73. fejezet

..
73. fejezet

"Jobban szeretlek, mintsem hinnéd; a lelkem immár örökké rabod,

Nem kívánok mást, mint végigkísérni töretlen boldogságod.

Végigfut rajtam a perc, mind, mely bennünket egymás karjaiban talált,

Hiszem, létezik a hely, hol szabadon együtt lehetünk:

ha más nem, magába fogad majd a mennyország."

(Rob)


Ha nem éreztem volna Kris teljes valójában a karjaim közt, azt hittem volna, hogy csupán álmodom. Ez utóbbit támasztotta alá az is, hogy rám mosolygott. Nagyon régen tett már ilyet. Azaz sokszor, de ez most őszintébbnek tűnt, mint az utóbbi időben az eddigiek. A szigeten tapasztaltam utoljára. És pont ezért kezdtem most el aggódni.

Miután becsuktuk magunk mögött az ajtót, elengedtem, és visszamentem a poharamért.

- Kérsz? – kérdeztem visszafordulva Kris felé, miközben nem értettem magam. Alig vártam, hogy megérkezzen, erre most megcsókolni sem vagyok képes, és megijedek egy mosolytól?

- Nem, kösz – lépett utánam Kristen. A táskáját ledobta a kanapéra, és egyre csak közeledett hozzám. Az illata már akkor belém ivódott, amikor belépett az ajtón és átöleltük egymást. Most megint megcsapott, én pedig reagáltam, holott még hozzám sem ért. Aztán megtette. – Egészen másra vágyom – suttogta.

A keze az én poharat tartó ujjaimra siklott, elvette tőlem a törékenyt, majd az így üressé vált kezemet a mellére tette. Ő egyből felnyögött – én szintén –, alighogy elkezdtem simogatni. Most már nem foglalkoztam a furcsa viselkedésével, kifejezetten szomjaztam a csókjára. A tarkójára csúsztattam a másik kezem és közelebb hajoltam hozzá. Az íze azonnal megrészegített. Az összes egyéb gondolat eltűnt a fejemből, csupán egy maradt, az pedig kettőnkről szólt. Kris ajkai készségesen megnyíltak a nyelvem előtt, míg keze a derekamról a fenekemre kúszott, végül előre indult.

Neki nem kellett erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy felizgasson. Már egyetlen csóktól olyan szűkké vált a nadrágom, hogy szinte fájt. Szerelmem is tudhatta ezt, mert villámgyorsan kigombolta. Aztán felfogni sem volt időm, annyira hirtelen történt minden.

Kristen megszakította a csókunkat, majd térdre ereszkedett előttem, és máris eltüntetett a szájában. Levegőt venni sem volt időm, ezért csak egy rekedt nyögésre futotta tőlem, mialatt ő hihetetlen érzékien kényeztetni kezdett. Néha a fogait is éreztem, de a nyelve volt az, ami elsősorban az őrületbe kergetett. Már csak pillanataim voltak hátra, és megpróbáltam késleltetni a gyönyört, de ő volt fölényben.

Amint az ujjai felfelé siklottak a combom belső felén, elvesztettem az önuralmam, a hajába markolva még jobban magamra rántottam, majd mélyen a torkába élveztem. Kedvesem pihenő nélkül szopogatott tisztára, majd felállt, és míg én azon igyekeztem, hogy újra normális ritmusban vegyek levegőt, elkezdett vetkőzni előttem. Zihálva néztem végig… majdnem végig, mert félbehagyta. Már csak egy őrjítően szexis csipketanga fedte előlem a testét.

Hogy ne maradjak le, gyorsan megszabadultam a félig még rajtam levő ruháimtól, majd közelebb léptem hozzá, hogy a karjaimba zárjam, de ezt csak egy újabb csók idejére engedte, utána kisiklott a kezeim közül. Sőt, szinte ellökött magától. Boldogtalanul néztem rá. Most ezt vajon miért csinálja? Nem akar már? Aztán megkaptam a választ. Csak a türelmemet akarta próbára tenni.

Az egyik fotelbe térdelt, nekem háttal, csak a válla fölött vetett rám egy pillantást, miközben szétterpesztette a lábait, aztán a saját testén végigsimítva a lábai közé nyúlt. Egyetlen másodperc múlva már ott álltam mögötte, készen a folytatásra, de előbb őt akartam hasonló érzéki gyönyörökben részesíteni, mint amilyeneket ő okozott nekem az imént. Ő a hasa felől simogatta magát, én pedig a feneke irányából közelítettem ugyanoda az ujjaimmal.

Amint kezeink találkoztak, átengedte nekem a terepet. Már csak a vékony anyag választott el attól a forróságtól, amit alatta éreztem. Míg egyik kezem a melleit becézgette, a másikkal a bugyija alá férkőztem, és lágyan cirógatni kezdtem nőiessége finom barázdáit. Selymesen és nedvesen tolta magát hozzám még közelebb, de egyelőre az ő örömére koncentráltam, nem adtam meg neki, amire valójában vágyott. A szám végigsiklott a hátán, puszikkal és csókokkal borítva a bőrét a nyakától egészen a derekáig, majd végigsimogattam a fenekét.

Kris már nyöszörgött a vágytól, mikor elmerítettem benne az ujjaimat. Ekkor a teste megfeszült, és lökni kezdte magát felém, hogy még többet kaphasson. Megadtam neki. Volt már olyan nedves, hogy könnyedén eltűntessem benne három ujjamat is. Olyan szorosan tapadt rám, mintha a második bőröm lenne, de ez sokkal forróbb és izgatóbb volt annál. Ő is hátrafelé tapogatózott közben, és megragadta újra keményen lüktető testrészemet, hogy hol finom, hol erőteljesebb simogatásokkal megint megbolondítson.

Nem bírtam soká a kínzást és a kínzottságot, ezért amint élvező izmai görcsösen az ujjaimra tapadtak, mögé léptem, és egyetlen határozott lökéssel hatoltam teste tüzes barlangjába. Egyszerre nyögtünk fel a végre-együtt-érzéstől, amely mindenemet megborzongatta, de Kris is remegni kezdett, és a fotel támlájára hajolva törleszkedett felém még közelebb. Azt hittem, hogy a korábbi gyönyöröm után most egy kicsit tovább fogom bírni az édes kéjeket, de tévedtem. Szerelmem összezárta a térdeit, ezzel keltve rajtam még izzóbban szorító érzést. A csípőjébe kapaszkodtam, és miközben heves lökésekkel repítettem magunkat a csúcs felé, végigcsókolgattam a hátát, a nyakát, apró harapásokkal tarkítva a bőrét.

A beteljesülés pillanatában Kris kissé hátrafordult, és nem volt kétséges mit akar: megcsókoltam. Míg nyelvünk csillapítani igyekezett a lángokat, melyek testünk összekapcsolódó része felől indulva végigégették minden porcikánkat, addig a légszomjjal nem törődve kóstolgattuk egymást, halk sóhajok közepette.

Kicsivel később lassan kicsúsztam belőle, hogy aztán a karjaimba vegyem, és vele az ölemben üljek le egyelőre a fotelba, melyet épp az imént avattunk fel. Már nem először ugyan, de így még soha.

Kristen ezután megint meglepett; édesen mosolyogva fészkelte magát a karjaimba, és puszikkal borította a nyakam. Olyan édesen csinálta, hogy önkéntelenül is elnevettem magam halkan.

- Végre – suttogta ekkor a szemembe nézve. Kérdőn pillantottam rá, mire meg is kaptam a magyarázatot. – Szeretem, amikor nevetsz, de az utóbbi időben…

Le is hervadt rögtön a mosolyom.

