93. fejezet

..

93. fejezet

"Hiába ébred szörny a lelkedben,

Hűségem irántad örökké töretlen.

Nézz rám, és lásd: csak érted epedem!

Nincs másnak hely többé a szívemben."

(Kristen)

Amikor előző nap hallottam, hogy Brad miket mond Robnak, megfordult a fejemben, hogy akármennyire is nem akar ő beszélni vele erről, lehet, hogy nekem kéne… Első kézből ismerem az öngyilkosságot, és tudtam, hogy az nem megoldás semmire. Alexnek sem volt az, vagyis… Közvetetten talán igen, de csakúgyból ő sem tette volna. És kizártnak tartottam, hogy Carrie annyira maga alatt lenne, hogy tényleg ehhez kelljen folyamodnia.

Egyelőre mégis jegeltem a dolgot, egészen másnap reggelig, amikor hamarabb keltem fel szerelmemnél. Biztos voltam benne, hogy ellenezné, ha előadnám neki az ötletemet, így megszöktem tőle. Hagytam egy üzenetet a hűtőn, hogy ne aggódjon, nemsokára jövök, és Bonbont is sikerült rávennem, hogy ne csapjon zajt, amikor távozom – elindultam afelé a ház felé, amit még Rob vett maguknak az esküvő után.

Nem találtam ott senkit. Sem autó nem parkolt az udvaron, bár a garázs csukva volt, sem pedig más életjel, ami arra utalt volna, hogy lakik itt valaki.

A következő utam ahhoz a lakáshoz vezetett, ahol Rob lakott, miután visszatértünk a szigetről. Ezt azóta már más bérelte, itt sem jártam szerencsével. A telefonkönyvben hiába kerestem volna, nem volt benne Carrie címe. Legvégső megoldásként felhívtam Billt, akiről tudtam, hogy máig tartja vele a kapcsolatot. A másik reményem Brad volt, csak róla sejtettem, hogy azonnal jelezné Robnak, mire készülök. Bill készségesen segített – Carrie épp nála lakott.

Az első döbbenetemen felülemelkedve elindultam hát az ő lakásához.

- Jól nézel ki – üdvözölt mosolyogva. Megköszöntem a bókot, de most valami egész más foglalkoztatott.

- Az odáig oké, hogy itt lakik, de itthon is van? – pillantottam körbe nála, miután bevezetett a nappaliba.

- Igen – sóhajtott fel gondterhelten. Én meg megkérdeztem, mi a gond. – Bezárkózott a hálóba, amikor megtudta, hogy veled beszéltem.

- Elmondtad neki, hogy idejövök – állapítottam meg, de mintha csak kérdés lett volna, Bill válaszolt.

- Kikapta a kezemből a telefont, miután beszéltünk és látta, hogy te kerestél – árulta el. – Aztán kikövetkeztette, mire mondtam azt, hogy „várunk”.

- Beszélni szeretnék vele… – kezdtem, de Bill leintett.

- Nem fog előjönni… De sejtem, miért vagy itt – nézett rám tűnődve. – Nem kell aggódnod, vigyázok rá.

- Elhiszem… – Nem voltam róla meggyőződve, hogy Bill hatni tud rá, de rájuk hagytam. – Nem szeretnék kellemetlenségeket…

- Nem lesznek. Nem fog titeket zaklatni többé, ezt garantálom – fogadkozott. Valamiért bíztam benne. Elárulta ugyan a férjemet, és vele együtt engem is, ráadásul éppen Carrie-nek, de attól még elhittem, amit mondott.

- Köszönöm – nyújtottam neki kezet, majd további szócséplés nélkül hazaindultam.

Fel sem fogtam az utat, olyannyira elgondolkodtam, így észre sem vettem, hogy automatikusan eljutottam Rob házáig. Szinte csak arra eszméltem, hogy feltépi a kocsiajtót, és aggódva méreget.

Kicsivel később elárultam neki, hol voltam, mire eleresztett egy nem túl esztétikus káromkodást, és dühösen meredt rám.

- Arra nem gondoltál, hogy árthat is neked? – dühöngött.

- Nyugi, csak Billel találkoztam – próbáltam csitítani a mérgét, de nem ment könnyen.

- És ha ő nincs ott? És ez a liba rád küldi a testőreit? Elfelejtetted, velem mit tett?!

