34. fejezet

...
34. fejezet

"Az egyedüllét csendje olyan, mint a csend a víz alatt.

Mintha mélyen a felszín alatt úszna az ember, fülében csak a vére dobol,

és néha, ha megcsörren a telefon, kiemelkedhet végre levegőért.

De minél ritkábban csörren meg, annál ritkábban jut levegőhöz.

Ezt a súlyos csöndet nem oldja sem rádió, sem tévé hangja,

csak egy másik hús–vér ember közelsége hozhat megkönnyebbülést."

(Rob)

A kiborulásom túl jól sikerült. Braddel elvitettem magam egy kevés nyilvánosságnak örvendő kocsmába, és ott töltöttem az éjszakát. Míg Kristen minden valószínűség szerint a férje karjaiban. Ez a gondolat gyötrőbb volt, mint… bármi. Kivéve a múltkori szakításunk. Akkor úgy éreztem, mindennek vége, de most… Most csak simán azt kellett (volna) elviselnem, hogy nem lehet velem. Hajnalra már azon keseregtem, miért kellett nekem egy férjes asszonyba beleszeretnem? De a szívem nem adott rá feleletet. Egyéb, érte megvesző testrészeim sem.

Szombaton csak Kristen kapott pihenőt, így sajnos jelenésem volt reggel nyolckor a stúdióban. Brad az éjjel-nappal nyitva tartó kocsmából egyenesen odavitt, bár kifogásolta az ápolatlan benyomást, amit keltettem. Nem érdekelt, tele volt a fejem fájdalmas képekkel, amiket szinte magam előtt véltem látni. Krisről és a férjéről. Valamikor éjjel eszembe jutott, hogy meg kellett volna kérdeznem, szedi-e még a fogamzásgátlót. Mert ha nem, akkor egyértelműen nincsenek már úgy együtt. Ha igen, akkor… akkor vagy azért, mert igenis együtt vannak úgy is, vagy pedig azért, mert velem sem akar kockáztatni. Nem tudtam eldönteni, melyik verzióban bízzam. Miért nem kérdezek rá egyszerűen? Mert képes és elmondja...

A stúdióba érve első utam a zuhany alá vezetett. Illetve Brad tuszkolt be alá, mondván, így elázva nem állhatok kamera elé. Nem igazán érdekelt, mit karattyol, mert ma úgyis szenvedős jeleneteket kellett felvennünk. Amikor épp távol vagyok a szerelmemtől. Így volt ez a valóságban is. Tökéletesen mentek a felvételek. Dan kötözködését is megúsztam, bár szerintem sejtette, hogy mi a bajom. Továbbra sem tudtam, Alex mivel zsarolta meg őt, de szívesen fogadtam volna ezt az infót, hogy legközelebb ne kelljen hozzá fordulnom segítségért. Bradet faggattam, de ő sem tudott konkrétumot mondani.

Este csalódottan láttam a mobilomon, hogy egyetlen nem fogadott hívásom sincs. Azóta vártam, amióta Kristen elment, de semmi. Azt reméltem, ennél azért többre méltat, de a jelek szerint meg is feledkezett rólam. Erős volt a kísértés, hogy ismét abba a kocsmába menjek éjszakázni – inkább, mint a hotelbe, ahol most már az új lakosztályban is minden Krisre emlékeztetett –, de végül hagytam, hogy Brad odavigyen. Azt már kevésbé díjaztam, hogy velem is akart maradni.

- Nyugi. Egész éjjel aludni fogok, mint egy kisangyal – próbáltam hárítani a figyelmességét, és szerencsére sikerült is. Azt viszont beígérte, hogy később még rám néz. Alig vártam…

Nem vesződtem semmivel, egyből beomlottam az ágyba. Aludni viszont nem bírtam. Kibámultam az ablakon. Láttam a csillagokat. Nem akartam látni őket. Inkább a párnába fúrtam a fejem. Ami viszont szintén nem bizonyult jó ötletnek, ugyanis Kristen illatát szívtam vele magamba. Mégis jobb volt. Mintha itt lenne velem…

Az óra még csak fél tizenegyet mutatott, de kiszámolni sem mertem, mennyi idő múlva kell majd elmennem megint forgatni – tudtam, hogy addig legalább ötvenszer megőrülök. Nemcsak a hiánya kínzott, hanem az a tény is, hogy a férjével volt éppen édesketten. Szerettem volna hallani legalább a hangját. Többször is a telefonom felé nyúltam, hogy felhívom, de mindannyiszor le is tettem erről az ötletről.

