96. fejezet

...

96. fejezet

"Neked köszönhetem a végzetem,

Te adtad mindezt: magadat nekem.

Csodáinkat közösen éljük át,

Kézenfogva karoljuk át az életfát."

(Rob)

A szívemet és a lelkemet, mindenemet Kristen lábai elé raktam, arra várva, hogy vagy elutasítja, vagy elfogadja. A félelem több változata is végigszaladt a vonásain, éppúgy, mint a boldogságé. De sokáig nem válaszolt. Én pedig kezdtem elkeseredni.

Nem akarja – hasított belém a felismerés. Lehunytam a szemem, és ott tartottam, hogy amíg még van bennem elég büszkeség, nem firtatom tovább ezt a kérdést… egyelőre, de ekkor Kristen a karjaimba vetődött, jobban mondva letérdelt velem szembe, és szorosan a nyakamba kapaszkodva borította csókokkal az arcomat, a számat… utóbbit hosszabban.

- Igen – ismételgette közben számtalanszor.

Úgy éreztem lebegek, de nem hallucináltam, és nem is haltam meg, hogy a mennyekbe képzeljem magam: tényleg igent mondott – percekig erről győzködtek a szavak, illetve az az egy legfontosabb, miközben vele együtt lassan felálltam, és úgy öleltem magamhoz ismét.

- Köszönöm – súgtam, és most már én puszilgattam őt boldogan. A kacaja visszhangzott az éjszakában, valamint meg is borzongott. Arra gondoltam, bent kéne folytatnunk, nehogy megfázzon a hűs éjszakában, de még vissza volt egy nem elhanyagolható dolog.

A doboz egyelőre az én kezemben volt. Most ismét felé nyújtottam. Reszkető ujjakkal vette el, kinyitotta… és csak bámulta.

Máris érkezett a következő sokkom: nem tetszik neki. Pedig direkt neki csináltattam, és többszöri javíttatással, mert az első mégsem olyanra sikerült, amilyent hozzá méltónak ítéltem. Most viszont csak nézte és nem ért hozzá.

- Oké. Az előbb már a frászt hoztad rám. Kérlek, most inkább csak annyit nyögj ki, hogy tetszik, vagy nem tetszik. Az sem baj, ha nem, a válaszod nekem bőven elég volt, és különben sem most akarlak az oltár elé cipelni, hanem majd… valamikor, de ne húzd tovább az idegeimet, Kri…

Megszakadt a belőlem feltörő szóáradat, melyet zavaromban és abbéli félelmem takargatása céljából eszközöltem, hogy ne legyen ideje meggondolni magát. kivette ugyanis a gyűrűt a dobozkából, mely eztán a földre pottyant. Az ékszert átnyújtotta nekem. Én nem töprengtem tovább a vajonokon, azonnal megfogtam a kezét, és egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal az ujjára húztam az odavalót.

Utána ránéztem jövendőbelim most már mosolygós arcára, és láttam, hogy könnyezik.

- Szeretlek – súgta, és a karjaimba bújt. Én is meghatódtam, miközben magamhoz öleltem, főleg, mikor észrevettem, hogy csak az egyik kezét érzem magamon. A másikat a vállam fölött nézegette. Azaz csak az ékét.

- Tetszik kicsit? – kérdeztem halkan.

- Imádom! – vágta rá habozás nélkül. – De még jobban azt, akitől kaptam. – Csókkal feleltem viszonzásként a vallomásaira. Ha madarak lettek volna a közelben, biztos, hogy mindet összekapdosom örömömben. Így viszont őt húztam magamhoz, majd felemeltem. Sikongatni kezdett, mikor megpörgettem a levegőben.

A zene újraindult, a szívem is. Immár gondatlanul szárnyalva. Még sosem éreztem ilyen teljesnek magam, és bíztam benne, hogy ő is hasonlóképpen van ezzel. A szeme csillogásából ítélve igen.