- Nem, Rob. Nem felejtettem el. – Még most is beleborzongtam, ha eszembe jutott, hogyan festett azután az incidens után. – De nem láttam testőröket…

- Nincs de! Tudja, hogy gyereket vársz! – Szerelmem már szinte kiabált. Most mégsem féltem tőle. Vártam, amíg lehiggad magától. – Megöltem volna, ha kárt tesz bennetek! – A hangja itt elcsuklott. Egyetlen dolgot tehettem. Odaléptem hozzá, és bár nem ölelt vissza rögtön, én átkaroltam a derekát, és hozzá bújtam.

- Sajnálom, erre nem gondoltam – kértem bocsánatot, bár tényleg úgy hittem, sikerülhetett volna beszélnem vele, ha ő hajlandó lett volna rá.

Rob karjai végre megmozdultak, és ő is magához szorított.

- Szeretlek – suttogta. – Ne csinálj többé ilyet! Féltelek… Még tőle is…

- Megígérem – néztem fel rá. A szemei még mindig haragosak voltak, de egy kisebb sóhaj után adott egy puszit. Majd még egyet. Hamarosan nem bírtunk betelni egymással.

A nap hátralevő részében ki sem moccantunk a házból. Még kerek két napig. Akkor kellett Robnak elkezdenie forgatni.

Kissé vegyes érzésekkel kísértem el, nem voltam biztos benne, hogy le tudja majd állítani Kellyt. Régebben Alexnek is meggyűlt vele a baja; nem volt könnyű úgy lerázni, hogy ne derüljön ki a betegsége. És ekkor már házasok voltunk, a csaj mégsem foglalkozott ezzel a nem elhanyagolható ténnyel. A férjem volt a film producere, így óhatatlanul megjelent a forgatásokon is, ahol Kelly egyből rámászott. Amíg én a kamerák előtt vettem a jelenetemet…

Most pedig éppen azt kell végignéznem, ahogy egy szexjelenetet vesz fel rögtön az első nap azzal a férfivel, akinek a gyermekét várom. Negyed óráig bírtam nézni, ahogy csókolóznak egy lepedő alig-takarásában.

A stúdióból kilépve szívesen rágyújtottam volna, hogy levezessem a látvány keltette féltékenységemet és idegességemet, de nem tehettem. A kezem a hasam felé moccant, hogy a kisbabám létének tudatosításával higgasszam magam. Nagyjából sikerült. Idekint is hallottam a bentről jövő kiáltást, miszerint a felvételnek vége, és szünet következik.

Nem mentem vissza, azt az ágyat sem akartam látni, ahol ezek ketten összesimultak. Már bántam, hogy rábeszéltem Robot erre, sőt, azt is, hogy elkísértem. Bíztam benne, és az irántam tanúsított érzelmeiben, de Kellyben nem. Túl rossz tapasztalataim voltak vele kapcsolatosan. Minden egyes mocskos kis húzását fel tudtam idézni… A létező összes eszközt bevetette, hogy elcsábítsa Alexet, aki persze hárított mindent, de neki alapos oka volt rá. Nem az a tény, hogy én voltam a felesége, hanem az AIDS.

A mobilom rezgése zökkentett vissza a valóságba egyre borúsabbá váló gondolataimból. A kijelzőn Rob neve villogott. Kis habozás után szóltam csak bele.

- Merre vagy? Minden rendben? – kérdezte rögtön.

- Minden… csak kijöttem egy kicsit levegőzni. – Letette, és fél perc múlva már ott állt mellettem. – Bocs – néztem rá mentegetőzve. Csak egy vékony köntöst viselt. Ezek szerint még folytatják – nyugtáztam magamban. – Túl meleg volt odabent, és friss levegőt akartam szívni – magyarázkodtam. Elég bénán.

- Az zavart, amit láttál, igaz? – kérdezte. Persze, hogy rájött, mi a valódi bajom. Ezután átölelt, és egy puszit akart adni, de inkább elfordítottam a fejem. Erre egy ingerült fújtatással reagált, majd győzködni kezdett arról, amit én is tudtam: engem szeret. – Nem lesz hozzá semmi közöm, csak annyi, ami itt bent történik – ígérte.

Nem válaszoltam, mert az a nem egy alkalom jutott eszembe, amikor a kamera nem igazán zavart minket a közös filmünk forgatása közben. Sőt…

- Inkább hazamegyek – mondtam neki halkan, miközben hátráltam egy lépést. Aztán a szemébe néztem. Szomorú volt, és csalódott. De nem akadályozott meg. – Otthon találkozunk. – Ezzel elfordultam, beszálltam Rob kocsijába, mert azzal jöttünk reggel együtt, és minden erőmmel igyekeztem elkerülni, hogy a visszapillantó tükörbe lessek, miközben kihajtottam a stúdió parkolójából.

