95. fejezet

...

95. fejezet

"Lágy szellőként cirógat végig egy dallam,

Szerelmem tényét próbálom tudatni veled e dalban.

E dalban, mely akár sírunkig is elkísér,

Súgom a neved, s kérlek, szépen kérlek, légy enyém!"

(Rob)

Kris egész hazáig mosolygott rám sejtelmesen. Ötletem sem volt, mit találhatott ki, és az igazat megvallva – tán éppen ezért – tartottam is tőle kicsit. De mint hazaérve kiderült, feleslegesen.

Alighogy sikerült lerázni Bonbont, aki borzasztóan boldog volt, hogy végre hazaértünk, szerelmem kézen fogott, és a nappali egyik olyan részére vezetett, ahol addig még sosem jártam. Illetve igen, de az erkély melletti kis beugró mindez idáig növényekkel volt telezsúfolva. Azok mostra eltűntek valahová, és egy apró szentélyféleség díszelgett a helyén.

Első meglepettségemben azt hittem, hogy kedvesem valamelyik vallás fanatikus híve lett, de amint az unszolására kicsit közelebb léptem, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. És nem is picit.

Az összes olyan holmit – apró ajándékot, ékszert, levelet, de még a virágokat is megszárítva és a süteményekhez kapcsolódóan a cukrászdák névjegyeit, egyszóval mindent – eltette és most ide rakosgatta ki sorba. Még abból a hotelből is volt egy emléke, ahol legelőször szeretkeztünk, New Orleansban. Meghatott, hogy mindent megtartott, semmilyen kis csekélységről nem feledkezett meg.

Mosolyogva fordultam felé és boldogan öleltem magamhoz.

- Ennek legalább a felét simán kidobhattad volna – mondtam egy érzelmes csókot követően.

- Azt nem! Soha! – rázta a fejét tiltakozva. – Ezek mind szép emlékek – magyarázta. – Vagy tőled kaptam, vagy te jutsz róluk az eszembe.

Újra odapillantottam a kavalkádra, és ahogy alaposabban végignéztem a temérdek kis cuccon, megakadt a szemem valamin, amit azelőtt még sosem láttam. Ez nem egy szerelmes ajándék volt tőlem. Maximum az, amit ábrázolt. Egy tenyérnyi fotóalbum, benne az eddigi ultrahangfelvételek másolataival.

Ehhez le kellett ülnöm. Kissé rozogán botladoztam el a kanapéig, ahova rögtön lerogytam. Alig fogtam fel, hogy most láthatom először a gyermekemet. Remegő ujjakkal lapoztam végig a piciny albumot. Legalább fél óráig tartott. A végére érve már könnyek homályosították el a látásomat. Ezek fátylán át pillantottam Kristenre, aki időközben leült mellém. Ezernyi gondolat keringett a fejemben, de megszólalni még nem bírtam. 

- Ezt te csináltad? – kérdeztem. Ő viszont az ajkába harapott, és kissé zavartan megrázta a fejét.

- A végében van valami – mondta gyorsan, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy akkor ki? Odalapoztam a könyvecske legvégébe, ahol tényleg volt egy írás.

Remélem, mindkettejüket megbecsülöd!

Tisztelettel: Alex

Sokáig néztem a szavakat. És egyre nagyobb rohadéknak éreztem magam, amiért anno belerondítottam a kapcsolatukba. Az sem enyhített a bűntudatomon, mely hirtelen elöntött, hogy Alex maga szánta nekem Kristent, és végig azon dolgozott – még élete legeslegutolsó tettével is –, hogy bennünket összehozzon. Végeredményben mégis én „nyertem” azzal, hogy Kris most velem van, ő önként lemondott róla a javamra, és a közös gyermekünket várjuk. Akit a jelek – vagyis a kis album ténye – szerint ő is szeretett. Erre végképp nem bírtam mit mondani.

Magamhoz húztam Kristent, és percekig csak öleltem némán. Aztán észrevettem, hogy levette a gyűrűt a karkötőjéről. Halkan megkérdeztem tőle, miért.

- Engem nem zavart – tettem hozzá.

- Tudom – suttogta. Ennyi. Nem fűzött hozzá további magyarázatot, én pedig nem követeltem.

