„Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.
Miért? - Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.”
(Rob)
Másnaptól egészen hét végéig szüntelenül együtt voltunk Kristennel. A jeleneteink elég durvák voltak abban a tekintetben, hogy meg kellett játszani a szenvedést, miközben mindkettőnkről sütött a boldogság. Brad szóvá is tette, hogy teljesen elment az eszem, de nem érdekelt a véleménye. Kristené annál inkább, aki olyan felhőtlenül vidámnak látszott már a hét közepére is, mintha semmi zavaró tényező nem állhatna a boldogságunk útjába.
Ezzel szemben még mindig férjnél volt, és kezdett ez engem egy kissé zavarni. Nem fájt volna miatta a fejem ennyit, ha ő az én feleségem, de másvalakié volt. Legalábbis papíron. Még. És fogalmam sem volt, hogy mik is a tervei a továbbiakra. Én igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt annak érdekében, hogy legalább annyira elvarázsolja a szerelem, mint amennyire engem is a hatalmába kerített, de még mindig nem mondta ki. Éreztem az érintésén, a csókjain, a pillantása is ezt sugallta, de valamiért nem foglalta szavakba, mit érez.
A nappalok kissé szolidabban teltek, főként, hogy nem volt ágyjelenetünk, azokat a következő hétre irányozta elő megint a rendező. Az éjszakák viszont mindig hajnalig tartó szerelmeskedésbe torkolltak. Nemegyszer Brad kopogása ugrasztott ki bennünket az ágyból, nehogy elkéssünk a forgatásról. Egészen a stúdióig nem váltak el ajkaink, ott azonban visszafogtuk magunkat. Így is kínos volt kicsit szerelmemnek a többiek szeme elé kerülni. A szünetekben folytattuk inkább az egymásba feledkezést. Nem bírtam betelni vele. És valamilyen félelmetesen kivédhetetlen erőnek köszönhetően ahelyett, hogy elegem kezdett volna lenni belőle, mind többet és többet akartam – tőle és belőle egyaránt. Emellett egyre inkább kívántam is.
A lakosztályomban nem volt pillanat, hogy ne értem volna hozzá valahogy, akár véletlenül, akár szándékosan. Egyedül akkor kellett megint némi távolságot tartanom tőle, amikor éjszakai kiruccanásokra indultunk titokban. Egyik ilyen alkalommal Brad segítségével éjféli pikniket rendeztünk a manhattani Central Parkban. Kristen semmit sem sejtett az egészből; a kapcsolatunkra már csak legyintve reagáló barátom olyan alaposan előkészített mindent, hogy egy gyertyákkal megvilágított padnál pezsgőztünk végül a város távoli zajaitól kísérten a csillagok alatt.
Emellett minden egyes nap igyekeztem őt meglepni valamivel. Eleinte kissé kínosan fogadta el az ajándékaimat, de végül örömmel láttam, hogy viseli is mindet. Nemcsak ékszerekkel halmoztam el, hanem egyszer egy fehérneműt is vettem neki találomra. Nem szóltam róla, csak az ágyra tettem a dobozt, majd kimenekültem a hálószobából és az erkélyen sörözgettem, mikor megjelent az erkélyajtóban azt a csodát viselve, amit ráálmodtam. Fogalmam sem volt, mikor és hogyan nyomtam el a cigimet és tettem az asztalra – vagy valahova – a sörösüveget. Arra eszméltem, hogy a karjaiban tartom, és egymás ajkait ízlelgetjük, továbbra is az erkélyen.
Mivel csak egy szomszédos szoba volt, amelynek az erkélyéről ránk lehetett látni és ez Kristen régi szobájáé volt, nem aggódtam, hogy valaki megláthat bennünket. A kint található asztalra ültettem kedvesemet, és az őrjítő vörös cuccot máris le akartam tépni róla. Akármennyire is tetszett rajta, mégis nélküle kívántam.