(Kristen)

Nem voltam felkészülve arra, hogy valaha is elveszítsem őt! A pánikom is ebből adódott: attól ijedtem meg, hogy vége lehet, ha nem csapok le rá rögtön. Amint Rob tekintetében felvillant a csalódottság, felriadtam abból a kábulatból, mely az álmaim valóra válása miatt tört rám. Minden valaha volt kétségem elmúlt, csak a boldogság maradt.

Volt egy olyan érzésem, hogy ha másodjára is kikosarazom, akkor nem fogja többé feltenni ezt a nem csekély horderejű kérdést. Minden további tétovázás nélkül kezdtem el sorolni neki a milliónyi igent, hogyha egy nem győzné meg maradéktalanul arról, mennyire akarom, akkor ennek hitelesítésére ott legyen a többi.

Szerelmem végül magához tért, a következő pillanatban pedig már forró ölelése vett körbe. Kicsivel később pedig újra előkerült az ékszeres dobozka. A légcserémre külön oda kellett figyelnem, miután megpillantottam. Még életemben nem láttam ilyen csodálatosat. Egyszerű volt, mégis elegáns, picit sem hivalkodó, apró rubint-cseppekkel volt kirakva egy szívforma a sok gyémánt között. A fehérarannyal mindez tökéletes harmóniát alkotott.

Csupán Rob bizonytalanodott el ismét, mert túl sokáig nem jutottam szóhoz. Elkezdett hadarni valami képtelenségről, miszerint nekem nem is tetszik a gyűrű. Meg akartam győzni, milyen hülyeségeken agyal feleslegesen, így a tettek mezejére léptem.

Kivettem a piciny ékszert a dobozából, mellyel nem is foglalkoztam többé, a lényeget pedig átnyújtottam neki. Azt akartam, ő húzza az ujjamra. Meg is tette, mire könnyek szöktek a szemembe. Hallottam az előbb, hogy felajánlotta, nem most fog elvenni, hanem majd akkor, ha én úgy szeretném, de ezen egyelőre nem gondolkodtam.

A kölcsönös szerelmi vallomásainkat követően megpörgetett a levegőben, amivel kissé rám ijesztett, de csak a dolog váratlansága miatt. Tökéletesen biztonságban éreztem magam a kezei között. Akármilyen helyzetbe is keveredtünk. Ezúttal a közös dalunk újbóli felcsendülése közben. Music Szorosan összeölelkezve hallgattuk meg ismét, immár jegyespárhoz illő csókokat váltva. Sokkal jobban ízlett így.

Később szerelmem kézen fogva visszavezetett a szobánkba, ahol egy hatalmas torta, pezsgő és gyertyafény várt bennünket. Meglepődtem rendesen, mivel erre így pluszba már végképp nem számítottam. Rob egy pillanatra magamra hagyott, amíg mindkettőnknek töltött a pezsgőből. Kissé tétovázva vettem el tőle a poharat.

- Egyetlen pici korty nem fog ártani a babának – mondta igen meggyőzően. – Koccintani szeretnék veled – puszilt meg aztán. Mivel amúgy sem töltött többet nekem az említett egyetlen pici kortynál, boldogan engedelmeskedtem az „erőszaknak”. Utána elvette a poharamat, és a sajátjával együtt visszahelyezte az asztalra. – Kibírod holnapig desszert nélkül? – nézett rám kérdően.

Voltak elképzeléseim, hogy mi más tervei lehetnek, így egy vigyort elfojtva bólintottam. A hálóig viszont nem bírta ki, hogy ne vetkőztessen le. Oda már csak fehérneműben jutottam be. Elnyúltam az ágyon, és bár kissé zavarba jöttem a testemen még inkább látszó várandósságomtól, kedvesem csodálattal és vággyal teli pillantása most az egyszer meggyőzött róla, hogy szép vagyok. Úgy döntöttem, neki ezentúl mindent elhiszek.

A tekintete végigsimított a testemen, majd az ujjai is bejárták ugyanazt az útvonalat. Észre sem vettem, mikor került le rólam a fehérnemű, azt meg főleg nem, hogy Rob mikor szabadult meg a ruháitól. A csupaszt bőrét tapintottam hirtelen, ekkor eszméltem rá, hogy a gyönyör olyan mértékben magával ragadott, mint eddig még tán soha.