- Nem érdemellek meg – mondtam neki ehelyett. Éretlenkedve zavarodott össze ettől.

- Ezt én is mondhatnám, de úgy hol maradna az izgalom? – kérdezte az előbbi meghatottság miatti szomorúságot félretéve, és egyértelműsítette is rögtön, mire gondol. A keze a már félig kigombolt ingem alá siklott, tovább bontogatta rólam, majd a nadrágomnál kezdett babrálni.

Délben voltunk együtt utoljára, úgyhogy nem volt kifogásom a dolog ellen. A hálóba indultunk, útközben szabadulva meg minden maradék darab ruhától, majd onnan – egyre szenvedélyt szítóbb csókok váltása közben – a fürdőt céloztuk be. A zuhany alatt indítottuk útjára a gyönyöröket, melyeket az ágyban teljesítettünk be végül.

Később, még csak félig magunkhoz térve átöleltem, és elsuttogtam neki, mennyire szeretem. A vallomásom éppúgy viszonzásra talált, mint az érzelmeim. Boldogsággal a karjaimban aludtam el végül.

A gondjainktól – legfőbbképpen Carrie-től megszabadulva és Kellytől sem tartva teltek el a következő napok. A pénteket vártam a legjobban. Szerencsére sikerült elintéznem, hogy aznap csak délelőtt kelljen dolgoznom, és így délután Kristennel tarthattam az orvosához. Az meglepődött kissé, mikor engem is meglátott – biztosra vettem, hogy korábban Alex volt a kísérő –, de nem tette szóvá a kilétemet.

Az nem igazán nyerte el a tetszésemet, mikor „kézzel” is megvizsgálta szerelmemet, de megálltam, hogy nekiessek emiatt – őt immár csak én érinthettem meg úgy –, ezért végigszenvedtem a vizsgálat elejét. De aztán jött az ultrahang, amire vártam. Bár exnejemet is elkísértem annak idején, ez most teljesen más volt.

Nemcsak lélegzetelállító látványban volt részem, hanem a szívem is összefacsarodott a kisbabánk látványától, és a szíve verdeső ritmusának hangjától. Ott helyben meghaltam és újra feltámadtam. Elképesztően csodálatos volt. Valószínűleg át is váltottam bőrön át történő légzésre, mert nem rémlett, hogy vettem volna levegőt azalatt, míg őt szemléltük. Kristen boldogan mosolyogva, engem a büszkeség és az imádat érzései feszítettek szét, a doki meg szakértő szemekkel.

- Minden rendben van vele – szólalt meg hirtelen. – És jól fejlődik, a továbbiakban sem lesz itt gond. – Az utolsó szava nem tetszett csak.

- Miért lehetne gond? – kotyogtam közbe, bár még sorolta volna a szakkifejezéseket. Kedvesem is rám pillantott, majd összenéztek a dokival, és aztán Kris kimondta, amit már eddig is tudtam, és el akartam felejteni – a baba megfoganásának időpontját. Tudtam, mi történt utána. Akkoriban „kezelte” a férje azokkal a szerekkel.

Az orvos nyilván nem tudta – honnan is tudhatta volna? –, hogy a gyermek apja megerőszakolta őt, és ekkor keletkezett a csöpp, új élet, kizárólag arról lehettek ismeretei, hogy azután milyen állapotban volt a kismama. Az újjáéledő bűntudatomról sem lehetett sejtése, egész addig titkoltam, amíg haza nem értünk.

Az élmény így is leírhatatlan volt, ahogy a monitoron láthattam még a pici arcát is a gyermekemnek, de sokkal jobban éreztem volna magam, ha nem történik annyi borzalom a múltban. Kris is észrevette, hogy valami nem stimmel, mert alighogy betettük a lábunkat a közös otthonunkba, faggatni kezdett, mi a baj. És tökéletesen félreértette a viselkedésemet.

- Hihetetlen volt látni – fordultam felé őszinte örömmel. – És köszönöm, hogy megajándékozol vele – öleltem magamhoz. – De… Jobb lett volna, ha normális körülmények között keletkezik. – Vártam, hogy rájöjjön, hogy értem ezt, és meg is történt. Az ajkába harapott, de nem tolt el magától, pedig azt vártam volna.