Otthon kisírtam magam a miattam szintén bánatos Bonbon társaságában, majd rájöttem, hogy egy hülye liba vagyok. Ahelyett, hogy azért tennék, hogy ne akarjon más felé kacsintgatni, éppen hogy rásegítek az idióta és féltékeny viselkedésemmel. De nem tehettem róla. Túl jól ismertem Kelly trükkjeit. Vagy csak magamban nem hittem igazán. Az a csaj sokkal szebb nálam, és nem csúfítja el a terhesség.

Bármennyire is imádtam a bennem növekvő kis emberkét, aki szerelmünk gyümölcse, nem voltam teljesen kibékülve az új – kényszerű – ruhatárammal, amely pár hónap múlva még gyatrább lesz.

Estére sikerült valamelyest megnyugodnom, Rob viszont késett. Úgy tudtam, hogy hatig tart a forgatás, de ő még kilenckor sem volt sehol. Héttől folyamatosan hívtam, de nem vette fel, vagy elhagyta valahol a telefonját. Egyre idegesebb lettem, és ezt azzal vezettem le, hogy veszett takarításba kezdtem. Hetente jött egy takarítónő, aki alig két napja volt itt, de hirtelen nem bírtam nézni például a nem élére hajtogatott ruhákat. Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet.

Végül nyílt a bejárati ajtó… Először ki akartam rohanni elé, végül a sértődöttségem győzedelmeskedett. Legalább egy kibaszott sms-t küldhetett volna! Tovább hajtogattam a gardróbban, mígnem karok fonódtak a derekam köré, és Rob ajkai a nyakamra siklottak.

- Bocs, hogy késtem… – motyogta. – Tudod, valaki lenyúlta a kocsimat délelőtt, és taxiznom kellett – tette hozzá évődve. Nekem nem volt ilyen jó kedvem. Főleg, miután megéreztem, hogy ivott.

- És megdugtad? – kérdeztem higgadtságot mímelve. Egyből abbamaradtak a simogatásai a hasamon.

- Nem, nem dugtam meg – felelte, majd ellépett tőlem. És még ő van megsértődve… – háborogtam magamban.

Hallottam, hogy kilép a gardróbból, és a hálóból is. Letettem a kezemben tartott pulcsit – az övé volt – és pár perc múlva utána mentem. A nappaliban ácsorgott az ablak előtt, és kifelé bámult. Aztán anélkül kezdett el beszélni – pont, amikor a háta mögé léptem –, hogy erre külön kértem volna.

- Kelly meghívott egy italra a nap végén – mondta halkan. Szívesen összetörtem volna valamit. Tudtam, hogy nem utasította vissza. – Először visszautasítottam, de ő ragaszkodott hozzá… a jobb összecsiszolódás érdekében. – Voltak róla sejtéseim, miféle összecsiszolódást remélt. Lehunytam a szemeimet, de a könnyek kitörtek a szemhéjam alól, és végiggördültek az arcomon.

Rob viszont még nem könyörült meg rajtam, nem is hallhatta a bánatomat. Folytatta.

- Látta rajtam, hogy nem vagyok formában. Miután te elmentél… Még ekkor is vissza akartam utasítani, de… történt valami – fordult felém váratlanul. – És nem tettem – közölte kíméletlenül. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. – Az összecsiszolódás sikerült. – Itt már nem kaptam levegőt. – Holnap sokkal jobban fog menni minden, akár ott leszel, akár nem – vont vállat végül.

- Szóval megdugtad – suttogtam. Tudhattam volna…

- Az a valami, ami miatt végül igent mondtam a meghívására…

- Ne! – kiabáltam rá. – Nem akarok részleteket! – sziszegtem felé. Már a düh irányította a tetteimet. Elhátráltam, és a hálószoba irányába siettem. Azonnal el kell mennem – ebben biztos voltam. Ahogy abban is, hogy ennyi volt.

Vége…? Alighogy ez tudatosult bennem, a fájdalom leterített. Zokogva rogytam az ágyra. Pár másodpercig tartott csak a szenvedés, mert Rob utánam jött, magához ölelt, és hiába próbáltam eltolni, túl gyenge voltam.

- Azért mondtam neki igent, mert a férje is csatlakozott hozzánk – suttogta a fülembe. Először még perverzebb képek kezdtek keringeni a fejemben, aztán elhessegettem őket.

