94. fejezet

..

94. fejezet

"Örömeink együtt izzanak a képzeletben,

külön, más, de mégis egyazon reménységben.

Szorosan fonódunk össze a gyönyörűségben,

többé nem hagyjuk el egymást a jövendőben."

(Kristen)

Meglepődtem, mikor a nap vége felé az egyik jelenet figyelése közben megszólított valaki, akit addig még sosem láttam.

- Üdv! Én Jeremy vagyok, Kelly férje. Azt hiszem, még nem találkoztunk – mosolygott rám egy szimpatikus fiatalember. Elsőre fel sem fogtam a szavait, de a kezét nyújtotta. Megfogtam. De aztán rögtön Rob felé pillantottam, aki a szerepe szerint épp a partnernőjével veszekedett már percek óta, így nem láthatta, mi folyik itt a kamerák másik oldalán.

Furcsán éreztem magam, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja díjazni a dolgot – pedig csak egy teljesen szimpla, és kellemes beszélgetésbe elegyedtünk Jeremyvel, aki elmesélte, mennyire boldogok Kellyvel, és előző este valóban együtt koccintottak Robbal. Újra elszégyelltem magam amiatt, amilyen hisztit levágtam tegnap a Kelly-ügy miatt, de most úgy gondoltam, le tudom végre zárni, és nem kell többé aggódnom. Jeremy szemmel láthatóan oda volt érte, mert megállás nélkül mesélt arról, milyen volt, mikor még csak az első gyermeküket várták. Ahogy én most. Meglepett, hogy tud erről, de elárulta, hogy Rob előző nap milyen rajongással beszélt rólam és a születendő kisbabánkról.

Önkéntelenül is könnyek szöktek a szemembe, amit ideiglenes beszélgetőtársam egy viccel próbált orvosolni. Sikerrel. Rob ekkor jelent meg mellettem, és szorosan magához ölelt. Senki számára nem lehetett kétséges, hogy hozzá tartozom, ő pedig hozzám – olyan fergeteges csókot adott itt, mindenki szeme láttára. Boldogan öleltem át, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem díjazta a Jeremyvel való szóba elegyedésemet. De ez már csak otthon derült ki.

- Ugye nem melegedtetek össze túlzottan? – nézett rám gyanakodva, alighogy hazaértünk.

- Nem! – tiltakoztam felháborodva. Aztán megenyhültem. Odaléptem hozzá, és megkértem, hogy többé ne hozza fel az előző napi idióta viselkedésemet.

- De én most nem piszkálni akarlak – hárított. – Tényleg érdekel. Tetszik neked? – A tekintete legalább olyan komoly volt, mint a hangja.

- Nem tetszik – csodálkoztam. Hogy gondolhat ilyesmit? – Csak beszélgettünk. Ő szólított meg, és… – Éreztem, hogy elpirulok, mire még gondterheltebbé vált az arca. – Rólad mesélt – vallottam be.

- Rólam? – Most rajta volt a sor a meglepetések tekintetében.

- Igen, hogy milyen boldogan meséltél nekik rólam és a babáról – tettem hozzá. Ezzel sikerült zavarba hoznom.

El is bújtatta az arcát a nyakamba, amit – ha már ott volt – csókolgatni kezdett. Halkan felnevettem, amiből kisvártatva kéjes nyögdécselés lett, mert amikor magához szorított úgy, hogy a csípőnk is teljesen összesimult, megéreztem, mihez volna kedve leginkább. Ugyanahhoz, amihez nekem is.

Nem tartóztattam fel benne, hogy lassan kibontson a ruháimból. Ahány darabot lesimogatott rólam, csókokkal borította az éppen felszabadult bőrömet, és ezzel szinte a végletekig tüzelt. Már reszkettem a vágytól, amikor a karjaiba kapott, és a kanapéig vitt magával. Ott leült, velem az ölében, így én kerültem előnyösebb pozícióba – szembe vele. Már csak a fehérneműm takart itt-ott, de ő ezen keresztül simogatott tovább, míg én az ingét gombolgattam, majd a mellkasát végigízlelve jutottam el az övéig.

