzóba érünk, hogy lemossuk magunkról a sót, a veranda korlátjának döntött, és a hátamat végigcsókolva ujjait máris belém fúrta. Kicsit szélesebb terpeszbe raktam a lábaimat, hogy még jobban hozzám férjen, de hamarosan nem az ujjai kalandoztak bennem. behajlítottam a hátamat, és a korlátba kapaszkodva fogadtam az újabb lökéseket, melyek az egész testemet megremegtették.
A fejemet hátrahajtva esedeztem egy csókért, melyet meg is kaptam. Édes-sós saját- és tengerízünk összekeveredett, mámorítóan lágy pillanatokat okozva ezzel mindkettőnknek.
- Szeretlek – nyögte kedvesem a kitörése pillanatában. A csípőmbe markolva dermedt meg bennem, majd tovább mozgott, mire engem is magával sodortak a gyönyör hullámai. Majdnem összeestem, amikor kihúzódott belőlem, de a karjaiba vett, így vitt magával a hálószobába.
A zuhany alá állva lassan, érzéki cirógatások közepette öblítettük le egymásról a tenger és szenvedélyeink nedveit, majd újabb csókokban egyesülve tértünk vissza a hálóba, hogy újabb elemi ösztönöknek engedelmeskedve ölelkezzünk egészen addig, míg a nap úgy nem döntött, itt az ideje nyugovóra térnie.
Mi azonban még nem voltunk álmosak. Éhesen annál inkább. És már nemcsak egymásra. A kísértés elkerülése végett magunkra kaptunk egy-két ruhadarabot, majd a konyhába vonultunk, hogy összeüssünk magunknak némi harapnivalót.
- Tudod, nem egyszer hittem azt, hogy ezt belém mártod – mondta Rob a kést nézegetve. Rábíztam a hús felszeletelését.
Vetettem rá egy fintoros pillantást. Nem akartam emlékezni azokra a percekre, amikor én magam is úgy hittem, képes lennék megtenni.
- De megúsztad – léptem hozzá közelebb, és maszatos kezemet eltartva tőle, átkaroltam a nyakát. Apróbb csókokat engedélyeztem magunknak, de korgó gyomrunk visszarántott a valóságba, mielőtt egymásba feledkezhettünk volna.
- Megúsztam – jelentette ki elégedetten vigyorogva.
A verandán teríttettem meg vele, míg elvégeztem az utolsó simításokat a gyorsan összedobott remekművön, aztán Bonbonnak is kiadagoltam az ételét, és mind nekiláttunk, ki-ki a saját adagjának. A naplemente utolsó fényeinek felragyogásakor úgy éreztem, mintha nászúton lennénk. Ez a gondolat viszont rosszkor jött. Megint eszembe jutott a férjem…
(Rob)
Nem akartam, hogy ez a csodás nap véget érjen. Ilye boldogságban már nagyon régen volt részem, részünk. Együtt. Kris is felhőtlen jókedvűnek tetszett, most viszont elkomorult a tekintete.
- Mi a baj? – kérdeztem gyorsan. Szerettem volna eloszlatni a kétségeit, akármi miatt is törtek rá esetlegesen.
Rám pillantott, de csak a szája mosolygott, a tekintete nem.
- Semmi – felelte enyhe fejrázás kíséretében. Nem hittem neki, de nem firtattam. Mikor befejeztük a vacsorát, felajánlottam, hogy elmosogatok, ő addig csak pihenjen. A kutya elrohant valahova a fák közé, amint a saját ételét kivégezte, így inkább szerelmem is úgy döntött, hogy bejön velem. Nem bántam, legalább egyetlen pillanatot sem töltünk külön.
- Beszélnem kéne az ügynökömmel… – mormolta szerelmem a hátam mögött, egy csésze teát kortyolgatva.
- Szerintem Brad mindenkinek szólt, neki is.
