97. fejezet

..

97. fejezet

"Az élet oltára vár bennünket, oda,

Hol örökké együtt leszünk, s kissé

Meghatottan ugyan, de boldogan

Nevetünk. Egymást ölelve megyünk

A jövőbe, végeérhetetlen szerelmünk

Felhőin táncolva, a gondokat elveszítve

A múltba bele nem tekintünk, gyöngéd

Pillantásunkkal szívünket ötvözzük."

(Kris)

Meglepett, mennyire normálisan fogadott Rob családja, holott biztosra vettem, lesz bennük némi tartózkodás velem kapcsolatban. Hát nem volt. Sőt, mi több: úgy kezeltek, mintha nem ez volna az első személyes találkozásunk. Többször is elérzékenyültem emiatt, hisz túl sok jót korábban nem hallhattak rólam, és így mégis minden más… Remekül tudtam leplezni a normális izgulásomat, mivel rajtam amúgy sem jelentkeztek a várandós nőkre jellemző szentimentális tünetek.

Az irigykedésemet is sikerült titkolnom, mely abból adódott, hogy láttam őket együtt. Nekem testvérem sem volt soha, és az utóbbi években Alex is inkább a férjem volt, mint a gyámom. Örültem viszont annak, hogy Robnak mindez kijutott. Mégis sejthette, mit érzek, mivel ő is elveszítette az édesapját. Akkor már ismertem, de még nem voltunk együtt.

Most viszont itt, a nappalijukban, ahol szerelmem egyedül volt a férfinem képviselője, minden tekintetben érdekes dolgok történtek. Főleg az ő számára. Amikor az egyik nővére kiment, már tudtam, hogy mi fog következni. Rob azonban előbb tiltakozott, minthogy Claire kimondta volna a kulcsmondatot. A ruhazsákokból alig kilógó esküvői öltözékünk láttán pedig sütött belőle a feszültség. Én pedig megijedtem, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet a háta mögött szervezkedni.

Mielőtt a kezdődő pánikja összes jelét produkálhatta volna, idejét láttam beavatni őt a tényekbe.

- Rob… – emelkedtem fel mellőle. Az arckifejezését látva könnyen hihettem volna, hogy meggondolta magát és nem akar elvenni, de ismertem már annyira, hogy tudjam, csak engem szeretne óvni éppen. Már megint. Pont, mint amikor felajánlotta az eljegyzésünkkor, hogy majd csak később házasodjunk össze, ne most. El akartam oszlatni ezt benne, így kimondtam. – Én tudtam erről.

Szerelmem döbbenetét semmi nem múlhatta felül. A légzését – és gyanítottam, a szívverését is hanyagolta, mikor rám nézett.

- Hogy mi van?

- Gondolj bele, mekkora felhajtás lenne ebből otthon – ültem az ölébe, majd átkaroltam a nyakát. – Hála Bradnek és a nővéreidnek, most még úgysem tudja senki, hogy hová tűntünk. – Még percekig jócskán zaklatottnak tűnt, de csupán egyetlen kérdést tett fel.

- Mikor találtátok ezt ki? – A hangja érthető módon elég morcosnak tűnt.

- Három nappal az eljegyzésünk után. Épp nem voltál otthon, amikor Lizzy felhívott, hogy nekem is gratuláljon, és… felmerült bennünk az ötlet… – vallottam színt. Rob összeráncolt szemöldökkel nézett az anyukájára, a nővéreire, majd rám. A szíve heves dobogásba kezdett a tenyerem alatt. Ebből máris tudtam, hogy nem haragszik. Nagyon. De meg is akartam bizonyosodni efelől. – Mit szólsz hozzá?

- Tudod… – kezdte, ám megakadt. Többször is nekifutott, mire sikerült épkézláb mondatba formálnia a gondolatait. – Remélem, tisztában vagy vele, szívem, hogy csakis egyetlen feltétellel megyek ebbe bele.

- Mi az? – ijedtem meg ettől egy picit. Féltem, hogy valami teljesíthetetlen kéréssel rukkol elő, de nem így történt.

- Ezek után fiút kell szülnöd nekem – mondta halálos komolysággal. – Nem fogom én egyedül bírni ezt a nőuralmat! – Olyan jól játszotta a kétségbeesettet, hogy ha nem láttam volna csillogni a szemeit, be is dőlök neki.