Itt egy másodpercre elterelődött a figyelmem, mivel megláttam az oldalán húzódó sebhelyet. Egyből eszembe jutott a pár nappal ezelőtti látogatásom Carrie-nél. Most már őszintén örültem neki, hogy nem találtam otthon, ki tudja, ha én is így jártam volna… Akkor már nem lenne kisbabám…

A könnyeimet lenyelve eltereltem a gondolataimat, jobban mondva vissza afelé, amit elkezdtem. Puszikkal borítottam a sebhelyét, amíg ki nem bontogattam a nadrágjából, hogy aztán a lényegre vessem magam. Szerelmem nyögései elég bizonyíték voltak rá, hogy élvezi, amit csinálok – a nyilvánvaló keménységén kívül persze, amit az ajkaim közt tartottam egész addig, míg arra nem „kért”, hogy ne kínozzam tovább.

Ekkor felemelkedtem, és tőle eltávolodva szabadultam meg a fehérneműmtől. A szandálomig már nem jutottam el, olyan hirtelen rántott az ölébe és egy sóhajnyi idő múlva magára. A nyelvem azonnal az ajkai közé furakodott, tovább akartam ízlelni, miközben a kezei segítségével mozogni kezdtem rajta. A vállait kímélve a kanapé háttámláját markolásztam, mialatt Rob a melleimet halmozta el aztán csókjaival.

A gyönyör elérkeztét egyre gyorsuló mozgással kívántuk elérni, és végül szorosan egymásba kapaszkodva köszöntöttük. Eztán sem engedtük el egymást. Ránéztem, és boldog voltam. Örültem, hogy a privát hülyeségeink ellenére is még mindig ki bírunk tartani egymás mellett. Újra meghatott egy gondolat: ebben most ő szerepelt. Most már ő volt a családom. És a bennem növekvő csöppség.

- Szeretlek – bújtam hozzá úgy, hogy ne lássa meg a könnyeimet. De későn, mert észrevette.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva.

- Csak boldog vagyok – szipogtam a nyakába rejtőzve.

- És ezért sírsz? – nevetett fel.

- Igen – zokogtam. Rob felemelte a fejem, és letörölte a könnyeimet. Jött is máris az utánpótlás belőlük, azt már a csókjával takarította el.

- Én is boldog vagyok – suttogta aztán. – Szeretném, ha… – kezdet bele hirtelen valamibe, de nem fejezte be. Inkább elszomorodott.

- Mi az? Mit szeretnél? – faggattam.

- Nem fontos. Majd később – rázta meg a fejét, és újra szerelmesen mosolygott rám. A puszijai hatékonyan terelték a figyelmemet, de csak átmenetileg.

Miután egy közös zuhanyt és némi vacsi befalását követően összebújtunk a hálóban, újra feltettem neki a kérdést.

- Mit szerettél volna kérni vagy mondani? – A hasamat cirógató ujjai egy pillanatra kizökkentek a ritmusból.

- Ne most, Kris – kérte halkan, és megcsókolt. Reméltem, hogy nincs semmi baj… De mire idáig jutottam gondolatban, ki is mondta. – Nincs semmi baj, ne aggódj!

- Csak?

- Csak sincs – mosolygott rám. – Ne legyél ilyen kíváncsi, megtudod idejében! – ígérte. A szája már a nyakamon járt. Imádtam, mikor ezt csinálta, de most másfelé keringtek bennem az ötletek.

- Meglepetés? – kérdeztem gyorsan, amíg még észnél vagyok.

- Olyasmi – sóhajtott egy aprót. És ezzel fel is mentődött a válaszadás alól. Amióta az első ajándékot megkaptam tőle közel egy évvel ezelőtt, imádtam a meglepetéseit.

A csókjai ezúttal nem izgató szándékkal közeledtek a pocakom irányába, úgyhogy átadtam magam némi nosztalgiázásnak. Még megvolt a kulcsa annak a páncélszekrénynek a reptéren, ahova az ajándékait rejtettem a férjem elől. Most döbbentem csak rá, mennyire fölöslegesen. Hisz végig tudott mindent, nyilván ez sem lepte volna meg…

Már nem fájt annyira rá gondolnom, csak a hiánya kínzott néhanap. Próbáltam olyankorra időzíteni a rágondolást, amikor Rob nem volt jelen, úgyhogy pillanatnyilag is inkább a mi kettőnk közös múltját idéztem az agyamba.