- Miről? – riadt meg erre. – Hogy itt vagyunk?
- Nem – fordultam felé, mivel épp befejeztem a tányérok leöblítését. Megtöröltem a kezem, és úgy döntöttem, elárulom neki, mi is történt velünk a látszat szerint. – Mindenki úgy tudja, hogy autóbalesetünk volt, és kórházban fekszünk.
Szemmel láthatóan megdöbbentették a szavaim. És mintha mondani akart volna valamit, de lenyelte. Sejtettem, hogy a férjével lehetett kapcsolatos, ezért nyeltem egyet, és megkértem, hogy mondja csak ki.
- Nem zavar, ha róla beszélsz – hazudtam. Kris gyanakodva szemlélt egy másodpercig, majd akadozva bár, de belekezdett. Igenis zavart! A féltékenység marcangolni kezdte a szívem, de elfojtottam. Zavart, hogy neki egyrészt olyan könnyedén megbocsátott, másrészt pedig, hogy egyáltalán: az eszébe jut! Itt vagyunk édes kettesben ezen a szigeten, rám gondoljon, ne pedig rá! Főleg az elmúlt nap után…
- Szeretné, ha nem mennék vissza hozzá – tette hozzá elgondolkodva, miután nagy vonalakban elmesélte, hogy ő mit hallott Alextől, hol vagyunk. Ezek a szavak viszont megleptek.
- Mit szeretne? – kérdeztem vissza, hogy vajon jól értettem-e.
- Ha nem mennék vissza hozzá – ismételte halkan, majd felsóhajtott, és kibámult az éjszakába az ablakon át. Most kellett volna feltennem azt a kérdést, amely… elronthatja a pillanatot. Hogy és ő mit szeretne. Nem voltam rá képes. Nem akartam hallani, nem akartam tudni róla. Egyelőre nem. Még éppen csak visszakaptam. Egy számomra negatív kijelentés rányomná a bélyegét arra a csodára, amit újra elfedezhettünk egymás közelében és egymásban. Nem akartam, hogy máris vége legyen. Kris viszont másként gondolta. Kimondta: – Én még nem döntöttem.
Sápadtan szemléltem egy percig. Ő nem nézett rám közben. Azért még nincs veszve semmi – biztattam magam.
- Mennyi esélyem van? – kérdeztem tőle halkan, mire rám pillantott, és elpirult.
- Pillanatnyilag minden esély a tiéd – felelte ugyanolyan csendesen. A mondatának csak az első szava nem nyerte el a tetszésemet, mégis megkönnyebbültem. Maradt még egy kis időm, amíg itt vagyunk, hogy meggyőzzem, együtt kell maradnunk. Végre egy teljes, normális kapcsolatban. Persze a végső döntés az övé, de addig is…
Közelebb léptem, és a székről felemelve a karjaimba zártam.
- Nem akarom, hogy elhamarkodottan dönts – kezdtem. – Maradjunk itt még egy ideig. Nem foglak ezzel zaklatni – ígértem.
- Oké – bólintott lassan, és újfent elmosolyodott. Beleszerettem. Nem először, de egyre visszavonhatatlanabbul.
Közelebb hajoltam hozzá, és az arca minden négyzetcentiméterének végigcsókolgatása után a szájára tapadtam. Nyelvem utat tört magának az ajkai között, és mialatt édes csókba varázsolódtunk, a hálószobába vittem. Az ágyra fektettem, majd mellé feküdtem.
Hosszan csak néztük egymást, némán kommunikálva a legrejtettebb érzéseinkről, időről-időre csókokkal kiegészítve mindezt. Kicsivel később már csak az ablakon beszűrődő Hold sugara láthatta, amint épp elveszünk a másikban. Felhevülten feszültünk egymásnak, míg szenvedélyünk vihara el nem csitult, és az elsuttogott szerelmes szavak altatóként szépítették meg összefonódásunkat.
...