A sírásom is félbeszakadt. Akárcsak a szívem az előbb. Most mégis reménnyel telve néztem szerelmemre.

- Mi? – nyögtem.

- Kelly, akitől annyira félsz, férjnél van – közölte velem holt nyugodtan. – És akár hiszed, akár nem, épp a második gyermekükkel várandós. Csak rajta még nem látszik annyira, mint rajtad… – pillantott a melleim felé.

Ezt meg kellett emésztenem. Bele is telt néhány percbe. Aztán rájöttem, hogy most még nagyobb hülyét csináltam magamból, mint akkor, amikor eljöttem a stúdióból. Felnyögtem, és kedvesem ölelő karjaiba simultam. Hálát adtam a sorsnak, hogy legalább egy kiéhezett nőt sikerült végre távol tudnom Robtól – még ha ez csak a forgatási időn kívülre esik is, hisz továbbra is lesznek intim jeleneteik –, de ez is végtelenül megnyugtatott.

Csak úgy, mint a csókjai, amelyek a nyakam felől egyre közeledtek a szám felé. De mielőtt elért volna, elrántottam a fejem.

- Direkt hagytál meg abban a hitben, hogy… – Rob már a mondatom kezdetekor fittyet hányt a dühös hangsúlyomra, és mosolyogva megcsókolt. Hiába éreztem rajta az alkohol-ízt, valahol még fogat is bírt mosni, mert nem Kellyt éreztem a szájában. Ettől rögtön feldobódtam, és mohón csókoltam vissza.

Sokkal, nagyon sokkal később eresztettük csak el egymást, már épp az ingét gombolgattam, amikor megfogta a kezem, és inkább a nadrágjához húzta. Egészen más gondolatok törtek erre fel bennem hirtelen, de Rob nem azért mutatta meg, hogy érezzem, mennyire van felizgulva, hanem egész más okokból.

- Ezt csak irántad érzem élesben – nyögte, mivel közben simogatni kezdtem. Aztán elrántotta onnan a kezem, és a szívére helyezte a tenyeremet. Még ha koncentrálok, akkor sem tudtam volna megszámolni a szívveréseit, olyan sűrű és szapora volt a dobogás, amit észleltem. – És ezt is – suttogta szerelmesen.

Most tudatosult csak bennem, hogy tökéletesen felesleges volt aggódnom. A pillanatnyi – na jó, órákig tartó – elmezavarom elillant, és a helyébe szerelem lépett. Még ha Kelly nem is volna férjnél és nem volna terhes, akkor is bízhatnék benne – ebben immár nem volt több kétségem.

- Köszönöm, hogy még ilyen hülyén is…

- Mindenhogyan szeretlek – nevetett fel halkan. Én egyelőre szégyelltem magam. Erre nyugtatgatni kezdett. Nem a legjobb módszerrel ugyan, de… – Hidd el, én sem díjaznám, ha valaki mással kellene látnom téged olyan… helyzetben. De ez csak egy forgatás. És egy cseppet sem hat rám a csaj. Te viszont… – Nem részletezte. Mutatta.

Miután félreérthetetlenül nézett végig rajtam, leszaggatta a ruháimat, míg már csak egy apró bugyi takart a tekintete és az ujjai elől. Nem sokáig. Végignyúltam az ágyon, hogy kicsit tovább ingereljem, de nem a saját cuccaitól szabadult meg, ahogy azt vártam volna, hanem az én bőrömet nyalta végig a számtól a nyakamon majd a melleimen át a hasamig, onnan pedig lefelé folytatta útját – immár a bugyimmal a fogai között.

A korábbi ruhaszaggatással tökéletesen ellentétesen végtelenül lassan húzta le rólam így az utolsó apró ruhadarabot, majd a bokámtól felfelé újra csókokkal tarkította a bőröm. Mire eljutott a combjaimig, már félig szénné égtem a vágytól, de tovább akarta ezt fokozni. Alighogy megéreztem magamon a nyelvét, kiszakadt belőlem egy sikkantás, amit csak újabb nyelvcsapásokkal díjazott.

Önkívületben remegtem már többszörösen is, mikor végre felállt, ledobálta magáról a ruhákat, és fölém helyezkedett. Habozás nélkül rántottam magamba, és felsóhajtottam a rám törő azonnali gyönyörtől. Rob a szájával tartotta vissza a hangjaimat – bár most nem voltunk nyilvánosság közeli helyen –, én pedig körömnyomokkal díszítettem ezért cserébe. Nem volt elég a lassú tempó, amit diktált. Többet akartam.