- Az már elmúlt – mondta halkan. – Ne foglalkozz azzal, mi és hogyan történt. Csak az a fontos, hogy most jól vagyunk mindketten, és… pár hónap, és egy perc nyugtunk sem lesz – mosolyodott el. Az ő boldogsága lendített át végül engem is a holtponton. Elhessegettem a zavaró gondolataimat, és mivel egy igen fontos tényre mutatott rá az imént, ki akartam használni a fennmaradó, csak kettesben töltött idő minden pillanatát.

Vacsora utánig bírtam türtőztetni magam – az eledelt nem vettem volna el a gyermekemtől –, akkor viszont igen határozott célokkal húztam magammal Kristent a hálóba. Az ágy mellett álltam neki vetkőztetni, lassan, a bőre minden kibukkanó négyzetcentiméterét apró csókokkal borítva, kiváltképp a pocakját. Közben ezerszer is elmondtam, milyen gyönyörűnek tartom. A simogatásaim következtében már nyögdécselt a vágytól, de ekkor abbahagyta.

Ijedten néztem fel, mi lehet vajon, ami útját állta a vágyainak. Nem mondta el, így rákérdeztem.

- Ne mondd, hogy nem vetted észre – fintorodott el. – Kicsit megváltoztam. Nem vagyok gyönyörű. Sosem voltam az. – Nem az a fajta volt, aki így akarna bókokat kicsalni tőlem, nem adott sokat a külsejére, ha nem volt a közelben kamera, mégis a világ legszebb nője állt előttem most is, talpig kétségekben.

- Nem foglak tudni meggyőzni róla, hogy mekkorát tévedsz – feleltem. – Azt tudom csak, hogy én mit gondolok.

- Mit? – fordult el beletörődve. Sürgősen meg kellett változtatnom a téves elképzeléseit.

- Azt gondolom, hogy már a terhesség előtt is csodálatos voltál. Minden férfi a nyálát csorgatta utánad. Te nem bírod elképzelni, mekkora konkurenciám volt, és van is a mai napig. – Miközben beszéltem, végighúztam az ujjaimat megduzzadt keble középpontja felé. Majd’ megőrültem érte, mind testileg, mind pedig lelkileg. De ő nyilván máshogy élte meg a változásokat magán. Engem csak tovább tüzeltek, pedig már korábban is lángoltam iránta.

Miután az utolsó pici ruhadarabot is lesimogattam róla, az ágyra fektettem, és nekiálltam bizonyítani, mit is érzek, ha a közelemben van. A szájával kezdtem. Hosszú, érzéki csókot kapott. A kezem előrébb járt, óvatosan fedeztem fel a már jól ismert, mégis soha meg nem unt területeket rajta. A lábait önként tárta szét az ujjaim előtt, de nem nyúltam hozzá egyelőre. A nyakán folytattam nyelvem felfedező útját. A fejét hátrahajtva adta át magát a becézgetéseknek. A kezeit egyelőre összefogtam a feje fölött, most őt akartam maradéktalan gyönyörökben részesíteni, az én vágyaim – legyenek akármilyen követelőzőek is – várhattak.

Selymesebb volt a bőre, mint bármiféle bársony, élvezettel kóstoltam végig egész a bokájáig, majd vissza. Ekkor már a combja belső részén haladva a cél irányába. Lefelé jövet szándékosan kihagytam a legérzékenyebb pontjait, de most habozás nélkül kezdtem el kóstolgatni a mámorító forrást, mely életet adott az érzékeimnek. Kristen nyögései zihálásba csaptak át, amint megérezte magában a nyelvem. Szorosan tartottam, azt várva, hogy a vergődése mikor változik át kéjbe, és a sikoltása után sem eresztettem szabadon. Az őrület lángjaiban égve ittam a belőle áradó szerelmi nedveket, majd újra mellé helyezkedtem, de a kezemet nem tudtam levenni róla.

A saját ízével a számban hajoltam az ajkaira. Mint egy fuldokló, úgy kapott utánam. És az ő ujjai is beszálltak a játékba… Ő viszont kevesebb ideig keringett velük a testemen, hamar meglelte azt a pontomat, ahol a vágyaim összpontosultak, és észveszejtő simogatással bolondította meg iránta pezsgő vérem a továbbiakban. Nem bírtam túl sokáig, magam fölé húztam, és élvezettel néztem végig, ahogy eltűnök a teste mélyén.