- Sajnálom, nem volt rá túl sok okom… – motyogtam bocsánatkérően. Aztán visszavarázsoltam magamra. – De most van. – Viszonozta is megint. Lágy csókba forrtunk, de ez most inkább szerelmes volt, mint szenvedélyes. Olyan régi, olyan igazi! Még akartam…

Ő azonban kisvártatva elhúzódott, és megint tanácstalanul pillantott rám. Vártam, amíg össze nem szedi a gondolatait, addig enyhe érintéssel cirógattam a bőrét, ahol éppen értem – egyik kezemmel a derekát, a másikkal a hasát. Utóbbi kezemet lefogta, és elvette onnan. Meglepődtem, de azzal kompenzálta, hogy összekulcsolta az ujjainkat.

- Rob… – kezdte, de láthatóan nehezen vágott bele. Mindenre felkészültnek éreztem magam. Arra, hogy most megint szakítani készül, vagy azt a hihetetlen dolgot mondja ki megint, hogy szeret… Azok után, ami történt, és történik, kételkedtem benne, hogy így érezne, de a reményem ezen a téren töretlen maradt. – Szeretném, ha elmondanád – jelentette ki aztán.

- Mit mondjak el? – kérdeztem kíváncsian, de óvatosan is egyben.

- Hogy miért veszed feleségül? – Jól emlékeztem rá, hogy még a szigeten megígértem neki, gyerek ide vagy oda, nem fogom elvenni Carrie-t. Ha most mégis azt mondom, hogy a baba miatt, akkor Kris ki fog akadni – ebben biztos voltam. Ha azt, hogy mert beleszerettem Carrie-be, ezt elhinni nem fogja. Én is utáltam volna magam, ha ekkorát hazudok, de az igazságot nem mondhattam el neki. Ezzel nemcsak magamat tenném tönkre, hanem Krist, Alexet, mindenkit, aki érintett az ügyben. Ha kizárólag rólam lett volna szó, akkor az nem érdekel, de így... Titokban kellett tartanom. Még nem volt a kezemben semmi, amivel kivédhettem volna Carrie valós vádjait.

- Az én szüleim már a születésem előtt elváltak – füllentettem. Kris szerencsére nem ismerte őket és az újságok sem szoktak róluk cikkezni. – Miután elhagytál, úgy gondoltam, nem fogom hagyni, hogy az én gyerekem is apa nélkül nőjön fel… – Kellemetlenül éreztem magam, ahogy egyre jobban belebonyolódtam ebbe a kitalációba. És amiatt is, hogy a helyzetből adódóan közben már megint inkább az járt a fejemben, hogy Kris ölemben ülő karcsú teste micsoda élvezet nyújtott számomra kevéssel korábban. De abban már korántsem voltam biztos, hogy nem lesz-e máris elutasítóbb a szavaim hatására.

Egyelőre nem szólt egy szót sem, csendben elgondolkodott. Percekig töprengett ezen. Én nem mertem tovább fűzni a valótlanság szőttesét, úgyhogy inkább csak némán vártam az ítéletet. Végül Kris fogta magát, kikászálódott a karjaimból, majd felállt az ölemből, a korábban hanyagul földre szórt ingemhez lépett, felemelte, belebújt, majd karba tett kézzel felém fordult, és a szemembe nézett.

- Valaha szerettél… – kezdte. Muszáj volt helyesbítenem.

- Most is szeretlek.

- Valaha én is szerettelek. – Ezt nem tudtam korrigálni. Ő sem tette, folytatta. – Emlékszel, amikor először meséltem neked Alexről? – kérdezte.

- Igen – feleltem. Hogy is felejthettem volna el? Letaglózó volt megtudni az igazságot. De ez kicsit sem változtatott a Kristen iránti érzelmeimen, vagy maximum pozitív irányba befolyásolta azokat.

- És arra is emlékszel, amikor segítettél rájönnöm, hogy mit tettél velem? – tette fel a következő kérdést remegő hangon. Kezdtem úgy érezni magam, mintha vallatnának, emellett halvány sejtelmem sem volt, hova akar kilyukadni. Bólintottam. – És arra, hogyan éreztem irántad, miután ezt megtudtam? – Nem tetszett, hogy múlt időt használ azzal kapcsolatban, hogyan viszonyul hozzám, de most nem kifogásolhattam semmit. Várnom kellett, mit fog ebből kihozni.

- Mindenre emlékszem, Kris.

- Mindannyiszor megbíztam benned. És most is bízom. – Ekkor elhallgatott egy időre. Volt bennem egy kósza sejtelem, hogy miért emlegette fel most ezeket, de szerettem volna, ha kimondja ahelyett, hogy tippelnem kelljen. Megtette. – Örülnék, ha te is megtisztelnél végre a bizalmaddal és nem hazudnál össze nekem mindenfélét. – A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Tudja, hogy nem mondtam igazat. Abban nem voltam biztos, hogy csak a szüleimmel kapcsolatban ilyen tájékozott, vagy azt is tudja, miért kényszerülök megnősülni, de nem kérdeztem rá. – Nem ezért veszed el, igaz? – nézett rám kérdőn.

Mivel gyakorlatilag leleplezett, és egyelőre úgy tűnt, hogy még nem neheztel a hazugságom miatt, nem kívántam hát tovább tetézni azt.

- Igaz – hajtottam le a fejem. Éreztem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. Féltem attól, mi lesz ennek a beszélgetésnek a végkifejlete, de már nyakig benne voltunk, nem rázhattam le egy újabb hazugsággal. – Más az oka, de nem akarom, hogy megtudd, micsoda – vallottam be immár őszintén.

Felálltam a fotelből, hogy mielőtt tovább faggatózik, én is magamra vegyek valamit vért gyanánt. Persze a nadrágom nem volt ehhez elég, de talán egy páncélos hadtest sem felelt volna meg. A beszélgetésünk kezdett egyre nehezebb fordulatokat venni. És nem tetszett az irány, amerre alakult.

- Miért nem akarod? – jött a következő, halk kérdés. Kristen felé fordultam, tettem is felé egy lépést, de ő elhátrált előlem. Megtorpantam.

- Kérlek, ne faggass erről! – néztem rá esedezve.

- Mit akarsz tőlem, Rob? – értetlenkedett ekkor. Legszívesebben rávágtam volna, hogy „téged”, de ez korántsem fedte volna a valóságot. Nemcsak szimplán őt akartam. És túl sokat akartam egyben. Mert nem kaphattam semmit.

- Egy kis reményt – feleltem. – Egy kis morzsát, amibe kapaszkodhatom – folytattam. Úgy döntöttem, vesztenivalóm úgysincs, ha kiadom magam és az érzéseimet. A jelenleginél jobban már úgysem ronthatok a helyzeten. – Nem akarom elvenni Carrie-t. De muszáj megtennem.

- Miért muszáj? Mivel zsarol? – Elakadt a lélegzetem az utolsó kérdése hallatán.

- Mit mondott neked Brad? – Egy kissé ideges lettem. Ha eljárt a szája, az lesz az első, hogy páros lábbal rúgom ki!

- Semmi konkrétat, ne aggódj – legyintett Kris, majd a konyha felé indult. Követtem. És követeltem, hogy mondja el, mit mondott neki Brad. – Csak annyit, hogy legyek veled kedvesebb, mert teljesen más a helyzet, mint a látszat.

Lesápadtam. Ilyen nincs…

- Ezért jöttél át tegnap? – világosodtam meg. – Hogy kedvesebb legyél velem? – Ezt alig akartam elhinni.