- Holnap nem megyek veled reggel – közöltem vele, mire meglepetten pillantott fel a gyermekünkkel való csevejből.

- Hogyhogy? Miért? Nem holnap megyünk a dokihoz, vagy igen? – számolt utána gyorsan. – Nem, oda pénteken, azt mondtad. – Mellém feküdt, és kíváncsian kérdezte tovább a tekintete, mi dolgom lesz nekem másnap.

- Meglepetés – kacsintottam rá.

- Ez így nem ér – közölte morcosan, de amint megnyugtattam, hogy örülni fog neki, felhagyott a rosszkedv-tettetéssel, és megcsókolt. – Nekem épp elég meglepetést okoztál vele – simult a tenyere már megint a hasamra (állandóan azt macerálta újabban, főleg, mióta gömbölyödni kezdett).

Tisztára elérzékenyültem attól, ahogyan a piciről beszélt. Tudtam, hogy amúgy is sokat jelentene neki, így viszont, hogy a másik gyermekét – aki tabutémának számított köztünk – elveszítette, még inkább. Pár napja azon gondolkodott egy teljes napot, hogyan hívjuk majd, ha fiú lesz és hogyan, ha lány. Nem jutott dűlőre, de még bőven volt időnk ezt kitalálni és eldönteni. Illetve nem is olyan sok – napról napra nőtt a derékkörfogatom, és időben is már csupán négy hónapom volt hátra.

Ettől hirtelen bepánikoltam.

- Mi a baj? – vette észre rögtön az apuka is.

- Mi lesz, ha nem leszek jó anya? – aggodalmaskodtam, de persze nem vett komolyan.

- Csodálatos anyuka leszel – puszilgatott össze-vissza. – Én meg féltékeny… – ráncolta aztán a szemöldökét. – Ugye nem fogsz nagyon hanyagolni? – rettegett immár ő is, csak épp más miatt.

- Soha – nyugtattam meg, és bár a saját gondolataim ezzel még nem szűntek meg, a karjaiba fészkeltem magam, és boldogsággal körbevetten aludtam is el ott.

(Rob)

Teljességgel kizártnak tartottam, hogy Kristen rossz anyja lesz majd a gyermekünknek. Néha még Bonbonra is féltékeny voltam, amikor a kertben játszottak. Pedig az csak egy kutya, de mégis irigyeltem tőle azt a negyedórát, amit szerelmem vele töltött helyettem. Egy kisbaba viszont minden idejét le fogja majd foglalni, és féltem, hogy ez megváltoztatja majd az irántam való érzéseit.

Hiába bizonygatta, hogy nem, amikor ma is megláttam Jeremy társaságában, rögtön feltámadt bennem a féltékenység. Amíg fel nem ismertem. Előző este már volt módom tapasztalni, mennyire rajong a feleségéért, így nem aggódtam tovább, de a mihez tartás végett azért forró csókkal üdvözöltem Krist.

Kellyék feltették azt a kérdést is, hogy hogyhogy nem veszem el, ha egyszer babát várunk? Kissé tartózkodóan csak annyit mondtam, amit ők is tudhattak: Kristen még gyászolta a férjét. Kelly rögtön zavarba jött, és a pillantásából kiderült, hogy Jeremy nem tud az ő hajdani viselkedéséről Alexszel kapcsolatban. Nem buktattam le – akármennyire is azt láttam, hogy ő is legalább annyira imádja a férjét, mint amennyire az őt, mégis ezzel biztosítottam be magam, hogy ha netán eszébe jutna olyasmi, mint amit régen művelt Krisszékkel kapcsolatban, könnyen meg tudjam változtatni a kedvét.