Mindenütt simogattam, ahol csak értem, hagyva, hogy a saját vágyai lüktetésének ütemében okozzon nekünk élvezetet. Több karmolást is beszereztem, mikor egyik kezem odatévedt, ahol összekapcsolódtunk, és szerelmem még tökéletesebb kielégítése érdekében cirógatni kezdtem legérzékenyebb pontja duzzadt kis gombját. De csak még jobban bevadult tőle. Szinte harapta a számat, mikor fölém hajolva csókolni kezdett, de a csípője sem esett ki a ritmusból, sőt, számomra is egyre közelebb hívta vele a beteljesülést.

Az utolsó előtti pillanatokban, hogy elnyújtsam a dolgot, fordítottam a helyzeten, így én kerültem fölé. Lábai a derekamat ölelték, kezei a hátamat karmolták, miközben szenvedélyes csókot váltva léptünk be együtt a mennyek kapuján.

A gyönyör még percekkel később is a sejtjeimben tombolt, soha nem akartam többé elválni tőle.

- Szeretnék… – kezdtem. De be is fejeztem rögtön. Romantikusabbra terveztem a lánykérést, nem pedig erotikusra. Később – csillapítottam magam gondolatban. – Szeretnék örökké a tiéd maradni – mondtam helyette inkább, ezzel ajánlkozva fel neki életfogytig tartó „szolgálatra”.

Ragyogó mosollyal ölelt magához, és örömmel ígérte meg, hogy így lesz. Megnyugtatott a tudat, hogy a gyermekünk csak még biztosabbá teszi ennek a kivitelezését. Nem volt többé miért aggódnom. Egyek vagyunk, most, és mindörökké. Ehhez hasonló, borzongatóan izgalmas és csodás érzésekkel a szívemben, mindezek megtestesítőjével pedig a karjaimban aludtam el, hogy öntudatomon kívül is tovább éljem a boldogságot.

A következő napok is efféle legyőzhetetlen szerelemben teltek. A hét közepére kaptam meg a pár napnyi szabadságot hétvége helyett, de nem bántam. Időben elkezdtem szervezkedni is. Brad, aki a forgatás kezdete óta hanyagolt – mondván, Los Angelesben nem kell úgy tartanunk az őrült rajongóktól –, csak annyi időre nem hagyott nyugtot, míg az immár aláírt válási papírjaimmal a Kris elől még titkolt elutazásunk előtti napon be nem állított a stúdióba. Szerelmem épp Bonbont vitte reggel állatorvoshoz, így ő nem volt jelen.

A kutyusról meg Bradről eszembe is jutott valami.

- Tudnál rá vigyázni pár napig? – kérdeztem tőle gyorsan. Még ő sem sejtett semmit a terveimről.

- Nem gond. Miért? – Tudtam, hogy rá számíthatok.

- Elmegyünk egy pár napra Krisszel – közöltem vele, mint tényt. Persze rögtön háborogni kezdett.

- Előbb is szólhattál volna – vetette a szememre. – Én most nem érek rá veletek menni.

- Nem is akartam közönséget, amikor megkérem a kezét – vontam vállat. A szót így is sikerült belé fojtanom. Meg tán a levegőt is.

- Most temette el a férjét – meredt rám döbbenten. Mintha én nem volnék ezzel tisztában… – Szerinted nem korai ez egy kicsit?

- Nem elvenni akarom… még – feleltem. Nem tetszett, hogy Brad másként vélekedik. Engem is elbizonytalanított vele. – Csupán eljegyzem – ha igent mond – tettem hozzá gondolatban. – Összeházasodni később is ráérünk.

Egy perc néma csendet követően szólalt csak meg újra a vészmadár.