Ennek ellenére nem kapkodtam el a dolgot. Az ajkai ízével átmenetileg betelve a bőrét kóstoltam végig. Hosszan elidőztem a nyakán, már ismertem azokat a pontokat, melyek elakasztják a lélegzetét. Tenyerem a melleit becézgette eközben, majd a melltartó csipkéjén keresztül cirógattam nyelvemmel a mellbimbóit. A vékony anyag teljesen átnedvesedett, de alatta rögtön kőkeménnyé merevedett a lényeg. Egyelőre nem is vettem le róla. Tovább haladtam a hasa irányába. A lábait nagy terpeszbe rakta, mintha csak sejtené, mi is a célom. A bugyiját sem húztam le róla. Lágy csókokat leheltem rá épp perzselő nőiessége fölött, mire ujjai a hajamba szántottak, hogy még többet kapjon, de még mindig nem siettem.
Hanyatt döntöttem az asztalon, és a számmal továbbmentem a combjaira. Nyelvem végigsimított a harisnyatartó szegélyén. Cselesen úgy húzta fel a bugyit, hogy le lehessen venni anélkül, hogy ettől meg kellene szabadulnia. Karcsú lábai a nyakam köré kulcsolódtak, miközben visszatértem teste legforróbb pontjához, és apró puszikkal borítottam a bugyi anyagán keresztül. Legérzékenyebb pontjának megduzzadt kis cseresznyéje kidudorodott az anyagon át. Először csak a nyelvem húztam rajta végig, de máris sikolyokat hallottam az ajkai felől. Utána óvatosan a fogaim közé vettem, mire reszketni kezdett, és kezei görcsösen kapaszkodtak az asztal szélébe.
- Tépd le – zihálta. Sejtettem, hogy a bugyiját tartja ennyire feleslegesnek, de én még nem tartottam ott. A tangája is pillanatok alatt benedvesedett, nem csak a nyelvemnek köszönhetően. Ekkor viszont már az ízére is szomjaztam. Félrehúztam a selymes anyagot, és mélyen a testébe fúrtam a nyelvemet. Éreztem rajta az izmok összehúzódásait, de a hangjai is meggyőztek róla, hogy kedvesem máris túl van az első gyönyörén.
Imádtam neki örömet okozni, és még tovább akartam szítani a szenvedélyét. A másik kezemet is elvettem a melléről, és míg nyelvem mellett az ujjaimat is becsúsztattam égető szirmai közé, a hüvelykujjam rátalált élvezeteinek gombjára. Egy idő után a sorozatos rángásoknak köszönhetően Kristen már alig kapott levegőt, így megkíméltem egy pár pillanatra a folytatástól. Felálltam a lábai között, és a csípőjét az asztal széléig húztam. Épp megfelelt a magasság. A nadrágomból éppen csak kibontottam magam, majd mélyen a testébe hatoltam.
Szerelmem háta ívbe feszült, felém kínálva ezzel a melleit. Lecsaptam rájuk az ajkaimmal, fogammal téptem le róla a melltartót, hogy mellbimbóinak bársonyát is ízlelhessem, miközben a lábai a derekam köré fonódtak, és még beljebb akart húzni magába. Ami csak azért nem ment, mert már így is tövig benne voltam. Csodálkoztam is rajta, hogy nem fáj neki mindez, mégis… nem tiltakozott, mikor lendületesen mozogni kezdtem benne.
Visszaemelkedtem függőlegesbe, és a derekába kapaszkodva löktem még egy pár határozottat, hogy aztán megálljak a bejáratánál. Éppen orgazmusa lett volna, így felkiáltott a csalódottságtól és rám kapta a tekintetét.
- Ne merd abbahagyni! – nyögte. Cseppet sem volt fenyegető a hangsúlya, mégsem akartam játékot csinálni abból, amit művelünk. Újra beletemetkeztem, de most lassabb tempót diktáltam.