Viszonozni kívántam neki ugyanezen gyengéd borzongásokat, így hasonló kényeztetésekben részesítettem, mialatt csókunk szüntelenül záporozott egymásra. A szeretlek szó is sokszor felcsendült zihálásunk közepette. Szerelmem tökéletessé varázsolta nemcsak az estét, hanem az együttlétünket is. Az édes érzések, melyeket kiváltott belőlem, az egész lényemet átjárták, holott konkrétan még nem is olvadtunk egymásba.

Az a pillanat azonban semmihez sem volt fogható. Ennyire lágynak és különlegesnek még sosem éreztem. Nemcsak a lélegzetem akadt el percekre, vagy órákra, hanem a szívem is megszűnt dobogni, hogy aztán újra megszaporázza az ütemét, felvéve a versenyt testünk azonos mozgásának gyorsuló ritmusával. A beteljesülés is hamar érkezett, a kimerítő – és kielégítő – előjáték mégsem volt elég ahhoz, hogy akár csak egy hangyányit is csökkentse azt az örömöt, mikor elértünk a végtelenségbe.

Rob ezután sem engedett magától fél centinél messzebbre, mégis elhúzódtam, és őt hanyatt döntve a mellkasára fészkeltem magam. A gyűrűs kezemmel cirógattam a bőrét, felváltva gyönyörködtem benne, és szerelme zálogában.

- Komolyan gondoltam, amit mondtam – szólalt meg egyszer csak váratlanul. A szemébe pillantottam. Elvesztettem a fonalat. Annyi mindent mondott, hogy pillanatnyilag nem tudtam, melyikre is céloz, de szerencsére hozzáfűzött még valamit: – Nem kell azonnal összeházasodnunk. Gondolom, még nem akarod, úgyhogy…

- Ha Vegasba vittél volna, ez lett volna a nászéjszakánk – suttogtam neki boldogan húzódva közelebb hozzá, és egyúttal fölé. A teste rögtön megmoccant alattam, nem is akárhol. A kezemet is kettőnk közé csúsztattam, hogy simogatással tovább szítsam újra feléledő vágyait. A sajátjaimmal nem volt gond, nem bírtam betelni vele.

- Akkor ezt elszúrtam – nyögte ujjaim játékától magán kívül. A derekamra, onnan pedig a csípőmre csúsztatta a kezeit, és mielőtt túlzásba vittem volna a becézgetéseket, magára húzott.

Felemelkedtem a testén és a mellkasára támaszkodta, így kezdtem alapos harcba ellene, és a rám törő heves, és minden ép eszemet eltörlő kéj ellen.

- Ezt el – helyeseltem az övéhez hasonló nyögéssel felelve. – De azt hiszem… tudok valamit, amivel… kiengesztelhetsz… – Nem kellett megmagyaráznom neki, mire gondolok. Már nem is tudtam volna. Csak arra figyeltem, hogy lehetőleg minél lassabban mozogjak rajta, bár a vágy afelé hajszolt, hogy adjam át magam a szenvedélynek, de el akartam nyújtani az élvezeteket.

Mindketten remegtünk – lassan már a kimerültségtől is –, mire sikerült eljutnunk addig a pontig, ahonnan nincs visszaút. Ernyedten omlottam jövendőbelim ölelő karjaiba, de a csókjáról még így sem akartam lemondani.

Kint pirkadt már, mire úgy döntöttünk, hogy a bennem fejlődő apróságnak pihenésre is szüksége lehet. Illetve Rob irányozta ezt elő, az én érdekembe, lévén kismama vagyok. Annyira jólesett a törődése, és hogy még erre is odafigyel… A gond csak az volt, hogy nem voltam álmos. Leszámítva az ásításaimat, amelyeket hiába titkoltam, ő kiszúrta, és nevetve vont magához, mielőtt rám parancsolt volna, hogy igyekezzem hamar elszenderedni.