Szerelmem sem aggódott már miatta, amit plusz jónak könyveltem el. Kelly ugyanis semmilyen szinten nem érdekelt engem, főleg így, hogy ő is gyermeket vár, meg Kristen is. Akárhányszor belegondoltam ebbe, nemcsak a jövendőbeli féltékenységem zaklatta fel az idegeimet, hanem a boldogság is. Amelyet kedvesemtől kaptam.

Sokáig töprengtem még azon, hogy ő vajon milyen meglepetést eszelt ki a számomra. Én a magam részéről már szinte minden órában azt terveztem, hogyan és főleg mikor kérjem meg a kezét. Összeházasodnunk még nem volna kötelező, de szerettem volna eljegyezni, hogy mindenki lássa, hozzám tartozik! Csak nem kutyafuttában, hanem alaposan megtervezve.

Egyelőre azonban elnapoltam ezt, mivel amíg nincs legalább egy nap szabadom, nem tervezgethetek semmit. És erre legközelebb egy hét múlva került csak sor. Akkor viszont egész hétvégén együtt lehetünk, talán el is utazunk majd valahová édes kettesben – azaz a benne levő babával együtt hármasban – és ott…

Addig gondolkodtam ezen őt cirógatva, míg elaludtam. Borzasztó rémálmom volt viszont. Visszautasított. Ráadásul azzal, hogy még mindig a férjét szereti.

Zihálva ébredtem, de megnyugodtam, mikor azt láttam, hogy mellettem fekszik. És időközben ki is reggeledett, úgyhogy nem próbáltam visszaaludni. Lassan úgyis kelnem kellett. Még élveztem egy ideig szerelmem csábító testét hozzám simulni, majd óvatosan kibontakoztam a karjai alól, melyekkel ölelt, és a hálóból a konyhába indulva felraktam főni egy kávét. El is készült, mire lezuhanyoztam.

Nem voltam benne biztos, felkeltsem-e Krist, hisz ma úgysem akart velem jönni, de éreztem, hogy a csókja nélkül nem bírnám ki estig vagy akármeddig, úgyhogy pici puszikkal ébresztgettem. Csipkerózsika viszont durmolni akart még, nem volt könnyű dolgom. Aztán váratlanul átkarolta a nyakam – mikor épp a szája sarkánál jártam –, és olyan forró jóreggelt-csókban részesített, hogy szédülni kezdtem.

- Később benézek majd, ha végeztem – mondta, miután levegőért kapva elengedtük egymást, és normalizálódott a légzésünk.

- Várni foglak – súgtam, és még egy csókot loptam tőle, miután nagy nehezen elszakadtunk, és én melóba indultam.

Végeredményben izgalmas volt a forgatás, nem egy unalmas filmet készítettünk, hanem olyant, amiben egyszerre van romantika, akció, bonyodalom, krimi, dráma, mégis sokkal jobban ment minden, ha tudtam, ő is ott van valahol körülöttem. De sokáig nem jött utánam. Talán nem kellett volna megígérnie, hogy benéz, mert akkor nem várom ennyire.

Délben akartam rátelefonálni először – ilyenkor többnyire hosszabb időre eltűntünk az ebédszünetben és most is unatkoztam volna csak nélküle, de ekkor megjelent a forgatáson Carrie.

Semmi kedvem nem volt vele sem csevegni, sem veszekedni, de nem menekülhettem – egyenesen felém tartott.

- Mit akarsz itt? – kérdeztem tőle nyugalmat erőltetve magamra. Baromi nehezemre esett. Még mindig gyűlöltem azért, amit tett, és úgy éreztem, ez már így is marad mindörökké.

- Csak ezt akartam odaadni – nyújtotta felém annak a háznak a kulcsát, amit annyira a magáénak akart. – Már nincs rá szükségem, és gondoltam, hátha te akarsz vele kezdeni valamit.

Nem nyúltam a cuccért. Brad reggel hívott, hogy mivel az összes fél és ügyvédjeink aláírták a válási papírokat, nem vagyok házas – este akartam elújságolni ezt Krisnek is.

- Nekem nem kell. Add el, vagy ajándékozd oda valakinek… Mit bánom én – mentem el mellette vállat vonva.