- Megígérem – vettem fel a kesztyűt. Mást nem mondhattam, egy csókkal gátolt meg ebben, amely túl szenvedélyesre sikeredett.

Mindketten vágytól lüktetve rebbentünk szét, amint ráébredtünk, hogy hol is vagyunk. A többiek biztos nem akartak elégni körülöttünk velünk együtt, mert számunkra észrevétlenül surrantak ki a percekig tartó pillanat közben.

- Szóval férjül akarsz venni – összegezte az áldozat. – Itt. Londonban.

- Ráadásul ma – árultam el, de ezen már meg sem lepődött az előzőek tükrében. – És igen, olyasmi… De te is feleségül vehetsz – javasoltam neki boldogan.

- Az enyém volna a megtiszteltetés – felelte hasonlóképpen.

Alighogy ebben megállapodtunk, egy újabb csókkal sem rakhattunk volna pecsétet a dologra, mert végszóra megjelentek a nővérei, akik szinkrontiltakozásunkkal nem törődve kegyetlenül kirángattak az öccsük karjaiból, majd egy másik szobában találtam magam, ahol kezdetét vette a menyasszonyi felkészítésem.

(Rob)

Még akkor sem igazán fogtam fel, mi történik, amikor Krist elrabolták a nővéreim, és egyedül maradtam a nappaliban. Anyám lépett be hozzám ekkor, és bocsánatot kért, amiért a hátam mögött szervezkedtek.

- Imádnivaló a menyasszonyod – tette hozzá végül mosolyogva. – Pont ilyen nőt szántam neked. És hivatalos apa kell annak a pici babának, aki hamarosan nagymamává tesz engem, úgyhogy csipkednetek kell magatokat. Szeretitek egymást, minek várni?

Nem nagyon jutottam szóhoz az eltelt órában, és most sem volt ez másként. Fel sem mertem hozni kifogásként, hogy alig pár hónapja halt meg a férje, tudtam ugyanis, hogy anyám erre is rávágna valami frappáns választ, és nem volna menekvés a számomra. Inkább odaléptem hozzá, és átöleltem. Eszem ágában sem volt menekülni. Pláne nem az elől, ami hamarosan rám várt.

- Köszönöm – suttogtam, mire imádott édesanyám közölte, hogy én is szedjem össze magam, ugyanis másfél óra múlva megérkezik a pap, aki majd összead bennünket, és az engedély miatt sem kell aggódni, ők mindent elintéztek, még a nászutat is. Az utóbbi „apróságokon” már tényleg nem lepődtem meg. Egyvalamin viszont igen.

- Itt fog minket megesketni? – néztem rá csodálkozva.

- Nem egészen – fordult el, és egy csokor virágot kezdett el babrálni.

- Anyu, mit találtatok még ki? – faggattam gyanakodva, de nem kaptam konkrét választ.

- A nővéreidet kérdezd – vont vállat mosolyogva, majd a kezembe adta az öltönyömet, és a régi szobám felé taszigált. – Kapd össze magad, borotválkozz meg, és hasonlók…

Nem volt más választásom. A szomszédos szobából, mely Lizzyé volt, hangos kacagások szűrődtek ki. Szívem szerint rájuk törtem volna az ajtót, de mivel csaknem egy éve arra vágytam – konkrétabban hónapok óta –, hogy végre oltár elé vezethessem Kristent, semmilyen tekintetben nem akartam akadályát állni a dolognak.

Elsőként mégsem kezdtem el veszettük kapkodni, ahogy a családom többi tagja, hanem kiléptem az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit. Egész testemben beleborzongtam a gondolatba, hogy ma tényleg összeházasodunk, és este már a feleségemként ölelhetem Kristent. Tán még életemben nem voltam ilyen boldog, de egy csekélyke büntetést megérdemelt volna az a boszorkány, amiért képes volt két héten át eltitkolni, mit terveznek.

Bár így visszagondolva, valóban feltűnhetett volna, hogy időnként elvonul telefonálgatni, de mindig azt mondta, hogy az ügynökével beszélt, aki filmajánlatok miatt keresi, de nem képes felfogni, hogy nem forgat, amíg nincs baba. És utána sem egy ideig. Elhittem. Ők meg közben behúztak a csőbe, és kész tények elé állítottak. Egyetlen dolog okán nem háborogtam csak tovább emiatt. Az pedig az volt, hogy ma ébren fogom átélni az álmaimat. És ez mindennél többet jelentett a számomra.