Nem kellett kétszer mondania. Hiába nem akartam egyetlen percet sem elszalasztani a közös jövőnkből, két másodpercen belül már nem érzékeltem a külvilágot.

(Rob)

Én valóban nem voltam álmos, de Kristenen láttam, hogy majd’ leragadnak a szemei. Emiatt aztán sokáig hagytam őt aludni a délelőtt során. Végig gyönyörködtem benne közben, még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy igent mondott, tetszik neki a gyűrű is, és ami a leginkább elképesztett: azonnal hozzám is jönne, ha tehetné. Egy kissé még kételkedtem ugyan abban, hogy ezt nem csak a pillanatnyi örömének engedelmeskedve mondta-e, ezért úgy döntöttem, akkor sem hajtom egyelőre azt a lakodalmat.

Tovább figyeltem őt, néha megcirógattam – amire persze nem ébredt fel, kimerült volt az egész éjszaka tartó szerelmeskedés után –, csak egyszer mozdultam el mellőle, amikor reggelire rendeltem magamnak egy kávét, és előrelátóan egy ebédet is későbbre ide, a szobánkba. Még két teljes napunk volt hátra a kimenőmből, de a lehetőségekhez mérten ezt minél inkább kettesben akartuk tölteni.

Ittlétünk második napján kimerészkedtünk a városba, és életünkben – illetve ismeretségünk kezdete óta – először randevúztunk is. Furcsa volt. És nem azért, mert a felismerhetetlenségig álcáznunk kellett magunkat a kíváncsi tekintetek előtt. Szabadnak és végtelenül szerelmesnek éreztem magam. Rajta pedig ugyanezt láttam. Valamint azt, hogy titkon újra és újra szemrevételezi a gyűrűt, amellyel eljegyeztem. Nemcsak ő tett így. Hiába próbáltunk elrejtőzni a sajtó elől, valami kis hiba csúszott a számításainkba.

Még aznap este kaptam egy gratulációt tartalmazó sms-t az egyik nővéremtől. Azt is megírta, milyen csodálatos a gyűrű, amit szerelmemnek adtam. Magamban felnyögtem – ilyen nincs, hogy már arról is vannak képek! De mégis volt, Lizzy átküldte képüzenetben, hogy higgyek neki. Elnézést kértem Kristől, és visszahívtam a testvéremet. Alig bírtam lecsitítani az ujjongását, de ha jól hallottam, a háttérben anyám, és a másik nővérem is csatlakozott a visítozáshoz.

- Miért az újságokból kell megtudnunk? Mikor történt pontosan és hogyan kérted meg a kezét? Mindent el kell mesélned! Mikor hozod el bemutatni végre? – támadtak le rögtön ezernyi kéréssel-kérdéssel. Sorban megválaszoltam mindet, de nem engedtem, hogy kedvesem közben elmeneküljön az ölemből.

- Meg szeretnének ismerni – közöltem vele, miután letettem. Ő viszont furcsán elgondolkodó volt.

- Nem is tudom – vonogatta a vállát kínosan mosolyogva. Egy kissé kedvemet szegte ezzel, úgyhogy megkérdeztem, miért ódzkodik így a gondolattól is. – Ez nekem… elég nehéz lesz.

- Miért? – Szerettem volna, ha minden gondolatát ismerem, hogy a kétkedéseket el tudjam űzni belőlük.

- Te is tudod, miért – fordult el egy picit, de aztán beszélni kezdett. – Nekem rég meghaltak a szüleim. És onnantól kezdve… Alex „nevelt” fel. Már régen volt igazi, teljes, többfős családom. Csak ő… – Láttam, hogy az ajkai megreszketnek.

- Hé – súgtam, mielőtt sírva fakadna. – Lesz még többfős családod. Tulajdonképpen már most is van – simítottam a tenyerem a pocakjára. – Az én szüleim és testvéreim pedig biztos, hogy az első találkozáskor a szívükbe fognak zárni. Ez velem is így történt – vallottam be.

- Veled? – Sikerült is elterelnem a figyelmét.