De ő nem. Fogalmam sem volt, honnan volt erőm – mindig is ő volt az erősebb –, de sikerült hanyatt döntenem, ráadásul anélkül, hogy szétváltunk volna, és az övénél sokkal gyorsabb iramot diktálva kezdtem lovagolni rajta. Ujjaim a mellkasát karcolgatták végig, és végre ő sem tartott vissza. A csípőmbe kapaszkodva segített rá a mozgásomra, hogy mielőbb elérjük a várva várt beteljesülést.

Alighogy ez megérkezett, a karjaiba omlottam. Bágyadtan figyeltem az ajkai körül játszó mosolyt, mely egyszerre volt fáradt, kielégült és szerelmes. Pont ugyanezt éreztem én is. Minden félelmem tovaszállt.

- Szeretlek – viszonoztam sokkal korábbi vallomását. Rám pillantott, és a tekintete mutatta, mennyire ugyanígy érez. Boldog voltam. És ezen boldogságtól eltelten aludtam el szerelmem cirógató ölelésében.

(Rob)

A mámorító éjt követően másnap nem sok kedvem volt forgatni menni. Sokkal szívesebben maradtam volna otthon az ágyban Kristennel, de a munka az munka alapon muszáj volt kikecmeregnem az ágyból. Őt még hagytam aludni, sőt, nem voltam benne biztos, el akar-e majd jönni velem ma is. Tekintettel arra, amit előző este tudtam meg, és meséltem el neki, immár nyugodt, és féltékenységmentes lehetett volna a jelenléte.

Villámgyorsan lezuhanyoztam, közben nyugtáztam a rajtam keletkezett karmolásnyomokat, aztán felöltöztem, Bonbont kiengedtem a kertbe, majd míg a kávé főtt, visszamentem szerelmemhez a hálóba. Még pihent, hason feküdt, a bőre bársonyként ragyogott az ablakon besurranó reggeli fények sugaraiban. Gyönyörű szép volt. Én meg napról napra egyre szerelmesebb.

Előző este szándékosan húztam egy picit az idegeit, hogy végül belássa, tényleg hülyén viselkedett. De még így is imádtam. Minden egyes porcikájáért lángolt nemcsak a testem, a szívem is. És benne dobogott ennek a szerelemnek a következménye. Alig vártam, hogy végre láthassam-hallhassam a kisbabánkat. Élőben még inkább, de egyelőre beértem azzal is, hogy ultrahang felvételen élvezhessem mindezt.

Kristen ébredezni kezdett, mikor megcirógattam az arcát. Még csukott szemmel elmosolyodott, és az egyik kezét a combomra rakta. Aztán megtapogatta, és rögtön felfogta, hogy már fel vagyok öltözve. A szemei azonnal felpattantak, ő pedig felült az ágyban. Nem könnyítette meg a dolgom: a melleiről lecsúszott a takaró, és – nemcsak emiatt – rögtön vissza akartam bújni mellé. De nem lehetett, így csak a látványban gyönyörködtem.

- Veled megyek – jelentette ki, mielőtt egy csókért hajoltam volna fölé, és azon nyomban kiugrott az ágyból. – Ugye még van öt perced? – kérdezte már a fürdőből kikiabálva. Lassan utána mentem, és a párás zuhanyfülke falon át csodáltam tovább karcsú – itt-ott már gömbölyödő – teste körvonalait.

- Van – suttogtam. Úgysem hallotta volna a válaszom. Egy életnyi is – tettem hozzá gondolatban.

Így hát együtt indultunk a stúdióba, és mivel Kelly rá is kedvesen mosolygott, mikor meglátott bennünket, Kristen valamelyest nyugodtabban engedett engem „színpadra”. Ezúttal szerencsére nem erotikus jelenetet forgattunk, úgyhogy kedvesemnek sem volt kifogásolni valója a történéseket tekintve.

A szünetekben és ebédidőben persze az öltözőmbe zárkóztunk – utóbbikor el is késtem a következő jelenetről, úgy egymásba feledkeztünk, ennek ellenére alig vártam, hogy véget érjen a nap, és hazamehessünk végre.

Az utolsó felvételt követően azonban kellemetlen meglepetés fogadott. Krist kerestem a tekintetemmel, hogy magammal csábítsam, segítsen lezuhanyozni, de amikor megláttam őt – egy nekem háttal álló férfivel nevetgélve –, tőlem kicsit távolabb, inkább gyilkos gondolataim támadtak.

Közelebb érve már fel is ismertem az illetőt...

..