Bőven volt időm készülődni, legalábbis ezt hittem, de Vic a fürdőszobában tört rám zuhanyzás közben, és rögtön megsürgetett, hogy ne késlekedjek tovább. Egy kicsit délebbre zavartam, majd kiléptem a zuhanyzóból, és kényelmesen nekiálltam borotválkozni. Még volt háromnegyed órám, mielőtt ideér a pap. De nyugtom az nem maradt. Következőnek Liz jött, hogy mennyire vagyok már készen. Totálisan kész voltam – idegileg mindenképpen –, mikor anyám is bejött megnézni, hogy indulhatunk-e. Neki már csak egy igent sóhajtottam, és követtem. Bár arról még nem voltak ismereteim, hova készülünk, hogyha nem a házban lesz az esketés.

Valamilyen úton-módon Brad is idepottyant, mert ő vigyorgott rám a Limuzin mellől, amely a ház elé parkolt. De kicsivel jobbra integetett. Odanéztem. A régi barátaimat láttam meg egy másik luxuskocsi mellett. Nehezen hittem volna el, hogy pont ők ne lennének beavatva. Előbb mégis Bradhez léptem.

- Gondolom, te hozod a menyasszonyt – fogtam vele kezet mosolyogva. – Azt nem kérdezem, hogy vajon te is végig tudtál-e mindent, mert ez egyértelmű…

- A jó cél érdekében bármit – kacsintott rám, majd gratulált. A haverjaim ezután elraboltak, és Wisley felé vittek. Itt csak a híres királyi parkokat ismertem, és nem is kellett csalódnom. Az egyik előtt megálltunk, innen pedig egy tóig kísértek. Szerencsére kedvezett nekünk az időjárás – kissé lehangoló lett volna az Angliában szokásos szakadó esőben ácsorogni nyílt terepen, most azonban hétágra sütött a nap.

Itt is minden készen volt, egy rögtönzött oltár, vörös szőnyeg, mely egészen odáig vezet, széksorok, bár nem túl sok, mert csak a szűk családi és baráti kör volt hivatalos az eseményre – ezt a barátaim árulták el, akik már most egy emberként voltak oda a menyasszonyomért, akit eddig még csak tévében láttak. Furcsa volt, mert engem hétköznapi valakiként kezeltek, őt meg világsztárként, holott jómagam is több filmet forgattam már eddigi életem során.

Remegett a gyomrom az izgalomtól, ahogy közeledett a négy óra. Ekkorra volt időzítve a harangok felkondulása valahol. Azon meg sem lepődtem volna, ha hattyúk is keringőzni kezdenek körülöttünk, a nővéreimtől még ez is kitelt volna. És tényleg nem lepődtem meg a páván, amely egyszer csak keresztülsétált a szőnyegen. Szívesen ittam volna valamit, hogy legalább a kezem ne reszkessen, de ebben a pillanatban Brad gördült a park elé, és minden figyelmem feléjük fordult.

Kristen kiszállt a kocsiból, és rögtön felém pillantott. Valószínűleg életem végéig viselnem kell már a vigyort, amely ebben a pillanatban az arcomra égett a látványától – gondoltam. Ha eddig szépnek hittem, akkor ez most cáfolódott meg végérvényesen. A körülöttem poénkodó haverjaim hangját sem hallottam már. De a légy pisszenése felsejlett volna a csendben, amelyet a valahonnan idevarázsolt orgona hangja hasított ketté.

Ő pedig elindult felém. Biztos voltam benne, hogy nem vagyok ébren, hanem ez mégiscsak egy álom, de annak minden egyes pillanata csoda. Kris lassan lépdelt felém, és végig mosolygott. Én ennek ellenére csak a szemeit láttam, amelyben ugyanazt a szerelmet láttam tükröződni, melyet én magam is éreztem. Illetve amely szétégette a bensőmet, kezdve a szívemmel.

Aztán odaért mellém. Még mindig nem tudtam levenni róla a szemeimet. A külvilágot nem is érzékeltem, csak őt láttam. Ezzel Kristen is így lehetett, mert egyikünk sem a papra koncentrált, aki beszélni kezdett. Nem figyeltem oda, mit mond, de a nevem elhangzására felriadtam az addig boldog révületből. Kissé nehezteltem is, amiért beleavatkozott a mi kettőnk pillanatába, de nem álltam neki emiatt veszekedni vele, inkább odavetettem egy akaromot, majd visszafordultam kedvesemhez.