Egykor viszont már nem bírtam tovább. Alex is pontosan tudja, hogy mit érzek a neje iránt. Ha nem nézi el nekem, hogy igenis akarok vele legalább két szót váltani, akkor az az ő baja, és őszintén sajnálom érte. Hosszan kicsengett Kris mobilja. De nem vette fel. Pedig erre fel kellett volna ébrednie. Ha aludt éppen. De nem tartottam valószínűnek, hogy aludt. Még egyszer hívtam. Semmi válasz. Ekkor környékeztem csak meg a nappali minibárját, amely már nem is volt olyan mini, amióta feltöltöttem pár üveggel. De nem volt kedvem az iváshoz sem. Inkább csak az erkélyre ültem ki cigizni. A mobilom előttem feküdt az asztalon, de hallgatott.

Nem bírtam reggelig ezt a szenvedést, inkább visszamentem a hálóba, hátha valami csoda folytán sikerül mégis elaludnom. Sikerülhetett, mivel a nap sugarai keltettek. Hiába tapogatóztam magam mellett, nem tapintottam meg azt, akit szerettem volna. Mert nincs itt – ébredtem rá. Néhány nap alatt olyannyira hozzászoktam, hogy reggelente együtt ébredünk, hogy féléber állapotban el is felejtettem, hogy most valaki mást boldogít a társaságával. De hátha keresett… Eszembe jutott, hogy a telefonomat az erkélyen hagytam.

Kimentem érte, de egyetlen visszahívást sem jelzett a készülék. Első dühömben a földhöz akartam vágni, de megkíméltem, hátha később fog hívni majd. Elmentem zuhanyozni, hogy ne megint Brad tuszkoljon be alá – aki elfelejtette leellenőrizni éjjel, hogy élek-e még –, aztán visszamentem a hálóba, hogy valami ruhát kapjak magamra.

Ekkor csörrent meg a mobilom.

Mindent eldobtam, ami a kezemben volt, és érte mentem. Meg sem néztem, ki a hívó, inkább gyorsan felvettem, mielőtt meggondolja magát és lerakja.

- Szia – köszönt Kristen. A hangja egyszerre nyugtatott meg és izgatott fel. Még a köszönését is elfelejtettem viszonozni, olyan jólesett végre hallani őt. Aztán mégis összeszedtem magam.

- Többször is kerestelek – mondtam bizonytalanul. Nem akartam, hogy kimondja, miért nem tudta felvenni a telefont. De nem volt szerencsém.

- Csak most vettem észre, ne haragudj, Alexszel… voltam. – De legalább nem részletezte. Lehunytam a szemem, és megpróbáltam nem törődni ezzel.

- Mikor jössz vissza? – kérdezem inkább halkan. A hangomban rezgő fájdalmat már kevésbé sikerült titkolnom.

- Ma este még itt maradok, de holnap az első hajnali géppel repülök – árulta el egy kis csendet követően.

- Hiányzol! – szakadt ki belőlem annak ellenére, hogy a szívem éppen vérzett.

Szinte hallottam, ahogy szerelmem elmosolyodik, miközben viszonozta a szót. Nem hittem el neki. Most nem. Én is visszaszívtam volna, ha lehetséges. Csak még rosszabb minden, ha tudja, mennyire rossz ez nekem. Ráadásul ma is ott akar maradni még…

- Nem jöhetnél vissza ma? – kérleltem, de nem hatottam meg.

- Sajnálom, Rob, csak holnap utazom.

Ezzel mindent el is mondott. Nem volt más, amiről szívesen elcsevegtem volna vele pillanatnyilag, így a forgatásra hivatkozva elbúcsúztam tőle. Úgy tűnt, ő még mondana valamit, de inkább leraktam. Nem tudtam, hogy mit is érzek pontosan. Egyrészt alig vártam, hogy visszajöjjön, és újra a karjaimba zárhassam, másrészt viszont fájt, amit tett, és nem akartam látni többé.

Már tudtam, kár volt engednem, hogy ilyen sok és mély nyomot hagyjon a szívemben. Ezzel csak magamnak okoztam fájdalmat. Túlságosan fájt, hogy nem csak az enyém. És hirtelen kétségeim támadtak, hogy lesz-e valaha csak az enyém. Ha Alex meghal, nyilván gyászolni fogja. És én nyilván mellette leszek akkor is. Ha akarja… Ha nem, akkor is a közelében maradok, mert már rég eljutottam arra a szintre, amikor nem vagyok képes többé elengedni. Inkább szenvedek. Szenvedek és reménykedek benne, hogy egyszer majd egyedül engem részesít a figyelmében.