- Nem! – nézett rám úgy, hogy hinni akartam neki. – Ez… Nem érted… – sóhajtott fel. Vártam, hogy folytassa. De nem tette. Rám sem nézett. Nekem viszont minden elképzelhető szívfájdító dolog megfordult a fejemben.

- Csak szánalomból vagy itt? – szegeztem neki az egyiket. A meglepettsége őszintének hatott, de a gondolat túl mélyen furakodott az agyamba, minden mást kitörölve onnan. – A sajnálatod nem kell! – Éreztem, hogy egyre inkább a hatalmába kerít a düh. Főleg és elsősorban a saját tehetetlenségem miatt.

- Nem sajnálatból… – motyogta, de meg sem hallottam.

- Vagy megint csupán azért, mert a férjed nem tud kielégíteni? – A pofont csak azután fogtam fel, miután elcsattant rajtam. Kris dühösen meredt rám.

- Ne merj ítélkezni! Nem tudsz rólunk semmit! – sziszegte felém. Valóban nem tudtam. Nem is voltam kíváncsi a pokoli részletekre. Bizarr módon azonban tetszett, hogy mérges rám. Legalább végre nemcsak a szenvedélyt produkálta szex közben. Azon kívül újabban nem voltak rajta érzelmek, de most… Leginkább a tekintete tetszett, amely szikrákat szórt felém.

- Te is ezt teszed! – vágtam vissza, de az újabb tiltakozását egy csókkal fojtottam belé. Magamhoz rántottam, és nem eresztettem, hiába kapálózott és próbált eltolni magától, vagy legalább elfordulni.

Túl dühös voltam ahhoz, hogy most megálljak. Muszáj volt leveztetni a bennem támadt feszültséget, és erre csak egyetlen megoldást láttam kivitelezhetőnek. Az ingemet letéptem róla, majd egyszerűen a konyhaasztalra ültettem, és továbbra sem eresztettem.

Kris körmei érezhető nyomot hagytak a bőrömön, mire felvillant bennem egy borzalmas gondolat. Vagyis inkább emlék. Egyetlen töredékmásodperc alatt észhez tértem, és elengedtem – szinte eltaszítottam magamtól. Egy lépést hátráltam is. Majd még egyet.

- Ne haragudj – suttogtam. – Nem akartalak bántani. – Fájt látnom, milyen tágra nyílt szemekkel figyeli minden mozdulatom. Rémülten. Elfordultam, és inkább kisiettem a konyhából. Bárhova, csak ne legyek a közelében.

Beleőrültem a gondolatba, hogy ha nem villan be az az emlék, mire lettem volna képes. Az erkélyre mentem, és sorban szívtam a cigiket, egyiket a másik után. Közben azt füleltem, mikor csapódik a bejárati ajtó. Nem mertem Kris szeme elé kerülni, de mégis tartottam tőle, hogy itt fog hagyni. Megérdemelném. Majdnem megint… Hogy tehettem?

Mégsem az történt, amit vártam. Illetve nem vártam, csak sejtettem, hogy történni fog. Kristen nem ment el. Valahogyan mögém lopózott, és végigsimított a hátamon. Megdermedtem az érintésére. Megfordulni viszont nem mertem.

- Megálltál – nyögte. Mintha hitetlenkedés csendült volna a hangjában. – Köszönöm!

- Ne haragudj – feleltem, ismételve korábbi szavaimat. Erre újabb megdöbbentőt cselekedett: átölelte a derekamat, és a hátamhoz simult. – Mit csinálsz, Kris? – akartam tiszta vizet önteni a pohárba. Ha gyűlöl, akkor ne játssza meg magát. Főleg ne szánalomból!

- Szeretlek – jött a halk felelet. Most én hitetlenkedtem magamban. Ez képtelenség. Hogy szerethet azok után? Meg különben is… Megint az önzőségem vezetett odáig, hogy egyáltalán itt van.

Ha én nem keresem fel, és veszem rá erre az újabb… kapcsolatra, akkor talán már békében élhetne valahol. Távol a szerencsétlenségtől, távol tőlem. És semmilyen szinten nem okozhatnék fájdalmat neki. Sem úgy, ahogy az előbb, sem pedig... lelkileg. Hisz emiatt hagyott el.

Magamban kimondtam, de hangosan nem voltam rá képes. Abba kellene ezt hagynunk – gondoltam. Jobban mondva csak nekem. Carrie-t mindenképpen el kell vennem, de Krisnek azzal is csak plusz gyötrelmeket okoznék. Legalább ő boldog lehetne. Ha nélkülem, akkor nélkülem. Mert én úgysem vagyok képes azzá tenni – tipródtam. Meg kellene kímélnem magamtól. Sosem lett volna szabad belefolynom az életébe, szépen lassan tönkretéve azt.

Míg Kristen a mellkasomon játszott az ujjaival, döntésre jutottam. Újra elismételtem magamban párszor: vége – mindannyiszor mintha tőrt döftek volna a szívembe. Aztán meg is forgatták. Ráadásul rozsdás volt, és csorba, hogy mindennél nagyobb kínokat okozzon.

Lefogtam mérhetetlenül imádott, örök szerelmem kezét, majd lassan felé fordultam. A tekintete nem könnyítette meg a helyzetemet; szerelem, és nyugalom tükröződött benne. A mosolya pedig még sátánibb kínokat okozott.

De nem hagytam magam eltántorodni: vettem egy mély levegőt, és szólásra nyitottam a számat…





Nos és innen jön a meglepetés :)
Úgy gondoltam, hogy nem nyújtom tovább azt a rétest :D Legyen olyan most az egyszer, hogy többminden történjen, ezért összevontam egy-két (3) fejezetet, így többet kaptok :)

"Felesleges minden próbálkozás, mert ha képtelen vagy elengedni azt,

akit az életednél is jobban szeretsz, nincs más választásod,

mint beletörődni a sors szép kézírással írt fortélyaiba,

és elfogadni, hogy van hely, ahonnan többé nincs visszaút."

(Rob)

Miután kimondtam, Kristen arcáról lassan eltűnt a mosoly. Én belülről kezdtem el vérezni. Megállíthatatlanul. Kedvesem sűrűn pislogva igyekezett értelmezni a szavaimat, de nem lehettem túl meggyőző, mert lassan ingatni kezdte a fejét. A hitelesség kedvéért elengedtem, majd hátat fordítottam neki.

- Sajnálom – tettem hozzá.

- Miért csinálod ezt? – kezdte halkan. – Hogy még jobban szenvedjünk? – folytatta hangosabban. Gyűlöltem magam amiatt, amit vele teszek. – Tudod, mi lesz a vége annak, ha most elmegyek? – Kris érezhetően egyre dühösebb lett. Minden oka megvolt rá. – Miután félig belehaltunk, újra egy ágyban fogunk kikötni!

- Ezúttal nem – próbáltam meggyőzni őt is és magamat is.

- Miért vagy ebben olyan biztos? – csattant fel. Egyre erősebben szorítottam a korlátot, nehogy megforduljak, a karjaimba zárjam és visszavonjam minden szavam. Kris egy kis ideig nem folytatta. Azután viszont megdöbbentett. – Tudod volt idő, amikor úgy éreztem, csak kihasznállak. – A hangja immár fáradt színezetet öltött. És megjelentek benne a sírás jelei is. Bár fájt, amit mondott, egyre nehezebben tartottam magam. – És tényleg kihasználtalak. Aztán ez megváltozott, és már szükségem volt rád. Beléd szerettem. Tudom, hogy főleg én hibáztam azzal, ahogy bántam veled. Akkor is, amikor a szigeten elhagytalak. De azokban a pillanatokban nem tehettem mást! Nem tudtam mást tenni. Az ilyenek után viszont megbántam és igyekeztem jóvátenni, újra megpróbálni, minden alkalommal elhatározva, hogy most nem adom bele annyira a szívemet. – Most már sírt. – Te mégis folyton elraboltad!