Ő is elrebegte ugyanazt a szót, majd mellénk toppant egy ismeretlen kislány, aki a gyűrűinket hozta – ez is meglepetés volt. Adtam ugyan Kristennek egy eljegyzési gyűrűt, de a jegygyűrűinket még nem vettük meg. Ebben a percben mégsem töprengtem el ezen, egy függönykarika is megtette volna, ha csak az van kéznél. A kezem még mindig remegett, így sikerült elbénáznom a sorsdöntő pillanatot, de „szerencsére” szerelmem is elég topa volt ezen a téren, kiváltképp ebben a hirtelen-helyzetben.

Azt nem vártam meg, míg a pap felteszi a kérdést – bár lehet, hogy ezen a részen már rég túl voltunk –, van-e az itt jelenlévők közül bárkinek kifogása a frigyünk ellen, sem azt, hogy mikor ad engedélyt a csókra. Felhajtottam Kris fátylát, magamhoz húztam, és megcsókoltam. Egyből a nyakam köré fonta a karjait, és visszacsókolt. Órák óta nem láthattam, nem érinthettem, és az egész olyan gyorsan történt – máris a feleségemként tekinthettem rá. Nem akartam elengedni többé. Soha többé!

- Szeretlek – suttogtam, mikor levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól. Visszasúgta ugyanezt, majd beszivárgott az agyamba a gratuláló és tapsoló külvilág is. Körülnézve láttam, hogy a családom összes tagja – lévén mind nők – zokognak a meghatottságtól, Brad pedig készített rólunk pár friss fotót. Én egyelőre lebegtem valami puha felhőn, és úgy hittem, még mindig álmodom. Felébredni sem akartam soha többé.

Pedig nem álmodtam, ez volt a valóság – már az első pohár pezsgő a fejembe szállt. Kristen ezúttal is ihatott egy pici kortyocskát, de ő is olyan bódultnak tűnt, mint amilyen én voltam.

Együtt fogadtuk a gratulációkat, a haverjaim persze leesett állal bámulták az immár feleségemként számon tartott nőt mellettem, de amikor autogramot szeretett volna kérni az egyikük, nem túl finoman hajtottam el a francba. Nem vette magára, és inkább egy csókot kért. Kristen mosolyogva hárította el azzal, hogy immár férjezett asszony, és nem tudja, mit szólna hozzá az ura. Kacéran pillantott rám eközben, mire közöltem a barátommal, hogy a hölgy foglalt, és meg is szöktettem az említettet.

Alighogy beültünk Brad mögé a Limuzinba, máris indított. A lehúzott ablakon át integettünk a tömegnek, élükön a családommal.

- Nem fognak haragudni, hogy máris leléptünk? – fordult felém újdonsült feleségem. Ezt én is megkérdezhettem volna, hisz ő volt az egyik főszervezője ennek az egésznek. Szóvá is tettem ezt. – Az nem volt benne a tervben, hogy a férjem el fog rabolni, alighogy meggyűrűzött.

- Túl fogják élni – nyugtattam meg, és magamhoz öleltem. – Majd gyakran jövünk látogatóba… – Most nem igazán ez érdekelt, és különben is tudtam, hogy mivel a családom ilyen könnyen és hamar a szívébe zárta őt, nem lesz belőle gond, hogy máris eltűntünk. Helyette inkább velünk akartam foglalkozni, de a milliónyi kis gomb szerelmem csodaszép ruháján megakadályozott benne, hogy testközelből érezhessem.

- A reptérig bírd csak ki – suttogta néhány csókot követően.

- Hová megyünk? – hökkentem meg. Bár tényleg, mintha anyám emlegetett volna valamilyen nászutat is… De máris?

- Máltára. – Ez újabb meglepetést okozott – a mai napon már nem számoltam, hányadikat. Nem gondoltam volna, hogy egy európai országot választ ennek helyszínéül, de örültem neki.

A reptéren Seth várt – újabb csoda volt, hogy ő hogy kerül ide –, aki egyenesen odarepített bennünket. A csomagok már készen álltak. Az egyetlen kifogásolni valóm az volt, hogy nem volt elég hosszú az út ahhoz, hogy a levegőben legyünk először egymáséi házasokként. Emellett a helikopter túl zajos, valamint szűk volt, úgyhogy be kellett érnünk a csókokkal, melyek előszították a vágyainkat, míg le nem szálltunk.