Azonnal felvette a ritmusomat, majd a könyökére támaszkodva ő is megemelkedett, és a szemembe nézve igyekezett magát még jobban rám húzni. A tekintete fogságban tartott éppúgy, mint izzó barlangja odalent. Gyorsuló mozdulataink hevében egy idő után magamhoz emeltem, és a fenekénél fogva a mellettünk levő falnak döntöttem. A karjai a nyakam köré fonódtak, szánk egymásra tapadt. A nyelve izgatóan cikázva próbált még inkább tébolyba kergetni, és sikerült is neki. Pár újabb mozdulat után a teste mélyére élveztem. Hangos nyögéssel fúrtam magam belé még inkább, egy pillanattal később pedig ő is átadta magát a mámornak.
Ekkor – fogalmam sincs, honnan – eszembe jutott, hogy vajon védekezik-e. Aztán rádöbbentem, hogy hülyeséget kérdeztem magamtól: hiszen férje van, és ő maga vallotta be, hogy lefeküdt vele a múltkor, vagyis nyilván előttem is éltek házaséletet. Mégis… bizarr módon örültem volna neki, ha esetleg nem védekezik – én ugyanis egyetlen alkalommal sem tettem vele –, és talán nekik eddig nem jött össze a gyerek, így én lehetnék az apja, és ezzel élete végéig magamhoz köthetném Krist. A szívem is beledobbant a gondolatba, mégis elűztem a fejemből. Hogy is gondolhatnék ilyesmire? Még azt sem tudom, el fog-e válni miattam. Épp másnap lett volna egy hete annak, hogy Alex elment, és mi a földi paradicsomot varázsoltuk az életünkbe.
Az első csodás együtt töltött hét alkalmából másnapra egészen különleges dologgal készültem, bár tartottam tőle, hogy a lépésem a kapcsolatunk jövőjét veszélyeztetheti. Meg akartam kérni a kezét. Tisztában voltam vele, hogy képtelenség, hiszen még férjnél van, mégis szerettem volna valamilyen szinten „hivatalosabbá” tenni azt, ami köztünk van. Annak ellenére, hogy még abban sem voltam biztos, szeret-e engem egyáltalán, vagy csak a szex miatt van velem. Néha azt olvastam ki a szemeiből, hogy én is jelentek valamit a számára, de hogy mit is pontosan… Megsaccolni sem mertem.
Egyelőre viszont előttünk állt az éjszaka, mielőtt másnap újra kamerák elé állunk. Szerelmem testét szorosan ölelve léptem be vele a hálóba, majd az ágyra raktam. Nem akart elengedni, de meggyőztem, hogy jobb lesz nekem nadrág nélkül. Máris nem tiltakozott. Sőt, míg én ledobáltam a ruháimat, ő is megszabadult a fehérneműjétől. Kivéve a harisnyatartót és a harisnyát. Csábosan elnyújtózott előttem, majd felhúzta a lábait, és a combjait szélesre tárva nyílt meg előttem. Mire mellé feküdtem, már készen is álltam az újabb menetre, mely nem is váratott magára sokat. Kristen hanyatt döntött, és ezúttal ő kerekedett fölém. Azonnal beleült lüktetve sóvárgó szervembe, de csak pár körkörös mozdulatot tett a csípőjével, mielőtt leszállt rólam. Utána akartam nyúlni, de nem hagyta.
A szájával kezdett kényeztetni, míg félő volt, hogy újra szétrobbanok, de még időben megállt. Várt is egy-két másodpercet, amíg visszaesek a majdnem-csúcsról, közben pedig a számra hajolt. Nyelve betört a számba és édes ízével gerjesztett bennem még nagyobb szenvedélyt. Ezt követően ismét rám ült, de most végre célzott hajszába kezdett rajtam az élvezetért. A combjait markolva löktem én is magam felfelé, mindennél mélyebben szántva a testében, majd egy borzongatóan kéjes pillanatban egymásra merevedtünk a beteljesüléstől.