- Fejezd be, Kris! – szóltam rá halkan, miután felé fordultam. Jól sejtettem. Tényleg sírt.

- Most te döntöttél úgy, hogy Isten tudja miért, de elveszed Carrie-t. – Nem hagyta abba. – Talán azért, mert elhagytalak. Nehéz megemészteni, hogy akit szeretsz… valaki mással vár közös gyereket. – Ebben biztos voltam. – És mégis azt mondom: jó! Vedd csak el! De csak azért ne küldj el, mert nem árulod el, miért vagy erre rákényszerítve.

- Nem akarok neked több fájdalmat okozni. – A kezem magától mozdult. Megcirógattam az arcát. – Nem kellett volna újra rávennem téged erre a kapcsolatra. – A szívem szakadt bele, ahogy ezt kimondtam.

- De megtetted! – mutatott rá a valóságra.

- Sajnálom. Bele kellett volna törődnöm, hogy így már nem akarsz engem – fordítottam el a tekintetem. Nem bírtam nézni a könnyeit. Olyan védtelennek és törékenynek tűnt… Szerettem volna megvigasztalni, magamhoz ölelni. De az nem lett volna fair.

- Akarlak, Rob. Csak fáj. – Nem kerülte el a figyelmemet, hogy jelen időt használ. – Tudom, hogy hamarosan amúgy is vége lenne. Semmi sem örök. – Szerettem volna megcáfolni: amit iránta érzek, az igenis örök. – De ha már egyszer újra összegabalyodtunk, akkor amíg tart, inkább szenvedek úgy, hogy néha veled, mint úgy, hogy mindig nélküled.

Ez nem az a Kristen volt, aki két napja még csak a szex miatt feküdt alám. Ez újra az érzékeny, és szerelmes Kris volt, akit én is szívből, boldogan szerettem. Emellett piszkosul igaza volt. Minden kín elviselhetőbb, ha együtt fájunk. Nem sokkal ugyan, de akkor is az. Mégis féltettem őt. Mert ettől még meg kell nősülnöm, nincs más választásom. Csak így védhetem meg őt és a férjét attól, ami akkor történne, ha nem tenném. Alex csak azért számított, mert Kris újra együtt volt vele. Akármilyen kapcsolatban is…

Gyűlöltem az életem összes olyan pillanatát, amelyben Carrie szerepelt. Ha ő nincs, nem történik meg mindez. Tisztában voltam vele, hogy én is hibás vagyok, de jobban esett őrá mutogatni, mint minden baj forrására. Miatta most előtörleszteni kényszerültem a sorsnak azokért a dolgokért is, amiket még el sem követtem.

- De ha jól látom, te már döntöttél – ragadott ki a gondolataimból Kristen. Lemondó volt a hangja. És a tekintete is. Indulni készült. Utánanyúltam, és a karjánál fogva visszahúztam magamhoz.

- Nem! – tiltakoztam. – Azaz… Persze, hogy döntöttem, vagyis… A francba, Kris, én nem akarom, hogy elmenj, csak szerettelek volna megkímélni a továbbiaktól. – A házasságomra és a gyerekemre céloztam. Tudtam, hogy ő is erre asszociál a továbbiakról.

- Meg fogok tudni birkózni vele – bizonygatta. Ezt a szigeten még nem így gondolta. Különben nem ment volna el. De ezek szerint meggondolta magát. vagy elég volt aludnia rá párat. Alex mellett… A keserű gondolatot mellőztem inkább és a pillanatra koncentráltam.

Milliónyi kifogást hozhattam volna még fel, hogy miért lenne jobb, ha megpróbálnánk mégis külön, de én sem akartam azt. Nem is menne. Őt akartam. Még így is, hogy az imént rávilágított egy elgondolkodtató dologra: hamarosan úgyis vége lenne… Mire célzott vajon ezzel? Félretettem, mint végiggondolandó kijelentést, és egyelőre a mosttal foglalkoztam.

Kris karjai a nyakam köré fonódtak, én egyelőre a derekát öleltem. Ekkor eszembe jutott még valami, ami az előbb történt.

- Ne haragudj, az előbb bent kissé… elvesztettem a fejem – vallottam be sajnálkozva, de nem villant félelem a tekintetében, mint ahogy arra pedig számítottam.

- Nem bántottál – mosolyodott el. Megint ez a mosoly. Ez volt a végzetem. És persze a tulajdonosa.

- Akkor is sajnálom – ragaszkodtam a bocsánatkéréshez. Most, hogy úgymond megbeszéltünk mindent – és egyúttal nem beszéltünk meg semmit – kissé lehiggadtam, és már nem tartottam tőle, hogy megismétlődhet az előző jelenet. De még volt valami, amit tisztázni akartam, de féltem, hogy a behegedőfélben levő sebeket szakítanám csak fel a nősülés-témával, így inkább hallgattam. – Szeretlek – súgtam ehelyett.

Kristen mosolya nem hervadt, miközben lábujjhegyre állt, és egész testével hozzám simulva húzódott közelebb egy csókért. Egy negyedórával ezelőtt még nem hittem, sőt, nem is mertem volna elképzelni, hogy újra csókolhatom, de most mégis új remény kelt bennem életre. Hisz tulajdonképpen ő is bevallotta, hogy velem akar lenni. Akármi változtatta meg a hozzáállását, ez immár tagadhatatlan.

Nem haboztam kiélvezni az egyelőre nyugodt pillanatokat. A csókunk ezúttal bensőségesebb volt, mint a mai nap során bármikor, de benne rezgett a vágy is. A karjaimba vettem Kristent, és a hálószoba felé lépdeltem vele, nem szakítva meg nyelvünk összefonódását. Vele az ölemben ültem az ágy szélére, mire elengedte a nyakamat, és elkezdte kigombolni magán az inget. Nem tartott sokáig, csupán kettő tartotta össze. Készséggel segítettem neki lesimítani a vállairól, majd a testét végigcirógatva próbáltam fokozni az izgalmát. A sajátommal nem volt gondom, már a csókunk is elegendő volt, hogy a végletekig szítsa bennem az epekedést.

Ezúttal nemcsak a szenvedély dominált a szeretkezésünkben, inkább együttes harmóniában volt az érzelmeinkkel. Kris pont olyan önfeledten viszonozta az érintéseimet, mint mikor még nem tornyosult közénk ez a kevés, ám annál reménytelenebbül áttörhetetlen akadály. Most is leomlottak a falak, legalábbis egyelőre. A későbbel pedig nem akartam foglalkozni.

Még akkor is Kris ajkait ízlelgettem, amikor első mámorunk beteljesülését követően levegő után kapkodva cirógattuk egymást tovább. Egyelőre nem szállt le rólam, így érezhettem magamon az iménti orgazmusa utórezgéseit, melyek szinten tartották a vágyamat iránta. Szerelmem, miután a szája és a nyelve elszakadt tőlem, a nyakamat borította be puszikkal.

- Szomjan halok – nyögte közben, de nem moccant meg. Kelletlenül én emeltem le magamról, amit csodálkozó tekintettel nyugtázott.

- Nem venném a lelkemre – magyaráztam meg a tettemet, majd adtam még neki egy gyors puszit, és a konyhába igyekeztem neki egy kis vízért.