Kerek öt napig lehetett a miénk a sziget déli részén fekvő villa, melyet a nővéreim béreltek a számunkra. Egyenesen ott landoltunk a mögötte kialakított leszállópályán. A küszöbön végül a karjaimban vittem át kedvesemet, aki a nyakamba kapaszkodott, de csak míg odabent talpra nem állítottam, ott ugyanis gombolni kezdte az ingemet. Akármennyire ráértünk volna, mielőbb el akartam már hálni a nászt, ezzel is végérvényesítve azt, hogy tényleg megtörtént, ami történt.

- Örülök, hogy nem haragszol nagyon a szabadságod felborításáért – suttogta kedvesem, miután a ruháim felétől megszabadított.

- A következő alkalommal is szívesen elveszlek – feleltem. – Bármikor!

- Ez az egy is életre szóló – komolyodott el a hangja. Én is megálltam.

- Ugye nem bántad meg? – kérdeztem. Elvileg nem bánhatta meg, hisz ő IS szervezte az egészet, mégis még mindig tartottam tőle, hogy ez túl korai volt.

- Nem. Én attól félek, hogy neked volt egy kicsit gyors ez így… – bizonytalanodott el. De semmi oka nem volt rá.

- Megleptetek, ez tény – bólintottam. – De ennél már csak az lesz nagyobb ajándék, amikor ő megszületik – borultam térdre előtte, és csókokkal halmoztam el a pocakját. Csak a ruhája volt útban.

Miután megbeszéltem a benne növekvő csöppséggel, hogy fiú lesz, ahogy kértem, nekiálltam megszabadítani az anyukáját az esküvői ruhájától, ami nemcsak gyönyörű volt, hanem baromi dögös is. Rögtön megértettem a barátaimat, akiknek éppen csak a nyáluk nem cseppent el a látványtól, mikor elsőre megpillantották őt kiszállni a Limuzinból. Nekem is vissza kellett nyelnem a sajátomat.

Egyetlen dolog hajazott csak erényövre – a rengeteg gomb, melyeknek nem találtam a megoldását. Kristen egy ideig kuncogva figyelte, ahogy szöszölök velük, de amikor az egyre kevésbé beteljesülni látszó vágyaimtól félőrülten közöltem vele, bár húzott volna fel egy zsákot, nevetve megmutatta az oldalán láthatatlanul elrejtett cipzárt. Azt sem bántam volna, ha le kell róla szaggatnom végül, de inkább a kímélő megoldást választottam: lehúztam. Lassan, puszikkal borítva a bőrét alatta.

Amint lekerült róla az anyag, rájöttem, mit hiányoltam eddig: a ruha szabása elrejtette a pocakját, legalábbis ránézésre. Csak tapintva lehetett érezni, most viszont láttam. És nemcsak meghatódtam, hanem be is gerjedtem tőle. Ismét a karjaimba kaptam szerelmemet, és találomra elindultam vele valamerre. Még sosem jártunk ebben a házban, de elsőre sikerült egy hálófélébe nyitnom – onnantól pedig nem volt megállás az ágyig.

Óvatosan fektettem rá. Kint már sötétedett, de a hatalmas – szinte falnyi – ablakon át épp elég fény tört be, hogy tökéletesen lássuk egymást. Kris már csak egy fehérneműt viselt, kék harisnyatartóval, valamint egy antik-féle kitűzővel… a bugyiján. Ezen meglepődtem, jobban, mint ezen a napon eddig bármin. Percekig néztem a kis cuccot.

- Nem hiszem el, hogy régen is gyártottak ilyesmit – suttogtam. Egy nem mindennapi szexpózt ábrázolt ugyanis.

Szerelmem halk kuncogással kommentálta a döbbenetemet, majd széttárta a lábait, ezzel elém tárva nőiessége lágy hajlatait, persze egyelőre a selymen keresztül. Én még igencsak túl voltam öltözve hozzá képest – ezt a nadrágom egy ideje már egyre jobban szűkülő mivolta is alátámasztotta, de ki akartam élvezni első és egyetlen – valamint éppolyan váratlan – nászéjszakánk minden egyes pillanatát.