- Az első másodperctől kezdve a magaménak akartalak… – Egyre jobban zavarba jöttem, hogy ilyen csöpögősen romantikus vackokról beszélek neki férfi létemre, de a jelek szerint őt meghatotta ez, mert sűrű pislogások közepette hajolt közelebb egy csókért.

- Gondolod, hogy nem fognak… – kezdte kicsivel később. Voltak tippjeim, mitől tart.

- Nem fognak elítélni semmiért, ha ettől tartasz – szakítottam félbe. Ismertem a családomat, és tudtam, hogy egy ideje már drukkoltak nekünk – hála a nővéreimnek –, teljesen függetlenül attól, hogy ő régebben tulajdonképpen hűtlen volt a férjéhez. Hozzám nem lenne az – erről tenni is szándékoztam. De nem most, mert Kris megnyugtatásomat követő jókedve rám is átragadt, így nem kezdtem bőszen feleség-megtartási kampányba, tekintve, hogy még össze sem házasodtunk.

- Lehetne, hogy Londonban…? – akadt meg ismét egy mondat felénél.

- Ott házasodjunk össze? – mosolyogtam rá meglepetten. Mindig volt egy olyan furcsa érzésem – kellemes persze –, amely azt adta a tudtomra – bár elfeledni amúgy sem bírtam volna –, hogy mennyi mindent kapok én ettől a nőtől, vagy az élettől, bármitől, de nem hittem volna, hogy valóban kiérdemeltem ennyi jót. Tiltakozni viszont nem akartam ellene, úgyhogy örömmel beleegyeztem. – Rendben. Anyám odáig lesz – tettem hozzá, de kár volt; ezzel rögtön meg is alapoztam szerelmem félelmeit.

Sikerült viszont egy igen sajátos módszerrel lecsillapítanom a feltámadó aggályait. Ezen a napon sem moccantunk ki többet az ágyból. Egészen a következő, utolsó itt-töltött nap délelőttjéig, amikor Krisnek kedve támadt városnézni.

- Ha már ilyen jelentős ez a város a kapcsolatunk szempontjából, akkor fedezzük fel egy picit – mondta. Én meg képtelen lettem volna bármiben is ellent mondani neki. New Orleans nagyját kivégeztük, mire este lett, akkor viszont indulnunk kellett vissza L.A.-be, mert másnap forgatásra kellett mennem.

Seth jött értünk most is a helikopterrel. A reptéren Brad várt a virgonc Bonbonnal, aki rögtön Krishez rohant, engem csak futólag üdvözölt. Brad viszont gratulált, amint kiszúrta a gyűrűt szerelmem ujján. Ennek ellenére ezernyi kérdés volt a tekintetében, de egy pillantással a tudtára adtam, hogy még nem most kell elkezdenie megszervezni a biztonsági intézkedéseket a majdani esküvőre.

Hazaérve egyből az ágyba vetettük magunkat, hosszú volt ez a nap is – lejártuk a lábunkat. Ezúttal csak egyetlen szerelmes együttlétre futotta a maradék energiáinkból, aztán elszenderedtünk egymás karjaiban.

Másnap a forgatás egyik szünetében feltettem Kristennek a kérdést, gond lenne-e, hogyha mielőbb letudnánk a családlátogatást. Szerencsére most már nem aggódott miattuk – vagy inkább éppen nem –, mert boldogan beleegyezett, hogy amikor újra kapok pár nap pihenőt, a részéről indulhatunk is. Még ezen a napon beszéltem a rendezővel, hogy körülbelül ez mikorra várható. Két hetünk volt rákészülni Londonra, ami gyorsan elröppent.

Kristen egész oda úton aggódott – igazam volt, mikor azt gondoltam, hogy csak átmenetileg szűntek meg a kétségei –, főleg amiatt, hogy a pocakja miatt fognak ferdén nézni rá.

- Tudják, hogy babát várunk – közöltem erre vele, mire levegő után kezdett kapkodni.

- A családod mindent tud rólam? – rettent meg rögtön.