- Rob – szólt utánam. Mivel voltak körülöttünk, nem kiabálhattam rá, hogy húzzon a picsába és hagyjon engem békén egyszer s mindenkorra – meg persze Kristent is –, inkább moderáltam magam, és jéghidegen fordultam vissza felé. – New Yorkba költözöm. Többé nem fogsz látni, nem foglak idegesíteni itt benneteket, ígérem! – mondta halkan. Nem tudtam sajnálni a látszólagos bűnbánata ellenére sem. Mindenre pontosan emlékeztem, minden kis aljas tettére, amit ellenem vagy ellenünk követett el.

- Nagyszerű, ennek örülök. Jó utat! – fordultam el tőle ismét valamivel tényleg jobb kedvűen. Hátha így végre tényleg sikerül lezárnom majd az életemnek ezt a szörnyű korszakát. Mire az öltözőmbe értem, hogy nyugodt körülmények között telefonáljak rá Krisre, merre jár, teljesen lehiggadtam, ő viszont nem felelt a hívásomra.

Pár perc múlva aztán nyílt az ajtó. Kris kicsit fura volt, mikor megérkezett, ehhez képest még ő figyelt gyanakodva engem. Sejtettem, hogy összefuthatott Carrie-vel – ezt szívesen elkerültem volna –, de mielőtt valótlanságokat kezdene ebbe beleképzelegni, gyorsan megosztottam vele, miért járt itt.

- Biztos, hogy csak ennyi? – méricskélt tovább még mindig kételkedve. Komolyan megijedtem, hogy mi történhetett kettejük közt, ami miatt ő most szemmel láthatóan kételkedik bennem.

- Biztos! – vágtam rá habozás nélkül. Kristen ekkor közelebb jött hozzám, és megállt pont előttem. Szerettem volna átölelni, megcsókolni, biztosítani róla, hogy totál téveseket gondol, de a tekintete megállított ebben. Nem mertem hozzányúlni.

Ő ellenben megtette, nem is akárhogyan. Kapásból a nadrágom elejére tapasztotta az ujjait, és lélegzetelállító játékával pillanatok alatt megkeményített. Még nem fogtam fel az eseményeket, amikor ő az egyik kezemet megragadva a szoknyája alá vezette azt, és mivel bugyival nem készült, a lábai közt kapásból az általam imádott selymes forróságot tapinthattam.

Rögtön belé is mélyesztettem az ujjaimat, mire élvezettel felsóhajtott, és közelebb hajolt. A keze eközben megállás nélkül dolgozott rajtam, úgyhogy oda kellett figyelnem rá, mit suttog, hogy fel is fogjam a szavait.

- Ha nem történt olyan, amiért utálhatnálak, akkor miért nem csókolsz már meg végre? – Ez olyan jó kérdés volt, hogy nem tudtam rá a választ, de meg sem próbáltam kitalálni, inkább cselekedtem.

Kirántottam belőle az ujjamat, őt pedig a derekánál megragadtam és egy lágy fordulattal az eddig mögöttem levő szekrény tetejére ültettem. Időközben kellően kiszabadított a nadrágomból, úgyhogy azonnal engedhettem tomboló hormonjaimnak és egy pillanat múlva tövig eltűntem benne. Aztán megcsókoltam.

Visszafogott nyögésekkel, vágytól fuldokolva merítkeztem belé újra és újra, míg mindkettőnket magával nem sodort a mámor. Ekkor sem álltam még le – csak továbbra is mereven benne –, egy újabb gyönyört akartam előcsalogatni belőle, mielőtt lejár a szünetem. Rám sem volt hatás nélkül a dolog, de be kellett fejeznem, mert mérföldnyi távolságokból egy nevemet kiáltozó hang szivárgott a tudatomba. Kris ebben a pillanatban élvezett el.

Egy újabb csókkal fojtottam el a sikolyát, majd őt tovább ölelve borzongtam meg én is. Minden egyes együttlétünk alkalmával kicsit jobban bele is szerettem, holott azt hittem, ez már fokozhatatlan, amit iránta érzek. És ekkor még fogalmam sem volt, mi lesz otthon este.

..