- Tudod, azért egészen elképesztő, ahogy ezt csináljátok. – Látszhatott rajtam, hogy nem teljesen értem, mire gondol, mert kérdés nélkül is megmagyarázta. –Először a közös filmetek, aztán a viszonyotok kiderülése, majd a te eltűnésed Londonba, a nőd elrablása, ezután te és Carrie, meg az, hogy Kris visszament a férjéhez, de mégis újra megcsaltátok egymással a „választottjaitokat”… Alex öngyilkossága, a neje temetésen való megjelenése meg a lassan féléves terhessége… Ha most még el is jegyzed, én állítom, megfilmesítik a sztoritokat. Címlapon fogtok virítani, mint két szerencsétlen, aki nem bírt a vérével, és emiatt nagyobb hírnévre tett szert, mintha direkt menedzselte volna őket valaki.

Némán hallgattam végig Brad szónoklatát. Az általa elmondottaknak körülbelül a felével voltam tisztában, illetve, amiről a sajtónak biztosan tudomása lehet. Nem repestem az örömtől, hogy ezek szerint még a legszennyesebb dolgainkról is tud a világ, de tenni már úgysem lehetett ellene.

- Örülj neki! – pillantottam Bradre. – Kevesebb a munkád. Nem kell a reklámmal bajlódnod.

- Azt hiszed, kevesebb? – csodálkozott rám. – Naponta kell elhajtanom az újabbnál újabb filmajánlatokat, mivel éppen forgatsz! – Enyhén látszott is rajta a kimerültség, de eddig azt hittem, új – mondjuk bizonyos téren követelőzőbb – barátnője van. Mikor megosztottam vele ezt a gondolatot, felröhögött. – Lassan már ott tartok, hogy ha valaha még eljutok egy nővel az ágyig, de lehet hátsó ülés, mosdó, vagy akár egy nyilvános park, percekig azon fogok töprengeni, hogyan is kell azt egyáltalán csinálni… – morogta aztán lemondóan.

- Most jut eszembe, ezután a film után egy darabig nem forgatok – közöltem vele azt, ami napok óta járt a fejemben.

- Mi? – nyekkent fel erre kétségbeesetten.

- Kristennel és a babával szeretnék lenni. Legalább egy pár évig – toldottam meg határidővel is a közlendőmet.

- Ezt nem teheted! Most, amikor ennyi ajánlattal bombáznak? Úszkálhatnál is a nálam sorakozó forgatókönyvekben! – Bármennyi empátiát is éreztem magamban, nem hatott meg Brad problémája.

- Olvasgasd őket magányos estéiden – vontam vállat. – Most viszont mennem kell – hívtam fel a figyelmét arra, hogy dolgozni járok ide, nem jókedvemben elütni a időt.

Hagyta, hadd menjek. A forgatás jól haladt, ezért külön örültem a pár napos kimenőnek, amely másnap reggeltől kezdődött. Seth szerencsére ráért másnap elszállítani bennünket oda, ahol meg terveztem kérni Kristen kezét. De előtte még el kellett mondanom neki, hogy másnap lelépünk egy időre.

(Kristen)

- Hova megyünk? – kérdeztem, mikor Rob este beelőlegezte nekem a meglepetése felét. A másikat nyilván akkorra tartogatta, amikor majd már ott leszünk… valahol.

- Ez is titok – mosolygott sejtelmesen. – Elég, ha egyelőre azt tudod, hogy elmegyünk.

Voltak tippjeim, mire készül. Azaz csak egy tippem volt, de arra mérget mertem volna venni. A választ viszont még nem tudtam. Úgy sejtettem, meg akarja kérni a kezem, de… Kétfelé szakadtam: egyik felem mindennél jobban akarta, a másik viszont arra buzdított, hogy mondjak nemet, mert még nagyon korai. Hiába ismertük egymást már jó ideje, és a közös gyermekünk is bennem lapult, emellett szeretjük egymást, akkor is... Korainak tartottam valamiért.

Egy gyötrelmes, és mégis édes kéjekkel teli éjszakám maradt eldönteni, melyik részemre hallgatok végül, ha tényleg ezt tervezi…

Az első csókok után az agyam mégis kikapcsolt, és csak a gyönyört fogadtam magamba minden egyes pici sejtemben. Úgy döntöttem, nem töröm a fejem azon, hogyan kosarazhatnám ki úgy, hogy ne bántsam meg nagyon, mert még az is lehet, hogy egészen más lesz a meglepetés.

A kétségeim viszont az órákon át tartó mesés szerelmezés után sem hagytak nyugodtan aludni. Azt tudtam, hogy szerelmes vagyok belé, és a gyerekét várom, de… valami visszatartott.