Brad szakította félbe a töprengésemet. Még fel sem öltöztem. Beengedtem, amíg magamra kapok pár darab ruhát, és aztán elindultunk a stúdióba.

Persze egyből kiszúrta, hogy valami nem kerek. Szóvá is tette már az autóban.

- Miért érzem úgy, hogy valami Kristennel kapcsolatos történt veled? – kérdezte.

- Mert túl jól ismersz – feleltem halkan. Nem volt kedvem megosztani vele az aggályaimat. Ráadásul elbújni sem tudtam, mert elöl ültem mellette. Nem volt válaszfal, hogy elrejtőzzek.

Brad sosem arról volt híres, hogy ne tenne mindenre egy-két epés megjegyzést, de most furcsamód csöndben maradt. Nem bántam. Még meg kellett emésztenem a történteket, hogy másnap reggel úgy álljak Kris elé, mintha minden rendben lenne. Mintha el sem ment volna. Nem kételkedtem benne, hogy sikerülni fog, egyszer már eljátszottam. Az elmúlt, együtt töltött hét viszont még szorosabban hozzám láncolta őt, és ez ellen nem tehettem semmit. Nem is akartam. Inkább érte akartam tenni.

Akármilyen kegyetlen is volt velem a sors mostanság, azokért a pillanatokért, amelyeket Kristen csak nekem adott, megérte létezni. És egy nap múlva már itt lesz. A forgatáson is jó hírek vártak ránk. Előrébb hozták a filmben azokat a jeleneteket, amelyeket Balin fogunk felvenni. Ez kéthétnyi örömet jelentett a számomra. Baliról nem röpködhet Kris folyton Miamiba, és valószínűleg a hétvégi kiruccanásai is megszűnnek ezzel egy időre. Négy nap múlva kellett indulnunk. Előtte még kapott mindenki egy szabadnapot, hogy aztán a két hét alatt tökéletesen kipihentek és nyugodtak legyünk. No és persze szerelmesek – legalábbis mi, főszereplők.

Nekem máris jobb kedvem kerekedett, bár addig még rengeteg idő hátra volt. És kedvesem sem tudott még róla. Egy picit kárörvendve gondoltam Alexre, aki egyedül lesz kénytelen kibírni ezeket a napokat, de sajnálni most nem tudtam miatta. Később azonban igen, amint végiggondoltam. Nyilván Kris is szenvedni fog, ha nem láthatja. Persze megpróbálom majd elfeledtetni vele a bánatot, de ez sem jelentett garanciát arra nézve, hogy velem akar majd lenni és nem a férjével.

Az utazás gondolata csaknem minden keserűségemet eloszlatta, egészen addig, amíg a forgatás végén Braddel vissza nem mentünk a szállodába. Ott megint rám tört a féltékenység és a magány. Majd’ bele őrültem, de főleg abba, hogy nem tehetek semmit. Én választottam ezt a szerepet, amely most az életemet jelentette, és bele is törődtem, hogy nekem ennyi jut. Egy szerencsétlen, akivel az imádott nő megcsalja a férjét. Illetve most éppen a férjével csal meg engem – döbbentem rá. Többnek éreztem ezt kettőnk között, mint egy viszonyt. Ez szerelem volt, legalábbis a részemről. Kris ugyan bizonygatta, hogy az ő részéről is, de… Normális esetben azzal tudnám letesztelni az érzéseit, hogy elhagyná-e értem a férjét. De ez nem egy normális eset. Ki kell várnom, amíg Alex hagyja el őt. Nem máshogy, mint úgy, hogy meghal. Eddig hiába próbálta Krist eltűntetni maga mellől, sosem sikerült neki. Vagy én nem voltam elég, hogy Kris velem maradjon helyette…

A gondolataim egyre kuszábbak és zavarosabbak voltak az én számomra is, ezért inkább felhagytam a töprengéssel. Felhívtam Bradet, hogy van-e kedve iszogatni velem a hotel bárjában. Most nem akartam messzebbre menni. És neki volt kedve. De kár volt magammal hívnom, mert ahelyett, hogy elterelte volna a figyelmemet valamivel – akár egy sztorival a saját életéből, akár egy esti mesével –, elkezdett kielemezni engem.

- Mi van, olyan sok a szabadidőd, hogy közben elvégeztél egy pszichológusképzőt? – fintorogtam rá. Túlságosan is eltalálta ugyanis, min megyek most keresztül. A kérdésemre csak egy futó pillantással felelt, és visszafordult a söre felé. Én töményebbet ittam, mégsem éreztem magam részegnek. – És azt meg tudod mondani, mit tegyek?