Kristen a karjaimba hullt, és száját a mellkasomra tapasztotta. Puszikkal borította a bőröm, majd a nyakamat kényeztette, végül a szám következett. Ezúttal nem szenvedélyes, inkább kielégülten szerelmes csókot váltottunk, legalábbis az én részemről ezt próbáltam kimutatni neki. Ő is hasonlóképp viszonozta. Nem bírtam megállni, hogy picivel később, mikor már nem rajtam, hanem mellettem feküdt, ki ne mondjam:
- Szeretlek, Kris… - Nem vártam választ. Nem is kaptam. Az imádott nő elaludt, félig a karjaimban. Féltem a másnaptól. Legalább egy órán át gondolkodtam még azon, hogy is lenne a legmegfelelőbb másnap a körítés, melyet a konkrét kézkérés előzeteseként szerettem volna felvonultatni. De kiürült az agyam, másnapra halasztottam a kérdést. Én is álomba merültem.
(Kristen)
Eljött az a nap is, amelyet szívem szerint elodáztam volna. De meddig? – kérdeztem magamtól. A végtelenségig? Azt nem lehet… Túl kellene lennem rajta mielőbb, amíg Alex nincs itt. Mára ígérte, hogy újra iderepül, bár még nem telefonált, hogy mikor érkezik. Mégis tudtam, hogy a mai éjt már az ő karjaiban fogom tölteni. Szenvedtem ettől. Robnak alig egy hét leforgása alatt sikerült elérnie, hogy csak érte reszkessek, a szívem csak miatta dobogjon hevesen, az összes életfunkcióm rá volt kihegyezve. Nemcsak kívántam őt, hanem minden nappal egyre inkább beleszerettem.
Nem mertem ezt bevallani neki, tudván, hogy így is elég nehéz lesz, amikor kimondom, hogy vége. Vége. Lehunyt szemmel emésztgettem a szót, mely a lelkemet kísérelte épp a halálba gyötörni. Nem akartam, hogy vége legyen. Annyira szerettem volna valamilyen megoldást találni, de semmi… Alexet ismerve volt egy olyan érzésem, hogy ha mégis Rob mellett döntök, őt nem látom többé. Ezt pedig nem akartam. Tehát mellette kell döntenem. És mivel az általa felajánlott két lehetőség közül nem a tovább-folytatom-Robbal-titokbant, hanem a véget-vetek-nekit választottam, ehhez kellett tartanom magamat. Ehhez akartam tartani magam.
A mellettem alvó Robra pillantottam, és örültem, hogy még nem szólalt meg az ébresztőóra. Utoljára elgyönyörködtem kisimult vonásaiban, az ajkai körül játszó mosolyban, mely kellemes álmára utalt, lágyan végigsimítottam a borostáján, mely halkan sercegett a tenyerem alatt, majd egy leheletfinom puszit suttogtam a szájára. Megpróbáltam aztán kibújni a karjaiból, de visszahúzott magához, és ajkaimra tapasztotta a száját.
- Nem szeretem, amikor itt hagysz – suttogta csókunk után. A szavai fájtak. Hisz ma éppen erre készültem. Véglegesen.
- Lassan ébrednünk kell – súgtam vissza, de nem érdekelte. Amint keze a lábaim közé siklott, már engem sem. Átszeretkeztük az óra csergését, és majdnem Bradet is megvárakoztattuk, aki hűséges alattvalóként jött bennünket „felkelteni” minden reggel.
Épp a blúzomat gomboltam, amikor megszólalt a mobilom, ami Robhoz volt közelebb. Felemelte, de mielőtt átadta volna, a kijelzőre pillantott, amelyen – ahogy azt egy pillanattal később én is láthattam, mikor átnyújtotta – Alex neve szerepelt. Napok óta nem láttam Rob szemében azt a félelmet, amelyet most igen. Ennek ellenére felajánlotta, hogy lent megvár a kocsiban, beszéljek csak nyugodtan a férjemmel. Megvártam, míg kimegy a szobából, csak azután vettem fel.