Találtam a hűtőben néhány üveg pezsgőt is. Egy pillanatnyi gondolkodás után az ásványvíz mellé magamhoz vettem egyet közülük, és hogy habos legyen a torta, kivettem pár jégkockát a fagyasztóból. Ehhez viszont plusz két pohár is dukált, de nekem csak két kezem volt. Nem akartam kétszer fordulni, úgyhogy annak rendje és módja szerint elejtettem a vizes palackot, pont a kanapé előtt a nappaliban, amelyen át kellett haladnom, hogy visszajussak szomjas szerelmemhez a hálóba.

Ahogy lehajoltam érte, Kris táskájára esett a pillantásom, melyet ide hajított, mikor megérkezett. Nem is a táska keltette fel a figyelmemet, sokkal inkább a cetli, amely félig kilógott belőle. Valami orvos neve volt ráírva, semmi más. Mellette egy recept, de nem láttam, mi áll rajta. Mindössze ennyi titkos információt sikerült magamba gyűjtenem – és nem tett boldoggá a tény. A kezeim nem voltak üresek, hogy turkálni kezdjek – meg különben sem akartam –, valamint feltűnő lett volna Krisnek, ha túl soká maradok el.

Amint megláttam az ágyon fekve meglehetősen csábító pózban, ráadásul anyaszült meztelenül, minden egyéb gondolat kiszállt az agyamból, kizárólag egy dolog maradt bennem: ösztön a folytatásra. Szerelmem felém nyújtotta a karjait, jobban mondva a víz felé.

Miután átadtam neki, egy röpke csókot követően töltöttem magunknak pezsgőt a poharakban várakozó jégkockákra, de Kris rám szólt, mikor az övé következett volna. Meglepődve néztem rá, de engedelmesen neki nem töltöttem. Csodálkoztam, mert úgy tudtam, szereti a pezsgőt.

Leültem mellé az ágyra és rá szerettem volna kérdezni erre, de elhallgattatott az ujjával, majd az ajkaival. A saját poharát viszont elcsente tőlem a csókunk közben, és valahogy kipecázta belőle az egyik jégkockát. Ezt onnan gondoltam, hogy váratlanul valami pici hideget érintett a nyakamhoz, amivel a lélegzetemet is elakasztotta. Vidám pillantásoktól kísérten döntött hanyatt az ágyon és egyre jobban keményedő testemre ülve megringatta rajtam a csípőjét. Még nem vezetett magába, de sikeresen elterelte a figyelmemet a kezéről és az ujjairól, melyek közt az egyre olvadó jégdarab nedves csíkot hagyott maga után, ahogy a mellkasomon keresztül a hasam felé haladt vele.

A nyelve követte az ösvényt, az viszont forró volt, és még inkább perzselőnek éreztem, ahogy végighaladt a bőrömön, és felitta a jégkocka által hátrahagyott cseppeket. Felnyögtem, mikor odaért, ahova a jégdarab már nem jutott el. Ő viszont szinte dorombolt, miközben a szájába vette az eddigi izgalmaktól és a továbbiakért vágyódó férfiasságomat.

Félelmetes dolgokat művelt velem és rajtam. Többször végközeli állapotba szopogatott és nyalogatott, majd megállt, hogy csupán a kezével izgasson tovább, majd kezdte elölről. Észre sem vettem a kezemben széttörő poharat épp egy majdnem-csúcsi másodpercben. Ő viszont azonnal abbahagyta, amit csinált. Felnyögtem, mert folytatásért epedt minden porcikám.

Kristen viszont elkapta a kezemet, és tüzetesen megvizsgálta.

- A világon te vagy az egyetlen, aki úgy tud széttörni egy poharat, hogy nem sebesül meg közben – mormolta aztán immár felfelé haladva ajkaival a testemen. Később, mikor a szája az enyémre tapadt, fel is fogtam, mit mondott, de már nem érdekelt.

Hevesen visszacsókoltam, de mielőtt trükkösen fölém helyezkedett volna úgy, hogy máris beléhatoljak, megragadtam a derekánál fogva, és az ágyra döntöttem. Apró sikkantással adta meg magát, majd teljesen kitárulkozott a kezeim alatt. Nőiessége barázdált barlangja szinte tocsogott izgalmának nedveitől. Mélyen elmerítettem benne az ujjaimat, mire nyöszörögni kezdett, és kezével ő is egyre gyorsabban hajtott engem tovább a beteljesülés felé.

Óvatosan lefejtettem magamról az ujjait, mert félő volt, hogy ezúttal idő előtt élvezek el, és nem akartam a levegőbe. Belé akartam. Előbb azonban más ötleteim voltak. Elvettem a kezem a combjai közül, és az ajkai helyett a nyakát vettem célba a nyelvemmel. Majd a saját ujjaimról ittam le kedvesem nedvességét, hogy aztán ismét mélyen beléfúrjam. A fogaim közé vettem eztán az egyik mellbimbóját, és mialatt a sikolyait hallgattam, melyeket én váltottam ki ezzel belőle, a nyelvemmel többször megpöccintettem, aztán végigcsókoltam a keblei minden lágy domborulatát.

Kris izmai görcsösen tapadtak a benne lévő ujjaimra, épp, mikor odaértem a számmal is, ahol vágyai összpontosultak. Ezúttal kéjeinek duzzadt gombját vettem a fogaim közé, és eljátszottam vele azt, amit korábban a mellbimbójával. Erre egyre hangosabb sikolyokat kaptam válaszként, valamint szerelmem a hajamba és a vállamba markolt, hogy még közelebb húzzon magához. Nem hagytam eltürelmetlenedni, inkább izgató kis pontját otthagyva nyelvemet mélyen a testébe fúrtam. A szorítások megismétlődtek, ezúttal nem az ujjaimon.

Szerettem hallani, amikor a csúcsra ér, és nem átallottam ezt minél többször elérni nála. A teste már jó ideje mintha fájdalmak miatt rándult volna össze többször, és hangos zihálás is kísérte gyönyöre pillanatait – ezt használtam ki arra, hogy egyesítsem a vágyainkat. A lábait kissé felhúzta, így téve még inkább megközelíthetővé élvezeteim bejáratát, melyet nem haboztam azonnal meghódítani.

Bár alig vártam, hogy ideérjek, nem akartam elkapkodni semmit, ezért először lassan mozogtam benne, hogy legyen ideje hozzászokni: ezúttal nem az ujjam vagy a nyelvem az, amit magába fogad. Pillanatok kérdése volt csupán, hogy körmeit a fenekembe mélyessze, és ezzel ösztönözzön valamivel intenzívebb mozgásra. Megadtam neki, amit akart, de ezzel magamnak is túl sok örömet szereztem. Az egész eddig tartó érzéki feszültség robbanás közeli állapotba sodort, míg végül nem bírtam tovább, és a lehető legmélyebben ürítettem belé szenvedélyemet.

Kris sikolya az én mámorom hangjával vegyült, de a karmolásomat még nem hagyta abba. Kicsivel később viszont, mikor lecsillapodott a légzése valamelyest – annyira legalábbis, hogy ne tartsak attól, hogy esetleg megfullad –, végigsimította a hátamat. A csókunk már akkor elkezdődött, mikor a boldogság hullámai elárasztották testünket, mely továbbra is összefonódott.

Kris egy idő után mocorogni kezdett, holott tudtam, hogy ő is örül a pillanatnak.

- Mi baj? – kérdeztem, mikor a mellkasomra tette a kezét és el akart tolni magától. Nem gondoltam, hogy máris el kellene szakadnom tőle. Szerelmem elpirult, majd láthatóan nem szívesen, de bevallotta, miért teszi ezt.

- Begörcsölt a lábam – sziszegte. Azonnal leszálltam róla. És valóban: a jobb vádlija kőkemény volt a benne feszülő görcs miatt. Bár először felsikított, mégis óvatosan kimasszíroztam belőle.