Hosszan gondolkodott, mielőtt válaszolt.

- Ha tényleg annyira odavagy ezért a csajért…

- Tényleg annyira odavagyok! – szakítottam félbe.

- …akkor a türelem kell, hogy legyen a legjobb haverod – ábrándított ki.

Annyira szerettem volna, ha valami használható tanácsot ad. Ezzel most mihez kezdjek? Türelem… Abból sajnos muszáj volt perfektnek lennem. De mi a fenére várjak? Kristen egyértelműen nem akar például hozzám jönni. Sem most, sem máskor. Ezt elég félreérthetetlenül a tudomásomra hozta. Maradjak mindig a második az életében? Igen, hisz én akartam ezt. Eleinte nem érdekelt, nem zavart… De azóta sok minden megváltozott. Én is. Főleg az érzelmeim, amelyeket egy ideje már nem tudtam befolyásolni, szabadon szárnyaltak. Néha zuhantak. Mint például most, amikor megint elképzeltem őket együtt.

Felnyögtem a rám törő rossz érzésektől, megköszöntem Brad társaságát, majd felmentem a szobámba. Az ágyam hidegen és üresen fogadott. Nem akartam belefeküdni. Már áthúzták az ágyneműt, így Kris illata is eltűnt belőle. Idegesített, hogy semmim nincsen tőle, ami ilyenkor egy apró vigaszt nyújthatna. Kivéve az emlékeim. Megint éreztem a hiányát, jobban, mint eddig. Hallani akartam a hangját – pont, mint előző este. De nem nyúltam a mobilomért. Nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg most sem veszi fel. Mert épp „Alexszel van”.

Keservesen, de sikerült elaludnom. Reggel – vagy inkább hajnalban halk kopogásra ébredtem. Ez nem Brad kopogása volt. Azonnal felpattantam az ágyból, és rohantam az ajtóhoz. Közben vetettem egy pillantást az órára. Még kettő volt vissza addig, hogy indulnom kelljen a stúdióba. Ha most Kristen kopog…

Reménykedve téptem fel az ajtót. Ő kopogott. Itt állt előttem, karnyújtásnyira. Gyönyörű volt. Először álomnak hittem. De aztán megéreztem az illatát, és ahogy érte nyúltam, majd magamhoz húztam, a teste melegét. Rajta túl sok ruha volt, de még így is átsütött a textilen a szenvedély, amely benne rejlett. Már nem is számított semmi. Az egész gyötrő hétvége mintha nem is létezett volna.

- Hiányoztál – súgtam, és meg akartam csókolni, egy kicsit elhúzódott.

- Ugye nem egész éjjel ittál?

Mostanra már színjózannak éreztem magam, de nyilván észrevette, hogy ez pár órája még nem így volt. Bűntudatosan bevallottam, hogy az éjszakának csak egy részét töltöttem a bárban. Erre a szeme még szomorúbbá vált, pedig már az előbb is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Nem mertem megkérdezni, hogy mi a baj, de nem is tudtam volna, már nem érdekelt. A közelsége elbódított. De ő valamiért elutasítóbb volt, mint szokott lenni. Ezúttal hagyta, hogy megcsókoljam, de nem viszonozta szívből. A tenyere megremegett a mellkasomon, mintha el akarna tolni magától. Nem tette, nyilván nem akart megbántani. Én magam engedtem el inkább, és léptem távolabb.

- Minden rendben? – kérdeztem fojtott hangon. Egyre biztosabbá váltam, miért nem akarja most az érintésem. A szavai lehet, de a teste nem hazudott nekem.

- Minden – mosolygott rám. Ez sem volt túl őszinte. – Csak fáradt vagyok, ennyi.

Ez látszott is rajta. Hirtelen eszembe jutott valami más. Talán azért ilyen, mert Alex rosszabbul lett, és csak aggódik érte. Ez a gondolat jobban tetszett, mint az, hogy egész hétvégén henteregtek, és annak következtében fáradt ki. Kiléptem a folyosóra az ott heverő bőröndjéért, beemeltem az ajtón, aztán magunkra zártam azt. Ezután Kris felé fordultam, megint érte nyúltam, némileg boldogabban, és kézen fogva a hálóba vittem. Kissé tétován jött utánam, de végül mégis mellém feküdt az ágyba. Nem értem hozzá, illetve nem úgy. A vágyaim fékezhetetlenek voltak, így nem próbáltam meg kontrollálni őket, mégsem kezdtem el leszaggatni róla a ruhát. Egyszerűen csak magamhoz vontam, és szorosan átöleltem. Élveztem a pillanatot, hogy velem van. Ő hamarosan elszunnyadt – tényleg fáradt lehetett –, de én nem voltam képes visszaaludni. Őt nézegettem némán.