- Nem, nem mindent – nyugtatgattam mosolyogva. – Azt például nem, hogy a gyönyör pillanatában többnyire a nevemet nyöszörgöd – mormoltam közelebb hajolva a füléhez. Rögtön el is pirult.

- Nem igaz – tiltakozott suttogva.

- De igaz – fordítottam magam felé, és megcsókoltam. – De imádom. – Bővebb szerelemnyilvánításra nem volt módunk itt a repülőgépen, de amint landoltunk, magamhoz szorítottam szerelmemet, és behajtottam rajta egy tisztességes, jegyesekhez illő csókot.

A nővéreim profi szintre fejlesztették a rejtőzködés művészetét, így sikerült hazajutnunk úgy, hogy nem szegődött a nyomunkba egy hadseregnyi paparazzi. Szerencsére Lizzy és Vic is úgy viselkedtek, ahogy vártam, pedig nem kértem rá őket: mindketten egyből a szívükbe zárták kedvesemet, aki egyelőre túlságosan meg volt szeppenve ettől, de hamar túltette magát az első döbbenetén, így az egész hazaúton úgy fecsegtek egymással, mintha mindig is barátnők lettek volna.

Alighogy bekanyarodtunk a kapun, anyám szaladt elénk, aki szintén kíváncsi volt a szívem választottjára.

- Remélem, nem terveztetek semmit estére – mondta picit később, miután kölcsönösen sikerült egy hullámhosszra kerülniük. Emiatt boldog voltam, anyám mondatának hangsúlyától viszont már kevésbé.

Eredetileg úgy terveztem, hogy nem maradunk itt, a család házában, hanem szállodába megyünk, de ők ragaszkodtak hozzá. Ez volt az első, ami miatt bocsánatkérő mosolyt villantottam kedvesemre, de őt nem zavarta a dolog. Anyám következő szavai annál inkább. Illetve csak megdöbbentették. Ahogyan engem is…

- Nemcsak azt szeretnénk, ha itt aludnátok ma éjjel, hanem… Fiam, mivel egy hét szabadságot kaptál, a világért sem szeretnénk ennyi ideig rabolni itt az időtöket, úgyhogy arra gondoltunk… Illetve nem is. Szóval szerveztünk valamit a számotokra. – Látszott anyámon, hogy ezt nem fogom könnyen megemészteni.

Ijedten néztem Krisre, aki gyanútlanul viszonozta a pillantásomat. Közben megjelent Vic és Lizzy is, kezükben egy-egy ruhazsákkal. A pánikom ettől már főleg leírhatatlan volt.

- Nem! – tiltakoztam, holott még nem fejezték be. A nővéreim egyazon pillanatban nyitották ki az én öltönyömet és a Kris menyasszonyi ruháját tartalmazó zsákot. Újra rásandítottam szerelmemre, aki sóbálvánnyá dermedve nézte a ruháját. Addig kellett cselekednem, amíg van remény, hogy nem rohan el fejvesztve. – Anyu – néztem ismét szülőmre. – Ne – kértem komolyan.

- Megszerveztük az esküvőtöket és a nászutat is – közölte erre diadalmasan. Lehunytam a szemem, és vettem egy lassú, mély lélegzetet, hogy lehiggadjak. A mellettem ülő Kristen viszont nem lélegzett, egész testében meg volt dermedve – éreztem, mert átkaroltam.

Aztán megremegett, és felém fordult. Én egyelőre nem mertem viszonozni a pillantását. Biztosra vettem, hogy azt hiszi, én akartam ezt így, de mielőtt tiltakozni kezdhettem volna, felállt. Rögtön hiányzott a karjaimból. Kétségbeesetten néztem fel rá ekkor.

Ha most mondja azt, hogy elege van és elmegy… akkor nem tartóztathatom. További ijedtségre adott okot a számomra az, amilyen higgadtsággal rám nézett.

- Rob… – nyögte az ajkába harapva. Inkább a félelem látszott rajta, mint a boldogság. Előre rettegtem a következő szavaitól.

...