Másnap reggel alighogy összecsomagoltunk, befutott Seth, Rob pilótája, aki anno segített neki engem elrabolni. Nem utaztunk messze, és nem is sok időre, így nem kellett harminc bőröndöt telepakolni, szerelmem úgyis közölte, hogy nem lesz szükségem túl sok ruhára, ha bejönnek a számításai. A számítások nyilván arra vonatkoztak, hogy amennyiben igent mondok – jött elő megint a napok óta a fejemben keringő gondolat.

De vajon igent mondok?

Az ezen való tétovázásom elhalasztódott, mert a helikopterből hamarosan megláttam, hova is jöttünk.

- New Orleans? – fordultam hitetlenkedve Rob felé, aki mosolyogva bólintott.

- Ha minden igaz, sikerült megszereznem azt a szobát is, ahol… először voltunk együtt – mondta halkan, várva, mit szólok hozzá. Egy csókkal reagáltam. De aztán el kellett szakadnunk, mert leszálláshoz készülődtünk.

Valóban sikerült megszereznie ugyanazt a szobát, ahova annak idején felhívtam őt magamhoz. És ahol vérforraló órákat töltöttünk el reggelig. Mintha tegnap lett volna… Azóta viszont rengeteg dolog történt. És változott. Egyvalamit leszámítva. Ez pedig nem más volt, mint amit máig éreztünk egymás iránt, és ami végül is összehozott bennünket: a vágy. Este azonban minden megváltozott. Rob idegesnek tűnt, mikor vacsorázni indultunk, így éreztem, hogy be fog jönni a magánjóslatom.

Az egész délután tartó szenvedélyt este pihenésképpen megszakítottuk. Ekkor került sor a valódi meglepetésre. Rob elővett egy dobozt a szekrényből, amelyben egy eddig ismeretlen ruha lapult.

- Kelly segített megtippelni a méreteidet – árulta el, mielőtt rákérdezhettem volna, honnan veszi, hogy rám jön ez a csoda? – De nem ő vette, hanem én – tette hozzá gyorsan.

Ekkor elképzeltem őt egy női butikban, és önkéntelenül is felnevettem, mire kicsit megsértődött, de gyorsan kiengeszteltem azzal, hogy elájultam a ruha láttán, miután kibontottam. És tényleg! Nemcsak azért tetszett, mert ő vette nekem, nyilván tetőtől talpig zavarban, hanem mert csodaszép volt! Fel is vettem, nemcsak szerelmem kedvéért, hanem a sajátomért is.

Ezután a hotel tetejére csábított, ahol két személyre megterítettek egy asztalt. Senki más nem volt itt rajtunk kívül. Erre is emlékeztem. Nem egy estét töltöttünk ugyanígy a csillagok alatt New Yorkban. Már száz százalékig biztos voltam benne, mit is szeretne mindezzel elővezetni.

A vacsora alatt végig remegett a gyomrom, és azt fogalmazgattam, mit fogok neki válaszolni. Hogyan fogom elutasítani… vagy igent mondani? Egész addig nem tudtam dönteni, míg Rob meg nem fogta a kezem, és miután a pincér elvitte előlünk a tányérokat, felkért táncolni. Zene nem volt, ezért csodálkozva követtem, de alighogy magához húzott, felcsendült egy ismerős dallam. Ez is a miénk volt. A meghatottságomat már csak az iránta érzett szerelmem volt képes túlszárnyalni.

Pár lépés után ráadásul finoman megcsókolt, majd kissé elhúzódott, és a zsebébe nyúlt.

Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam a pici dobozt, amit elővett. És egy furcsa pánik lett úrrá rajtam, főleg, mikor elém térdelt. A kezemet még nem eresztette.

Alig fogtam fel a szavait.

- Szeretlek. Az első pillanattól, az első pillantástól kezdve – mondta nekem halkan. Rajta is látszott a feszültség, ami belül engem kínzott. – Megtisztelnél azzal, hogy a világ legboldogabb férfijává teszel? – tett fel egy beelőlegező kérdést. Erre még simán rávágtam volna az igent, de a következőre… – Hozzám jönnél feleségül?

A pánikom a tetőfokára hágott. Nem voltam felkészülve…

...