Kimondhatatlanul boldoggá tett a közelsége, és főleg az, hogy még ilyen kimerülten is hozzám jött, nem a saját szobájába. Hosszan figyeltem szerelmem kisimult vonásait. Most már nem tűnt olyan zaklatottnak, mint amikor megérkezett. Mivel tudtam, hogy sajnos nem alhat sokáig, mert lassan mennünk kell, elhatároztam, hogy a létező legkíméletesebb ébresztésben részesítem.

Szomjaztam a csókjára, mégsem azzal indítottam, hanem az arca megcirógatásával. A szívem harsogva dobogni kezdett, amikor a puszijaimtól rám ragyogott a mosolya. Ezen felbátorodva tovább merészkedtem. Míg ujjaim a felsője anyagán át végigsimítottak a mellei között, a számmal már a nyakát ízlelgettem. A derekánál rátaláltam a bőrére is. A tenyeremet először a hasára csúsztattam. Kissé megremegtek az izmai. Utána centiről centire haladtam feljebb, míg el nem értem a mellbimbóját. Elég volt egyszer végigsimítanom rajta, hogy aztán megkarcolja a tenyeremet. A nyelvem már a kulcscsontján járt, amikor két ujjam közé véve lágyan morzsolgatni kezdtem. A nyögéssel keresztezett sóhaj ekkor szakadt ki szerelmem ajkai közül.

És ekkor szólalt meg a mobilom is. A nappali felé pillantottam, ahonnan a hang jött. Majd vissza Krisre. Meg sem moccant, úgyhogy nem érdekelt tovább a telefon. Tovább csókolgattam és simogattam a testét, a pólóját felgyűrve a számmal izgattam a mellbimbóit az előbbinél is keményebbre, bár egyelőre a melltartója selymén át. A vágyam már rég nem éledezett, testem mereven feszült a farmeremnek, de nem foglalkoztam vele. Kedvesem testén lakmározva folytattam utamat a dereka felé, ahol a nadrágja állta az utamat. Eltűnődtem, vajon felébredne-e, ha tovább mennék? Megkockáztattam. Egyenként nyitottam ki a gombokat, minden újabb felszabaduló részt nyelvemmel üdvözölve. Teljesen nem mertem róla lehúzni, mert tartottam tőle, hogy felébredne, és nem örülne, amiért nem hagyom pihenni.

Felemelkedtem mellé, és végig az arcát figyeltem, miközben ujjaimat becsúsztattam a bugyijába. Kristen öntudatlanul is segített nekem, mikor kissé széttárta a lábait. Nem kaptam levegőt, amikor megéreztem nőiessége nedves szirmait. Egy pillanatra odanéztem, de sajnos nem láttam, amikor eltűntek benne az ujjaim. Ő viszont újra felnyögött. Forró teste görcsösen tapadt rám. Zihálni kezdtem, amikor váratlanul összezárta a combjait, satuba szorítva velük a csuklómat.

Megint az arcára kaptam a tekintetem. A szemei még csukva voltak, de az ajkai elnyíltak. Ő is elég rendszertelenül vette a levegőt. Érezni akartam az ízét. Előbb a számmal simítottam végig, majd a nyelvem hegyével. Nem fordította el a fejét, ezért bátran beljebb dugtam a nyelvem, szétfeszítettem vele a fogait, és az ő nyelve után kutattam. Hiába ejtette foglyul a kezem, az ujjaimat így is tudtam mozgatni a teste mélyén, apró rándulásokat váltva ki ezzel belőle.

Közben gyengéden ízleltem a nyelvét, mire az válaszul hirtelen az enyém köré fonódott. Felpattantak a szemeim, és az ő vágyódó, ámde szomorú és zavart pillantásával találtam szembe magam. Épp olyan volt, mint mikor megérkezett. Nem akartam, mégis elszakítottam magam az ajkaitól, és a kezemet is ki akartam húzni a nadrágjából, mert nem szerettem volna olyasmit tenni, amit ő nem akar. Mielőtt azonban megtehettem volna, szerelmem megragadta a karomat, és halkan megszólalt...

- Rob...

...