- Ne haragudj – kértem bocsánatot. Ekkor – tán a „sérülése” miatt – eszembe jutott a doki és a recept, melyeket a táskájában fedeztem fel nemrég.

Fogalmam sem volt, hogy kéne szóba hoznom, amire kíváncsi voltam, de szerettem volna tisztán látni. Mégis későbbre halasztottam a kérdést, nem akarván elrontani a boldogságot, mely közénk költözött.

De csak pár percig bírtam magamban tartani. Amint szerelmem lábában ellazult az izom, mellé feküdtem, és csillogó szemeibe vesztem. Egy hosszú, szenvedélyt magában hordozó csók után mégis összeszedtem magam.

- Szeretnék kérdezni valamit – kezdtem komoly hangon.

- Rajta – felelte mosolyogva.

Nyeltem egyet, majd arra gondoltam, talán annyira nem fog haragudni, hogy megint múltat idézek.

- A férjed… – Láttam komorrá válni a mosolyt, mely az ajkai körül játszott eddig, és a tekintete is zárkózottabbá vált. – Ugye nem… – Ez nehezebb volt, mint gondoltam. Kifújtam a visszatartott levegőmet, aztán végül kiböktem. – Még mindig szokott neked adni olyan… hangulatjavítókat? – próbáltam mellőzni most már a kertelést. Ez az egyetlen szó változtatta meg Kristen arckifejezését.

Őszintén csak abban bíztam, hogy nem fog hazudni.

- Úgy látszik, mintha nem volnék magamnál? – kérdezte összehúzott szemöldökkel. Nem örültem, hogy nem válaszolt nyíltan a kérdésemre. És bár jogom nem volt hozzá, mégis aggódtam érte. Nagyon.

- Nem, nem látszik, de akkoriban sem vettem észre – mondtam.

- Nem szedek semmit – felelte Kris kissé ingerülten. – Miből gondolod ezt? – Bennem azonban már kezdett összeállni a kép. A pillanatnyi ingerültsége is ezt támasztotta alá.

Felkészültem rá, hogy pillanatokon belül kiabálni fog, hogy hogy merészeltem, ennek ellenére úgy döntöttem, bevallom, miért gyanakszom.

- Véletlenül láttam a táskádból kilógva egy receptet.

Kristen jó színésznő volt, de néha a való élet váratlan helyzetei felkészületlenül érték, így most sem rejtette időben közöny mögé a riadalmát.

- Az nem az enyém – mondta aztán gyorsan. Fontolgattam egy percig, hogy higgyek-e neki, és el is határoztam, hogy jobb a pillanatnyi, még törékeny békesség, ami köztünk van.

- Féltelek, Kris – szólaltam meg aztán halkan. – Nem szeretném, hogy…

- Az persze mindegy, hogy én mit szeretnék! – csattant fel ekkor.

- Nem mindegy, de ezt nem akarhatod! – próbáltam észérvekkel is hatni rá.

Szemmel láthatóan azon igyekezett, hogy lehiggadjon.

- Azt a receptet Alexnek kell kiváltanom – mondta aztán halkan, kimérten. Követelhettem volna, hogy mutassa meg, látni akarom, kinek a nevére szól, de inkább úgy döntöttem, bízom benne. Azt viszont elhatároztam, hogy ezentúl is figyelni fogom.

- Oké. Elhiszem. – A szemei még mindig gyanakvóan néztek rám, de végül lehunyta őket, a karjaimba simult, én pedig boldogan szorítottam magamhoz. Reggelig – és lehetőleg azután sem – nem állt szándékomban elereszteni.





És még egy kis ráadás :P De mára ez az utolsó! :) És ebből sem csinálunk ám rendszert :)

"Megpróbáltak már valóra ébreszteni,

a szívem mégis csak téged bír szeretni.

A kegyetlen-kegyes élet mindig karjaidba űz,

a sorsunk az, melyet szoros szőttessé fűz.

Szeretlek, ez immár tagadhatatlan,

pont amennyire visszavonhatatlan."

(Kristen)

A szívem a torkomban dobogott, miközben azt hazudtam Robnak, hogy Alex receptje van a táskámban. Ha most azt követelte volna, mutassam meg, csúnyán lebukok. És persze abban sem voltam biztos, nem nézte-e meg, és nem blöfföl-e most, hogy látszólag nem tudja. De nem. Hitt nekem. Igyekeztem eltitkolni a megkönnyebbülésemet, és visszabújtam a karjaiba.

A nőgyógyászomtól kaptam a gyógyszert, vagyis csak vitaminok voltak, mert azt mondta, kicsit vérszegény vagyok. Kiváltani viszont még nem volt időm. Hazudnom pedig muszáj volt, továbbra sem akartam ugyanis, hogy Rob megtudja a terhességemet. Nem szerettem volna még tovább fokozni az amúgy sem túl rózsás, bonyodalmakkal teli életünket. Neki úgyis ott lesz a családja.

Amikor ma kiakadt, és szakítani akart, őszintén megijedtem, hogy komolyan gondolja, de szerencsére meg tudtam győzni, hogy még ne. Amint látszódni kezd a pocakom, akkor úgyis el kell őt hagynom megint – emiatt persze megint és tán az eddigieknél is jobban utálni fog, de akkor neki már családja lesz. Carrie előbb esett teherbe, mint én. Rajta előbb fognak látszódni ennek a jelei is.

A fájdalom összeszorította a szívemet. Egy hang azt súgta a fejemben, hogy joga volna Robnak megtudnia az igazat. De elhallgattattam, mielőtt rábeszél, hogy mondjam el neki. Még jól emlékeztem arra a rövid párbeszédre a tengerparton, ott a szigeten. Először is bajnak titulálta a gyerek-témát. Mi van akkor, ha nemcsak Carrie-től nem akar gyereket, hanem egyébként sem? Azóta, amióta először hittem azt, hogy babát várok, sok minden megváltozott. Én is, ő is, minden. Talán már nincs kedve hozzá. De a „jövendőbelije” nyilván nem akarta elvetetni, hanem inkább úgy gondolta, megfogja magának, ha már úgyis tőle esett teherbe. Azt ugyanis kizártnak tartottam, hogy Carrie fülig szerelmes lenne.

Volt itt azonban egy dolog, ami még elképesztett, mégpedig nem más, mint az, hogy Rob nem akarta elárulni a valódi okát annak, miért nősül meg. egyre biztosabbá vált a sejtésem, hogy hozzám is köze van a dolognak. Talán Carrie velem fenyegette? Hogy majd bánt engem, ha Rob nem megy bele az egyezségükbe? Vagy… Azt az ötletet elvetettem, hogy a saját szíve alatt hordott gyermekkel zsarolná, arról én is tudhatnék. De nem, ő nem akarta elárulni nekem. Más lehet itt a háttérben – gondoltam. Brad azt mondta, hogy igyekeznek találni valamit Carrie múltjából, amivel talán meg tudják akadályozni ezt az egészet. De már csupán négy nap van hátra a kitűzött időpontig. Még négy napig lehet teljesen az enyém… Utána viszont… Én leszek a kívülálló fél ebben a háromszögben.

Kizártam a gondolatokat az agyamból, és még közelebb bújtam szerelmemhez. Nem szerettem volna, ha észreveszi, hogy ilyesmin töprengtem, és azt sem, hogy elvesztegessem a maradék perceinket. Amennyi jut, azt maradéktalanul ki akartam élvezni. Így is elég borzasztó lesz végigélnem az esküvőjük napját… A nászéjszakájukról nem is beszélve.

Kicsit feljebb emelkedtem az ágyon, és szerelmem mellkasára feküdtem félig – így néztem rá. Először azt hittem, elaludt, de lassan kinyitotta a szemeit.