A fogaimmal húztam le róla a harisnyát először az egyik lábán, majd újra a combjaihoz haladtam felfelé a csókjaimmal, aztán a másikon ugyanezt megismételtem. Ismét nőiessége közelébe kerülve erős volt a kísértés, hogy rögtön szétszaggassam a bugyiját, de visszafogtam magam. Először a régi kis kitűzőt csatoltam le róla, majd felnéztem kedvesem vágytól kipirult arcába.

- Mi rajtad az új? – kérdeztem halkan. A kéket és a régit már megtaláltam.

- A fehérnemű… A nővéreid nászajándéka… – pihegte, a tekintete elsötétült a rá várók ismeretétől. Nem akartam, hogy csalódnia kelljen, így minden porcikámmal arra törekedtem, hogy a létező legteljesebb élvezeteket nyújtsam a számára.

A számmal végigsimítottam mostanra átnedvesedett bugyija középső részén, míg kezeim a combjain kószáltak a derekáig. Kétoldalt elkaptam az apró anyag szélét, majd ettől is megszabadítottam. Szerelmem türelmetlenebb volt nálam, mert mire újra fölé emelkedtem, önként szabadult meg a melltartójától, így már csupaszon hevert előttem. Boldog mosollyal gyönyörködtem benne, amíg át nem kulcsolta a nyakam, és szó szerint magára rántott.

Igyekeztem nem agyon nyomni – tekintettel a pocakjában lévő gyermekünkre is –, így a könyökömre támaszkodva simultam a combjai közé, ügyelve rá, hogy ne legyen neki kényelmetlen. A haját a füle mögé simítottam, és egy végtelen másodpercre a szemeibe néztem.

- Szeretlek, Mrs. Pattinson – közöltem vele meghatottan. Egy napja, de még tizenkét órája sem gondoltam volna ezt. És most is annyira hihetetlennek tűnt az egész, mintha mégsem volnék ébren.

Életem immár hivatalos és legális párjának körmei viszont végighaladtak a hátamon, meggyőzve ezzel arról, hogy ez tényleg igazi. Minden igazi. Legfőbbképpen a szerelmünk. Kristen viszonozta a vallomásom, majd a tarkómnál fogva magához húzott, így figyelmeztetve rá, hogy ez innentől örökké közös életünk első éjszakája, és nem fecsegéssel kéne elütni az időt.

Át is adtam magam rögtön a szenvedélynek, mely elemi erővel vonzotta felé mindenemet, mint valami organikus mágnes. Hosszan ízlelgettem az ajkait, de levegőért kapva elszakadtam tőlük, hogy a testét kóstoljam végig, míg helyreáll a légzésem. Az övé is igencsak zihált, így nyöszörgéssel fogadta a csókpihenőt. Simogatásommal sikolyokig tüzeltem, végül már ő maga szorította a kezem teste legérzékenyebb pontjához. Mélyen beléfúrtam az ujjaimat, miközben nyelvem a csiklóját kényeztette. Egészen az első orgazmusáig bírtam. Utána kiittam teste mézét, majd ledobáltam a nadrágomat, és fölé helyezkedtem.

Az egész éjszaka, valamint az egész élet előttünk állt, hogy kifulladásig repetázzunk, de most őt akartam. Végig őt figyeltem, mialatt lassan beléhatoltam. A szemeit lehunyta egy pillanatra, de szoros ölelése arról tanúskodott, hogy teljesen itt van velem. A lábai a csípőmet ölelve ösztönöztek gyorsabb tempóra – ez ellen most nekem sem volt kifogásom. Egyre hevesebben űztem a gyönyört, mígnem Kris a nevemet nyöszörögve rántott jó mélyen magába, apró szorításaival pedig az én végső élvezetemet is sikerült beteljesítenie.

Remegő testét a karjaimba zárva ezernyi csókkal köszöntem meg neki a mát, az esküvőt, a rengeteg meglepetést, de főleg a gyermekünket, majd a jövőt. Mosolyogva hárította a hálámat, de aztán meggondolta magát, és természetben kívánta, hogy lerójam mindezt neki. Persze ő is lekötelezettnek érezte magát, így ugyanolyan mámorban részesített a továbbiakban, mint amilyenben én próbáltam őt.

A nászéjszakánk csaknem másnap reggelig tartott. A hajnal első sugarai az ablakon bevilágítva összetartozásunk jelképét formálták. Egymás karjaiban ért utol bennünket ekkor az álom, mely egy boldog, teljes és örömteli jövőt megelőző rövidke pihenőt jelentett mindkettőnk számára.

..