- Beszélnünk kell – kezdte Alex, miután beleköszöntem.
- Tudom – feleltem. – Ma érkezel, igaz? Mikor is pontosan? – Annyira igyekeztem higgadtságot kényszeríteni a hangomra, hogy biztos voltam benne, nem sikerül. Neki mégsem tűnt fel, vagy csak nem tette szóvá.
- Az esti órákban. Előbb ott leszek, mint hogy véget érne a forgatásod. A szobánkban várlak majd.
- Rendben.
Nem ragoztuk tovább. Elköszöntünk, majd automatikusan elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Visszatuszkoltam a bőröndbe, majd gyorsan átvittem a férjemmel közös szobába. Tíz percbe sem telt, és már lefelé lifteztem Rob után. Láthatta rajtam, hogy történt valami, mert nem ölelt magához, ahogy eddig szokott reggelente, míg oda nem értünk a mai felvételek helyszínére.
Lerítt róla a kíváncsiság, és az aggodalom, hogy vajon mit is akart tőlem Alex. Arra mérget mertem volna venni, hogy nem fogja megkérdezni, én azonban nem akartam, hogy feltételezéseket kezdjen gyártani.
- Ma idejön – mondtam neki halkan, de ránézni nem mertem. Ő is mereven bámult maga elé. New York viszont zajosan suhant el mellettünk. Ma szabadtéri felvételeink voltak a városon kívül. Ennek ellenére tudtam, hogy nem fogok tudni menekülni a fogadalmam elől, és be kell valljak mindent Robnak.
Egész a helyszínig nem voltam képes megszólalni, és ő is a gondolataiba mélyedt. Ott mertem csak összeszedni magam, és – hogy mielőbb túlessek rajta – közölni vele a döntésemet. Az öltözőinket lakókocsik alkották, a mieink pont egymás mellett voltak. A sminkesek letámadtak minket és berángattak egy másikba, de utána maradt egy percünk, mielőtt felvételbe állunk. Nem volt körülöttünk senki, egyedül voltunk, amire a nap végéig csak szünetekben lett volna lehetőség, így most kellett kihasználnom a pillanatot, hogy egyikünk idegeit se feszítsem tovább.
- Rob – szóltam halkan. Rám nézett, és mintha tudta volna, mit akarok mondani. A tekintete ezt tükrözte. – Ma visszajön Alex, és… én… – Annyira nehezemre esett kimondani. Lehunytam a szemem és úgy suttogtam tovább: – Visszamegyek hozzá. Köztünk pedig… vége…
Nyeltem egyet. Rob nem vett levegőt. Vagy egy percig. Utána erősen szívta be az oxigént. Még mindig nem mertem ránézni. Zihálása arról tanúskodott, hogy megviselte, amit mondtam. Engem nemkülönben, de erősnek kellett tűnnöm. Ehhez először is ki kellett nyitnom a szemeimet, és beléjük kényszeríteni némi sajnálkozást és közönyt. Nem ment könnyen, de sikerült. Az ő tekintete túlságosan csillogott ahhoz, hogy tudjam, nem vette könnyen a dolgot. Percekig bámultuk egymást. Szinte felért egy szempárbajjal, amit műveltünk, és a szívem rései hasadozni kezdtek. A pillantása a lelkemig hatolt.
A rendező elkiáltotta magát. Mennünk kellett volna, de nem mozdultunk. Végül Rob állt fel hirtelen.
- Nem – rázta meg a fejét. – Nincs vége – mondta, de ez inkább hangzott fenyegetően, mint fájdalmasan és szomorúan. Ezután kilépett a lakókocsiból. Indulatait egyedül az mutatta, hogy bevágta maga mögött az ajtót. Nem volt időm gondolkodni, hogy mitévő legyek.
Nekem is mennem kellett. Eljátszani a szenvedést… Nem esett nehezemre.
...