- Szeretném veled tölteni ezt a maradék pár napot – mondtam halkan, kérlelően. – Holnapután el kell majd mennem picit, de…

- Én is szeretném – szakított félbe mosolyogva. Megcsillant benne azonban a fájdalom is. – És utána is szeretném, ha nem tűnnél el – mondta szomorúan.

Ezt nem tudtam megígérni neki. Válasz helyett visszamosolyogtam rá, és fölé hajolva megcsókoltam.

A továbbiakban nem pazaroltunk időt kételyeket ébresztő szavakra, inkább szerelmes ölelésekkel és suttogásokkal igyekeztünk bebizonyítani egymásnak, hogy összetartozunk. Amíg világ a világ… Vagy legalább még egy kis időre.

Bár én vetettem fel, hogy szívesen vele maradnék az elkövetkező napokban, reggel egy kis időre mégis hazamentem Alexhez, főleg azért, hogy eltűntessem Rob szeme elől a receptet, amely majdnem lebuktatott. Ki is váltottam, de vesztemre a napi szedése volt javasolt. És a kis flakon elején egy terhes nő vigyorgott a hasát simogatva. Ezt hogy oldjam meg, amíg Robnál vagyok? - töprengtem növekvő kétségbeeséssel, majd áthidaló megoldásként vásároltam egy doboz valódi vitamint. Otthon kicseréltem a tablettákat, amelyek szerencsére hasonlítottak egymásra. Majd bevallom Robnak, hogy mégis az enyém a gyógyszer, ha észreveszi. Vagy előbb…

- Te mit ügyködsz itt? – szólalt meg hirtelen Alex a hátam mögött. Aztán átölelt, a hasamra simította a tenyerét és puszikkal halmozta el a nyakamat, a vállamat. Közben persze tökéletesen látta, hogy mi van a kezemben a konyhapulton. Miért is itt álltam neki ennek? – nyeltem le egy szitkot, majd felé fordultam. Elengedett, de nem lépett távolabb.

Elmeséltem neki mindent. Attól a döntésemtől kezdve, miszerint Robnál leszek az esküvője napjáig, de Alexet elkísérem közben a klinikára, valamint azután is vele maradok, miután megnősült – bár ekkor már nem tehetem a nap huszonnégy órájában, mert lesz egy neje, aki nyilván igényt tart rá időnként –, egészen addig, amíg gömbölyödni nem kezdek. Nem helyeselte. Sőt, kifejezetten felháborodott azon, hogy folytatni akarom Robbal a viszonyomat, amikor már nős lesz.

- Ez így nagyon bizarr, Kris! – mutatott rá az általam is ismert tényre. – Belegondoltál? Te is a gyerekét várod, meg ez a Carrie is állítólag... Tényleg, az mennyire biztos, hogy ő az…?

- Csináltattak DNS vizsgálatot – motyogtam. Fájt az emlék. – Én is ott voltam, mikor az orvos elmondta Robnak.

Alex káromkodott egy cifrát, de aztán magához húzott. Kár volt. Elsírtam magam. Megnyugtatóan csitítgatni próbált, de beletelt egy kis időbe, amíg összeszedtem magam.

- Nem akarom, hogy ezt csináld! – mondta ekkor Alex határozottan. – Legszívesebben megtiltanám, hogy egyáltalán találkozz vele. – A szememben láthatta, hogy ez mennyire hiábavaló volna, de nem adta fel. – Hatna, ha könyörögnék? – kérdezte.

- Nem - feleltem őszintén.

Erre meglepő dolgot tett. Közelebb hajolt és a szája végigsimított az ajkaimon.

- És ha másként próbálnálak meggyőzni? – suttogta, de már rég nem éreztem iránta azt, amit régen. Kizárólag hálából hagytam, hogy megcsókoljon. Neki is feltűnt azonban, hogy nem váltja ki belőlem azt a hatást, mint mikor még csak ő volt az életemben.

Pár pillanat múlva elengedett, vagy legalábbis a csókot befejezte.

- Hiányzol, Kris – súgta aztán. Megláttam rajta azt, amit hetek óta titkolni igyekezett: hogy akármennyire is ő akarta a kezdetektől, hogy Rob legyen mellettem, ha ő már nem lehet, valamint ő kezdeményezte a válásunkat is, fájt neki, hogy már nem vagyunk együtt. De ezzel most nem tudtam mit kezdeni.

- Kérlek…

- Nem – szakított félbe. – Nem akarom még nehezebbé tenni az életedet. Ne törődj velem, jó? Nekem bőven elég, hogy itt vagy. Már amikor nem éppen vele – fintorodott el egy kissé. – És ő szintén boldoggá tesz – simogatta meg a hasam. – Még akkor is, ha nem az enyém. Csoda, hogy egyáltalán bízol bennem azok után, hogy…

- Felejtsük el! – szóltam rá, mielőtt önmarcangolásba kezd.

- Amikor először elmondtad, hogy gyereket vársz, és hogy mennyi idős, azt hittem, hogy ártottam neki azokkal a szerekkel – folytatta ő mégis, bár némileg elkanyarodva. Ez nekem eddig eszembe sem jutott. Levegő után kapkodva néztem Alexre. – De nem kell aggódnod – tette hozzá. – Az ország legjobb orvosa a tiéd. És ő azt mondta, egészséges.

Mégsem tudtam egészen megnyugodni.

- Biztos?

- Biztos. Semmi baja. Szívós kislegény lesz – mosolyodott el. – Az apja mindkettőtöket megmentett… – Ezzel kapcsolatban megfogalmazódott bennem egy kérdés.

- Ha Rob nem rabol el, meddig csináltad volna még azt velem?

- Nem tudom – vallotta be. – De ez most már mindegy. – Újra magához vont, újra hozzábújtam. – Sajnálom, csak meg akartam könnyíteni neked.

- Tudom. – Be kellett ismernem, hogy tényleg mindig ő volt az, aki az én érdekeimet helyezte előtérbe és tartotta szem előtt. Vagyis inkább azt, hogy ne kelljen szenvednem. Még ha ehhez igencsak durva módszereket is talált erre alkalmasnak. Ahogy Robnak az erőszakot, úgy neki ezt a tettét bocsátottam meg végül. Most viszont nekem kellett fájdalmat okoznom.

- Mennem kell – mondtam halkan, mire elengedett.

- Továbbra sem helyeslem, de ha te ezt akarod… – sóhajtott. – Ha kellek, megtalálsz. – Bólintottam, majd a hátam mögül összeszedtem a tablettás dobozomat, és egy köszönettel egybekötött puszit adva a férjemnek, majd megsimogattam a megérkezésem óta mellettem és körülöttem sertepertélő Bonbont, egymásra bíztam őket, aztán visszaindultam Robhoz.

A lakásához érve mégis megtorpantam az ajtaja előtt. Carrie hangját hallottam odabentről. Mivel nem volt szabad megtudnia, hogy a vőlegénye velem tölti az idejét meg a kedvét, visszamentem a kocsimhoz és ott vártam meg, hogy Carrie eltűnjön. Eltartott egy darabig. Közben volt időm elbizonytalanodni, mégis újra felsétáltam Rob lakásához, és bekopogtam.

Vagy azért tépte fel az ajtót két rövidke másodperc múlva, mert azt hitte, Carrie jött vissza, vagy azért, mert engem várt annyira. A mosolya és az, hogy rögtön berántott az ajtón, majd fékevesztetten majdnem eszméletvesztésig kezdett csókolni, arra engedett következtetni, hogy a második tippem a helyes. Nem haboztam viszonozni a csókját, mely már csaknem harapás volt, a ruháimat szinte leszaggatta rólam.

Tetszett a vadsága, most egyáltalán nem féltem tőle, bár az agyam egy töredéknyi másodpercre felvillantotta bennem a vele kapcsolatos kellemetlen emlékeimet. Rob azonban nem volt durva, csupán szenvedélyes. Az viszont épp annyira, hogy minden porcikámat lángra lobbantsa.

Égtem, mikor a kezeivel végigsimította a testem. Majd a karjaimat a nyakába fonta, aztán a combjaimnál fogva felemelt, az ajtónak döntött, és miközben nyelve a számat kutatta, kőkemény férfiassága teljesen kitöltötte bensőmet, ahogy felnyársalt vele. Fogalmam sem volt, mikor szabadult ki a nadrágjából, a bugyim mindenesetre szakadtan hevert a padlón kicsivel odébb, úgyhogy magával is siethetett, de nem gondolkodtam ezen tovább.

Felsikoltottam a hirtelenségtől, mellyel eggyé váltunk, mire megállt, és vágytól perzselő tekintete az enyémet kereste. Értetlenkedve néztem rá, nem értettem, miért hagyta abba. Ő ekkor nekiállt aggodalmaskodni.

- Fájt? – kérdezte gyötrődve. Látszott, hogy alig bírja fékezni magát. Megkegyelmeztem neki.

Egyik kezemmel elengedtem a nyakát, és végigkarmoltam a hátát, majd a fenekébe markoltam.

- Folytasd! – parancsoltam. Vagy inkább nyöszörögtem. Ő ekkor megkönnyebbült-boldogan elmosolyodott és úgy tett, ahogy kértem: folytatta.

A vágy tüze egyre magasabb lángokban nyaldosta a testem, Rob simogatásainak megfelelő intenzitással. Nem tudtam betelni vele. A hajába markolva húztam magamhoz egy csókért, mire levette a tekintetét egymásba olvadási pontunkról, helyette a szemembe nézett, és újfent csókolni kezdett. A csípője pedig megmoccant. Nem lassan, óvatosan csinálta, mint általában, ezúttal sebes tempóban hajtott bennünket a beteljesülés felé. Kezei felváltva becézgették a melleimet, a combjaimon is többször végigsimítottak, a fenekemre tapadva viszont állandó vendégei voltak a bőrömnek.

Mikor a szája néha elengedte az ajkaimat, szaporán szívtam magamba az oxigént, ő meg addig a nyakamat csókolta végig – úgyszintén zihálva. Aztán egész testében remegni kezdett, az ő férfiasan mély nyögései keveredtek az én sikolyaimmal, mialatt tovább hajszoltuk a gyönyöröket. Végül testünk – nyelvünkhöz hasonlóan – egymáshoz simult, és csaknem tökéletesen éreztem, ahogy szerelmem kielégülésének nedvei elárasztják a bensőmet. A teljesen tökéletestől csak annyi választotta el, hogy éppen én is elmentem, így Rob karjai közt vonaglottam tovább az élvezetek kapujának túloldalán.

Utána sem eresztett el, finoman tovább csúszkált bennem, magas lángon tartva izzó szenvedélyünket, majd míg csókokkal halmozott el, ellépett velem az ajtótól, és a kanapéig vitt a karjaiban. Velem az ölében ült le rá, ágyékunk még mindig egymásba simult. Most rajtam volt a sor, hogy munkába állítsam az izmaimat. Én vele szemben mégis lassabb tempót diktáltam. Ezt persze nem hagyta annyiban. A szája a nyakamról a melleimre siklott, és szüntelen simogatások közepette kóstolgatta a mellbimbóimat.

A gyönyör ismét közeledett, az én mozdulataim is gyorsultak, majd a nyakára hajoltam, és némi utolsó pillanatban visszatartott ösztön miatt csak egy gyengéd harapással köszöntöttem. Ő is felnyögött az élvezettől, majd ziháló lélegzetünkkel övezve bújtam a karjaiba, kipihenni az eddigieket és rápihenni a folytatásra.

Előtte viszont vallanom kellett.

- Úgy terveztem, hogy holnaputánig itt maradok – kezdtem. Szerelmem mosolya magáért beszélt. De le kellett hervasztanom. – Utána el kell kísérnem Alexet egy klinikára. – Sikerült lerombolnom a jókedvét, de tartoztam ennyivel a férjemnek. – És van még valami…

- Mi az? – kérdezte rögtön kíváncsian.

- Arról a receptről van szó… – kezdtem. Rob tekintete, ha lehetséges, még jobban elkomorult.

- A tiéd, igaz? – morogta cseppet sem boldogan.

- Igen, de… nem az, aminek gondolod.

- Akkor mégis mi? – kérdezte némileg idegesen.

- Csak vitaminok, mert voltam egy kivizsgáláson, a múltkori… a másféle gyógyszerek miatt – sütöttem le a tekintetem. – Az orvos azt mondta, kutya bajom, csak vitaminhiányom van.

- És ezt nem merted elmondani? – kérdezte halkan, miközben megcirógatta az arcomat.

- Féltem, hogy azt hiszed, visszaszoktam – feleltem halkan. Ezen kissé elgondolkodott, de végül lenyelte, amit mondani akart. Vagy mégsem…

Leemelt az öléből, és már azt hittem, el is tol magától, de ehelyett a hálóba vitt, ott pedig az ágyon magához ölelt.

- Nem örülök neki, hogy megint vele vagy – mondta fájdalmas hangon. A férjem pont ezt mondta nemrég, csak kissé más szavakkal. Közbe akartam szólni, de a tekintete belém fojtotta a szavakat. – De tudom, hogy nincs már jogom azt kérni, hogy hagyd ott inkább. Ha más lenne a helyzet, akkor… akkor követelném. Vagy megint elrabolnálak – mosolyodott el keserűen. – Most viszont nem szólhatok már az életedbe.

- Rob…

- Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra – simított végig az arcomon. – Kérlek! Fontos vagy nekem… nagyon! – Láttam rajta, mennyire szenved emiatt az egész miatt. Meg szerettem volna könnyíteni neki valahogy.

- Megígérem! – fogadkoztam. – És tényleg csupán vitaminok – biztosítottam róla.

- Oké. Köszönöm, hogy elmondtad – hálálkodott kissé hitetlenkedve.

- Nem akartam félreértést. – Egy csókkal is köszönetet mondott, aminek az lett a vége, hogy lassan simogatásokkal halmoztuk el egymást, és ez egyre intenzívebbé vált. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen megúszom, amiért hazudtam, de nem bántam, hogy ez lett a vége.

Illetve még nem volt vége semminek. Rob csókjai egészen estig feledtették velem a külvilágot, csak mi ketten léteztünk, akkor viszont különös telefonhívást kapott. Nem akart előttem beszélni, így a nappali erkélyére vonult, miután felkapta magára a nadrágját. Elég egyértelmű volt, hogy nem akarja velem megosztani, akármiről is folyjon a csevej, ezért úgy gondoltam, amíg ő beszél, én lezuhanyzom.

Szerencsére utánam jött, és jókedvűen, de nem árulta el, ki volt az, és mit akart. Én pedig nem faggatóztam. Átadtam magam a simogatásainak, és kitöröltem az agyamból, hogy másnap egyel közelebb került az esküvője napja. El akartam felejteni, de nem ment könnyen. Végül mire álomba szenderedtem szerelmem biztonságot nyújtó ölelésében, eltűntek az éber gondolataim, és könnyen, szerelmesen bújtam Robhoz abban a reményben, hogy elűzi majd az esetleges rossz álmaimat.

...